Külpraktika

Külpraktika

Koronavírus: A delta hulláma Magyarországon

2021. október 10. - Marton Péter

Előzmények (korábbi kutatási jegyzeteim a témában):

A delta hulláma már érzékelhető intézményi lépéseket váltott ki (a Honvédség ismételt bevonása az egészségügybe, rezidens orvosok és szakorvosjelöltek átvezénylése), és nem kevés áldozattal, a kórházak számára pedig nem kevés teherrel járt eddig is nálunk. A legjobb adatunk szerint jelenleg a kórházban kezeltek 83,3%-a oltatlan; vakcináció terén közben megrekedtünk 60%-os átoltottság körül. A maszkhordás lehetőségének hivatalos ignorálása súlyos felelőtlenség, ami talán egyszerűen csak nettó értetlenségből fakad egy olyan vezetés részéről, amely mostanra alig kíváncsi szakértők hozzászólására. Az ECDC-nél látható, de a magyar lakossággal közvetlenül meg nem osztott adatokból ugyanakkor az látszik, hogy a legidősebb korcsoportoknál is elkezdődött a fertőződések számának emelkedése (bár más korcsoportoknál ez egyelőre gyorsabb). Kevés a tesztelés (részint az "én csak meg vagyok fázva" jellegű lakossági idiotizmusból fakadóan), és még kevesebb a szekvenálás (ami az utóbbit illeti, az más európai országok adataiból világosan látható, hogy minden bizonnyal a B.1.617.2-es delta variáns dominál jelenleg nálunk is). Bár Romániában és Oroszországban elég csúnyán alakul éppen a járvány, világszinten (október 10-i állás szerint) ugyanakkor visszaesés van, mivel a delta variáns letarolta a "piacot" számos, potenciálisan immunszökőbb variáns előtt a maga kiváló transzmisszivitásával. Így minket ebben a hullámban jelen állás szerint a kígyó farka csap meg — hacsak nem jön közben valamilyen újabb variáns, például a mű variáns tovább-evolválódása nyomán. Ez pedig végképp megkérdőjelezi, miért lenne értelme hagyni elszállni a járványt teljesen. Az oltatlanok között ugyebár nemcsak renitensek, hanem például gyerekek is vannak, és ezt nem azért mondom, mintha a renitensekre bárki legitim módon kilövési engedélyt adhatna ki. A monitorozást folytatom itt is, és a Twitteren is.

2021.10.11-2021.10.17.

