HTML

Utolsó kommentek

Amiről itt szó van.

A téma: külpolitikai praktikák, praktikus külpolitikák. És ezek létrejöttének minden politikatudományi, gazdasági, társadalmi és emberi vonatkozása. Egyszóval a külpolitika-elemzés. A bejegyzések szerzői tartalmára vonatkozóan minden jog fenntartva. --------------------------------------- A blog gazdája, de nem az egyetlen szerzője, dr. Marton Péter a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, korábban pedig dolgozott a Magyar Külügyi Intézetnél is.

Háttér

A kínai settenkedő és az amerikai védelmi költségvetés

2011.01.06. 11:46 :: Marton Péter

Ha valaki még nem olvasott volna róla, íme a kínai lopakodó vadászgép, amelyről a frissen készült fotók éppen a minap settenkedtek be a globális média fősodrába - hogy aztán a "blogális" periféria, vagyis a hozzám hasonlókból álló blogoszféra, jól szétszedje ezt a történetet minden oldalról (fotók innen és innen):

Néhány linket közölnék először is. A Telegraph cikke átlagos kis beszámoló a kínai leakről. A Defense Tech pedig itt hoz le kiváló listát arról, miért nem kell jelentőségét tekintve túlbecsülni a kínaiak belépését a lopakodófejlesztésbe. Csináltak egy vizuálisan használhatónak tűnő sárkányt, és tettek előrelépéseket a precíziós fegyverek fejlesztése terén - egyelőre ennyivel büszkélkedhetnek egy konzervatív vélemény szerint (más kérdés, hogy idővel importálhatnak majd szükséges technológiát és alkatrészeket a hasonló fejlesztéseken már hosszabb ideje fáradozó oroszoktól).

Számomra ennek fényében különösen érdekes a képek megjelenésének időzítése és a potenciális hatás, amit ez kiválthat. Robert Gates védelmi miniszter éppen Kínába (és Japánba) készül, és valahogy pont a látogatása előtt került ki a Nagy Tűzfalon túlra a Chengdu tervezőiroda telepének kerítésén kívülről, a J-20-as "taxizási" tesztelése közben készült, és a kínai cenzorok által - csodák csodájára - el nem kapart néhány kép. A közelgő (jan. 9. és 12. közötti) látogatás egyik nagy kérdése az, hogy helyreállnak-e a tajvani fegyvereladások ügye miatt sérült kínai-amerikai katonai kapcsolatok. A Dél-kínai-tengerrel és Észak-Koreával kapcsolatos fejlemények és feszültségek után a kínai lopakodóképesség lehetősége most jól befűt majd a védelmi diskurzusnak Japánban és az Egyesült Államokban is.

A Telegraph cikke mindjárt meg is jegyzi: mint ismeretes, Robert Gates védelmi miniszter 187 darab F-22-esre korlátozta a Légierő megrendelését, és ennek a döntésnek a helyességét szerintük most "megkérdőjelezik" a kínai fejlemények. Amit nem tesznek hozzá: az Obama-adminisztráció ráadásul a 2010-es költségvetési évre nem is adott pénzt az F-22-esek gyártására - és a 22-esnek ezt a csapdáját is Gates járta ki eredendően. A védelmi iparban bizonyosan sokan érzik úgy, hogy ezzel aláásta az USA biztonságát. 187 db potenciálisan legyártható F-22-es Raptor, plusz a betervezett 2443 db F-35-ös Lightning bizonyosan nem elegendő egy, jelenleg taxizási tesztelésnek alávetett J-20-as ellenében... Oké, itt kicsit demagóg voltam, de azért a számok és az arányok figyelembe vétele mindenképpen szükséges az érzelmek hullámzásának racionális kezelése érdekében.

A képet árnyalandó: a jelenlegi előrejelzések gyorsuló kínai fejlesztéssel számolnak azért, és 2018-ra várják a kínai program beérését a korábbi projekció, 2020 helyett. Ebben a mostani fotók is szerepet játszanak: a Wall Street Journal szerint az egyik kiszivárgott felvételen a kínai gép orrkereke elemelkedik a talajtól, és ez az első tesztrepülés közelségét jelezheti akár. A WSJ mindjárt talált is egy rendelkezésre álló szakértőt, aki szerint a J-20-as ütőképesebbnek tűnik, mint az F-35-ös. Mindez nyilván jelentőséget kap akkor, amikor Robert Gates - budapesti idő szerint ma délután - az amerikai Kongresszus vezető képviselőivel találkozik majd, hogy a kövi védelmi költségvetéssel kapcsolatos terveibe avassa be őket. (Konkrétan várható például, hogy a Tengerészgyalogság F-35-öseinek beszerzése késleltetve lesz.) Ezernyi érdek kétségbeesett gazdája okostelefonál és meetingel ilyenkor megállás nélkül, hogy a saját tortaszeletéről gondoskodjon valahogyan. Gatesnek nagy rutinja van az ilyen helyzetek kezelésében, és úgy hírlik, hogy például e-mailekkel - hacsak nem nagyon muszáj - nem foglalkozik.

Kérdés, hogy kínai részről ebbe belegondoltak-e katonai körökben. Amit a J-20-as fotók kiszivárogtatásával csináltak, az eredmények tükrében akár úgy is tűnhet majd, mintha szimbolikus szubvenciót nyújtottak volna az F-22-es projektnek. Kitör belőlem az irónia, muszáj idetennem egy mosolygós fejet :)

Bónusz: az Aviation Weekly-ben látható a kínai gép CGI-s rekreációja, hogy más szögből is szemügyre lehessen venni.

79 komment

Címkék: usa költségvetés légierő katonapolitika kínai népköztársaság nemzetbiztonsági politika

A bejegyzés trackback címe:

https://kprax.blog.hu/api/trackback/id/tr572564617

kalandlövész · http://kalandloveszet.hu 2011.01.06. 14:51:20

Azért a kínaiak se sz@rral gurigáznak.

faxom kivan 2011.01.06. 15:13:03

Megnézném magamnak azt a szakértőt, aki pár életlen, gurulópróbáról készült kép alapján véleményt mondott... Egyébként az lehet még érdekes, hogy ez a hír a japán F-22 igénylést hogy' érinti majd.

ommm 2011.01.06. 15:14:50

Maradjunk inkább annyiban, hogy ötödik generációs és inkább vadászbombázó, mintsem vadászgép.
Az alacsony észlelhetőség (amit sok laikus szeret keverni a lopakodó-technológiával) pedig ennél a generációnál alapkövetelmény.
A Mig 1.44 félbehagyott terveit fejezték be némi F22, F35 beütéssel.
Ettől függetlenül Kínában fejlődik legnagyobb léptekkel a hadiipar, jelenleg már csak és kizárólag a hajtóművek terén szorítkoznak importra, egy darabig.
Szép találat. Üdv.

ledo76 2011.01.06. 15:18:47

Ez pont olyan, mint amikor az oroszoknak az ötvenes évek végén még csak pár interkontinentális rakétája volt mire a CIA beközölte, hogy tele van a Szu velük. Erre megemelték a hadikiadásokat az USA-ban.

