Külpraktika

Külpraktika

Koronavírus: a B.1.617-es kitörése

2021. május 16. - Marton Péter

Előzmények (korábbi kutatási jegyzeteim a témában):

Az előző rész  tartalmából: ami a célegyenesnek tűnt egyesek számára, annak a végén az indiai variáns fordul be most már határozottan, és jön, szembe velünk. Deny at your own peril. A jó hír, hogy a vakcinák nem hatástalanok ellene. A rossz az, hogy természetesen nem is 100%-osan hatásosak, és hogy közben van oltatlan és csak részlegesen oltott ember elég. A vakcinációnak haladnia kell tovább, az elővigyázatosságot pedig fenn kell tartani. (Kieg.: a maszkviselési szabályok lazítgatásával igyekezni az oltakozást ösztönözni rossz gondolat.)

Kritikus kérdések: (1) Az eddigi legerősebben transzmisszív variánst hogyan kezelik az eddig jól teljesítő kelet-ázsiai országok, és milyen hatással lesz ez a világgazdaságra? (2) Az oltókampányok milyen mértékben fékezik az indiai variáns hullámképző hatását az előrehaladottabb átoltottság állapotában lévő OECD-országokban?

Kiemelt érdeklődés tárgya: az Egyesült Királyság, mivel (1) a kapcsolódása Indiával nagyon intenzív (az utazási korlátozások bevezetését megelőzően kiverte a plafont a két ország közötti légiutas-forgalom), (2) mert az egyik legtöbb vírusgenomot szekvenáló ország, és (3) mert relatíve magas már ott az átoltottság szintje.

Emlékeztetőül: a B.1.617-es még tavaly októberben bukkant fel először, de idő kellett, míg a dominanciája láthatóvá vált. Többek között az E484K/Q és az L452R mutációk miatt problémás (antitest-szökés; ennek a B.617.2-es alvariánsnál E484Δ helyett T478K a forrása), nagyon erős, a brit variánsénál erősebb a transzmisszivitása (a D614G itt alapfelszereltség, és erre jöttek rá egyéb rásegítő változások; viszont érdekes módon elmaradt Nelly, vagyis az N501Y). A P681R pedig az ominózus FCS (Furin Cleavage Site) szakaszt érinti, és fokozott szincítiumképző hatáson keresztül (a tüdőben) a betegség súlyosabb lefolyásához járulhat hozzá. A törlődések el szoktak felejtődni, pedig az evolúció leírásához ezek is fontosak — a B.1.617-es vonalon belül domináns B.1.617.2-esnél például gyakori a 157-158del (kieg.: az N-terminális szakaszon (N-terminal Domain) NTD) ez is antitestszökéshez járulhat hozzá). Az összes indiai alvariáns jobban terjed és virulensebb gyerekek és általában a fiatalabb korcsoportok között, mint az eredeti wuhani. 

Innentől pedig következzenek a fejlemények, a szokásos heti bontásban, folyamatos frissüléssel.

2021.05.17.-2021.05.23.