  • Poszt-COVID lehetséges neurológiai következmények XXVII. Autonóm funkciók zavarai, köztük poszturális orthosztatikus tachycardia szindróma (POTS).
  • Eric Clapton úgy penget antivaxer hangokat, hogy egyébként kapott két AstraZenecát. Azt mondja, hogy mindkét alkalommal egy héten túl elnyúlóan jelentkeztek nála súlyos mellékhatások.
  • "Because I'm vaccinated, you dumb fuck." Instant legenda!
  • A Szent Ferenc kórház és a poszt-COVID ellátás Magyarországon.
  • Vírusevolúció Ecuadorban. A delta mellett is egész jól terjedt egy darabig a lambda, a mű és a V3-as gamma is, de a legutóbbi időben (lásd az ábra jobb szélét) csak a mű tudja tartani a lépést, úgy tűnik. Bár Kolumbiában a delta éppen elnyomóvá válik vele szemben, szóval vegyes a kép, és inkább a "delta mindent visz" teória tűnik befutónak.
  • Összefoglaló a brit COVID-válaszadást értékelő parlamenti jelentésről. És a jelentés maga.
  • Újabb tanulmány arról, milyen messzire ülőket is meg tud fertőzni egy buszon egy fertőzött, ha nincs szellőztetés. (Meg persze maszkviselés.)
  • SARS-CoV-2 RNS jelenléte agyi-gerincvelői folyadékban hosszú COVID-dal kezelt páciensnél.
  • Eredetnyomozás szempontjából érdekesek az Enshi környékén lévő barlangok is, Hubei tartományban, és ott aktuálisan... sok a turista, a helyiek a barlangból isszák a vizet, vadállatokat tenyésztenek a közeli gazdaságokban stb. Hogy költőien fejezzem ki magam: olybá tűnhet, mintha a kínai hatóságok nem is igen számítanának kockázatra ebből a forrásból.
  • A WHO SAGE, akik annak idején 60 év felett "low" és "very low" bizalommal minősítették hatásosnak és biztonságosnak a Sinopharm BBIBP-CorV vakcinát (még május elején), most arra jutott, hogy Sinopharm és Sinovac esetén is kell harmadik dózis, még hozzá nem boosterként, hanem alapból szükséges harmadik dózisként a 60 év felettieknél (és immunkompromittáltaknál). 
  • A Bolsonaro felé jó összeköttetésekkel bíró brazil Prevent Senior cég úgy tűnik, preventálta jó pár ember szenior éveit mindenféle kísérleti kezelésekkel, amikkel nem segítették az érintett COVID-beteg embereknek a túlélését.
  • A szokásos kettős statisztikai könyvelés nyomán tudunk Oroszországból, augusztusból a 24662 fő nemzetközileg jelentett hivatalos járványhalálozáson felül +24727 elhunytról. (G.a.h.: +3171768+1055+878+n.)
  • Indonéziában inkább nem volt kedve a hivatalos szerveknek számolni olyan haláleseteket, ahol volt alapbetegsége valakinek (az ilyen emberek ott akkor jogi értelemben vajh meggyilkolhatatlanok lennének?), vagy ahol nem volt megerősítő vírusteszt. A legkonzervatívabb becslések szerint három és félszeres halálozást kell számolni a hivatalos adatokhoz képest, melyek szerint 92000 fő halt meg a delta hullámában, június 1. óta. Ez akkor +230000 fő ebből az időszakból. (G.a.h.: +3401768+1055+878+n.)
  • Törökországból még tavaly számoltam 1688 extra halálesetet halálozástöbbleti adatokból. Régóta lehet tudni, hogy komolytalan mind az adatgyűjtés, mind az adatközlés náluk. Azóta kicsit megszaladt a halálozástöbblet, a teljes pandémiás periódusra 189 ezernél jár. Konzervatívan, ennek a feléből (94500) vonom az 1688-at (=92812) addicionális halálozás számításához. (G.a.h.: +3494580+1055+878+n.)
  • Türkmenisztánból 60 COVID-halálesetet sikerült eddig dokumentálnia disszidens köröknek, a világ egyik legzártabb országában. Most kiderült, hogy van azért az eü. minisztériumuknak listája 25 ezer elhunytról, csak persze nem nyilvánosan. Hatvan levonása után g.a.h.: +3519520+1055+878+n.
  • Akkor már Bangladesnek is utánakapirgáltam egy kicsit. Itt egy tanulmány, mely 3907 hivatalos COVID-haláleset mellett említ adatot 2156 CLI (Covid-Like Illness) halálesetről a 2020. március 2. és 2020. augusztus 22. közötti időszakból. Egyelőre ennyivel tudok szolgálni. Tavasz óta, az indiai delta hullámmal párhuzamosan náluk is tetőzés volt, nyilván hasonló halálozástöbbleti kihatásokkal. Ha lesz arról adat, majd kiegészítéseket végzek. (G.a.h.: +3521676+1055+878+n.) Kieg.: a probléma 2021-ben ugyanúgy fennállt, és a CLI kategóriás esetek száma akkor is a hivatalos, PCR-es megerősítésű halálozással hasonló mértékű volt, vagy éppen azt meghaladó. Két kórházból hangzik el COVID/CLI halálozási arány a linkelt cikkben: egy 138/297-es és egy 57/271-es. Ez alapján a delta legcsúnyább időszakára bizonyosan indokolt legalább egy nagyon konzervatív kétszeres szorzóval számolni, és ez június 1. és október 1. között +14871 főt jelent. Április 25. és május 15. között is volt viszont egy hulláma már a deltának, és arra az időszakra hasonló módszerrel még 3327 fő jön ki. Összesen +18198. (G.a.h.: +3539874+1055+878+n.)
  • A járvány teljes, globális, minimális halálozása tehát 8,452 millió felett jár.
  • Szomorú tanulságokkal szolgáló pószt Iránról. Manausihoz hasonló, sőt helyenként magasabb attack rate-ek mellett sincs semmiféle nyájimmunitás. Tessék figyelembe venni, amikor legközelebb valaki arról beszél, hogy nyájimmunitás hamarosan. Tán még a hülyeségre sem alakul ki nyájimmunitás soha, sajnos.
  • Brit tudósok a fentebb már linkelt House of Commons-jelentésről. Ott volt igazán elrontva a válaszadás, amikor többedszerre SEM volt a tudományos ajánlásnak megfelelő válaszadás (lényegében).
  • Jeffrey Sachs elmondja a véleményét az Egyesült Államok pandémiás válaszáról. Erős szavak. "America's fractured culture -- political, economic and personal -- mainly delivered death rather than life" + "US culture has repeatedly showed itself to be too self-centered, shortsighted and poorly informed".
  • Az új pandémia a többi fertőző betegség elleni védekezésnek sem kedvez. Tuberkulózissal kevesebb embert diagnosztizáltak, viszont többen halhattak meg miatta 2020 során, 2019-hez képest, és utóbb trend '21 és '22 folyamán is így lehet majd.

2021.10.18.-2021.10.24.