ThufirHawat 2011.01.06. 15:20:23

Igeeeen jók ezek a szakértők. Csak hát kár, hogy a sárkány a mai vadászgép legegyszerűbben elkészíthető "alkatrésze". A fegyvervezérlés, radarzavarás, célkövetés, manőverezés támogatása, stb., tehát az elektronika, nagyságrendekkel keményebb dió.
Sárkányban az oroszok is jók voltak.

jack o'neill 2011.01.06. 15:24:14

@faxom kivan: Nyugi talán kenguru földön? Van már pár ilyen birka.
Akik pár életlen képen látható, durván proto állapotú repülőről már nyíltan kifejtették, hogy a saját légierejükben szolgálatba álló F/A18 SH és F35-ös gépeknél milyen írtózatosan, fényévekkel jobb és hogy a J20 (?) lazán azonos szinten van az orosz PAK-FA-val és az amcsi F22A-val.

ledo76 2011.01.06. 15:31:49

@ThufirHawat: Az oroszok nem csak sárkányban voltak jók, de tény, hogy elektronikában lemaradtak az USA-tól. A kínaiaknak, figyelve a fejlődésüket, ez pár év múlva nem lesz gond, én inkább a repülő alapképességeivel szemben vagyok szkeptikus.

kotyomfitty 2011.01.06. 15:40:32

indexcimlap!

Hogy az idevetodo tobbi nemszakmabeli ne vakarja annyit a fejet, mint en:
A szamozas sugalmazasaval ellenentetben legiharcban (F mint fighter) az F22 jobb, mint az F35.
Meg abban is, hogy mar keszen van.

Ja, es amit a filmekbol ismerunk lopakodo kinezetu lopakodo, az az F117, es mar nincs is hadrendben. Es nem is fighter :-)

Z69 2011.01.06. 15:55:59

Ha fordítunk valamit, akkor az legyen jó, és a szakmai kritériumoknak megfelelő. A taxi szó a repülésben gurulást jelent.

molnaand 2011.01.06. 15:56:16

Kétlem, hogy a kínai légierő és azon belül a "lopakodó" komoly kihívást jelentene.
Ellenben - amiről kevés szó esik - az oroszok ezen a téren is nagyot léptek előre. Az ötödik generációs Szuhoj PAK FA, más néven a Szuhoj T-50-es ütőképesebbnek tűnik mint a Raptor.
Részletesebben lásd:
Tesztelés alatt az új orosz "Raptor-gyilkos"

kitekinto.hu/europa/2010/09/18/vegs_tesztfazisban_az_uj_orosz_raptor-gyilkos/

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2011.01.06. 15:59:32

@kotyomfitty: Igen, én is láttam közben a kiemelést. Disclaimer: ahogy fentebb én is próbáltam érzékeltetni, én sem értek egyet az illetővel, aki a J-20-ast kapásból "decisively superior"-nek nevezte (legalább hozzátéve, hogy "esetleg"). Richard Fishernek hívják a kérdéses szakértőt, és nemrég jelent meg könyve a kínai katonai modernizációról. Meglep, hogy ilyet mond.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2011.01.06. 16:01:22

@Z69: a taxizást tudtommal a magyar szakzsargonban is használják. Egyébként valóban, gurulást jelent.

Sequoyah 2011.01.06. 16:55:36

Attól 5. generációs vagy lopakodó, mert az orra hasonlít az F-22re? Kicsit erősnek érzem ezeket a megfogalamzásokat, mik már külsőleg is bele lehet kötni a lopakodóképességébe (lásd a hátsó részét), a gép többi részéről (tehát a 99%-áról) pedig semmit sem tudunk.
Szóval hazudhatjuk 5. generációsnak, akár még igaz is lehet, de ugyanúgy lehetséges, hogy egy mezei F-16 letörli az égről, és tekintve az eddigi kínai haditechnikát inkább a skála utóbbi végére voksolnék...

smartdrive 2011.01.06. 17:11:53

hát így ránézésre nem tűnik sokkal jobbnak a Mig-31-nél

Afterburner9 2011.01.06. 17:16:03

Sajnos ha hasonlóan jó lesz mint az f-22, azt csak a saját hekkereiknek és a pentagon béna védelmi rendszerének köszönhetik. Nem tudom emlékeztek-e de egy csomó adatot elloptak az f-22 és f-35-ös projekttel kapcsolatban.
Az f-22 és az f-35 amúgy tök másra valók, nem értem miért próbálják néhányan összehasonlítani őket.

Artúr Gombóc 2011.01.06. 17:20:43

@molnaand:
hát azért azt írni az orosz gépről, hogy komolyabb a Raptornál, ami rengeteg hadgyakorlaton számos gép ellen bizonyított - és ezt el is hiszi valaki - az nagyon erős. Semmit nem tudunk róla gyakorlatilag, azon kívül, hogy repült. Elektronika????? Hajtómű??? Radarkeresztmetszet?????
Ebből a 3-ból kettőben nagyságrendekkel le vannak maradva az oroszok - elektronika, hajtómű -, a sárkány kialakítása az akár sikerülhet is.
Hát akkor, hogyan veri a T-50-es a Raptort? Az sem marad 2006-os szinten, folyamatosan korszerűsítik. Mire az oroszok rendszeresítik és elegendőt gyártanak belőle.......

Kopasz Szuzukis 2011.01.06. 17:23:03

Az 50-es években keményen ment a japánok fikázása. Aztán eltelt 2 évtized, és kezdett lezuhanni a fikázók álla. Kína annyiban másabb 1 kicsit, hogy sokkal nagyobb nyersanyagbázissal rendelkezik, mint anno Japán. És a kínaiak sem szemérmeskednek, ha technológia ellopásáról van szó.

molnaand 2011.01.06. 17:34:07

@Artúr Gombóc: Korrigáljunk. Nem azt írtam, hogy az orosz képek leradírozzák az F22-eket az égboltról. Az viszont tény, hogy a Raptor eddigi légi fölényét egyre több helyről éri támadás. Ez egyik, és valószínűleg még hosszú ideig legnagyobb kihívó Oroszország a Szu T-50-nel.
Sárkány terén mindnképen méltó ellenfél, és a fegyverrendszer is erőseb. Viszont tény, -amit te is írtál -hogy elektronika és vezérlés tekintetében lehetséges, hogy nem olyan fejlett még. Viszont a T-50-est nem is ugyanarra a feladatokra szánják mint az F22-t.
Szintén fontos tényező, a költséghatékonyság amiben viszont vitathatatlanul az oroszok vezetnek.

