Külpraktika

Külpraktika

William Hague Burhanuddin Rabbani haláláról

2011. szeptember 21. - Marton Péter

William Hague brit külügyminiszter többek között ezt mondta Burhanuddin Rabbani tegnapi halála után az ENSZ Közgyűlésének résztvevőjeként:

"...biztosak vagyunk benne, hogy ez semmilyen módon nem csökkenti az afganisztáni kormány eltökéltségét a béketárgyalások folytatását illetően."

Biztos csak én vagyok olyan naiv - bizonyos értelemben -, hogy ezt kifogásolni tudom, de Hague-nek talán nem illő az afganisztáni kormány érzéseiről nyilatkoznia.

Mellesleg pedig nem is racionális dolog. Józan ember nem folytat béketárgyalásokat feltételek nélkül. Rabbani megmerénylése ezeknek a tárgyalásoknak a megmerénylése is volt a másik oldal részéről, így minimum levegőt venni meg kellene állni egy picit. Hogy legalább úgy tegyünk, mintha komolyan vennénk magunkat.

Kieg.: a múlt héten az amerikai nagykövetség ellen történt támadás kapcsán írt pósztom után kommentben leírtam, hogy ilyen támadások jönnek majd bizonyos rendszerességgel sajnos. Ehhez most annyit tennék hozzá, hogy Rabbani kabuli háza konkrétan egy köpésre volt az amerikai követségtől.

A bejegyzés trackback címe:

https://kprax.blog.hu/api/trackback/id/tr493242745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Link Elek 2011.09.21. 10:46:48

egy ideologia vezerelt csoporttal szerintem elvileg is lehetetlen beket kotni.
ha lennenek taliban uzltetemberek, akkor mas lenne a helyzet. a jol porgo uzlethez nyugalom kell. akkor anyagilag erdekeltek lennenek a bekeben
a francia-nemet megbekelesnek is ez a hosszutavu osszetarto ereje. afganisztanban viszont ha beke lenne, akkor a kormanyzat fellepne az opium termesztes ellen, tehat jelentos anyagi ellenerdekeltseg van a bekeben.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2011.09.21. 13:39:26

@Link Elek: a tálibok részéről a hardcore-t az ilyen félig-meddig képzett, vallási oktatásban így-úgy, valamennyire részesült vidéki harcos klérus jelenti, és ők alapvetően tényleg nem szofisztikált menedzserelmék - bár a gerillaháború is igényel azért logisztika-szervezői képességet részükről, és ezen a téren jeleskednek. De a legfontosabb nehézséget nem ebben látom, az ópium szerepét pedig máshogyan. Az ópiumból nem csak a tálibok profitálnak, a tálibok pedig messze nem csak az ópiumból. Lehet az ópiumot a béke ellen ható erőnek felfogni valamilyen mértékig, de a hatása ebben a formában túlmegy a tálibokon. A béketárgyalásokra viszont összességében sokkal kellemetlenebb hatással vannak a bekavaró pakisztáni szereplők. Stratégiaian szemlélve az egész helyzetet pedig az még egy nyilvánvaló probléma, hogy egy olyan erőnek, amelynek idővel csakis csökken, és véletlenül sem nő a befolyása - és ez mindenki számára nyilvánvalónak tűnik -, nem lesz jó az alkupozíciója, ha éppen lesz olyan neki egyáltalán. Itt persze a nyugatról beszélek. Hague azért ad hülye jelzést egy ilyen nyilatkozattal, mert ha érdekeltnek akarjuk mutatni magunkat Afganisztánban, akkor egy Rabbani kaliberű ember halála súlyosan kiakasztó kell, hogy legyen, és nagyon haragudnunk kellene. Ehhez képest Hague kb. úgy kommunikál, mintha a pakolást-sátorbontást nem szabadna percekre sem megszakítani egy ilyen sajnálatos baleset miatt. Miközben egyáltalán nem mindegy hogyan haladunk előre 2014-es vagy további távlatokban gondolkodva.