  • Colin Powell elhunyt COVID-ban, pedig hát oltott volt. Két megjegyzésem van: (1) az antivaxerek gyökerek, nem fogják felfogni az eset kapcsán a lényeget. (2) Az "oltásalapon védekező", azaz kizárólag az oltások védőhatására tervező magyar kormányzatra is kellene valamilyen jelző. Mielóma multiplexes volt egyébként, szóval ha egy éve hal meg, antivaxerék akkor éppen azt mondták volna, hogy nem a COVID ölte meg — milyen jó, hogy a hülyeségüket mindig aktualizálják.
  • Az Egyesült Királyságban felpörgött a járvány megint valamelyest, és naivan azt gondoltam, hogy hát az ősz. De úgy tűnik, hogy egy delta+ variáns lehet részben a dolog mögött, az Y145H spike-mutációval.
  • A COVID-kezelés költségeinek viselése az Egyesült Államokban. A magánbiztosítók kezdenek kimászni belőle, visszahozzák a biztosítotti hozzájárulást (oltottan kórházba kerülőknél is), megszüntetik az ingyenes szűrőtesztelés támogatását stb. A nép kirablása folytatódik.
  • Október 20-án azt nézem, hogy az esetszámok és a halálozás világszinten megint inflexiós pontot ért el. 
  • Outbreak alert. Kanadában az elmebetegség új szintet ért el. Mostantól csak külön vizsgálódás után jelentik majd a 18 év alatti COVID-haláleseteket, éppen a 18 év alattiakra eddig legveszélyesebb járványhullám közepén, mert volt egy eset, ahol a család kifejezte, hogy a COVID-betegként kezelten meghalt rákos gyermekük inkább rákban halt meg, ne sértsék meg a szuverén jogukat a valóság értelmezésére. A "jogi értelemben vett megölhetetlenség" fikciója Kanadában is elterjedt. (G.a.h.: +3539875+1055+878+n.)
  • Azért az súlyos, hogy Tajvan vállalatokon (Foxonn, TSMC) keresztül kell, hogy vakcinát vásároljon, mert a vakcinabeszerzésben is akadályozza a kínai diplomácia. Közben Sanghajon keresztül jönnének be szállítmányok, ami miatt a tajvani emberek egy része bizalmatlan. A be nem fejezett vizsgálatok mellett vészhelyzetileg alkalmazott Medigen-vakcina után pedig volt pár haláleset, aminek kapcsán vizsgálódás van (700 ezer oltás mellett 13 esetnél aktuálisan). Ilyen eset volt például ez. A Medigen ugyebár PS-vakcina (Protein Subunit). Antigénnek a spike-proteint lövik be burokban, adjuváns adalékkal együtt.
  • Remisszióban lévő limfómával kezelt páciensnél úgy elhúzódott a COVID, hogy a belőle izolált vírusokon miniatűr léptékben végbement a vírusevolúció egy komplett szakasza, és volt ott mindenféle mutáció az alfa, gamma és delta variánsok tárházából. Iden érdekes törlődések is adódtak (nem az S-génben), melyek lehet, hogy a vírusevolúció jövőjét vetítik előre.
  • A Yamagata IBV (influenza B variáns) lehetséges, hogy kihalt 2020. áprilisa óta, miután az intézkedéseinkkel kiszorítottuk. A B-ből a Victoria-variáns marad a pályán.
  • Ahogyan kollégiumoknál érdemes a szennyvíz virális RNS-tartalmát vizsgálni, úgy az interkontinentális repülőjáratok esetében is. Ezek azok a dolgok, amik a jövőben pandémia hiányában is hasznosak lehetnek.
  • A WHO úgy döntött, hogy Afrika javára ideje meghekkelni a Moderna vakcináját. A kontraktor a dél-afrikai Afrigen Biologics and Vaccines. Utóbbiak többek között technológiatranszfer-központként utalnak magukra, ami rendkívül cuki elnevezése a szellemi tulajdon ellopásának. Cukiest evör.
  • Romániában nagyon súlyos dolgok mennek. Meg persze Oroszországban és Ukrajnában is.
  • Hogy a gyerekek is olthatók legyenek, és ezzel mind ők, mind mások védettebbek legyenek, gyerekverzió a Pfizertől.
  • A delta plusz AY.4.2 variáns terjed állítólag Oroszországban is erősebben. Ennek transzmissziós előnye is lehet, és a tetejében egyéb kérdések is felmerülnek, de ezekről akkor írok, ha már lesz egyértelműbb adat.
  • Szingapúrban lenyomtak egy jó oltási kampányt, szeptemberben viszont újranyitottak, és azóta dübörög a járvány, és a halottak száma sem jelentéktelen. Exponenciális növekedés mindkét téren (esetek, halálozás), szinkronban.
  • 80-180 ezer eü. dolgozó halhatott meg eddig a járvány miatt. Ha csak ők haltak volna meg, már az is elképesztően súlyos lenne.

2021.10.25-2021.10.31.

  • Dél-koreai romboló legénysége megjárta a Guinea-öblöt, és közben bekapták a delta variánst. Oltatlanok voltak, 90% elkapta a fertőzést, 76,8% tünetes lett, 6% kórházi kezelésre szorult, 2% azon belül is súlyos lefolyással. A szóban forgó hajó a Nagy Munmu volt, a kalózellenes műveletekben résztvevő Cheonghae egység részeként.
  • Corsi-Rosenthal Box. Hasznos eszköz olyan helyeken, ahol úgy gondolják, hogy a "kevesebb halott, kevesebb fertőzött" olyasmi, amiért érdemes lehet tenni valamit. 
  • Bankok az egészség védelme ellen. A frontvonal Hongkongban.
  • Közösségi gyógyszerellátók (maguk is páciensek) a HIV-pozitívak folyamatos antivirális kezelése érdekében.
  • A globális pandémiás készültségről készült legújabb lesújtó jelentés "új globális szerződés" szükségéről beszél az egészségügy területén, és igen, nem kevesebb kellene: egy új társadalmi szerződés.
  • Jelzem egyébként, hogy egy nagy kísérlet résztvevője vagyok én is jelenleg, mivel pl. hétfőn is ötven főt tanítottam nettó hátrom órán keresztül egy szabad térre nyíló ablakok nélküli teremben, ahol kb. 15% viselt maszkot a jelenlévők közül, beszélnie pedig mindenkinek kellett, mivel szimulációs gyakorlat volt a program. "Oltásalapon védekező" (=popularitásféltő) vezetésünk már nagyon hosszú ideje nem akar igazán elgondolkodni semmiről. Pislákoló ítélőképességük ne tévesszen meg minket, a vírus ott van a háttérben.
  • A Delta Plus AY.4.2-es szubleágazódásról. Az Y145H mellett az A222V mutációk sztenderd elemek a spike-ban. Az ORF1a génben pedig váltás V-re 2529-nél.
  • Az AY.4.2-es a britek és az oroszok mellett Indiában is jelen van, és baromi érdekes lenne tudni, hogy ez konvergens evolúció esete-e. A franciáknál jelenleg van 19 detektált eset, ebből 2 fő volt csak oltott. A briteknél az AY.4.2-es mindenesetre lassan mászik felfelé a B.1.617.2-es (a delta) rovására július vége óta. Addigra csak a delte és a delta-plusz maradtak, és a delta-plusz tudta növelni a piaci részesedését azóta. Én úgy látom, hogy a marginális előnyét a jelenleg 10-15%-osra becsült transzmissziós előnye jól magyarázhatja, és akkor ez még nem az a variáns, ahol nagyságrendileg erősebb vakcinaszökés miatt kellene aggódnunk. De korán van, és ez a járvány igazán megtaníthatta volna, hogy az efféle hipotéziseket nem élő emberi alanyokon érdemes tesztelni.
  • Érdekes lelet (h/t a G7-nek): COVID-on átesett focisták teljesítménye (sikeres passzok arányával mérve) romlott, fél évvel a fertőzésen történt átesés után is.
  • A BSL-4-es laborok fel lesznek térképezve.
  • Szingapúrra már utaltam fentebb - ők is kapcsolnak, hogy körül kellene nézniük talán.
  • Mint azt fentebb jól hipotetizáltam, friss adatok szerint az AY.4.2-es transzmisszívebb, de nem vakcinaszökőbb (lásd: 47. o.). A transzmisszivitásával tud teret nyerni a B.1.617.2-es deltával szemben.
  • Hónap vége, a koszovói adatokra ránézek szokás szerint. Volt +24 haláleset (össz.: 2977). (G.a.h.: +3539899+1055+878+n.)
  • Oroszországban volt szeptemberben 24128 fő nemzetközileg jelentett járványhalálozás, de a Rosstattól megintcsak tudjuk a teljesebb számot: 44265 fő. A különbözet 20137 fő. (G.a.h.: +3560036+1055+878+n.)
  • Ahonnét nagyon régen számoltam halálozástöbbleti adatot, az Brazília, ahol 2021. április 10-ig volt 443 ezer fő nem várt halálozás. Szokás szerint a felével számolva, levonva a korábban számított 111 ezret, ez +110500. (G.a.h.: +3670536+1055+878+n.)
  • Tongának konkrétan most lett meg az első koronavírus-fertőzöttje, és történetesen Új-Zélandból importálódott.

