A G7-nél jön le cikkem ma az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban. Kísérlet némi etikusabb és következetesebb gondolkodás kiváltására a kelleténél határozottabb véleménnyel rendelkezők részéről, többek között a humanitárius jog és annak továbbgondolása alapján. Ez a szöveg, alább.

***

Az izraeli-palesztin konfliktus legújabb fordulója (szokás szerint) reakciókra késztette a világ apraját-nagyját. A partvonalról kommentálók között feltűntek showhostok és gondolkodó vloggerek is, akik az influenszeripar érvekkel üzletelő szereplői. Érkeztek markáns vélemények John Olivertől, Noah Trevortól vagy például Pottyondy Edinától is. A mezei kommentszekciók pedig mindenütt lángba borultak utánuk (is).

Először is megidézzük az említett forrásokat, majd azután az erő alkalmazásának feltételeire térünk ki, hogy az ítéletalkotás alapelveinek tisztázásával segítsük az ilyen típusú gondolkodást, amennyire lehet — most, hogy a harcok elcsitultával lehet végre venni egy mély levegőt.

John Oliver: „Akadnak itt bonyodalmak (…) például azzal a kifejezéssel, hogy „szemet szemért háború”, egy olyan konfliktus esetében, ahol (…) az egyik oldal tízszer akkora veszteségeket szenved.”

Pottyondy Edina: „Kilőttek pár ezer rakétát Izraelre, ami első blikkre azért elég aránytalan válasz (…) Izrael nem akar ártatlan civileket gyilkolni, és önvédelmi harcot folytat. Ez a morális különbség.”

Trevor Noah: „Hadd tegyek fel egy őszinte kérdést… Ha olyan harcban veszel részt, ahol a másik fél nem győzhet le téged, mennyire keményen érdemes visszavágnod, amikor az megpróbál neked ártani?”

Az elhangzottakra tekintettel világítanánk rá az alábbiakban néhány alapvető elvre, melyek a harcokban tétlen személyekre nézve ártalmas cselekmények körültekintőbb megítélését alapozhatják meg bármely konfliktus, azaz nem csak és kizárólag az izraeli-palesztin konfliktus esetében. Ezek a szabályok arra az alapfeltételezésre épülnek, hogy minden emberi élet számít, és e tekintetben nincs különbség kékek és pirosak, balosok és jobbosok, vagy éppen — és ez itt és most számunkra a legfontosabb — kicsik és nagyok, gyengék és erősek, adott területen tízezer vagy tizenötezer éve élők között stb. Hogy mindenkinek, azaz mindenkinek az élete és egészsége számít.

1-es szabály, a harcokban tétlen személyek által elszenvedett ártalom esetére: A harcokban részt nem vevőknek szándékosan ártalmat okozni elfogadhatatlan.

A szándékosság megítéléséhez: Adott harccselekmény végrehajtóinak mi volt a kifejezett — vagy kifejezettség híján egyéb okból sejthető — szándéka? Adták-e a jelét annak, hogy minél több embert szeretnének megölni, vagy hogy számukra mindegy, hogy kik lesznek az áldozatok? Cselekményük olyan módon valósult-e meg, hogy az alkalmas legyen a harcokban résztvevők és a harcokban tétlenek megkülönböztetése alapján kifejezetten a harcokban résztvevők támadására?

2-es szabály — szándékosság hiányában előforduló ártalmak esetére alkalmazandó: A harcokban részt nem vevőknek okozható, előzetesen számításba vehető ártalom kockázatának mérséklésére törekedni szükséges.

A várható ártalmasság megítéléséhez: A harcban résztvevőket célzó támadás végrehajtásának módjából és körülményeiből következően elképzelhető volt-e már előzetesen is, hogy a harcokban tétlen személyek is ártalom elszenvedői lehetnek?  Történt-e erőfeszítés ennek a kockázatnak a csökkentésére a tervezés és a végrehajtás fázisában?

3-as szabályegyüttes — a szándékosság hiánya és a várható ártalmasság előzetes mérséklésére irányuló erőfeszítés megléte mellett előforduló ártalmak esetén is alkalmazandó: (a) elfogadhatatlan ártalmat okozni szükségszerűtlen erőalkalmazás révén; (b) elfogadhatatlan ártalmat okozni aránytalan erőalkalmazás révén, azaz kisebb mértékű és/vagy kevesebb kockázattal járó erőalkalmazás lehetőségének birtokában.

A szükségszerűség megítéléséhez: A harcokban részt vevő, célba vett személyek és egyéb célpontok ellen feltétlenül szükséges volt-e az adott helyzetben a fellépés? Elképzelhető volt-e a célpontok semlegesítése — az általuk okozható saját ártalmak elkerülése — a célba vételük és erő alkalmazása nélkül?

Az arányosság megítéléséhez: Elképzelhető volt-e az ártalmat okozó hadviselő fél céljainak megvalósulása kisebb mértékű vagy eltérő jellegű erőalkalmazás révén, mely a harcokban részt nem vevőkre nézve jelentkező kockázatot mérsékelhette volna?

4-es szabály — a nem szándékos, aktívan mérsékelt kockázatú, szükségszerű és arányos erőalkalmazás nyomán bekövetkező ártalmak esetén is alkalmazandó: Próbálkozni nem elég — ismétlődően előforduló ártalomokozás esetén nem etikus a jelen gyakorlat fenntartása még akkor sem, ha a jelen gyakorlat nem szándékosan okoz ilyen ártalmakat, és jelen van benne a törekvés a kockázatok mérséklésére. Az utóbbi tekintetben tapasztalt kudarc újragondolásra kötelez.