    • A halálozástöbblet számításánál én a magam konceptuális modelljében eleve abból indultam ki, amit itt felfedeznek. A járványidőszakban a nem a COVID-hoz kötődő halálozás sok helyütt komolyan visszaesett, és így hiba azt hinni, hogy a halálozástöbblet és a járványhalálozás közé simán egyenlőségjel tehető (sokszor a járványhalálozás regisztrálatlan többletét mutatja (jelentős részben) a halálozástöbblet).
    • MERS Szaúd-Arábiában, új eset.
    • Az FT hoz egy ábrát (scroll down a linkelt cikkben) a Bolton/Blackburn/Darwen gócokból, miszerint a fiatalabb (és kevésbé oltott) korcsoportoknál több a fertőzés. Ezzel vigyázni kell, ezek a mobilisabb korcsoportok is egyben, úgyhogy az is lehet, hogy 60 felett a "járványon belüli járvány" hatása csak lassabban ér be.
    • Az indiai alvariánsok mellett a brazil P1-es variáns is növekvő előfordulást mutat az Egyesült Királyságban, de elmarad az indiaiakkal összehasonlításban.
    • A személyek áramlása jelenleg erősen karámok és zsilipek közé terelten valósul meg, de így is jelentős, hogy Portugália Nagy-Britanniára kaput nyit.
    • A brit újranyitás lendülete közepette közeü. szakértők kénytelenek elmondani: "just because you can do something doesn't mean you should".
    • Vietnami kilátások. És tömeges terjedés. Mely kitartóan folytatódik. Eközben Tajvanon ugyanez a helyzet.
    • A Nature-ből még nem linkeltem ezt a cikket a kínai vakcinákról. A transzparencia csúcsa, hogy a Sinopharm/Beijing és a Sinopharm/Wuhan elvileg nem azonosak teljesen. Vagy mégis. Sem.
    • Az ausztrál médiában megjelent egy kiszivárgottnak mondott kínai politikai tanácsadói anyag, melynek tartalmáról írok majd, ha abból valami verifikálható. A Weekend Australian hozta le, és egy kínai disszidens ("szemész-virológus", Yan Li-Meng) fordította le eredetileg, miután hozzájutott. Ha engem kérdeznek, ennyire vad dolgokat akár szándékosan is kreálhat és szivárogtathat olyan szereplő, aki nem akarja, hogy a laboratóriumi baleset sokkal valószínűbb lehetőségével kapcsolatban több vizsgálódás legyen. De olyat is láttunk már, hogy disszidensek spontán idiotizmusból toltak túl dolgokat.
    • Ilyen cikkek kapcsán ("pán-koronavírus-vakcináció") azon gondolkodom, kiszorulhatnak-e az OC43-as és társai a globális cirkulációból (mint evolúciós vesztesek) most, hogy a SARS-CoV-2 kering + tömegesen zajlik a vakcináció, mely talán (?) némi keresztimmunitást is generálhat (pl. "cross-nAbs", kereszt-neutralizáló antitestek révén). 
    • Dél-Afrikában az elmúlt évi halálozástöbblet elemzéséből egy jelentés 133 ezer fős COVID-halálozást állapít meg, ami +78000 a hivatalosan regisztrálthoz képest. Ez az eddig általam figyelembe vett addicionális halálozáson felül +9000. G.a.h.: +1610772+37+57+n. (Konzervatívan nézve ötmillió felett a teljes globális járványhalálozás.)
    • Ebben a cikkben érdemes megnézni az ábrát, mely helységről helységre mutatja, hogyan fejlődik dominánssá a B.1.617.2-es vonal. Előbb átveszi a többi variáns terét (az esetek száma nagyjából állandónak tűnhet közben), majd azután láthatóvá válik az exponenciális növekedés. Jelentős gócok a Manchester-Liverpool vonaltól északra + Bedfordban.
    • Eltérő stratégiák eltérő körülményekre. A britek jelenleg szűkítik a dózisok közötti időbeli távolságot megelőző célzattal, India viszont széthúzza, a lefedettség növelése érdekében.
    • Argentínában aktuálisan a 10%-ot sem éri el a teljesen átoltottak aránya, és benne is vannak most egy hullámban mélyen.
    • Izgalmas olvasmány 2013-ból, blast from the past: előrejelzés egy laboratóriumból balesetszerűen szökő pandémiás kórokozó kijutásának valószínűségéről, modellezés alapján (ahol a világszintű laborótóriumi munkaórák arányában építették fel a bekövetkező baleset valószínűségének értékét). Konklúziója: "Results suggest that controllability of escape events is not guaranteed and, given the rapid increase of biosafety laboratories worldwide, this poses a serious threat to human health."
    • Lopok két linket Dobson Szabolcstól is. Harmadik dózis beadása indul egyes demográfiai csoportoknak Bahreinben és az Emirátusokban. Bahreinben 60 felettiek, immunkompromittáltak és túlsúlyosak számára kínálják például, az eü. dolgozók mellett. Az Emirátusokban a teljesen átoltott állampolgárok jelentkezhetnek mindannyian, de a prioritást az idősek és a krónikus betegek jelentik. Izgatottan várom, hogy június második felét követően mi lesz az európai országok politikája ezen a téren.