2021.11.01-2021.11.07.

  • A tűktől félőknek és logisztikai szempontból (cold chaint nem igényel, ha minden igaz) jó hír lehet a bőrre tapasztható, egy négyzet-centiméteres, kb. 5000 mikroszkopikus tüskével oltó tapasz, mellyel ebben a kísérletben Protein Subunit vakcinát alkalmaztak.
  • A Secondary Attack Rate (SAR) haztartáson belüli (azaz szoros+tartós) kontaktok között nem nagyon különbözik oltottaknál és oltatlanoknál (25 vs. 23% az oltatlanok javára, ami eléggé anomáliásnak tűnik). A vírusszám a csúcson kb. azonos szinten van — bár egy korábbi tanulmány szerint, mely ugyanezt találta, és amelyet anno idéztem itt, a vírusszám 4-5 nap után hamarabb esik az oltottaknál. Ezzel egybevág a mostani tanulmány eredménye, miszerint az oltottak összességében kevesebb kontaktot fertőztek azért meg, mint az oltatlanok (25 vs. 38%-os SAR).
  • Már Shakespeare is megmondta egy szereplőjén keresztül, hogy "a bánat issza vérünk". Antidepresszánsok segíthetnek a dokumentáltan nagyobb kockázatnak kitett szorongóknál, depressziósaknál a súlyosabb lefolyás elkerülésében. Sőt nem csak náluk, és ezért drug-repurposing már a téma a fluvoxamin nevű gyógyszer kapcsán. A legérdekesebb, hogy a gyulladási folyamatokkal függ ez össze, melyeket a fluvoxamin mérsékel, ha nem sokkal a diagnózis után szedik, megelőzve a hiperinflammációs túlreakciót. Ehhez persze diagnózis kell mihamarabb (ahhoz pedig értelmes páciens, és időben kapcsoló orvos).
  • Pottyondy Edinát érdemes idézni a munkaadók felé áttolt felelősség kapcsán az oltások kötelezővé tételével kapcsolatban, hozzátéve persze, hogy a probléma nem hungarikum, és pl. az Egyesült Államokban is előfordult.
  • Két villámgyorsan összedobott könyv a vakcinafejlesztésről, nyilván a karácsonyi könyvpiacra célozva.
  • A vaszkuláris endothelium károsodása az egyik alapvető mechanizmus, amivel a SARS-CoV-2 kárt tesz emberekben. Végre itt egy tanulmány a Lancetben arról, mivel lehet tenni ez ellen, egy RCT eredményei alapján. L-arginin az egyik lehetséges válasz, orálisan adva. 10 napnál 71,1 vs. 44,4% lélegeztetőn a vizsgálati vs. a kontrollcsoportban. Medián kórházban töltött idő 46-ról 25-re rövidítve a vizsgálati csoportnál. 101 páciens alapján (lehet ezt még fokozni).
  • Amikor az állam szól, hogy nem ártana alaposan bevásárolnod, mert ki tudja. Kína.
  • A zsírszöveti sejteket fertőzi a SARS-CoV-2, és hiperinflammációs reakciót vált ki ott, és ezzel újabb megerősítése adott a túlsúly kockázati tényező voltának.
  • Kanadai laposfődhívő COVID-tagadó előbb lájvban elmondta, hogy beteg, de biztosan nem COVID-ja van, hiszen az nem létezik, aztán ebből következően rendkívül logikusan ivermectint szedett mint COVID elleni csodaszert, majd ezek után meghalt.
  • Hiénák is.
  • Waterford megye, Írország, 92%-os átoltottság, gyorsan duzzadó járvány.
  • Új adatok a mű variánsról. Nagyon csúnyán antitestszökő. Valahol megdöbbentőnek találom, hogy még nem újraformulált vakcinákkal oltunk.
  • A WHO Europe részéről Hans Kluge: ""We must change our tactics, from reacting to surges of Covid-19 to preventing them from happening in the first place." És éppen ez az, amit a kormányok sok helyütt egyre kevésbé csinálnak.