Link Elek 2011.09.21. 16:37:28

@Marton Péter:
az altalad ismert taliban beveteli forrasok mukodnenek egy egyezseg utan?
amiket en ismerek azok nem: opium, ember rablas/valsagdij, utpenz,hidpenz es egyeb maffia bevetelek

nekem ugy tunik, hogy minden komolyabb szervezet motivacioja hosszabb tavon leegyszerusodik a penzre. rovid tavon persze sok krix-krax lehetseges. ha a szervezet kepes a tagjainak/alkalmazottainak joletet biztositani, akkor tulel/fejlodik ha nem akkor vege.
en a talibannal valo megbekelest is leegyzerusitem a penzre:) ha jobban jarnanak ha nem lennenek nyugat ellenesek, akkor azt csinalnak. bar azt nem gondolom, hogy van az a penz amiert McDonalds ettermet nyitnanak Quetta-ban :)

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2011.09.21. 17:32:05

@Link Elek: azok a bevételi források - emberrablás, útpénz stb. - amelyeket említesz, egy békének nevezett, az átlagember számára viszont igen kellemetlen időszakban is megmaradhatnak a korruptabb gerillaparancsnokok számára. Egy béke Afganisztánban nem "kármentesítés és helyreállítás" típusú újjáépítés lenne, csak a nagyobb, szervezettebben vívott konfliktusok mérséklése.

A tálibok egy részét nem érdekli az országkormányzás, mint olyan, kisebb léptékben gondolkodnak, és ahhoz nem kell óriási bevétel. A sokféle helyi erős ember uralma, amelyik pedig ennek közepette sokfelé jellemző lenne, az pedig olyan, hogy járhat csúnya viszályokkal, meg egy állandó, alacsony intenzitású gyilkolászással, de Pakisztán elrendezné az igazán lényeges dolgokat ezek közül a saját íze szerint, ha hagyják. Az ő pénzük és a messzire kinyújtható karjukban lévő erejük (együtt) sokat nyom a latban. Persze az ő hatásukat ellensúlyozandó más külső érdekeltek is szponzorálnának klienseket, és onnantól ez a fajta versengő patronázs lenne egy minimális gazdasági vagy inkább politikai gazdaságtani alap, amire minden egyéb épülne.

A tálibok jelenlegi bevételi forrásai között egyébként öbölbeliek is szerepelnek, onnét is jön pénz rendesen. Ezen kívül akár békében, akár háborúban, de szednének sokfelé "alamizsnát" is. Ilyen dolgoktól működnek ők hőben is, hóban is. És így kétségtelen, hogy nem fognak "halal" mekit nyitni egyhamar...

Link Elek 2011.09.22. 13:55:50

President Hamid Karzai said Thursday that the assassin of Afghan peace broker Burhanuddin Rabbani had come to Kabul with a CD carrying an apparent audio "message of peace", allegedly from Taliban leaders.
Karzai said he had heard the CD, passed to him by a High Peace Council representative, before Rabbani's assassination and initially thought it carried the peace message.
www.google.com/hostednews/afp/article/ALeqM5hSIAnFtNKTyWGVZwduHmAQ_A5IBw?docId=CNG.3c65af283080425b1fc1866a26b9958a.101

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2011.09.22. 21:06:59

@Link Elek: csúnya ügy, ráadásul, bár a felelősök keresése logikusan vezet a határ túloldalára el, de közben simán lehettek saját oldalhoz tartozó segítői is a merénylőnek. Valószínűleg Ahmed Sah Maszúd sem halt volna meg, ha mindenki lojálisan teszi a dolgát a környezetében.

Link Elek 2011.09.25. 05:32:12

A Brutal Afghan Clan Bedevils the U.S.
www.nytimes.com/2011/09/25/world/asia/brutal-haqqani-clan-bedevils-united-states-in-afghanistan.html?pagewanted=all
They are the Sopranos of the Afghanistan war, a ruthless crime family that built an empire out of kidnapping, extortion, smuggling, even trucking. They have trafficked in precious gems, stolen lumber and demanded protection money from businesses building roads and schools with American reconstruction funds.
...
One former American intelligence official, who worked with the Haqqani family in Afghanistan during the Soviet occupation in the 1980s, said he would not be surprised if the United States again found itself relying on the clan.