    • Megnéztem közben Izraelt. Áprilisban volt kb. ötezer (valamivel kevesebb) új fertőzöttjük, április 23-tól máig bezárólag pedig volt 49 halálesetük (direkt csúsztattam a halálozási időszakot a fertőzésihez képest három héttel). Ez a járvány még mindig, még ott is halálos.
    • Másfél év elteltével az Egyesült Királyság agymunkát fektet a B.1.617-es terjedése elleni erőfeszítésekbe. Utazási mintázatok, szennyvízadatok elemzése alapján extra tesztelési kapacitások és oltókampány-koncentráció. Közben hétfő óta sajnos 2300-ról 2967-re nőtt a felderített esetek száma. Boltonban jelenleg 25 fő kórházban, ebből "közel 90% még nem volt teljesen átoltva" (=22 fő, vagyis akkor a 25-ből 3 főnél történt teljes átoltás utáni vakcinaáttörés). (Kieg.: Bolton nagyjából az országos átoltottsági átlag szintjét hozza.)
    • Kis teoretikus rápillantás az eseményekre. Az Egyesült Királyságban arra van most kilátás, hogy egy nem jelentéktelen "S" (fertőzhető, susceptible) populációban terjedve a vírus újra meg újra vakcináltakra próbálhasson átugrani. Ez növelheti egy vakcinaszökő mutáció kialakulásának a valószínűségét. Ezért kellene ezt megakadályozni. És persze nem csak az Egyesült Királyságban.
    • Új koronavírusok a láthatáron, emberi megbetegedések hátterében az elmúlt években, egy sertésektől eredően Haitiről, egy kutyákból eredően Malájziából.
    • A magyar kormány úgy gondolja, nincs szükség a továbbiakban részt venni az EU-s vakcinabeszerzésben. Erről az a véleményem, hogy stratégiai opciókat nem akarni nettó hülyeség. Ha pedig mindezt egy még nem üzemelő gyár által készítendő inaktivált vírusos magyar vakcina 2022 végéig várható elérhetőségére alapozzák (kiken, milyen körülmények között lesz lehetséges tesztelni ennek a vakcinának a hatásosságát?), ez már inkább nettó inkompetencia sajnos. Vakcinaszuverenitás, tudom. Persze. Meg a Boston Consulting Group és a kórházreform. És mi lesz, ha jön egy zúzós új variáns, ami ellen kelleni fog a Pfizer vagy a Moderna újraformulált vakcinája? 
    • EU-s oltási igazolás. A megállapodás szerint (1) ha egy tagállamot elborítanak a fertőzések, marad joguk bürokratikusan izélgatni oltott utazókat, hogy úgy csinálhassanak, mintha a problémát a határoknál kellene megállítaniuk, mert kívülről jön; (2) a Szputnyik és a Sinopharm nem lesz automatikusan elfogadott, legfeljebb bilaterális alapon. És mi lesz vajon a debreceni vakcinával ezen a téren, 2023-ban? 
    • Elég sok pénz folyik az európai biotech szektorba jelenleg. Mi minden fog beérni ebből? És hogyan hat ez a szektor termelékenységi lejtőjére?
    • A J/J Jansen vakcina fontos beszállítójának, az Emergentnek az üzeme Baltimore-ban, úgy tűnik, csúnyán keresztbe tehetett a globális vakcinációnak. 15 millió dózist kivontak a forgalomból, 100 millió jelenleg vizsgálat alatt, a termelés áll.
    • Csak Maharastra államban 1500 fekete funguszos fertőzést regisztráltak a járvány mostani indiai hullámában.
    • Nagy-Britanniában olyan jól alakulnak a dolgok, hogy a brit kormány inkább titkolni próbálta az iskolai fertőződési adatokat. Alapvetően azért, hogy fel lehessen oldani a maszkviselést az iskolákban, és így még több fertőződés legyen. Szociopata fejjel ez teljesen logikus, gondolom.
    • Portugália után Spanyolország is széles kaput nyit. Brit és német turistáknak is. Németország kizárná a brit utazókat, de brit és német turisták Spanyolországban ezek szerint randevúzhatnak majd.
    • Pedig járványoknál nagyon fontos az előre tervezés. Pozitív példa: Nandurbar járás, Maharastra állam, India.
    • Ismert polietilénglikol-allergia és Pfizer-oltás, nem jó kombináció. Lehet, hogy Moderna esetén is érvényes ez, PEG2000 van bennük. A PEG a molekuláris súlytól és az összmennyiségtől függően lehet erősebben allergén. Nem árt hozzátenni, hogy itt egy, az oltásokkal összefüggésben nagyon ritka problémáról van szó.
    • Az AstraZeneca beismeri, hogy prioritással szállítottak Nagy-Britanniának. Ezt az Oxfordi Egyetem meghatározó szerepével magyarázzák, ami nélkül nem lett volna ez a vakcina.
    • Pont az Indiával kapcsolatos utazási korlátozás bevezetése (április 23.) és az esetek elszabadulása idején a brit Test and Trace rendszer pont a leginkább érintett helyi szerveknek nem szolgáltatott információt az azonosított új esetekről, hogy kapcsolatkövetéssel el lehessen vágni terjedési láncokat.