2021.11.8-2021.11.14.

  • Eszembe jutott ma reggel, hogy ha valaki olvassa ezt, hiányolhatja a bejegyzés címéhez illő tartalmat. Nos az nagyrészt itt van: https://twitter.com/Peter_PM_Marton (a Twitteren). Ide, a blogra pedig a világszinten releváns dolgok kerülnek, de van keveredés is azért a kétféle kontent között, természetesen.
  • Tanzánia az az ország, ahol a pandémia alatt beállt halálozástöbblet (69000 fő) nagy részét lazán figyelembe lehet venni a járvány terheként, mivel a hivatalos statisztikák teljesen gagyik. Még az elnökük COVID-ja is államtitok lett. (G.a.h.: +3730536+1055+878+n.) Lásd még a témában
  • Amerikai adatok, hogyan érinti a hospitalizáció kockázatát a vakcinációs státusz. Szeptemberig.
  • sarscov2_hospitalisationbyvaccinestatus.png
  • Kínai adatok mutatják, hogy a 12 év alatti gyerekek a delta kritikus és gyakran rejtett terjesztői. Íme, egy outbreak térképe. A kis kockák a hálózat közepében 12 év alattiak voltak.
  • sarscov2_childrendeltaoutbreak.jpg
  • A kínai esethalálozási arány egyébként elég furán (irreálisan?) alacsony. A KKP-nak semmit és az ellenkezőjét sem hiszem el könnyen, de ez a mondat ebből a cikkből figyelemre méltó lehet: "Other countries don't have the same ability to do COVID screening at the same speed or scale as China. It means infections are detected at a very early stage and medical intervention begins quickly" — mondta egy kínai orvos. És ennek a mondatnak a jelentőségére tekintettel tartom borzalmas néphülyítésnek az újabb és újabb COVID-gyógyszerekről szóló híreket. A késői észleléssel és kezeléssel ezek csak marginális különbséget tesznek, míg Kína a korai észleléssel ténylegesen alacsonyan fogja tudni tartani a CFR-t.
  • Ezt a tanulmányt közben sokan már idézgették, én pedig eddig nem is néztem. A J/J Janssen által nyújtott védelem márciustól augusztusig 3%-ra esett le, úgy, hogy a konfidenciaintervallum -7%-tól 12%-ig terjed.* Ezek szerint gyakorlatilag nem adna védettséget, amiről Gulyás Gergely is eszembe jut idehaza. A Modernánál augusztusra 62-66, a Pfizernél 47-52% az augusztusi eredmény. De kíváncsi lennék a Sinopharmra ilyenkor. A(z eggyel) fentebbi ábra fényében ugyanakkor ne feledjük, hogy a fertőződés és a hospitalizáció kockázata lényegesen különbözik. *Közben preprint már nincs, van viszont megjelent tanulmány, és abban az van, hogy "in March, VE-I was 86.4% (95% CI: 85.2% to 87.6%) for Janssen; (...) By September, VE-I had declined to 13.1% (95% CI: 9.2% to 16.8%) for Janssen." Vagy én néztem el valamit, vagy augusztusról szeptemberre átalakultak a számok.
  • Rekombinálódás nyomán létrejövő új vírusok még nem jöttek ebből a járványból, de jöhetnek., a CCoV/FCoV/TGEV evolúció fényében.
  • Ember és kutyája és vírusuk.
  • Újabb COVID-osztályi tűz, ezúttal Indiában, 11 halottal. (G.a.h.: +3730547+1055+878+n.)
  • Kásler Miklós előzetes adatokat közölt, melyek alapján az AstraZeneca második dózisa "csökkenti az ellenanyag-szintet", és ezért ismétlő használata nem javasolt. (Ezeknek az adatoknak pedig óvatos fogyasztása javasolt.)
  • Ez a cikk lényegében arról szól, hogy milyen hülye már Biden tudományos tanácsadója, amiért nem tetszik neki, hogy a Kongresszus, benne a demokratákkal, lefaragott 30 milliárd dollárt pandémiás felkészülési költségekből. A jelen körülmények hogyan is indokolhatnák az érintett felindultságát?
  • Alina Chanék szemlecikke a furin által hasítható hely szerepéről.
  • Izrael már gyakorlatozik egy új variáns felbukkanásának lereagálására, előrelátóak, és tenni is készek.
  • Ha valaki kételkedett volna, hogy a SARS-CoV-2 azért van itt, hogy globálisan kitoljon mindenkivel, a jelek szerint elég halálos a hópárducokra nézve :(
  • Egy nagyon jó cikk arról, hogy az Egyesült Államokban is (más okokból, mint nálunk) a legtöbb kórház kizárta a médiát, hogy miért történt ez, és hogy milyen hatással volt.
  • Jönnek az újabb és újabb antivirális szerek (pl. itt a Pfizer Paxlovid), melyeket korai diagnózis nyomán gyorsan kellene ugye használni. Induljunk ki abból, hogy 2022-re ezeket tömegesen fogják fogyasztani világszerte, vagy legalábbis sokfelé. Én azt mondom erre: vírusevolúció. 
  • Újabb COVID-osztályi tűz, ezúttal Bulgáriában (3 halott), és a cikkből kiderül, hogy Romániában is volt egy a múlt héten (2 halott). Megy a gyenge szövegelés, hogy "valószínűleg az egyik beteg dohányzott". Ugyan, mi köze lehetne a tűznek a COVID-osztályon adagolt oxigénhez, igaz? (G.a.h.: +3730552+1055+878+n.)

2021.11.15-2021.11.21.