Hiperlajhár 2011.01.06. 17:34:42

Már a cím is óriási baromság!!!!
A két gép nem egy kategória. Az USA a 90-es évek elején kezdte az F-22 (Raptor) fejlesztését és csak mostanában állt hadrendbe. Az F-35 is gyakorlatilag bevethető már. A J-20 inkább a Raptorral VOLNA összevethető, ha.... volna AESA radarja, ha volna hozzá normális hajtómű, nem pedig a Szuhojokét raknák bele és lenne szupercirkáló üzemmódja. Ezen kívül fegyverzete sincs igazán, az AMRAAM-hoz hasonló BVR fegyvereik nincsenek. Ez a gép kb. 20 évnyire van a rendszeresítéstől. A sárkányon is változtatni kell a fotók alapján, ugyanis - a radarkeresztmetszete óriási lehet a nagy beömlők és fékszárnyak (kacsa) miatt, tehát lopakodás is nuku. Akkor ez a gép mitől 5. gen.?????
Az F-35 más kategória. Egy hajtóműves és az F-16 utódjának tervezték. Bár... az az igazság, hogy így is leveri az égről a többi vadászt, mivel az elektronikája, AESA radarja, fegyverei egy genrációval a többi előtt járnak....
Röviden ennyi.
Sajnálom ezt a szenzációhajhász hülye címet...

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2011.01.06. 17:36:49

@Hiperlajhár: ha ezt a cikket végigolvasod, láthatod, hogy az Index-címlapra nem én írtam ki, ami ott van. Olyat még az itt mindenki által helyesen kritizált Richard Fisher sem állított. Üdv: MP

Hiperlajhár 2011.01.06. 17:39:00

Kedves Marton Péter....
Üdv.
Ha a téma komolyan érdekel:
htka.hu/2011/01/04/mit-tudunk-a-j-20-rol

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2011.01.06. 17:40:19

Igen, a téma komolyan érdekel. Remélem, téged is. Üdv: MP

lyken 2011.01.06. 17:43:25

Ez inkább úgy fest mint a még fejlesztés alatt álló új orosz PAK-FA koppintása. Megjegyezném, hogy inkább közelít egy 5. generációs vadászbombázóhoz. A beharangozóban lévő "lopakodó" kifejezés netto hülyeség. Csak nekem tűnik úgy, hogy nem vektorálható?
Az világosan látszik, hogy nem 5. generációs gép, a képeken a gép oldala tele van a radarkarakterisztikát növelő tényezőkkel.
A képek kiengedése inkább üzenet, hogy ők is tudnak ilyet. Nem több és nem kevesebb.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2011.01.06. 17:49:58

Két tipp:

1)a Hiperlajhár által az imént belinkelt cikk jó forrás, érdemes felkeresni technikai paraméterekért - amit jelenleg tudni lehet (ezen a blogon inkább a dolog külpolitikai vonatkozásai jelentették a témát; az, ahogyan a J-20-asról készült fotók jelentőségét felnagyítja a védelmi diskurzus, néhány rajtaütésszerűen megszólaló szakértő, és az őket idéző cikkek).

2) @lyken: a "lopakodó" kifejezés akkor hülyeség, ha összekeverjük a fogalom jelentését a "láthatatlan" szóéval. Olyan jármű még nem készült tudtommal. Ami "lopakodik" csak, azt észre lehet venni.

Artúr Gombóc 2011.01.06. 17:52:45

@molnaand: én se arra válaszoltam, hanem arra, hogy - itt idézlek -:
"Ellenben - amiről kevés szó esik - az oroszok ezen a téren is nagyot léptek előre. Az ötödik generációs Szuhoj PAK FA, más néven a Szuhoj T-50-es ütőképesebbnek tűnik mint a Raptor."
Sárkány terén miért erősebb? Vannak rajta még eléggé elnagyolt részletek pl. a kabintetőnél, a hajtómű látszik szemből, az egész hátsórész kialakítása nem kóser. Ezek csak első látásra kiszúrt dolgok, még radarral meg se világítottuk! :)
Fegyverzet?????? Mi? Légiharc rakétában az USA nagyságrendekkel erősebb, sikló, lézeres, tv-s, infra képalkotós, milliméteres hullámsávos, gps-sel szerelt bombákról mit tudsz Made in Russia felirattal? Van, de milyen?
Az, meg hogy a kínai meg az orosz gépet nem ugyan olyan feladatra szánják, az meg egyszerűen nem igaz. Mindegyik vadász lesz, másodlagosan támadó feladattal. A belső fegyverkamra miatt nem vihet magával túl sokat a bombákból, mivel azok nagyobbak a rakétáknál. Tehát inkább vadász lesz, mint bombázó. Ezzel nem lehet mit kezdeni ebben a méretben. Ha majd kétszer-háromszor akkora lesz, mint most, akkor lesz inkább bombázó mint vadász - mert nem nagyon tud majd manőverezni, meg a +-g-k sem mennek akkora súllyal.

fingerbangs 2011.01.06. 17:57:11

a globalizáció és a pénzügyi egymástól függés jelen szintjén nagyon meglepne ha az usa meg kína egymásnak feszülne bármikor is... porhintés az egész

flippant 2011.01.06. 18:11:51

Egy ilyennel járnék a munkahelyemre, hogy tapadnának rám a csajok.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2011.01.06. 18:12:56

@fingerbangs: ez valóban érdekes felvetés, és valószínűleg erről külön pósztot lesz érdemes írni valamikor (és persze nem csak nekem, mert erről a témáról sokfélét lehet mondani). Addig is örök klasszikusként, a KNK és az Egyesült Államok viszonyára jellemző ambivalens indulatok szemléltetése végett, megosztom ezt a videót, hangsúlyozva, hogy nem politikailag korrekt alkotásról van szó: www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=IGYAhiMwd5E
Röviden annyit tennék hozzá, hogy miközben a gazdaság számos szektorában az interdependencia szintje magas, a védelmi ipar a globalizációtól (relatíve) elzártabban fejlődik még mindig, és ott a kapcsolatok nem feltétlenül diktálnak együttműködést.