2021.05.24-30.

  • A H5N8-as madárinfluenzát már 46 országból jelentették madaraknál, és Oroszországból van dokumentált ugrás emberre is (zsákutcás volt, úgy tűnik). Figyelmet érdemel ez is, nyilván.
  • Amerikai hírszerzési források is belekavarnak a pandémia eredetéről folyó vitába. Az ilyesmi mindig inkább árt, mint használ.
  • Összefoglaló a kelet-ázsiai helyzetről.
  • Boltonban 43-an kórházban, heti két ingyenes tesztelés minden lakosnak, kérés, hogy lehetőleg ne hagyják el a várost. 
  • Jól konzerválódott szerkezeti pontokra (epitópokra) kötő antitestek elől a VOC-k sem tudnak szökni. Ilyenek pl. a linkelt tanulmány felsorolásában: "the CR3022 site, including COVA1-16" + "and the S309 proteoglycan site". A CR3022 és az S309 egy-egy, adott epitópot célzó antitest jelölése, a "site" pedig a hely, amelyikre rá tudnak ezek csimpaszkodni.
  • A New York Times modellezte egy picit az indiai járványvalóságot, és náluk 2-14-szeres a halálozás tartománya konzervatívtól a radikálisig terjedő koncepciók szerint.
  • Az Economist modellezésében 10 millió felettire jön ki a járványidőszak globális többlethalálozása.
  • Dominic Cummings és Boris Johnson tovább barátkoznak (NOT), és Cummings most épp azt állítja, hogy BJ vírust akart injektálni magába akkor, amikor még nagyon tudatlan volt.
  • Peer-reviewed és totálisan-fatálisan szánalmas. Ez a kettő együtt is lehetséges. Sajnos. 
  • Kína ellenoffenzívája a víruseredet-fronton elvezetett oda, hogy a wuhaniak publikációban leírták végre a nyolc vírusgenomot, amin eddig csücsültek. Egyébként ezek a vírusok nincsenek közelebb a SARS-CoV-2-höz az RaTG-13-nál, és hACE2-használatra is képtelenek.
  • Az AstraZenecával most már (artériás) stroke-os eseteket is összefüggésbe hoztak, hármat. Egy személy elhunyt. G.a.h.: +1610772+38+57+n
  • Indiában a fekete funguszos (feketepenészes, mukormikózisos) esetek hátterében a nem steril módon párásító lélegeztetőrendszerek szerepéről életszerű gondolatmenet itt. És ehhez jön a diabétesz, a COVID és a nem mindig megfontolt szteroidhasználat.
  • Közben már fehér funguszos esetek is vannak, még rosszabb kimenetelekkel. Ronda egy dolog ez: COVID-betegek a kezelésük vége után 2-3 héttel kerülnek válságba ezzel a kondícióval.
  • A B.1.617 részesedése nő az Egyesült Államokban szekvenált vírusok között is.
  • B.1.617-es kitörés Új-Fundlandon és a Labrador-félszigeten.
  • Ontario, Kanada: május 12. és 19. között 45-ről 260-ra nőtt a felderített indiai variánsos esetek száma. Megjegyzem, hogy ilyen "növekedés" mérési torzítás is lehet, mert ahol észlelnek egy B.1.617-es gócot, ott alighanem többet szekvenálnak mindjárt — ez is okozhatja a B.1.617-es részesedési trendvonalának meredekségét. Legalább helyenként, mostanra.
  • Az Egyesült Királyság közben (2021.05.27.) hétezer felderített indiai variánsos esetnél jár.
  • Meggyütt, hogy a nyavalya vigye el... a nyavalyát. (Két indiai variánsos eset nálunk, és nem külföldről hozták.)
  • Matematika és valóságértelmezés — a kórházi ápoltak (valós) száma Magyarországon. Az "ezer alatt" az új "ezer felett".
  • Biden 90 napot ad a hírszerző közösségnek, hogy álljon elő a járvány eredetének magyarázatával. A hírszerző közösség egy nagyon hasznos dolog, főleg, ha tudják, mire lehet használni. Biden a jelek szerint nem tudja :( Pedig a hírszerző közösség álláspontját pontosan ábrázolja saját maga is: "while two elements in the IC leans toward the former scenario and one leans more toward the latter -- each with low or moderate confidence -- the majority of elements do not believe there is sufficient information to assess one to be more likely than the other."
  • A WHO két-háromszorosra teszi a teljes közvetlen+közvetett járványhalálozást a világszerte hivatalosan regisztrálthoz képest.
  • Ha valahol kötelezőnek kellene lennie a védőoltásnak, az pl. egy utasok tömegével egyik ország után a másikban kikötő hajó fedélzete.
  • Koronavírus-halálozási adatok településenként Magyarországon, 2020 és 2021 márciusa között, a K-Monitor jóvoltából. Kiskunfélegyházán volt például különösen magas lakosságarányos halálozás. A rekorder Szőc, Veszprém megye. Kaposvár és Miskolc is elég rosszul jött ki az említett időszak végére. Hogy azóta mi volt, hogyan alakultak az adatok, azért azt is jó lenne majd tudni.
  • Azon tűnődöm közben, hogy konzervatív számítások mellett is néhány százezer ember járt mostanra kórházban Magyarországon COVID miatt. És még mindig kételkedni képesek tömegek ennek a járványnak — és a már terjedő indiai variánsnak — a veszélyességében.
  • A kedves döntéshozóknak jelezném, hogy kontaktkutatni kellene ezerrel. Nem kötelező megvárni, hogy ránk omoljon egy hegy.
  • Egy éven belül viszonylag alacsony az esély az újrafertőződésre, lombardiai adatok alapján, egy kohorsztanulmány eredményei szerint, mely a JAMA-ban jelent meg. 
  • A WHO Independent Panel for Pandemic Preparedness and Response összerakott egy járványkronológiát. Hiányos, azt kell, hogy mondjam - ennél én több részletet összeszedtem.
  • A COVID-hospitalizációk alakulása az Egyesült Királyságban. Pont úgy néz ki, ahogy nem szeretnénk.
  • Vietnam: a B117 és a B1617 jegyeit keverő variáns felbukkanása.
  • Houston: a B117-ről itteni adatokból is látszik, hogy magasabb vírusszámhoz és hospitalizációs rátához vezet.
  • Egy dózis AstraZeneca nem nagyon elég a B.1.617.2 ellen.