“You always said about them, ‘best friend, worst enemy.’ ”

With a combination of guns and muscle, the Haqqani network has built a sprawling enterprise on both sides of a border that barely exists.

The Haqqanis are Afghan members of the Zadran tribe, but it is in the town of Miram Shah in Pakistan’s tribal areas where they have set up a ministate with courts, tax offices and radical madrasa schools producing a ready supply of fighters. They secretly run a network of front companies throughout Pakistan selling cars and real estate, and have been tied to at least two factories churning out the ammonium nitrate used to build roadside bombs in Afghanistan.

a maffia ellen a targyalas nem véd

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2011.09.25. 16:05:06

@Link Elek: az a "former American intelligence official", aki Hakkániról "best friend, worst enemy"-ként beszél, lemaradt az elmúlt 30 év afgán történelméről, dacára annak, hogy vélhetően egyúttal persze deréktájig benne is volt. A következtetéseket egyszerűen nem volt képes megfelelően levonni, és így veszélyes a saját honfitársaira és másokra is.

Hakkáni profilja helyesen: "never a friend, now the worst enemy."

Link Elek 2011.09.26. 12:57:27

www.time.com/time/world/article/0,8599,2094844,00.html
What does Pakistan really want in Afghanistan?
...
For a start, we need to understand Pakistan intends to bring down the government of Afghan President Hamid Karzai, even if that means taking on its sometime U.S. ally. Pakistan hates Karzai out of a conviction that he has made common cause with Pakistan's strategic nemesis, India, and a suspicion that the Afghan leader intends to harm Pakistan strategic interests in other ways. And, of course, the hatred is mutual. Rightly or wrongly, Karzai believes that Pakistan's Inter Services Intelligence Directorate (ISI) assassinated his father, and would do the same to him given half a chance.
...
The idea that to make our Pakistan problem go away, the ISI needs to be "cleaned up" is naive. The Pakistani actions that make life difficult for the U.S. in Afghanistan are driven by a clear-sighted strategic agenda.
...
With up to 15,000 fighters and effective control of large parts of eastern Afghanistan and Pakistan's North Waziristan, the Haqqanis are an indispensible party to a peace settlement in Afghanistan — and a vehicle for securing Pakistan's interests in that country after the U.S. withdraws. To sever relations with the Haqqanis now would mean Pakistan giving up a large degree of influence in Afghanistan after the war is over.
...
Pakistani military has only ever been able to control the main roads in North Waziristan. The Pakistani Army is incapable of occupying and holding this territory, no matter how much money we offer or how dire the threats we make.
...
We can attempt to destroy the Haqqani base in North Waziristan by invading Pakistan. But to do that effectively would require more troops than we currently have in Afghanistan. Doing so would obviously destroy whatever relations we still have with Pakistan, with profoundly dangerous consequences in Afghanistan and far beyond.
Alternatively, we could hash out a settlement with Pakistan, which would inevitably mean accepting the Haqqanis and easing out Karzai in any political settlement to the conflict. Such a deal would also potentially bring in Afghanistan's other neighbor with real strategic interests in the country — Iran. Iran can be unpredictable, but it's by no means certain it would accept true Pakistani-American collusion in Afghanistan. In the mid-nineties Iran was all but at war with the Taliban, and if Iran isn't consulted on a settlement, it could play the spoiler.
Accepting Pakistan's post-conflict agenda and backing off on the Haqqanis at Karzai's expense is too bitter a pill for Washington to swallow in an election year, so we'll muddle through for another year. But when the U.S. finally leaves, don't be surprised to see the Haqqanis in Kabul.
Robert Baer, a former Middle East CIA field officer

szerintem azzal, hogy Petraeus CIA vezeto lett, az USA felkeszult a "titkos" haborura pakisztan ellen.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2011.09.26. 17:43:26

@Link Elek: eléggé úgy tűnik. A Northern Distribution Network év végére 75%-on, ha nem jön közbe semmi... Ami nagyon keménnyé teszi ezt a csatát, az az, hogy a lényeges elemeivel minden játékos tisztában van...