Iustizmord 2011.01.06. 18:54:28

gyerekek, ez vmi torz kombinációja az YF-23, XF-22 és az F35-nek.

ez a 187 F22 +2447 F35 vs J20 taxiing.... hát ez elborult nagy f@szság, bocs

Hiperlajhár 2011.01.06. 19:01:23

Három proto létezik...
china-defense.blogspot.com/2011/01/switcharoo-multiple-engine-types-for.html
Az első a SZU-35 hajtóművével, a második kínai hajtóművel, a harmadik strukturális nyúzásra.
Véleményem szerint egyszerűen NEM SZÁMÍT, hogy Kína 20 év múlva ilyen jó kis vadászbombázóval fog rendelkezni. A Raptoroknak MOST nincs ellenfele. Tajvan pedig már nem sokáig lesz önálló, békésen vissza fog térni, már most is a tech-transzfer 80%-a onnan érkezik kínába. Ezért sem ad az USA Tajvannak vadászokat, pedig nagyon kérik őket. Az amik 20 év múlva X-gépeket gyártanak majd, ami két generációval előrébb tart, mint az 5. gen gépek. ....
És még az sem iztos, hogy ez 5. gen., inkább 4++.......

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2011.01.06. 19:12:05

@Iustizmord: Így van, ez bizony az. De ez nem tartja vissza a további F-22-esek gyártásában érdekelteket attól, hogy éppen ezt használják érvként.

dr. trafik nomac 2011.01.06. 20:04:29

Szerintem tok mindegy, hogy F22, vagy F35, mire ez rendszerbe allhat, mar joreszt robotrepulokkel kellene harcolnia.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2011.01.06. 20:29:41

Jol nez ki, a tavaly elotti paraden mar repulni is lattuk. Kina 60. szuletesnapjan. Lessz itt meg nemulass. Vege az amerikai hegemonianak. Par ev es gazdasagilag leamortizaljak magukat. Igaz a mostani haboruk nagyon jot tesznek a katonai fejleszteseiknek, az olajat is serenyen lopjak Irakbol, de ez akkor is keves lesz. Es az oroszok is megint a spajzban vannak.

Kivancsi 2011.01.06. 20:38:16

Ugyes koppintas + egy kis designe!!!

Repult is vagy csak a kifutopalya vegen a veszcsuzdaval pozolt a fotosoknak??
:):):)

Szerintem a toresteszten ez sem kapna meg csillagot sem!! :):):

szoval nyugi....

Hiperlajhár 2011.01.06. 20:49:55

@Chaoyang:
Kedves barátom....
Lesz itt nemulass? Talán inkább enni adni kéne félmilliárd vidéki kínainak...
A kínai gazdaság szépen fejlődik, de egy nagy lufi az egész. Az meg, hogy ki mit lop és honnét, inkább ne feszegessük....
Az oroszok nem a spájzban vannak, hanem, ha van eszük, akkor Európa mellett. Nélkülük egyébként kínában ma is csak papírsárkányok repülnének asszem.
Na, nem bántom tovább Kínát. Tisztelem a kínai embereket, tisztelem, hogy ilyen körülmények között még nem zavarták el a vezetőiket. Inkább külföldre mennek :-) :-)
Azt is elfogadom, hogy Kína az eget és a Földet akarja. Meg a csillagokat. De egyelőre még Ázsiában is ott van nekik India, Dél-korea és Japán.... Inkább rúgnák seggbe Kim papát északon...

Dr. Verőköltő 2011.01.06. 20:50:39

Szerintem átemeltek pár képet az Amcsiktól és fotoshoppingoltak rajta egy kicsit!

Perkele 2011.01.06. 20:59:15

a kínaiak sárkányban évezredek óta ott vannak a szeren :)

tréfa nélkül: várható volt, hogy valami nagyot fognak durrantani. az oroszok az indiaiakkal együtt kifejlesztették a PAK FA50-est (ugye nagy piac, száznál több gépre írtak ki tendert...), most a kínaiak is előjöttek a tutival.

Hiperlajhár 2011.01.06. 21:13:28

@Perkele:
Milyen tutival???
Ha egy Zsigulira teszek egy Ferrari kasznit, akkor Ferrari lesz? Jó úton járnak, de 20 év késéssel. Még a PAK-FA is előrébb tart. Az ottani problémák: stealth-jellemzők és a radar, valamint a "méltó" fegyverzet. A sárkány és a hajtómű az ő szintjükön adott. Az elektronikát az indiaiak adják.... és ...lehet, hogy Izrael.
A kínai gépnek egy gyengus hajtóműve van. KELLŐ technológiai háttérrel még Európa sem tud hasonlót, miből gondolod, hogy Kína igen?
Nincs normális kínai radar.
Az alacsony észlelhetőségről annyit, hogy nézd meg a képet. Ehhez csak a PAK_FA és a MiG1.44 mérhető.
Egy ilyen gépnek rakéta sem ártana.
Egy pici probléma van... Izrael... Mi van, ha ők is beszállnak a kínai gépbe? (Emlékezzünk a Lavi-ra)

Hiperlajhár 2011.01.06. 21:14:48

Az eleje egyként majdnem F-22, a vége PAK-FA, az egész gép pedig a MiG1.44-el van egy súlycsoportban kb. De.. az biztos, hogy nem Photoshop. :-)

Artúr Gombóc 2011.01.06. 21:19:22

@Hiperlajhár:
hát -3 milliárd dollár katonai segély évente. :( és majd meglátjuk mire mentek enélkül

Jerky_Maistro 2011.01.06. 21:24:16

kicsit koppintás?!:-D
jól néz ki, kérek egyet én is.

Hiperlajhár 2011.01.06. 21:29:30

@Artúr Gombóc:
Kedves Gombóc...
Ha az USA által Izraelnek adott katonai segélyre gondolsz, akkor szorozd meg még egy párral. Egy dolog a segély és a másik az ottani zsidó lobbi külön pénze és "ötödik hadoszlopa". Izrael most már belement, hogy az F-35 szoftverének forráskódját nem kapja meg. (Mert nagy valószínűséggel megvan nekik :-) ).
Ha pedig az oroszok által Kínának átadott AL-hajtóművekről, technológiáról, KVÁZI katonai segélyről írsz, az is több egy kicsivel.
Írhatnál még az Izrael által Kína felé áramló pénzekről is, de ezek szigorúan fekete dolgok. Előbb már írtam a Laviról. Szerinted a JF-17 az izraeli segítség nélkül repülne?