A tényleges ártalmasság megítéléséhez: Előfordul-e a fenti szempontoknak a szem előtt tartása ellenére is ismétlődő ártalomokozás adott típusú erőalkalmazás esetén? Mi a tapasztalat ezen a téren? Mennyi áldozattal jár az adott, eredendően körültekintőnek gondolt gyakorlat más lehetséges gyakorlatok várható ártalmasságával összevetésben? Hogyan befolyásolja ennek alakulását a szemben álló hadviselő fél megfigyelt és várható magatartása?

5-ös szabály (nem szándékos, aktívan mérsékelt kockázatú, enyhe ártalmak esetén is alkalmazandó): A hadviselés nem irányulhat közvetlenül vagy közvetve illegitim célok elérésére — például arra, hogy hosszú távon mások alapvető emberi jogainak az érvényesülését tegye lehetetlenné. A csekély, nem szándékolt, aktívan mérsékelt ártalmak elfogadhatóságát is megkérdőjelezheti, ha az adott hadviselő fél távlati célja elfogadhatatlan valamilyen értelemben, például mert az elidegeníthetetlen emberi jogok eszméjével ellentétes.

A stratégiai célok legitimitásának megítéléséhez: Mi a hadviselő fél végső célja? Elfogadhatóak-e ezek a célok valamiféle univerzális emberi értékek mércéjével mérve?

Anélkül, hogy az izraeli-palesztin konfliktus legújabb fordulójának részleteibe túl mélyen belemennénk, a fenti szervezőelvek segíthetnek megítélni a showhost és vlogger gondolkodók által felvetett kérdéseket.

John Oliverre reagálva: Jelen van-e a szándékosság a harcokban tétlen személyeknek okozható ártalom tekintetében a Hamász Izrael ellen irányuló rakétatámadásainak esetében?

Pottyondy Edinára reagálva: Jelen van-e a harcokban tétlen személyek által elszenvedhető ártalomnak az elegendő mértékű csökkentése abban, ha egy lakóházban működő vezetési-irányítási célpont elleni csapás végrehajtása előtt 30-60 perccel küldenek figyelmeztetést az ott lakóknak? Mindenki időben megkapja az üzenetet? Mindenkinek fel van töltve a telefonja egy áramhiányos övezetben? Van mindenkinek telefonja? Mindenki kész és képes eltávozni és/vagy az ingóságai nagy részét hátrahagyni egy ilyen helyzetben?

Noah Trevorra reagálva: A szaturációs (a védelem túlterhelését célzó) rakétacsapásra légi csapások útján adott válasz helyettesíthető-e tétlenséggel a Vaskupola jelentős, de korlátozott képességeire tekintettel? Szükségszerű-e a rakétacsapást mérni igyekvő fél zavarása, vezetési-irányítási rendszereinek rombolása a saját védelmet érő túlterhelés kockázatának mérséklése érdekében, tekintve, hogy a sikeres túlterhelés következtében civil célpontok szenvedhetnek ártalmat? Ha szükségszerű a fellépés, helyettesíthető-e más típusú fellépéssel? Hogyan fest ebből a szempontból a szárazföldi erők bevetése? Nem félő-e, hogy a szárazföldi erők behatolása esetén éppenséggel kiterjedtebb harcokra és — a behatoló erőknek nyújtott légi és tüzérségi támogatás következtében — még nagyobb mértékű ártalomra és összességében kiszámíthatatlanabb következményekre számíthatunk?

Természetesen nem lehetnek illúzióink afelől, hogy végeredményben jelentős részben a (vélt vagy valós) stratégiai célok legitimitásának megítélése motiválja az internetes küzdőterek résztvevőit. A kommentháborúk a legtöbbször az 5-ös szabállyal kapcsolatban dúlnak, és a stratégiai célok legitimitásának elvitatása gyakran nem az egyéni emberi jogok eszméjéből indul ki — a célja sokszor inkább azt firtatni, hogy elfogadható-e egy adott fél megmaradása-megélhetése adott területen.

Az ilyen típusú legitimitás megítélésére pedig jóval nehezebb (ha nem éppen lehetetlen) kidolgozni egy mindenki számára elfogadható szempontrendszert — ha egyszer az egész történelmet és annak különféle narratíváit próbáljuk elhelyezni a képzeletbeli mérleg serpenyőiben.

Ilyenkor kerül elő további tehertételként az egyes felek általános (értsd: nem csupán hadviselői) magatartásának megítélése is, ami a sérelmek felsorolása mellett sokszor az adott kommentelő számára kevésbé szimpatikus fél sztereotíp démonizálásába fullad. Az pedig nem sok teret hagy az egyenlő emberi jogok eszméjének, vagy éppen a harcolók és a harcokban részt nem vevők megkülönböztetésének.

Ez az írás abban segíthet talán, hogy az ötödiken kívüli többi lényeges elv ismeretének és együttes figyelembe vételének a valószínűsége növekedjen valamelyest. Az ötödik szabály a gyakorlatban a halál, vagy legalábbis az örökös háború forrása — az élet pártján állók kénytelenek a többi szabályra támaszkodni.

Kieg.: linkelném még a Human Rights Watch elemzését is itt az azeri-örmény harcokból, mert mérvadó azzal kapcsolatban, hogyan kell elemezni rakétacsapásokat. Bárhol.