HTML

Utolsó kommentek

Amiről itt szó van.

A téma: külpolitikai praktikák, praktikus külpolitikák. És ezek létrejöttének minden politikatudományi, gazdasági, társadalmi és emberi vonatkozása. Egyszóval a külpolitika-elemzés. A bejegyzések szerzői tartalmára vonatkozóan minden jog fenntartva. --------------------------------------- A blog gazdája, de nem az egyetlen szerzője, dr. Marton Péter a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, korábban pedig dolgozott a Magyar Külügyi Intézetnél is.

Háttér

Katari soft power Líbiában

2011.03.13. 09:15 :: Marton Péter

Alább egy kép látható, mely erről a megemlékezésről és tüntetésről származik, ahol az al-Dzsazíra operatőrét gyászolta a tömeg az ellenzéki kézen lévő líbiai Bengáziban - ismeretlen fegyveresek ölték meg a katari bázisú csatorna munkatársát a város közelében; vélhetően éppen azért nyitottak tüzet az autóra, amelyikben ült, mert az al-Dzsazírához tartozott.

Tehát, az ígért kép, illetve screenshot, rajta bekarikázva (általam) pedig a katari zászló.

Itt van közben még egy tudósítás a történtekről.

A címben jelzettekkel kapcsolatban azért a bizonytalanságomat is jelzem. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy az arab világban ez effektíve Katar puha hatalma, mint olyan. A katari zászlóból is inkább egy olyan jelkép lett, melyhez a leginkább mindenféle remények kapcsolódnak. (Megjegyzés: nem mintha a "puha hatalom" fogalmát másutt sokkal magabiztosabban olvashatná rá helyzetekre az ember.)

6 komment

Címkék: média katar szimbólumok líbia diskurzus

A bejegyzés trackback címe:

https://kprax.blog.hu/api/trackback/id/tr352735104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

H.And 2011.03.14. 18:31:56

A bizonytalanság érthető, de Katar elképesztő diplomáciai pályát futott be az elmúlt időben, mint közvetítő. Egy gyors google keresés eredménye: Jemen, Palesztina, Eritrea/Djibuti, Sudan stb. De itt egy vélemény is: www.khaleejtimes.com/DisplayArticleNew.asp?xfile=/data/opinion/2010/December/opinion_December142.xml&section=opinion

Az Al-Jazeera meg mindenképp Katar mellett szól még annak ellenére is, hogy a "köztudatban" ismert hogy a katari politikával igen elnéző (állampolgárság khm...) De mindez egy nem-katari szemszögéből nem egy komoly trade-off.

A soft powert meg elősegítik a nyugati egyetemek kihelyezett tagozatai, a legnagyobb GDP/fő, a sportdiplomáciai lobbizás és eredményei - pl. ázsiai játékok vagy a foci vb.

Kicsit naivan: a foci vb már-már hard power :)

H.And 2011.03.14. 18:39:35

Elveszett a hozzászólásom, de röviden az al-jazeera melletti egyéb soft power-ök:
1) közvetítés www.khaleejtimes.com/DisplayArticleNew.asp?xfile=/data/opinion/2010/December/opinion_December142.xml&section=opinion
2) sportdiplomácia (Ázsiai Játékok és foci vb.)
3) amerikai elitegyetemek kihelyezett tagozatai
4) legmagasabb GDP/fő

Ez a lista nyilván nem teljes (és van szégyenfolt is - amiről pl az AJ nem számol be - pl. állampolgárság), de melyik másik "öbölország" tud ennyit felmutatni?

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2011.03.14. 20:39:03

@H.And: ezek Katar befolyását illetően mind abszolúte releváns tényezők. A témához további érdekes adalékok vannak egyébként pl. ebben a cikkben is:

Uzi Rabi (2009): "Qatar’s Relations with Israel: Challenging Arab and Gulf Norms" Middle East Journal, Vol. 63: No. 3, Summer 2009, 443-459.