  • Van pár dolog, ami ebben a járványban csak Kínában történik. Az egyik ilyen a zéró COVID megközelítés. Egy másik pedig a szinte teátrális performansz jelleget öltő demonstrációja a fagyasztott ételekkel mint vírushordozókkal kapcsolatos aggodalomnak (értsd: a KKP részéről ez a stratagéma a "Kínán kívülről eredt a járvány" c. fantazmagória promóciója).
  • T-sejtes immunválaszt generáló vakcina (Emergex), svájci klinikai vizsgálatok indulnak. Bőrre helyezett tapasszal működik. Továbbá: "contains an antigen only found on the surface of infected cells". Így vált ki T-sejtes választ, amely az ilyen sejtek elpusztítására irányul.
  • Új variáns (B.1.640 a.k.a. B.1.X), afrikai eredet, felbukkanások Angliában, Franciaországban, és pár másik helyen is. Törlődések a tüskében (utánajárok). A delta lenyomja ezt is egyelőre, úgy tűnik. A B.1.640 mutációi között pl.: S137-145del (törlődés).
  • Remek cikk Peruról. Még az is kiderül, hogy perui orvosioxigén-gyártó cégeket védő burkoltan protekcionista szabályozás is közrejátszott ideiglenes oxigénhiányok jelentkezésében.
  • Angliában és Walesben az elmúlt 18 hétben 20823 fős halálozástöbblet jelentkezett, hivatalosan 11531 fős járványhalálozás mellett. Sorolom, mikben haltak meg többek között az "extra" elhunytak: iszkémiás szívbetegség, májzsugor, diabétesz. Ebből ugye legalább az első kategóriában bőven lehetnek elrejtve nem tesztelt COVID-esetek. Közben a mentőre szívinfarktussal átlagban már 53 percet kell várni, tehát a COVID terhe az eü. rendszert értelemszerűen bénítja, és így nem-COVID-esetekből is több van. Konzervatívan a többlet (9292) felét (4646) számolom addicionálisan járványhalálozásként. (G.a.h.: +3735198+1055+878+n.)
  • Mi várható a járvány harmadik évében? Alapvetően egyetértek az elemzéssel, és a végével plánesőt: "The coronavirus remains a formidable foe."
  • A poszt-COVID sequelae miatt a fertőzés utáni 6 hónapban emelkedett halálozási kockázat van, mint arról itt már korábban szót ejtettem, és ez 1000 COVID-beteg közül további 8 halálához vezet kb. (ami a hivatalos számokban természetesen nem jelenik meg). Ismerős családtagjánál is tudok releváns esetről, meg ugye ott van Rubint Réka édesanyjának esete is, mint azt megírta annak idején a sajtó.
  • Csemege! Preprint piaci állatokból kimutatott vírusokról. Volt köztük denevértől cibetmacskának átadott HKU-8-as koronavírus, HKU-17-es veréb-koronavírus, HKU-31-es sün-koronavírus, borzból és cibetmacskából is emberi adaptációhoz közeli mutációkkal H9N2-es influenzavírus (155T, 183N and 226L aminosav-bázis-cserélődésekkel a HA1 RBD-ben) stb. Megjegyzéseim: (1) Wuhan környékéről csak egy kósza rotavírust sikerült halászni. (2) Tarajos sülből és cibetmacskából előkerült itt a Mangshi-vírus, melyet szúnyogok hordoznak és közvetítenek, és a Balaton-vírus közeli rokona. A Balaton-vírus pedig pontyok beléből került elő anno. Ez így igen érdekes kombináció, hogy halban is, meg gerincesekben is...
  • Az orrbányászat rejtelmei víruspozitivitás kimutatásánál. A cikk arra a konzervatív álláspontra jut, hogy mélyen penetrálni jó :(
  • Tajvan jól kezeli a járványt, de ennek emberi ára is van a gyakran karanténezett pilóták körében.
  • Két VAERS-haláleset (a cikkben három, de az egyiknél az összefüggés nem világos, illetve konkrétan aszimptomatikus COVID-beteg is lehetett az érintett). Az egyik J/J utáni VITT/VIPIT, a másik Pfizer utáni anafilaxiás reakció miatt. (G.a.h.: +3735198+1057+878+n.)
  • Miután nálunk is itt a delta plusz, érdemes lehet megjegyezni, hogy egyes eredmények szerint (UK REACT) több lehet miatta az aszimptomatikus fertőzés. De én vigyáznék ezzel. Aszimptomatikusnak elkönyvelni eseteket több szempontból macerás módszertanilag. Pl.: a páciens mit fog fel tünetnek? ("ja, hogy nem bírtam tegnap felkelni, az annak számít?", "hát én csak meg voltam fázva, nem voltak tüneteim" stb.); kialakul-e tünet azután, hogy a tünetmentesként elkönyvelés megtörtént? Stb.
  • Emberek tömegei buktak el egy alapvető intelligenciatesztet tegnap és ma, mikor is körbekürtölték, hogy "kiderült", egy kofa volt az első fertőzött 2019 decemberének közepén, Wuhanban. Ez annyira szánalmas, hogy önmagában emiatt leírom a világ járványkezelési esélyeit. Game over. Nem fog menni.
  • Rotterdamban lőfegyver alkalmazására is sor került a rendőrség által, annyira elszabadult az őrület. Nem több, mint néhány száz zavargó miatt, ezt is lássuk mellé.
  • Tekintettel a gyakori neurológiai természetű visszamaradó szövődményekre, illetve a különféle vizsgálatok által kimutatott potenciális neuroinvazivitásra, van némi diskurzus, mely intő jelleggel a poszt-polio szindrómára (PPS) hívja fel a figyelmet (főként arra utalva, hogy jöhetnek hosszú távon is meglepetések). A PPS a (bénulást, pl. "gyermekbénulást" okozni képes) poliomyelitisen átesetteknél jelentkezhet 15-30 év elteltével (értsd: jelentős részüknél jelentkezik is).
  • Ausztriában kötelező lesz a COVID elleni oltás februártól a teljes felnőtt lakosságnak — ezt a hírt az elmúlt napokból nyilván érdemes itt, ebben a szemlében is kihangsúlyozni, és ez megteszi a hét (és e bejegyzés) záró hírének is. Ami eszembe jut: (1) A magyar kormány szeret Ausztriára a járványügyi védekezésünk modelljeként hivatkozni. (2) Viszont ugye kiszálltak az EU-s vakcinabeszerzésből ezek a drága emberek. (3) Jövőre már újraformulált oltásokkal lenne érdemes folytatni az oltási sort.