2021.05.31-2021.06.06.

  • Új nap, új elmélet az AZ-oltások utáni vérrögökre. Az mRNS-vakcináknál a spike-ot kódoló genetikai anyag nem kerül a sejtmagba, ott a citoszolban megy végbe, aminek kell — ebből indul ki az idézett német prof, és ezek után szerinte összefonódó spike-fehérjék vagy spike-töredékek okoznak bonyodalmakat. Az elméletet gyengíti pl.: mRNS-vakcina után is volt már VIT jellegű eset legalább egy.
  • Friss angliai helyzetkép az indiai variáns terjedéséről. Bedford, Blackburn, Bolton és Rossendale látványosak, de Manchaster igazán érdekes nekem innen, tekintve az ottani népesség méretét (félmillió felett).
  • Folytatódó vírusevolúció, India - "D614G, P618H, P1230L and E484K".
  • Mio- és perikarditisz előfordulása mRNS-vakcina után ebben a csoportban: "in male adolescents and young adults 16 years of age and older". Kezelésre jól reagáló fejlemény.
  • A thai börtönökben nagy a tömeg, és még aludni is maszkban ajánlatos.
  • Antitesteket termelő plazmasejtek (BMPC-k; ezek B-limfociták) SARS-CoV-2-fertőzés után a csontvelőben 18 egyénnél, enyhe lefolyású fertőzésen túl. A BMPC-k jelenléte stabilnak tűnik, 4 hónap után elvégzett ismétlő vizsgálat fényében is. Tehát van valamennyi kifejezetten hosszabb távú immunitás is.
  • Angliában eddig 12 halott az indiai variáns miatt. 8 vakcinálatlan; 2 egy dózis után; 2 két dózis után. Ami sokkal jobban fest, ha hihetünk a számoknak: csak 177/5599 regisztrált fertőzött volt teljesen átoltott személy, vagyis a fertőzöttek brutálisan nagy része az oltatlanok vagy nem teljesen átoltottak közül került ki.
  • Adatkorrekció Peruban, 69342 helyett 180764 halott. Érdekes módon a worldometers még nem frissült ezzel kapcsolatban, figyelem, ott megjelenik-e ez (kieg.: nem jelent meg). Ami egészen elképesztő ezzel kapcsolatban, az az, hogy a népességhez arányított perui COVID-halálozás ezzel a korrekcióval 0,54% feletti. Innen 29900 fő addicionális halálozást számoltam, amit levonok a most előállt különbözetből, mert az adatkorrekció korrekten beszámított minden esetet, ahol a klinikai kép és kontaktkutatás alapján COVID-ot lehetett sejteni (így jön most +81522 fő). G.a.h.: +1692294+38+57+n. Kieg.: azóta mégis frissült a Worldometers, úgyhogy 81522 fő levonandó a g.a.h.-ból, alább közlöm a helyes adatot.
  • Debrecenben Sinopharmot "is" gyártanának. Meg persze saját inaktivált vírusos vakcinát. Meg persze átvennék a Sinopharm technológiáját.
  • Ausztráliában csinálják a kontaktkutatást rendesen, és így pontosabb képünk van arról, mennyivel fertőzőbb a B.1.617.2-es. Sokkal. Laza kontaktusok vezetnek transzmisszióhoz dokumentáltan, "in the ... measles category of infectiousness".
  • Kínában szokás szerint intézkednek (Guangzhou/Kanton). Közben volt egy H10N3-as madárinfluenzás esetük is.
  • Adatok az AstraZenecáról. Az első dózis után vérrögös/VITT problémák 1/55000 esetben. Magasabb kockázat, mint amiről eredetileg lehetett képet kapni. Kilenc országból 300+ esetről adathalmaz.
  • "Alapbetegsége: várandósság" jeligére: Brazíliában 100+ terhes nő halhat meg havonta a COVID miatt jelenleg, és összesen már 800 felett a várandósan elhunytak száma. Alighanem alábecslés, hogy legalább ennyi gyermek nem született meg emiatt. G.a.h.: +1692294+38+857+n.
  • További addicionális halálozások figyelembe vétele. Indiánál június 1-i (azaz május végi) állás szerint: +335114-234071-5404=95639. Koszovónál június 1-i állás szerint 2248-2206=42. Nicaraguánál május 26-ig 3294-2851=443. G.a.h.: +1788418+38+857+n.
  • Helyesbítés a perui adatkorrekció összesítésbeli megjelenése nyomán. G.a.h.: +1706896+38+857+n. A járvány teljes globális halálozása konzervatívan 5,4 millió felett.
  • Áttekintés a spike mutációiról (Nature). Érdekes megnézni pl. a 10. oldalon a Box 2-ben szereplő tételeket: ennyiféleképpen következhet be antigénváltozás.
  • Beszéljünk egy kicsit a H7N9-es influenzáról. 2013 óta volt 1200+ klinikai esete, megölte ezek kb. 40%-át (tegyük hozzá, hogy lehetett sok szubklinikai eset, amiről nem tudunk). Az esetek nagy része Kínában történt. A hivatalos álláspont az, hogy emberről emberre nem nagyon terjed, de voltak nagyvárosi esetek, sőt pl. több Tajvanra importált eset is. Szóval 2013 óta dolgozik Kína H7N9-es járványok rendszeres, csendes lezavarásán. Tajvan pedig azóta kénytelen radarozni, hogy jön-e ilyen eset hozzájuk. Hipotézis: a KNK azt "tanulta" a H7N9-es kitörésekből, hogy az ilyesmi menedzselhető (ami aztán Wuhanban nagyon nem volt az), Tajvan pedig a sündisznóállást (ami mindenképpen kifizetődő volt nekik eddig; és persze mindez már a 2003-as SARS nyomán elindult náluk).
  • MIME-KoV 2.0!!!! Nem értették meg a kontrollálatlan összehasonlításokkal kapcsolatos kritikát a kormányzati statisztikusok :( Mindenesetre azt látni, hogy 3,6 millió teljesen átoltott személyből 524-en haltak meg nálunk. A táblázat alapján a Sinopharm lenne most a legrosszabb, a Szputnyik pedig messze jobb a többinél, csak hát ez nem igaz, mivel elmarad a kritikus változók kontrollálása :(
  • SARS-CoV-2 concept of attack: sejtekbe bejutni, replikálódni. Concept of defense: ellenanyagot a vérbe, elkapni a vírusrészecskéket, mielőtt partra szállnának. SARS-CoV-2 residual concept of attack: fertőzött sejtekből átjutni másik sejtekbe. A P681R mutáció ezt segítheti, ha jól sejtem.
  • Nem jelentéktelen mértékben csökkent antitestes neutralizációról szóló jelentés a Lancetben, a B.1.617.2-es variáns és a Pfizer-vakcina összefüggésében. A mellékelt adatok szerint a csökkenés mértéke: 5,8x. Ez így a dél-afrikai variáns antitestszökésénél is rosszabb.
  • Jelentős antigénváltozás HIV miatt immunkompromittált dél-afrikai betegnél (13 spike-mutáció 216 nap pozitivitás során).
  • Kelet-ázsiai körkép, gyorsan összedobtam a Worldometersről így a hét végére. A SARS-CoV-2 világjárvány újabb tragédiája, hogy a korábban jól teljesítő országokat a kitartó bénázás révén és a tömeges terjedés nyomán sikerült kitenni egy olyan variánsnak, amellyel már ők is nehezen birkóznak. 