Friss dolgok:
www.csmonitor.com/World/Global-News/2011/0926/US-Embassy-shooting-in-Kabul-heightens-concerns-about-Afghan-security

Link Elek 2011.09.26. 17:56:20

ez nem vicces:

www.spiegel.de/international/world/0,1518,788434,00.html
Islamists fighting a civil war in Somalia have come up with a new way to find young new recruits. To stir up interest, they have reportedly resorted to using games, offering automatic weapons, hand grenades and cash as prizes to children who called in to take part in the fun.

Link Elek 2011.09.26. 19:18:12

@Marton Péter:
>The shooter, who was killed during the attack, was an Embassy employee but his motives remain unclear.

egyre fontosabb kezd lenni, hogy az emberek viselkedeseett automatikusan monitorozza valami rendszer. mennyivel egyszerubb lenne a helyzet, ha hamarabb kiderulne ki a valodi civil es ki az aki csak ugy tesz.

a halozat kutatok mobiltelefonok cellainformacio alapjan 93%-os valoszinuseggel elore tudjak jelezni, hogy masnap hol lesz valaki. az ember _nagyon_ kiszamithatoan viselkedik, csak ismerni kell a multjat, ehhez meg megfigyeles kell. haborus kornyezetben ez se nem szokatlan, se nem tiltott
www.youtube.com/watch?v=zCXaIbBWbWE

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2011.09.26. 20:17:55

@Link Elek: klassz az előadásos link - ehhez, az ilyen típusú megfigyeléshez az eszközök ott rendelkezésre is állnak amúgy, és feltételezem, használják is őket.

Ha pl. valaki letér a normális pályájáról, az vöröszászlós dolog, és érdemes lehet megkérdezni róla.

Így kapásból Humam al-Balawi jut az eszembe, mint példa, hogy a vörös zászló esetleg miért nem lenghetett ezúttal. Ha olyan valaki rántott fegyvert, aki pl. rendszeresen ingázik a pakisztáni határ másik oldalára, mint információforrás, annál sokkal nehezebb kiszúrni, hogy készül valamire.

Link Elek 2011.09.28. 09:05:09

The United States might still be weighing its options about how to deal with Pakistan, but many politicians, retired army generals and popular television talk show hosts here have already made up their minds that America is on the warpath with their country.
www.nytimes.com/2011/09/28/world/asia/in-pakistani-media-the-us-is-a-target-for-acrimony.html

a vilaghaboruk indultak igy. mindenki tudta, hogy haboru lesz, csak a mikor volt a kerdes.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2011.09.28. 15:48:15

@Link Elek: Pakisztán általában mestere a "brinksmanship" műfajának, amit Zia-ul-Haq a "főjön a víz, de ne forrjon" szlogenben ragadott meg annak idején. 9/11 után obszcén módon nyilvánvaló volt számukra, hogy az amerikaiak mellé kell állni a nyílt színen, mert különben csúnya idők jönnek. Megtették. Aztán az azóta eltelt évek alatt ment egy folyamatos, a végletekig kiszámított alkudozás - Pakisztán logisztikai hozzáférést adott Afganisztánhoz, de cserében elvárta, hogy a saját afganisztáni (vélt vagy valós) érdekeit tiszteletben tartsák, és bekeményítettek, amikor csak megsértődtek valamin - de aztán mindig újra engedtek. Kérdés, hová eszkalálódhat a helyzet akkor, amikor majd jóval kevésbé lesznek nyilvánvalóak a játékszabályok.

Link Elek 2011.10.01. 12:40:18

Charles River Analytics is using its Army cash to build a so-called “Adversary Behavior Acquisition, Collection, Understanding, and Summarization (ABACUS)” tool. The system would integrate data from informants’ tips, drone footage, and captured phone calls. Then it would apply “a human behavior modeling and simulation engine” that would spit out “intent-based threat assessments of individuals and groups.” In other words: This software could potentially find out which people are most likely to harbor ill will toward the U.S. military or its objectives.
www.wired.com/dangerroom/2011/09/drones-never-forget-a-face/
süti beállítások módosítása