Viszont kérdés, és alapvetően erre akartam kilyukadni a pósztban, hogy konkrétan az al-Dzsazíra mennyivel járul hozzá Katar befolyásához. Illetve, hogy a líbiai tüntető kezében lengő katari zászló a katari külpolitika szempontjából jelent-e valamit praktikusan.

Viszont ha ilyen átfogóan nézem a dolgokat, nem elvonatkoztatva a két hozzászólásban jó okkal felhozottaktól, egy ilyen eset mindenképpen megerősítő impulzusként hat. Nyilván nem kvantifikálható a hatása igazán, de inkább van, mint nincs.

És még valami eszembe jutott közben, amiről meg is lep, hogy elfeledkeztem: a Katarban működő "Academy of Change". Ebben a cikkben említették például:
www.nytimes.com/2011/02/14/world/middleeast/14egypt-tunisia-protests.html?ref=world&pagewanted=all

Ez már egyértelműen idevág, vagyis inkább azt mondanám, hogy a katari zászló jelenlétével ezek után egymást felerősítve interferálnak.

Zárásul idézek még a belinkelt cikkből:

"Another influence, several said, was a group of Egyptian expatriates in their 30s who set up an organization in Qatar called the Academy of Change, which promotes ideas drawn in part on Mr. Sharp’s work. One of
the group’s organizers, Hisham Morsy, was arrested during the Cairo protests and remained in detention.

“The Academy of Change is sort of like Karl Marx, and we are like Lenin,” said Basem Fathy, another organizer who sometimes works with the April 6 Youth Movement and is also the project director at the Egyptian Democratic Academy, which receives grants from the United States and focuses on human rights and election-monitoring."

H.And 2011.03.15. 01:27:40

köszi! ez az AOC (mondjuk "Változtatás Intézet") nagyon érdekes!
picit más: ráakadtam egy március 16-i tüntetésre való felhívásra Katarban.
au.news.yahoo.com/tech-news/a/-/technology/8914049/facebook-page-calls-for-qatar-emirs-ouster/

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2011.03.15. 09:56:02

@H.And: ezt az infót én köszönöm! Arról tudtam, hogy harag napját terveznek ott is, de nem tudtam, mikor - holnap majd mérhetővé válik, hogy mi a helyzet ezen a téren.

Egyelőre a Facebook ígazít el valamennyire. Az ellenzék ellenzéke nem annyira izmos, persze nem is ez a legfontosabb kérdés.

"Against the Facebook page that promotes the revolution in Qatar"
www.facebook.com/pages/Against-the-FB-Page-that-Promotes-Revolution-in-Qatar/149896661738768
(475 tag)

"Against the revolution in Qatar"
www.facebook.com/home.php?sk=group_154678807923233
(580 tag)

Ezek közül az előbbit még február 26-án hozták létre. A tagságában vannak expatek is sokan.

Ami a forradalmi erőket illeti: itt a mozgósító üzenetek egészen más képet mutatnak, mint pl. Egyiptomban vagy akár Líbiában. Szóval szinkronban kezdeményezik az ottani eseményekkel, de inkább azok ürügyén. Izraeli kapcsolatok, amerikai bázis, progresszív szerepet játszó feleség (Sheikha Mozah) ellenzése - ezek játsszák a meghatározó szerepet. Olyan konzervatív erőt próbálnak megmozdítani a szervezők, amely az al-Jazz szellemiségével inkább ellentétes, mint nem.

Link Elek 2011.03.27. 18:12:04

tortennek it meg dolgok:

BENGHAZI, Libya, March 27 (Reuters) - A senior Libyan rebel official said on Sunday that Gulf oil producer Qatar had agreed to market crude oil produced from east Libyan fields which are no longer in the control of Muammar Gaddafi.

"We contacted the oil company of Qatar and thankfully they agreed to take all the oil that we wish to export and market this oil for us," said Ali Tarhouni, a rebel official in charge of economic, financial and oil matters, in the rebel-held eastern city of Benghazi.

"Our next shipment will be in less than a week."

af.reuters.com/article/energyOilNews/idAFLDE72Q0DE20110327