sarscov2_indianvariant.jpg

2021.06.07-2021.06.13.

  • Törökország: hatvanas éveiben járó nő egyszerre esett át a COVID-on és a krími-kongói lázon, felépült. Hogy desszertnek kért-e még valamilyen fertőzést, arról nincs hír. Az orvosok is eléggé ott voltak a szeren, hogy ezt így, rendesen diagnosztizálták.
  • Igen, ha vérrögök keringenek, azok sok problémát okozhatnak. Cikk hívja fel rá a figyelmet, hogy iszkémiás stroke-hoz is vezethet a VITT (esetleírásokkal).
  • Tajvanon eddig 60 emberen kipróbált "COVAXX" (!) nevű vakcina disztribúciójára szerződést kapott még tavaly, év végén Erik Prince (the Blackwater guy) cége.
  • Személyes beszélgetésekből leszűrve két orvosi jelentőségű megfigyelés: (1) kórházi COVID után eléggé alap kellene, hogy legyen az angiográfia, vérrögökre tekintettel; (2) mentális egészség tekintetében a pandémia egyik komoly kihívása a sok közül pl. kognitív hanyatlásban lévő emberek életének ingerszegényebbé válása, ami sokat ronthat az állapotukon.
  • A B.1.617-es az Egyesült Államokban is megindult felfelé.
  • Elképesztő ügy (USA): a járvány korai időszakából adott eset kapcsán, amikor pedig sokfelé még a járványügyi hatóságok utasításai is veszélyesek voltak ("ne végy maszkot"), és tesztelni alig lehetett, vád alá helyeztek most egy otthoni ápolót az ápoltjának a halálos veszélyeztetése miatt, mivel (jogi értelemben bizonyítatlanul, csupán valószínűsíthetően) tőle kapta az illető a fertőzést.
  • Olimpia. Foci EB. Semmi sem lehet drága, ha ilyen, adófizetői pénzeket megcsapoló, mammutvállalatoknak kedves sporteseményekről van szó.
  • COVID-ban elhunyt egy állatkerti oroszlán is Indiában. Kilencéves nőstény — ők úgy 10-15 évet élnek a vadonban (állatkertben értelemszerűen tovább, akár kétszer annyit).
  • A velencei kikötői eseményekről (turistahajó, tüntetés) is érdemes itt megemlékezni.
  • Ugyan nettó szükségtelenség, de legyen, ideje megszokni az új variánsneveket. B.1.1.7 = Alfa (lö brit-kenti); B.1.351 = Beta (lö dél-afrikai); B.1.617 (di indien) = Delta; P1 (lö brazil) = Gamma; B.1.526 (nyújork) = Iota; B.1.429 (kalifornikésön) = Epsilon. Ez itt a politikai korrektség ténylegesen felesleges köre volt. Szellemileg visszamaradott emberek gondolhatták csak azt, hogy a brit variáns a brit népeknek valamiféle fertelmes szokásából fakad, azoknak meg az ilyen átnevezés pont nem nagyon számít. Ellenben releváns információtartalom elvész, eddig született irodalmak kereséssel nehezebben összenyalábolhatók stb. Sóhajtok.
  • A fenti képtelenséget fokozza, hogy a delta az eddigi variánsoknál több kárt tesz a pankreász béta sejtjeiben. Ezzel összefüggésben több poszt-COVID diabétesz szindróma, és persze több mukormikózisos eset.
  • Még az afrikai országok adatsivatagaiban is látszik, hogy a B.1.617-es sajnos megkezdte ottani körútját is, lásd pl. Kinshasában (DRC).
  • Érdekes adalék arról, hogyan maradt regisztrálatlan sok vidéki COVID-haláleset az Egyesült Államokban (a teljes járványhalálozásuk 900 ezer felett, az én monitorozásomban és az IHME szerint is): "in rural areas, the job is often done by coroners or other elected officials who don’t have a medical background. Stokes and his team hypothesize that in some cases, a coroner’s political views might have influenced their likelihood of attributing a death to COVID."
  • Irigyeljük Szingapúrt a problémáiért. Meghaladta a 2003-as SARS ottani halálozását a mostani pandémia, mivel 34 áldozatnál járnak.
  • A helyzet Angliában: 12383 deltás eset, 464-en igényeltek kórházi ellátást, 126-an hospitalizálva, ezek közül 83 vakcinálatlan, 28 egyszer oltott, 15 teljesen átoltott.
  • Áttekintés arról, hogy a Delta Indiában mennyi újabb meglepetést hozott a kórképet tekintve: hallásvesztés, mandulagyulladás (tonszilitisz) stb. Amit fentebb írtam, a poszt-COVID diabétesz pl. kiemelendő ezen a téren, mert a Deltánál gyakoribbnak mutatkozik.
  • Laborbaleset bárhol történhet, úgyhogy szerintem ez a cikk éppenséggel kellemetlenebb képet mutathat Kína felelősségét illetően, ha zoonózis lett volna esetleg a forrás. Wuhani piaci körkép, 2017-2019: "Across all 17 shops, vendors reported total sales of 36,295 individuals, belonging to 38 terrestrial wild animal species, averaging 1170.81 individuals per month (Standard deviation (SD) = 445.01, n = 31; Table 1). Including species sold by weight inflated this total to 47,381 individuals." Brutális mennyiségek. Mormoták, nyestkutyák, borzok, nyércek — jellemzően rossz állapotban, 30%-uk sebesülten. A mellékletet is érdemes nézegetni.
  • Csodálatos új kifejezéssel találkoztam a minap. "Higiéniaszínház". Valóban, mennyi minden szólt erről az érdemi lépések (rendes maszkviselés, szellőztetés) helyett. A lázmérőzéssel pedig ott volt a diagnosztikaszínház is.
  • A Pfizer sem nyújt optimális védelmet a delta ellen.
  • A COVID által legjobban megkínzott emberek problémáiról két videó is egymás után Dr. Hansentől. A mukormikózisról (igen csúnya képi illusztrálás mellett); valamint a COVID-nyelv jelenségéről. Mindkét probléma szupervihar, konvergáló hatású tényezőkkel. A mukormikózisnál a nem-sterilen párásított lélegeztetéstől a szterodikezelés által megemelt vércukron át a meglévő vagy éppen a COVID által okozott, pankreászkárosodásból eredő diabéteszig. Az angioödémás "COVID-nyelv" esetében pedig az ACE-inhibitoroktól a vírus hatásmechanizmusaiig.
  • Romániában is trükköztek a COVID-halálesetek könyvelésével, de most, utólag legalább korrigálják ezt. Kis lépésekben.
  • Egy fontos stratégiai cikk - nem tökéletesen indul, mert a saját javaslatai ellen dolgozik, amikor a "forever virus" leírással jönnek, de után jó a strategizálás. A nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó kollégák. Well done.
  • A hazai járványadatok a hétvégén innentől alszanak. A járvány nem, az adatok igen. Ostobaság. Pedig most is van még, ahol nem jelentéktelen és emelkedő a vírus-RNS jelenléte a szennyvízben. Közben napi 200 fertőzött van továbbra is, hétvégén is, és közülük továbbra is meghal legalább 1-2%. 
  • Szóval a politikusokkal továbbra is nagy a baj. Mármint az agy a baj. Lásd alább (innen; kicsit módosítottam).

sarscov2_politicians.png

  • Alina Chan threadje a kockázatos virológiai kutatásokról, zanzásítom és kicsit tovább is gondolom. (1) A probléma először is a jelentős aktivitás és érdeklődés a PPP-k, azaz potenciálisan pandémiás patogének iránt. (2) A gain-of-function kutatás (GOF) eleve rizikós PPP-ken végez funkciófokozást, azaz nagyobb virulenciát vagy transzmisszivitást célzó beavatkozást. (3) A vadonban már keringő patogén vagy patogénvariáns mesterséges előállítását sokan nem neveznék GOF-nek, de attól még a kockázat adott ilyen esetben is. (4) Az elvben nem PPP-ken végzett GOF is vezethet nem várt kellemetlenségekhez. (5) Hogy mi GOF (=szándék kérdése), és hogy mi az eredménye egy beavatkozásnak (=unknown unknowns szerepe), és hogy mi PPP és mi nem az, ezek a kérdések rendesen meg tudják bolondítani ezt a vitát.

Folytatás új bejegyzésben június 14-től, itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://kprax.blog.hu/api/trackback/id/tr5516561658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.05.20. 09:23:09

"előrejelzés egy laboratóriumból balesetszerűen szökő pandémiás kórokozó kijutásának valószínűségéről,.."

A kínai komisszárok olvasták vajon ezt a linked? Mert szerintük lehetetlen az, ami nem az (vírus labor szökevény). :-(

Az a benyomásom, a kínai komisszároknak kéne egy eredetibb eredet történet. :-) Boccs a szójátékért, ezzel talán nem kéne "szójátszani". :-(

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.05.20. 14:54:41

@rdos: kitaláltak ők ilyet, csak még a kilátogató WHO-féle csapatnak is nehéz volt pókerarccal ezt tennie fő magyarázattá. Egy olyan verziót propagáltak, miszerint fagyasztott élelmiszerrel került a vírus Wuhanba, talán az országon kívülről...