Folyt. november 22. után új bejegyzésben.

A bejegyzés trackback címe:

https://kprax.blog.hu/api/trackback/id/tr4916716670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_Epikurosz_ 2021.10.12. 08:07:49

Videoton: tévé, magnó, a feltalálók bátorsága, és a meósok statisztikája. Hajrá, Vidi! m.hvg.hu/tudomany/20211011_koronavirus_3_oltas_sinopharm_pfizer_moderna_videoton

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.10.14. 22:18:57

@_Epikurosz_: nyilván nem hízelgő ez a Sinopharmra nézve, de közben azon gondolkodtam, hogy azért itt is nagyon hiányzik a kontroll életkorra, oltás óta eltelt időre. Mindenesetre itt többségükben 60 év alattiakról lehet szó, ha jól sejtem, végtére is dolgozó emberek stb., és akkor a Sinopharm szempontjából kedvezőtlen életkori szórás esetén sem kellene, hogy ekkora különbség legyen.

_Epikurosz_ 2021.10.16. 10:31:53

@Marton Péter: Az oltás óta eltelt idő a cikk szerint egységesen 4 hónap. Simán lehet exponenciális görbét számolni mindegyik értékből, ha figyelembe vesszük az egységesen megfigyelt "3 hónap alatt 1/3-ára csökken" kitételt. Nyilván ez becsült átlag, szórást nem közölnek sajnos. Se mértet, se becsültet.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.10.16. 10:38:18

@_Epikurosz_: jogos, követtem a linket a portfolio.hu-ra, és ott írják, hogy "a mérésig a Covid-fertőzés vagy a 2. oltás után 4 hónapnak kell eltelnie".

_Epikurosz_ 2021.10.19. 13:29:53

A yahoo azt írta szeptember 20-án, hogy megszűnik a COVID-19 gyógyítás ingyenessége (USA területén, gondolom én).

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.10.19. 13:36:58

@_Epikurosz_: igen, most nézem, úgy tűnik, hogy számos biztosító elindult ebben az irányban:
www.nytimes.com/2021/09/02/upshot/covid-medical-bills.html

Van hozzá egy nem is olyan értelmetlen kísérőszöveg, hogy az oltatlanok megelőzhető megbetegedésére nem vonatkozhat már tovább a biztosítotti hozzájárulások alóli mentesítés, de eléggé úgy tűnik, hogy valójában nem nézik, hogy valaki oltatlanként vagy oltottként kerül-e kórházba.

És közben már a tesztelés jelentős része sem ingyenes. A biztosítók úgy árazzák be a dolgokat, mintha a COVID maradása normális lenne. Ez végső soron a politika felelőssége.

_Epikurosz_ 2021.10.20. 07:48:59

@Marton Péter: a biztosítók turbóra kapcsolják az evolúciót. Két külön fajta lesz, a védőoltásos és a mindenttúlélő. Utóbbiak immunrendszere a generációk alatt lassan hasonul a denevéréhez, de egyre kevesebben lesznek, mert a vírus is folyton mutálódik. A védőoltásosak bezárkóznak kolóniákba, hogy a fejlesztési ciklus által le nem fedett variánsokat kibekkeljék. Egy-egy randit legalább két hét karantén előz meg. A szexuálisan terjedő betegségek is belassulnak a csoportban, a házassági tanácsadás felfut. A mindenttúlélők egy kisebb csoportja végül megostromolja a kolóniákat vakcináért. Ekkor derül ki, hogy nekik már nem jó ugyanaz a vakcina mint a kolonistáknak, mert az immunrendszerük átalakult.

Elnézést, eldurrant az agyam.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.10.20. 08:16:43

@_Epikurosz_: ha ez még évekig megy, nem is lesznek ezek olyan extrém forgatókönyvek...

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.10.23. 17:23:45

@_Epikurosz_: ez az AY.4.2-es Delta Plus, ha jól értem, ugyanaz, amelyik jelenleg az Egyesült Királyságban is emelkedik, és kezdi kiverni a biztosítékot, mert mintha halálozásban is súlyosabb lenne... Az oroszoknál még a folyamatos adatmanipulációjuk mellett is nyilvánvalóan látszott, hogy hullámból nőtt ki az újabb hullám, és ez így együtt elég sürgető kérdéseket vet fel...

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.10.27. 07:53:36

Korábban is voltak kósza hírek arról hogy az amik pénzén folyt denevérekből származó vírus kutatás a vuhani laborban. A kósza híreket az amik megerősítették. Lehet hogy csak mellékszál, és köze nincs az ügynek a kovidhoz, csak egyre kevésbé hiszem. :-( No? Majd meglátjuk.

www.portfolio.hu/global/20211026/sulyos-beismeres-amerikatol-penzzel-tamogattak-a-koronavirus-kutatast-a-vuhani-laborban-507246

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.10.27. 08:11:05

@rdos: igen, ez tudott volt korábban is, csak mindenféle freedom of information alapú közérdekű információigénylések nyomán egyre több dokumentum kerül nyilvánosságra ezzel kapcsolatban. Jelentősége van, természetesen. Ezek a kutatások gyenge ellenőrzés mellett valósultak meg, jelentős mértékű felesleges kockázatvállalással.