ökoparazita 2011.01.06. 21:30:03

LOL :) ennek semmi köze a stealth technológiához. A sugárhajtóművek kiömlőnyílását semmilyen módon nem árnyékolják a sárkánnyal. Az pedig könnyű azonosíthatóságot és követhetőséget jelent bármilyen kezdetleges kis mobil légvédelmi komplexumnak, hajtóművek alatt lelógó és kiálló aerodinamikai felületek, meredek belépő és kilépőélekkel a radarok kedvenc csemegéje.
T50 még érdekes lehet, de ez sztem csak valami gagyi tesztgép: inkább csak az aerodinamikai kialakítást vizsgálják vele, nem pedig egy harci gép prototípusa

Hiperlajhár 2011.01.06. 21:30:34

@Jerky_Maistro:
.........vegyésokat, ócsóbb!!!!......

Hiperlajhár 2011.01.06. 21:33:36

@ökoparazita:
1-et értek Véled..... A T50-nél szemből tökéletesen látszanak a kompresszorlapátok. Ez így nem maradhat. Csak az S-áramlásnak nincs hely, ha a belső fegyverteret is számba vesszük. A kínai gép is egy rémálom stealth szemszögből...

Link Elek 2011.01.06. 21:40:25

a kinaiak sok iparagban egeszen jol haladnak, de pl. a katonai repulogep hajtomu nem tartozik ezek koze.
a su-27-est lekoppintottak j-11 neven, de a kinai verzio hajtomuve 30 ora mukodes utan tonkremegy. az eredeti orosz 400 ora mukodes utan szorul nagyjavitasra.
most egeyztek meg a hetekben az oroszokkal (jo penzert), hogy megis az eredeti hajtomuvekkel szerelnek fel a koppintott vadaszgepet is.

Hiperlajhár 2011.01.06. 21:44:00

Még valami....
Az F-22 és az F-35 maximális önálló operabilitással rendelkező gépek, de egy RENDSZER részei. Csak így használhatók ki a technológiai előnyök. Az AWACS real time irányítása és a műholdas kommunikáció a gép-föld, gép-gép, gép-hajó, gép-tengó viszonylatban egyelőre CSAK az USA által biztosított stratégiai előny. Az orosz filozófia (amit általánosságban a kínai légierő is átvett) a földi irányításra helyezi a hangsúlyt, kevesebb önálló operálással. Ez ugyan változóban van, de még az oroszoknak sincs a Sentryhez vagy a Global Hawkhoz hasonlójuk. Az amerikai doktrina a BVR légi harcot preferálja, az orosz-kínai pedig egyelőre a Dogfigh-t. Ehhez meg minek stealth vadász?

vénkujon 2011.01.06. 22:04:46

lopták ezt is. a végén meg odaspréztek egy csillagot

Perkele 2011.01.06. 22:14:01

@Hiperlajhár: hej, de sokat tudsz a témáról :) kinek dolgozol? :D
béke, nem támadlak.
lehet aggódni, nagy a piac, Kína is beszállt a buliba, és természetes, hogy Izraellel is kooperálnak

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2011.01.06. 22:19:10

A kínai befektetőktől azért jobban tartok...

Hiperlajhár 2011.01.06. 22:19:50

@Perkele:
:-) Maradjunk annyiban: dolgozom. :-) :-)
Komolyra fordítva.... Iraelnek nem sok választása van. Az USA támogatása Citrom elnök..(bocs: Barack elnök) úr regnálása idején inogni látszik. Európa nem potens partner, Törökország épp most akasztott velük bajuszt, Dél-Afrika sem a régi.....
Kínában van pénz (most), van nyugaton és keleten képzett szakember...az alapkutatásokat megspórolják és Izrael is jól jár... na nem a gép kell nekik, hanem a fegyverüzlet.

Hiperlajhár 2011.01.06. 22:22:23

Különben is.... Téli gumit a villamosokra!!!!

Perkele 2011.01.06. 22:23:32

@Hiperlajhár: ezért is írtam, mert a nagy tenderek kijöttek: India, a brazilok sokat vennének, s ha van potens szállító, s amíg pilóta ül a gépben, nagy lesz a verseny.

csi szi 2011.01.06. 22:26:17

@molnaand: Nekem ez a gép ránézésre "lopakodóbbnak" tűnik, mint a PAK-FA (a kabintetőjével és a teljesen kilátszó turbinalapátjaival). Persze van egy kis "kínaigagyis" érzése az embernek ha ránéz, tényleg lehet, hogy csak egy "nekünk is van ilyenünk ám"-nak készült ez a prototípus. De mivel a kínaiaknak mostanában nagyságrenddel több pénzük van fejlesztésre mint az oroszoknak (és például elektronikai téren már pár dologban le is hagyták az oroszokat, igaz pl. hajtóműgyártásban még nem, hiába, az bonyolultabb, és e téren nem lophattak a kínába betelepült nyugati cégektől sem), valószínűleg előbb lesz rendszeresített, bevethető gép a J-20-ból, mint a PAK-FA/T-50-ből.

Artúr Gombóc 2011.01.06. 22:29:00

@ökoparazita:
akkor nézd meg az F-22-t hátulról és nézz meg egy hagyományos típust. Van különbség.

Artúr Gombóc 2011.01.06. 22:48:54

@Hiperlajhár:
a JF-17 repül és már nem kell hozzá izraeli segítség, az megkapták a Chengdu J-10-hez, ez meg sokkal egyszerűbb annál. Ha megnézed a gépet felülről a szárny és a vezérsíkok F-16 az eleje meg Q-5 módosítás, ami MiG-21 oldalsó beömlőkkel. Radar nincs hozzá, a pakik most variálnak, hogy mi legyen benne. Ezt már ők rakták össze a Lavi alapján + amit tudtak. A hajtóművét meg az oroszoktól veszik, mert ők nem tudnak bele gyártani semmit ( RD-33 módosítás, MiG-29-ből )
Az oroszok nem katonai segélyt adtak, hanem eladták a technológiát, licensz gyártáshoz. Az egy más kérdés, hogy a kínaiak többet gyártottak belőle, mint amennyit kifizettek. Hogy koppintják, az meg az oroszok előtt nem volt kérdés, 60 éve ezt csinálják. Ez gyors pénz volt nekik. Hogy megérte-e, az majd kiderül. Valszeg. nem. Saját vélemény.
Írjál egy esszét az Izrael által Kína felé áramló pénzekről. Ha Te tudod, oszd meg már velünk, ne kacsintgass kifelé, nem mindenki érti. Én sem, hogy miről beszélsz. Biztos egy új összeesküvés elmélet.
Az oroszok és a kínaiak is preferálnák a BVR harcot, ha lenne rakétájuk hozzá meg korai riasztórendszerük, fejlesztik ők is az AWACS-ot, csak van itt is vagy 30 év hátrányuk. Ha meglesz a saját "lopakodójuk", addigra meglehet az AWACS támogatás is + a hálózat alapú hadviselés. Mert ez még vagy 10 év - mármint a lopakodó rendszeresítése nagyobb darabszámban -. Addig meg ki tudja, hátha ellopják a kínaiak az amiktól a technológiát, mert jelenleg nem a kutatás-fejlesztésből erősek, hanem a lopásból.
Az, hogy megvan-e Izraelnak az F-35 forráskódja, az szintén összeesküvés elmélet. Gondolom nem Te loptad el nekik, illetve nem Te intézted az átadást pendrive-on. Akkor meg ez csak egy feltételezés. Ennyi erővel megtalálhatnád Amelia Earhartot vagy megoldhatnád a Kennedy gyilkosságot - mindkettőt -. Tudod, Csupasz Psztoly 3. spermabank kartotékrendszer. :)