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.05.21. 08:53:57

@Marton Péter: :-) Probléma ezennel megoldva. :-) Meg kell keresni azt vagy azokat a beszállítókat, akik csak és kizárólag a vuhani piacra szállítottak akkoriban és azokat kell vírusra tesztelni! :-) Ha véletlenül negatív vagy negatívak, akkor lehet újabb elmés ötleteken töprengeni a komisszároknak. :-)

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.05.24. 17:41:30

Kedves Péter!

A WHO szakértői helyében én faggatnám a kínaiakat arról hogy kivizsgálták a vuhani "tenger gyümölcsei piacra" mélyhűtött árukat szállítókat előző kommentjeim szerint? Ha igen mire jutottak (nem hiszem hogy nekem kellene a kínai kontakt kutatókat "tanítani", de ha ez a mélyhűtött külső eredet szerintük komolyan felmerül, akkor bizonyára erre is nagy erőkkel rámozdultak)?

Ha nem vizsgálták miért nem?

A nyomozás már csak ilyen, célszerű szűkíteni a kört, nem pedig tágítani. Szerintem.

Más, de ez is laborszökevény téma. Ma hír.

24.hu/kulfold/2021/05/24/koronavirus-vuhan-titkosszolgalat-jeletes-virus-tudos-beteg/

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.05.24. 17:50:14

@rdos: igen, pont a hírszerzési információkra reflektálni érkeztem most ide :) Mindenképpen érdekes, de amíg ennyire kevés a konkrétum, lehet, hogy inkább árt, mint használ az ilyesmi.

A tenger gyümölcsei elméletnél konkrétan elmaszatolásig jutott a dolog, tehát hogy "valahonnét, de nem tudjuk honnét" jött volna ezek szerint aktív vírusrészecskékkel szennyezett áru. És itt elakadt a dolog (amit nem bánok, mert elég átlátszó próbálkozás volt ez eleve).

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.05.31. 17:40:20

@Marton Péter: Ez sem mai hír, de csak most botlottam bele. Megint titkosszolgálatok, ezúttal műholdképeket elemeztek. A vuhani kórházak gk. parkolóinak a forgalom adataiból 2o19 augusztusától a szokásosnál sokkal többen mentek kórházba. :-( Persze lehetett ez egy másik járvány is (mondjuk influenzának pont nem a nyár a szezonja), csak ennyi (ráadásul elhallgatott) vuhani véletlent együtt egyre nehezebben hiszem el. :-(

qubit.hu/2021/02/11/who-valoszinuleg-mar-2019-oktobereben-keringett-a-koronavirus-kinaban

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.05.31. 17:46:32

@rdos: igen, ez annak idején előttem volt, amikor a Harvardról publikálták ezeket a képeket, de nem áll igazán erős lábakon a dolog. A 90 kórházba kerültről szóló információ viszont erősebb lehet, mert nagyságrendileg stimmel, tekintve, hogy októberben indulhatott legkorábban a járvány - a vírusevolúció elemzése, a time to most recent common ancestor elemzés novemberre vetíti a járvány legvalószínűbb kezdetét, egy októberi-decemberi intervallumion belül, tehát ahhoz is passzolhat.

_Epikurosz_ 2021.06.01. 13:14:51

@Marton Péter: passzol vagy nem passzol, kb mindegy szerintem, mert ha eldöntötték a nyilvánosságra hozatalt, akkor vele együtt eldöntötték a kapcsolat státusát is. Ez nem egy házastársi veszekedés, ahol a felek összevissza követnek el mindenféle meggondolatlanságot.

_Epikurosz_ 2021.06.03. 08:23:47

Köszönöm az infót az AZ-ről. Kanyaró. Hogyaza... vissza a duplamaszkhoz.

G-ről G-re mutálódni értelmes dolog?

Nézz rá a remapra! Tényleg emelkedik az átlag, mi meg elkezdtünk hülye időpontban jelenteni (vagy csak újrakalibráltuk a mérőket, és ez okozott 1- 2 nap kiesést illetve későbbi adatszolgáltatást).

Girardelli 2021.06.03. 17:38:49

A MIME-KoV 2.0-hoz: egyetértek, hogy továbbra is förtelmesen kilóg a lóláb a propagandisztikus felhangok fülsüketítő zajától, krumplit ananásszal tipikus esete. Viszont, a 3,6 millióra vetített 524 fatalitás akkor is magas, ha ezek jelentős része a kínai csodaszernek illetve az összehasonlíthatatlanul eltérő követési időtartamból és eltérő korcsoporti/alapbetegségi faktorokból fakadóan a Pfizer/Moderna negatív bias-nak tudható be. Az sem derül ki, hogy a "megbetegedett" konkrétan mit jelent: PCR-pozitív tünetmentes eset is beleszámolva, vagy ezek egy része még kórházban vár a halálára (a mostani elhalálozási statisztika továbbra is nagyon sz@r).
Más államokkal összhasonlítva mind a kórházi esetet jelentő oltott, mind a meghaltak aránya minimum 3x nagyobb. És ez simán írható egyrészt a keleti vakcinák rovására, másrészt a kórházi kezelés inszufficienciájára.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.06.03. 17:53:29

@_Epikurosz_: emelkedünk valamelyest, igen. Félő, hogy a SARS-CoV-2 "bekanyaródik" :(

G-ről G-re? Hol vetődött fel? Lemaradtam róla. Talán ha a trimer struturálisan úgy változott közben, hogy megéri visszaállni G-re, akkor történhet ilyesmi, hipotetizálnám.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.06.03. 17:55:23

@Girardelli: igen, a lélegeztettek számát nézve meglepő, hogy még mindig hol tartunk, úgyhogy a "várakoznak a végkifejletre" sajnos adott helyzet jelenleg.

_Epikurosz_ 2021.06.04. 10:19:53

@Marton Péter: jaj, ezt a szóviccet.

A G-ről G-re itt volt, szerintem nem ezt akartad írni
Folytatódó vírusevolúció, India - "G614G, P618H, P1230L and E484K".