Girardelli 2021.11.11. 07:23:31

A legutolsó bejegyzésben szereplő medrxiv link (a különböző vakcinák augusztusra korrigált hatásossági adataival közölt tanulmány) üres node-ra vezet. Tudsz egy alternatív linket vagy a közlemény címét?

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.11.11. 07:29:15

@Girardelli: megvan, ez az: www.science.org/doi/10.1126/science.abm0620

És vagy én néztem el a dolgot, vagy itt más számok szerepelnek a Janssennél. A preprint pedig nincs már fent, hogy ellenőrizzem.

Girardelli 2021.11.12. 17:30:02

@Marton Péter: Kedves Péter, köszönöm szépen! Jó, hogy azért még vannak államok, ahol próbálják komolyabban venni a hivatást és szabályokat, és szerencse, hogy a kórokozók kisebb eltéréssel, de mindenhol egyformán viselkednek, így titkolózhatnak és hazudozhatnak itthon, kb. ugyanezek az adatok a jellemzők.
A Janssen vakcina pocsék teljesítménye nyilván az egyszeri oltási protokollal áll leginkább összefüggésben, booster nélkül kb. így működnek a vektor-alapú vakcinák. Eleve csak egy jól hangzó gimmick volt az a protokoll, kár, hogy eredetileg és most is arra használja az emberek többsége, hogy megszerezze az EU-USA-kompatibilis, utazásra jogosító oltási igazolást, főleg a Sputnik-V-vel oltottak tömegei. Közben az áttöréses fertőzések legvalószínűbb eseteit szolgáltatják mindenhol.

_Epikurosz_ 2021.11.12. 21:03:26

Kásler AstraZenecás kijelentését nem vagyok hajlandó elhinni amíg nem látok neves szaklapban cikket róla.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.11.12. 21:08:21

@_Epikurosz_: tényleg elképesztő bemondani egy ilyet, így. Ha ez érvényes mérési adat (amiben én is kételkedem), akkor azért kellene botránynak lennie ebből — ha viszont nem stimmel... akkor azért.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.11.18. 10:51:56

@rdos: a favipiravir laza használata a COVID szempontjából talán lehet hasznos, bár erről kellene rendes randomkontrollos vizsgálat ezt megerősíteni. Viszont lehetséges hátulütői is vannak: www.nytimes.com/2020/05/05/business/japan-avigan-coronavirus.html Szóval ez is hasznok-költségek-kockázatok elemzés tárgya kell, hogy legyen, mint minden.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.11.20. 18:24:41

@Marton Péter: Tudod engem csak az döbbent meg, de nagyon, hogy 2. éve küzd az emberiség ezzel az új? vírussal, és 2. éve nem volt? képes a gyógyszeripar gyógyszert keresni és hát nyilván a cél az hogy gyógyszert találni a fertőzöttek gyógyítására, vagy a fertőződés esélyének a csökkentésére. :-(

Értem én hogy vakcina, és a 3. vakcinámon éppen tegnap lettem túl, de mi van azokkal akiknek nem jutott vakcina? Rájuk nem gondol senki? :-(

Szóval ha van egy ismert gyógyszer (az ismert mellékhatásaival), miért nem mozdult rá a tudományos - gyógyszeripari társadalom ennek más célú (kovid ellenes) kivizsgálására? :-(

Még azt is érteni vélem hogy a daganatos halálozásokat a kovid még nem előzte meg, de ilyen tesze-tosza járvány kezelés mellett nem kizárt hogy rövidesen a kovid lesz a fő halálok. :-( Kell ez nekünk?

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.11.20. 18:31:23

@rdos: igazából rengeteg vizsgálat van, és ennek eredményeként számos hasznos szer is már, nem ezzel van a probléma.

A probléma az, hogy ezek a szerek akkor a leghasznosabbak, ha valaki legkésőbb a rátörő gyengeség első hullámánál kezelést kaphat velük. Legjobb, ha rendszeres tesztelés van, és még tünetmentesen kezdik szedni azok, akiknek lehet.

Ha viszont két napig valaki azt hiszi, hogy "csak meg van fázva", aztán egy napig tárgyal az orvossal a tesztelésről, majd az megvalósul, és végül csak az első tünetek után négy nappal kezdődik a vírusreplikációt akadályozni hivatott antivirális szer szedése, az az, ami már jóval kevesebbet ér sajnos - lévén a vírusszám növekedése a vírusreplikáció nyomán exponenciális.

_Epikurosz_ 2021.12.02. 09:27:25

Anthony Blinken rigai beszédét nézd meg, szerintem elég erős. Megyek, veszek egy kis lisztet meg kávét. Úgyis felmegy az ára.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.12.02. 11:44:55

@_Epikurosz_: az ivermectin barátaira - életük legdurvább tripje lesz, ha egyszer lejönnek róla (mármint ha).

Orosz vonalon komolyodnak a dolgok. Ha valamit jelentősebbet csinálnak, most biztosan menni fognak "lethal" eszközök is Ukrajnának, és nem olyan korlátozásokkal, mint a Javelin ATGM-ek anno. És persze gazdasági vonalon is lennének fejlemények.

Nagy kérdés a Nord Stream 2 sorsa is, bár épp az ukrajnai háború az egyik fontos ösztönzője a projektnek, szóval itt ellentmondásos logikák hatnak.
süti beállítások módosítása