Artúr Gombóc 2011.01.06. 22:59:20

@Link Elek:
Az, hogy a kínaiak milyen iparágban haladnak jól, az nem egyértelmű. Ők ma bérgyártók. Van sok rabszolgasorban tartott gyári munkás 50-70 dollárcentes órabérrel és mindent gyártanak. Az alapkutatás, a technológia, a design, az nem ott születik egyelőre. A gépsorok sem ott készülnek, amiken gyártanak - kivéve az ember, de abból nagyon sok :) -. Ebből megfejteni, hogy mennyire fejlettek most....
Gondolj bele, gyártunk mi is autót - lesz Merci is :) -, mobilt, ledes tv-t, monitort, meg még mindenfélét Flextronics és társainál. És mi közünk van hozzá? Tudnánk magunktól bármit gyártani, azért mert a bérgyártók idehozták a termelést az olcsó munkaerő vagy a vámelbírálás kedvéért? Kína ugyanez nagyban, mondjuk nagyobb lehetőségekkel, tőke, állami pénzek + rengeteg ipari kém. Ebből kijöhet valami, de elérnek egy olyan fejlettséget, ahonnan már nem évi 10%-kal bővül a gazdaság. A semmiből könnyű nagyot ugrani.

csi szi 2011.01.07. 00:12:38

@Artúr Gombóc: Azért Kína nagyon is tudatosan törekedett arra, hogy a becsalogatott külföldi cégektől technológiát is szerezzen, sokszor feltételül szabták a technológia átadását, a kínai tulajdonhányadot stb. Általában, ha egy multi elkezdett valamit gyártani Kínában, abból hamarosan elkezdték gyártani a koppintást is egy másik, hazai cégnél is (jó persze bármivel ezt nem tehették meg, de sokmindennel, lásd pl. a kínai autókat). A szabadalmakat nem igazán tartották tiszteletben, és ezt sokáig elnézték nekik, illetve részben ma is, pontosabban nem tudtak velük mit tenni, mert az olcsó bérmunka és a piac fontosabb volt a nyugatnak, mint az, hogy ellopják a szellemi tulajdonukat. Ma meg már echte kínai elektronikai, kommunikációs cégek is vannak pl. Huawei, ZTE, amik már külföldön is terjeszkednek.

dinamo vodka 2011.01.07. 00:16:42

töréstesztje volt már?

az újdonság garázsa 2011.01.07. 01:35:09

@ThufirHawat:
Sárkányt annyira egyszerű készíteni, hogy az amcsiknak így 20 év késéssel sem sikerült még a MiG-29-ével azonos tudású sárkányt sem összehozni, a Szu-27-eséről már nem is beszélve.
Számítógépes háttér ide vagy oda, a ruszkik meg talán még akkor is abakusszal meg logarléccel számoltak.
Szóval tényleg egyszerű lehet.

@flippant:
10 G-nél mindenképp. Le se tudnád őket fejteni magadról. :-)

Vu, de ja vu 2011.01.07. 03:08:23

Üdv! Nekem mint laikusnak az a véleményem, hogy Kína szellemi tőkében nem olyan erős mint a gazdaságiban, nagyrészt a nemzetközi normák be nem tartása révén - magyarán koppintottak mint állat.

Mivel nem vagyok rep.műszaki ember, így szakmailag a sárkányhoz nem tudok hozzászólni, ellenberger a legutóbbi rep.napon igyekeztem NATO-pilóták közelében maradni és elmondhatom, hogy bizony megállt a kaja a kezükben, amikor hallották, hogy MIG, meg MI...

Laikusként azt mondám hogy egy orosz gép leggyengébb alkatrésze a pilóta, és akkor még nem is szóltunk, a 3D-s bemutató MIG-ekről vagy sorozat-gyártott Sukhoj-okról...

Én tisztelettel adózok az orosz technikák iránt, mert a pénzhiány ösztönösen vitte őket a technológiai haladás útján, ld: MiG-15, MiG-21, és a többi, jórészt ismeretlen modell, mint a MiG-27, kicsiny csatarepülő, iszonyatos mozgékonysággal.

Jó - mondhatják mások - a sárkány-hajtómű semmit nem ér megfelelő harc-elektronika nélkül... csakhogy? hogyan is kezdődik egy háború??? Az ellenség kommunikációs csatornáinak elvágásával!

Műhold??? Szerintem már 20-30 éve egy másik 'putnyik' célkeresztjében van, csak senki nem tud róla...

Az orosz gépek valóban nem erősek elektronikában - bár ez fikció, mert egy jellegtelen OROSZ cég megcsinálta volna az átalakítást NATO-KOMPATIBILISRE(???), csak nekünk svédacél kellett, gondolom hogy a tesztfázis éles szakaszát akarják ránk lőcsölni, ezzel szemben a számomra gyűlöletes F-16 is jobb választás lett volna, annak legalább vannak harci tapasztalatai... akárcsak a MiG-eknek:-(

Én vigyorogva olvasom a MiG és Szuhoj gépekkel való összehasonlításokat... mindkét gyártónak évtizedes tapasztalatai vannak rapülőgép-építésben, közelharcban, ami kommunikáció hiányban igen értéke lehet.

Őrzök néhány Szu-37, Szu-47 és MiG-39 videót, ezek közül a statikus 3D és az átalakított MiG a legérdekesebb:-)))

Én addig sosem láttam olyat, hogy egy repülő, a segge körül megforog, se olyat hogy hátrafelé repül:-)

Szerintem az oroszok az a nemzet, amelyik ha "sz.rból kell várat építeni", jobb lesz mint a betonbunker...