A remap-ot még te ajánlottad, nagyon jó. Jódod van?

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.06.04. 10:22:39

@_Epikurosz_: á, minden világos, köszönöm! Megnéztem közben az ott linkelt tanulmányt, és ott volt elírva először is, de nyilvánvalóan a D614G-ről van szó, úgyhogy most átírtam...

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.06.07. 10:20:48

Utolsó ábrádhoz (Kelet-Ázsia éltanulóinál berobbant a járvány) csak annyit fűznék hozzá, szerencse hogy az esetszámok eddig nem túl magasak. Remélem képesek lesznek a kontaktokat felkutatni és a járványt megfékezni.

Ugye nálunk "alapos" vizsgálat után sem derült ki, hogy a két hazai indiai variánsban megfertőződött kitől kapta el? Mert hogy külföldön nem voltak. :-(

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.06.07. 17:39:06

@rdos: igen, azt még a jelen körülmények között sem tudom elképzelni, hogy pl. Tajvanon feltegyék a kezüket azzal, hogy "á, itt közösségi terjedés van, nem tudhassuk mi, hogy honnan kapdoválják el az emberek, de az áldozatok többsége időskrónikusbeteg".

_Epikurosz_ 2021.06.09. 08:46:55

@Marton Péter: reméljük, Kelet-Ázsiában nem "fáradtak bele" a védekezésbe. Drukkolok nekik. Meg nekünk is.

Az nekem nagyon gyanús, hogy a SARS-CoV-2 milyen jól össze tud bútorozni a HIV vírussal. Persze az is igaz, hogy ha vacak az immunrendszer, akkor nincs szelekciós nyomás, és a SARS-CoV-2 kiélheti a fantáziáját az utódaiban. Miért tud ilyen könnyen mutálódni? Ez normális egy természetből jött vírusnál? Lehet, hogy rosszul gondolom, de egy nem teljesen kiegyensúlyozott / optimalizált szerkezet talán könnyebben változik, mutálódik, mert nem passzol semmilyen céltesthez, mert nem töltött el vele és a hozzá hasonló élőlényekkel elég evolúciós időt. Oké, a denevérek kivételek kb minden alól, de épp ezért van is egy "fogd rám" jellege. Nem volt a RaTG-13 olyan közel, a SARS-CoV közelebb volt a SARS-CoV-2-höz.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.06.09. 09:01:44

@_Epikurosz_: épp a napokban láttam Bruno Canard oldalán egy elemzést az RNS-vírusok evolúciójáról, nekiveselkedem alkalomadtán. Egyelőre csak a kézirat hírét osztotta meg.

A jelenlévő proofreading mechanizmus a replikáció során nagyon fontos ebből a szempontból, az biztos.

_Epikurosz_ 2021.06.10. 13:06:55

@Marton Péter: Ez?

The nucleotide addition cycle of the SARS-CoV-2 polymerase (2021)

Bera SC, Seifert M, Kirchdoerfer RN, van Nies P, Wubulikasimu Y, Quack S, Papini FS, Arnold JJ, Canard B, Cameron CE, Depken M, Dulin D

[bioRxiv]

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.06.10. 13:09:10

@_Epikurosz_: Ez is ugyanahhoz a kutatáshoz kapcsolódik, de amit láttam, az ez volt:

The enzymes for genome size increase and maintenance for large (+) RNA viruses
(Ferron, Sama, Decroly, Canard)

_Epikurosz_ 2021.06.11. 13:12:49

@Marton Péter: Ha ez az indiai variáns ennyire gáz, akkor ez még egyszer végig fog vonulni mindenhol. Pedig mennyire féltünk a dél-afrikaitól.

Ez érdekes amúgy, hogy mekkora ország kell egy rendesen eltérő variáns sikeréhez. Lehet, hogy pont a belső határok (pl. orosz szszszk-k; EU újra használós) miatti útlevelezés az segítene? Voltak ilyen 5-10 km-es mozgási korlátozások is Európában, a hatékonyságuk mekkora vajon? Tulajdonképpen fura, hogy európai variáns nincsen, ha csak a D614G-t nem vesszük, ami gyorsan, még az elején kialakult.

A biológiai fegyver élő, szaporodó, alkalmazkodó dolog, és nem tesz különbséget a harcoló felek között, főleg ha diplomáciailag nincs is háború, így a kereskedelem meg az utazás zavartalan. Nem tudom, kinek jutott az eszébe, hogy ilyeneket létrehozzanak, de nagyon remélem, hogy most belehal. Jut eszembe. Shi Zenli (batmanunkra gondolok, lehet hogy összekeverem) felhagyott a publikálással?

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.06.11. 14:02:32

"low-fidelity mutant swarms" - elképesztő, mennyi analógia adódik a modern hadviseléssel. Persze a SARS-CoV-2 pont kivétel itt a relatíve erős proofreading képességével.

Európai variáns kapcsán végül is volt a kenti, bár kilépett az EU-ból... illetve ott van a rejtélyes bretagne-i, amelyikről úgy hírlett, hogy stealth üzemmódba mutálódott a többnyire használt PCR-tesztekkel szemben. Aztán nem lehetett hallani róla többet. Talán az evolúciós versenyben kiszorult, ahogyan a dél-afrikai is végül, mert kevésbé volt transzmisszív, és a PCR-célgének megkerülése nem adott neki elég előnyt.

Biológiai fegyverek. Hát, a jövőben lesz lehetőség sajnos csoportspecifikusabbá tenni a hatásukat (SNP-k és egyebek ismeretének felhasználásával). Most mindenesetre ott még nem tartunk.

Shi publikálása megy tovább. Inkább az a meglepő, hogy senki nem számol be róla, miközben preprintek mindenhonnan bekerülnek a mainstream sajtóba.
Ezeken dolgozott az utóbbi időben, végigolvasgatom majd, amit tudok.
scholar.google.com/scholar?as_ylo=2021&q=shi+zhengli&hl=en&as_sdt=0,5

_Epikurosz_ 2021.06.12. 18:01:26

Helyes az ábra. Politikusok üljenek vissza az iskolapadba.
süti beállítások módosítása