HTML

Utolsó kommentek

Amiről itt szó van.

A téma: külpolitikai praktikák, praktikus külpolitikák. És ezek létrejöttének minden politikatudományi, gazdasági, társadalmi és emberi vonatkozása. Egyszóval a külpolitika-elemzés. A bejegyzések szerzői tartalmára vonatkozóan minden jog fenntartva. --------------------------------------- A blog gazdája, de nem az egyetlen szerzője, dr. Marton Péter a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, korábban pedig dolgozott a Magyar Külügyi Intézetnél is.

Háttér

Gyermekkori analógiák: Obama, Indonézia és Egyiptom

2011.02.25. 17:22 :: Marton Péter

A Council on Foreign Relations egy viszonylag friss elemzésében Karen Brooks az alábbi bevezetővel indít:

"Politikacsinálók és punditok az utóbbi időben mindenfelé hasznos példákat keresnek a korábbi forradalmak tapasztalatait illetően, például az iráni, oroszországi vagy törökországi eseményekre visszagondolva, hogy előre lássák az egyiptomi politikai rend megbomlásában rejlő lehetőségeket és veszélyeket. A Fehér Ház azonban egyetlen ilyen példának szentelt megkülönböztetett figyelmet: Indonéziának.

Az egyiptomi tüntetések első napjaitól kezdve a Fehér Ház csendben kapcsolatba lépett számos Indonézia-szakértővel, köztük a jelen sorok írójával is, hogy jobban megértse az indonéziai demokratikus átalakulás történetét. Barack Obama elnök saját, személyes tapasztalata - hogy gyermekkorának néhány meghatározó évét ott töltötte - bizonyosan szerepet játszik ebben. De..."

Brooks kihozza a maximumot az analógiából, és releváns politikai következtetéseket produkál. Az Obama-adminisztráció analógiahasználata ezzel együtt figyelemre méltó - és az analógiák használatának  vizsgálata  általában is lehetséges és bevett  módszer a döntéshozók gondolkodásának elemzésére. Márpedig szemet szúrhat, hogy a Fehér Ház szinte az első Tahrír téri tüntetők megjelenését követően máris Indonézia irányába pillantott felhasználható tanulságok után fürkészve; Mubarak lemondásának a napján ezek után Obama a berlini fal leomlása mellett az indonéziai diáktüntetéseket is felidézte akkor elmondott beszédében.

Az érdeklődés messzebbre nyúlik vissza a múltba, és Obama gyermekkora csakugyan szerepet játszik benne. A New York Times nemrég írta meg, hogy a Fehér Ház megbízásából még tavaly nyáron készült egy titkosított, 18 oldalas jelentés, mely a közel-keleti rezsimek jövőjével kapcsolatban alapvető politikai reformok híján nem ígért jót. Az ennek hallatán aligha búslakodó Obama elnök latin-amerikai, kelet-európai és délkelet-ázsiai példák tanulmányozására sürgette tanácsadóit, hogy a felmerülő eshetőségekre készülten reagálhassanak. Indonézia tehát már akkor is a napirendre került, éppen Obama ösztökélésére. Emiatt érdemes lehet kicsit visszapillantani az elnök gyermekkorába.

Dióhéjban: Obama hattól tízéves koráig (1967 és 1971 között) általános iskolába járt Jakartában, ahová édesanyja a második férjével, Barack mostohaapjával együtt költözött. A kis Barack mostohaapjának a  családnevét átvéve, Barry Soetoro néven ült be az iskolapadba, a főváros Menteng nevű kerületében. Érdekes idők jártak akkoriban. Szuharto, a magát felvilágosultnak tekintő autokrata 1965-ben vette át a hatalmat, és akkoriban még zajlott leszámolása a rezsim vélt és valós ellenfeleivel, kommunistákkal, kínaiakkal, diákaktivistákkal... Ezek után előre is ugorhatunk az időben: utóbb persze Indonézia története más fordulatot vett. Bár rossz nyelvek azt beszélik, hogy az indonéz fegyveres erők ma is sajátos képződményt jelentenek az indonéz állam testén belül - kiváltságaik megszűnőben, de befolyásuk továbbra is van -, Obama számos alkalommal jelezte a múltban, hogy a demokratikus átalakulás fényében mára  egyfajta globálisan példaértékű mintát lát Indonéziában, ahol a demokrácia és a diverzitás (azt is mondhatnánk, multikulturalizmus) együtt létezhet egy fejlődő országban (is). "Hazatértem" - sokatmondó módon  így kezdte a beszédét Obama 2010-ben, Jakartában tett elnöki látogatásakor.

A nagy kérdés persze az, hogy vágyvezérelt gondolkodás-e ennyire Indonéziára fókuszálnia. A kedvenc analógiákkal az szokott lenni a baj általában, hogy  nem egyszerűen önkényes párhuzamok. Rendszerint különféle késztetéseket tükröznek. Ez utóbb vagy segít elérni a különféle, kitűzött célokat, vagy nem, de a hatás mindenképpen véletlenszerű, rosszabb esetben pedig káros is lehet. Az olyanok, mint Karen Brooks, persze segíthetnek elkerülni ezt. Pláne az olyanokkal együtt, akik egyéb analógiákat is gondosan értékelnek, a módszeres előrejelzés érdekében.

Bónusz: Obama gyermekkora Indonéziában, az al-Dzsazíra beszámolója.

Szólj hozzá!

Címkék: usa egyiptom indonézia diskurzus analógiák kognitív heurisztika

A bejegyzés trackback címe:

https://kprax.blog.hu/api/trackback/id/tr542690340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.