Lehet, hogy ruszish-fetisiszta lettem??? (Vostok automata karóra, orosz multifunkci fúrógép, marógép, sajna flexet nem láttam, de azt is vennék!)

Persze a régi komcsi minőség sokat zuhant - de: karórában a megkopott gyári felhúzótengely helyére egy régi Wosztok tengelye került: egyezik, strapabíró, és utiköltség nélkül (ottaniak vitték, hozták) ~1000 Ft körüli összegért pucolták és rakták rendbe...

Sz'al ha én választanék, én hagynám a Raptorokat meg F-35-öt, inkább valami új orosz technológiát akarnák, ami hótt más szempontok alapján épült...

A Kurszk-ban mi volt olyan érdekes, hogy lekövették??? Miért nincs gőzkatapult az orosz anyahajón? Miért gyárt a Tupoljev szuperszonikus bombázót? Stb-stb...

az újdonság garázsa 2011.01.07. 03:50:13

@Az átok visszaszáll!!!:
A MiG-27 már miért lenne ismeretlen?
Ha jól tudom, még a magyar Varsói Szerződés-reptereken is állomásoztak, azaz évekig repültek kis hazánkban. Igaz, nekünk nem volt, csak az alapváltozata, a MiG-23, aminek a bázisán kifejlesztették.

Nem mellesleg az orosz pilóták a világ legjobbjai, az amcsik csak jelenthetnek nekik.
(Filmeken persze az amcsik győznek, ahogy Vietnámban is ők győznek 1974 óta mindig, csak filmen kívül kaptak ki valahogy. Biztos a Vietkongot nem amcsi rendezők instruálták.)

Az F-16 nagyon jó és szép kis gép, nem tudom, miért gyűlölöd. (Bár beszéltem magyar vadászpilótákkal, azt mondták, a MiG-29-essel közös hadgyakorlaton verték az F-16-osokat.)

Egyébként annyira már nem rosszak az oroszok elektronikában sem.

(És a Szuhojoknak egy ideje a nagy huncutsága a kisméretű kacsa vezérsík a rendes vízszintes vezérsík mellett, ilyet addig senki nem csinált tudtommal, ha kacsa elrendezést használtak, akkor differenciálkormány volt a szárnyon, de nem volt külön vízszintes vezérsík/stabilizátor a gépen, lásd pl. Mirage-ok, Kfir stb.)

(A putnyikkal majdnem jó helyen jársz, az is az út szóból származik, csak utazót jelent, míg a szputnyik útitársat, szó szerint együttutazót - az sz a szó elején többek közt társhatározó is. :-)
(De igék esetén eltávolodást/eltávolítást is jelent, kb. a magyar le-/el- igekötőnek felel meg, huncut nyelv ez az orosz is.)

az újdonság garázsa 2011.01.07. 04:02:20

@Az átok visszaszáll!!!:
A MiG-27 már miért lenne ismeretlen?
Ha jól tudom, még a magyar Varsói Szerződés-reptereken is állomásoztak, azaz évekig repültek kis hazánkban. Igaz, nekünk nem volt, csak az alapváltozata, a MiG-23, aminek a bázisán kifejlesztették.

Nem mellesleg az orosz pilóták a világ legjobbjai, az amcsik csak jelenthetnek nekik.
(Filmeken persze az amcsik győznek, ahogy Vietnámban is ők győznek 1974 óta mindig, csak filmen kívül kaptak ki valahogy. Biztos a Vietkongot nem amcsi rendezők instruálták.)

Az F-16 nagyon jó és szép kis gép, nem tudom, miért gyűlölöd. (Bár beszéltem magyar vadászpilótákkal, azt mondták, a MiG-29-essel közös hadgyakorlaton verték az F-16-osokat.)

Egyébként annyira már nem rosszak az oroszok elektronikában sem.

(És a Szuhojoknak egy ideje a nagy huncutsága a kisméretű kacsa vezérsík a rendes vízszintes vezérsík mellett, ilyet addig senki nem csinált tudtommal, ha kacsa elrendezést használtak, akkor differenciálkormány volt a szárnyon, de nem volt külön vízszintes vezérsík/stabilizátor a gépen, lásd pl. Mirage-ok, Kfir stb.)

(A putnyikkal majdnem jó helyen jársz, az is az út szóból származik, csak utazót jelent, míg a szputnyik útitársat, szó szerint együttutazót - az sz a szó elején többek közt társhatározó is. :-)
(De igék esetén eltávolodást/eltávolítást is jelent, kb. a magyar le-/el- igekötőnek felel meg, huncut nyelv ez az orosz is.)

az újdonság garázsa 2011.01.07. 04:02:23

@Az átok visszaszáll!!!:
A MiG-27 már miért lenne ismeretlen?
Ha jól tudom, még a magyar Varsói Szerződés-reptereken is állomásoztak, azaz évekig repültek kis hazánkban. Igaz, nekünk nem volt, csak az alapváltozata, a MiG-23, aminek a bázisán kifejlesztették.

Nem mellesleg az orosz pilóták a világ legjobbjai, az amcsik csak jelenthetnek nekik.
(Filmeken persze az amcsik győznek, ahogy Vietnámban is ők győznek 1974 óta mindig, csak filmen kívül kaptak ki valahogy. Biztos a Vietkongot nem amcsi rendezők instruálták.)

Az F-16 nagyon jó és szép kis gép, nem tudom, miért gyűlölöd. (Bár beszéltem magyar vadászpilótákkal, azt mondták, a MiG-29-essel közös hadgyakorlaton verték az F-16-osokat.)

Egyébként annyira már nem rosszak az oroszok elektronikában sem.

(És a Szuhojoknak egy ideje a nagy huncutsága a kisméretű kacsa vezérsík a rendes vízszintes vezérsík mellett, ilyet addig senki nem csinált tudtommal, ha kacsa elrendezést használtak, akkor differenciálkormány volt a szárnyon, de nem volt külön vízszintes vezérsík/stabilizátor a gépen, lásd pl. Mirage-ok, Kfir stb.)

(A putnyikkal majdnem jó helyen jársz, az is az út szóból származik, csak utazót jelent, míg a szputnyik útitársat, szó szerint együttutazót - az sz a szó elején többek közt társhatározó is. :-)
(De igék esetén eltávolodást/eltávolítást is jelent, kb. a magyar le-/el- igekötőnek felel meg, huncut nyelv ez az orosz is.)

Hefe 2011.01.07. 07:46:33

a kinaiak nem fejlesztenek semmit, hanem ellopjak. Itt is valoszinuleg ez tortenhetett, hogy lattak egy kepet, aztan csinaltak egy olyasmi alaku kasznit, amiben ki tudja hogy van-e belul egyaltalan valami. Vetitesben jok a kinaiak.

asola 2011.01.07. 08:24:53

Szerintem a kínaiak ugyanazt csinálják most az Amerikaiakkal, mint azok a hidegháború végén az Oroszokkal: belekényszerítik az amcsikat egy fegyverkezési versenybe, amely sokkal nagyobb károkat okoz az USA-nak mint a Kínaiaknak.

Az USA ugyan nyomja a pénzt ezerrel (azaz olcsón van nekik), de azért nem ingyen.

Ha feltételezzük, hogy a Kínaiak hisznek benne, hogy az olaj/fosszilis korszaknak nemsokára vége (ezzel konzisztens, hogy nekünk elképzelhetetlen összegeket tolnak megújjuló energia fejlesztésekbe), akkor ez egy jó eszköz arra, hogy az amcsik ne tudjanak velük lépést tartani.

Amit ugyanis Fxx-ekre költenek, azt nem tudják elkölteni pl: szélerőművek építésének támogatására. Ezt játékot a kínaiaknak elég addig kitartani, amig be nem üt egy újabb 150-200 dolláros hordónkénti olajár (immár tartósan ottmaradva), az legalább akkorát üt az USA gazdaságán mint egy háború.

És a kínaiak igazából nem is kell valós eredményeket elérjenek, elég másolgatni plusz ijeszgetni az amcsikat és azok rohannak, hogy újabb megrendelést adjanak a haditechnikai cégeiknek.

Mondjuk az Obama lehet hogy kicsit jobban képben van mint a republikánusok, azért nem adott idén pénzt az Fxx-ekre.

Hefe 2011.01.07. 08:29:37

tavaly mar a kinai gazdasag is kezdett belassulni, nekik is a piacon kell eladni amit termelnek, ott meg ugye csokken a fizetokepes kereslet.
Eppen ezert koltoznek a nagyobb cegek Kinabol a meg csorobb Vietnamba, ahol meg egy marok rizsert dolgoznak az emberek egy napot.
Szoval nem valoszinu, hogy Kina sokkal tovabb none mint ahol most van.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2011.01.07. 08:48:21

Tartalmas beszélgetés alakult ki itt mostanra, és ezt öröm látni. Nem ünneprontónak szánva a bejelentést, közben újabb pósztot tettem ki ma reggel, mely itt olvasható:
kprax.blog.hu/2011/01/07/a_tea_part_a_koltsegvetes_es_a_kulpolitika

Jó reggelt mindenkinek, üdv: MP

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2011.01.07. 09:05:26

Minap hallottam, amikor egy kínai árus reflektált az egyik vásárló megjegyzésére.
-Igen, cúnya, de működik!

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2011.01.07. 09:15:23

Az U.S.A.-nak lassan fel kene fognia, hogy hamarosan nem o fog diktalni a vilagban.

Void Bunkoid 2011.01.07. 09:44:56

@nomac: dehogyis, mire elkészülne, már Skynet rég öntudatra ébredt és kitörölt minket a világból is a hunterkillereivel meg a t-600asokkal :)

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2011.01.12. 06:28:25

@Hiperlajhár: Eszak-Korea a buffer zona, ahogy Kelet-Europa volt a szovjeteknek...

Mitol lufi a kinai gazdasag? Itt Pekingben 14 metro vonalat epitettek 10 even belul. A demszkynek 15 ev alatt nem sikerult egyet sem. Na o az igazi lufi!

Hiperlajhár 2011.01.12. 06:47:51

@Chaoyang:
Kedves Barátom, ha szabad így szólítani. A kínai gazdaság látszatra dinamikusan fejlődik. Van azonban egy nagy gond. Ez a fejlődés csak a nagyvárosok, kikötővárosok környékén látható igazán. Kínában félmilliárd ember él vidéken még mindig középkori körülmények között. Az ő körülményeik javítása, a gazdaságba integrálása, oktatása az a csapda, amely a kínai gazdaságra leselkedik. Kívánom, hogy találjanak rá békés megoldást. A többi megállapításodban igazad van, ami itt folyt, az kritikán aluli.... Üdv.

Hiperlajhár 2011.01.12. 06:51:58

....Mellesleg... Gratula a gép repüléséhez. Az, mondjuk tényleg látszott, hogy nem az első repülés volt... Viszont... Nm látok a gépen belső fegyverteret, pedig a kínai illetékes szerint alapkövetelmény volt. Érdekes még a kerek "LERX", ami az orosz VITYAZ-2000-en és az iráni SHAFAG-2-n látható csak.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2011.01.12. 06:58:00

@Hiperlajhár: Ok friend, elismerem, hogy videken nem egyesult allamokbeli viszonyok vannak. De itt ezt mas orszagok lerohanasa, vilaghaboruk utani kolonizacio stb. nelkul ertek el, es nagyjabol mindossze 20 ev alatt. Ha ilyen utemben folyik tovabb a fejlodes, nem lesz itt gond. De hat 1.3 milliard embert gazdagga tenni illuzio. Nincs is ra igenyuk, eddig sem voltak gazdagok akik szegenyek voltak. Indiaban meg tobb a szegny es az aranyuk is nagyobb. Az mar valami ha az allam gazdag, fejleszti a korhazakat, utakat, kozlekedest es ami a temaba vag a hadiipart. Minden evben szinte megduplazzak a katonai kiadasokat.

Olvastam valahol, hogy egy amerikai vedelmi elemzo szerint 20 even belul szinte biztos, hogy lesz katonai konfliktus Kina es az USA kozott, nem szeretnem, hogy igaza legyen. De a legrosszabbra kell keszulni mindig.

Hiperlajhár 2011.01.12. 09:29:38

E@Chaoyang:
Erről beszéltünk, akkor egyetértünk. Én is azt írtam anno, kb. 20 év.... Ha ilyen ütemben folyik tovább és ha közben a világ többi része áll és nem fejlődik....
Humorként találtam néhány dolgot a Chengdu J-20-ról...:-) :-)
bbs.wforum.com/upfile/201101/20110111075957197663.jpg
i52.tinypic.com/2l9io45.jpg
i56.tinypic.com/eb3a0h.jpg

Üdv.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2011.01.12. 09:45:25

@Hiperlajhár: Joook! :) Meg lehetne egy olyat, hogy valai eregeti mint egy sarkanyt :) Itt az oregek mind azt csinaljak a parkban :)

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2011.01.12. 14:02:56

Csatlakozom! Kellettek ezek a képek :) És a sárkányeregetős verzió is jöhet...