HTML

Utolsó kommentek

Amiről itt szó van.

A téma: külpolitikai praktikák, praktikus külpolitikák. És ezek létrejöttének minden politikatudományi, gazdasági, társadalmi és emberi vonatkozása. Egyszóval a külpolitika-elemzés. A bejegyzések szerzői tartalmára vonatkozóan minden jog fenntartva. ---- A blog elsődleges kezelője, de nem az egyetlen szerzője, dr. Marton Péter a Budapesti Corvinus Egyetem tanára.

Háttér

Szemétégető gödrök műveleti támaszpontokon

2021.06.22. 10:25 :: Marton Péter

Mai videó egy általában is nagyon jó YT-csatornáról.

Az amerikai Tengerészgyalogság által átgondolatlan SOP (Standard Operating Procedure) részeként jellemzően sugárhajtómű-üzemanyaggal, gödrökben (burnpits) elégetett műveleti támaszponti szemét által okozott múltbéli egészségkárosodások (a 2000-es évekből) érdekfeszítő témát jelentenek, mert nemcsak a Tengerészgyalogságot, sőt nemcsak az amerikaiakat érintheti a probléma, nem is csak a katonákat (hanem például a helyi lakosságot is), és nem is csak Irakban. Úgyhogy ehhez a dossziéhoz később adok még kiegészítéseket majd.

1 komment

Koronavírus: a végen túli kezdet végének kezdete

2021.06.14. 09:41 :: Marton Péter

Előzmények (korábbi kutatási jegyzeteim a témában):

A járványnak annyira vége van, hogy Peruban, ahol eddig a teljes népesség 0,56%-a hunyt el a járvány miatt, szombaton 343-an haltak meg a COVID miatt. Úgyhogy nincs itt semmi látnivaló, és erről van itt szó az alábbiakban részletesebben is, továbbra is folyamatosan frissülő jelleggel.

2021.06.14-2021.06.20.

  • Egyesült Királyság, delta variáns, adatok június 7-ig. 33206 eset (19573 vakcinálatlan, 1785 teljesen átoltott). Van 4289 "unlinked", ami leginkább "unexplained" (ha rájövök, mit jelent, leírom). 1234 járt kórházban. 383 hospitalizáció — utóbbiak közül 251 vakcinálatlan, 42 teljesen átoltott. 42 haláleset, ebből 23 vakcinálatlan, 12 teljesen átoltott.
  • Ha sorozatként nézem, hogy "19573/1785; 251/42; 23/12" = az olvadó előny azt sugallja, hogy a súlyos lefolyás és a halálesetek minden bizonnyal olyan demográfiai csoportokat érintettek, akiknél az oltás kevésbé volt hatásos (kor vagy krónikus kondíciók, immunállapot stb. miatt).
  • Matt Hancockkal az élen a brit eü. kormányzat is a bagatellizálással van elfoglalva.
  • A G7 próbál eljutni egymilliárd dózis felajánlásáig. Bidenék 500 millióval rukkolnak elő. A pledge persze, ha betartják, úgy jó.
  • Lesznek-e a válságnak hatásai a globális beszállítói láncokra? Vannak. A Bosch indítja a termelését Drezdában, félvezetők, mikrochipek az autóipar számára, az ázsiai beszállítók kiváltására.
  • Kinshasa, DRC Kongó: rossz a helyzet.
  • Feltérképezték az emberi genom utolsó hiányzó szakaszait is, megvan, telomértől telomérig, a centroméren által. Ember: 3 mrd bázispár vs. SARS-COV-2: 30 ezer bázis.
  • Here we go again. Atomerőmű, Kína, kínai hatóságok szerint nincs gond, francia vállalat szerint igen, az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Tanácsa pedig több ülést is tartott a tárgyban.
  • India, Telangana állam, az elmúlt egy évben a hivatalos COVID-halálozásnál tízszer nagyobb általános halálozástöbblet.
  • Horror: ez az Autumn nevű hölgy ideiglenesen elvesztette a hallását (már visszatért), majd most elveszíti a végtagjait a COVID és vérrögös szövődményei miatt. Ún. koalaprotézisekre vár a karjai helyett.
  • Feljegyzés magamnak: külön megér majd egy vakcinadiplomáciai tanulmányt, hogy milyen nagylelkűen osztják különféle országok az AZ és J/J dózisokat segélyként (ha már otthon nem lőhetik el).
  • Oroszország, pl. Moszkva: újabb hullám indult, alacsony az átoltottság és a vakcinákba vetett bizalom.
  • Indonézia: nekik is hullámuk van.
  • Ugandában sem jó a helyzet. (Kongó, Uganda: ezek azok a helyek, ahol a hivatalos számok konkrétan nagyságrenddel maradhatnak el a tényleges helyzettől.)
  • Indiai variáns ide vagy oda, egyelőre Guangzhouban majdnem teljesen el tudták fojtani a kitörést.
  • CD16+ T-sejtek toxikus aktivitása súlyos COVID-nál; az immunrendszernek ez az eleme is diszfunkcionális. Citotoxicitás, neutrofil seregek behívása, mikrovaszkuláris endothelium csúnya károsodása a tüdőben.
  • Indiában napi hatvanezres esetszám nyomában újranyitás történik éppen. Csak nézek. A politikusok félelmetes újranormalizálók (pszichológiai kifejezéssel élve). A kis hullahegyek nekik már nem is olyan nagyok, a korábbiakhoz képest alig láthatók.
  • Shi Zhengli: én nem funkciófokozó kutatásokat csináltam. Hanem egyik fajról a másikra ugró vírusok érdekeltek. Ezt. Így. Konkrétan. Elmondja. Persze nem pont ezekkel a szavakkal, parafrazeáltam. Én meg jelezném, hogy rugózhatunk itt a szavak jelentésén ("funkciófokozás", "funkciónyerés"), de ami történt... it is what it is.
  • Allahabad, India. Informális temetkezés folyómederben (lásd alább a képen), ami máskor is van, csak most sokkal több. (A BBC az indiai járványhelyzet alulméréséről, a terepen.) Egyben az is látható (Kusalija faluból), hogy a helyi orvosi rendelő és ellátóhely (Primary Health Care Centre) papíron létezik, amúgy meg egy romhalmaz ember nélkül.

sarscov2_informalburialsallahabad.jpg

  • A szaglásvesztés a delta variánsnál a korábbiakhoz képest ritkábban előforduló tünet lehet.
  • Magyarország: 76 ezren váltak biztosítatlanná járulék hat hónapon túli be nem fizetése miatt. Welcome to the wonderful world of "orvosi okokból kialakuló vagy súlyosbodó szegénység", "egészségügyi okokhoz kötődő eladósodás" stb.
  • COVID-körmök? Ritka jelenség, de érdekes. (Fotó a cikkben.)
  • Cornwall, sok fertőzött. Offisölz: á, ez nem a G7-csúcs miatt alakult így, azóta nem telt el elég idő. Én: egy csúcs rendezéséhez sok embernek kell összejönnie már előre, úgyhogy...
  • Delta Plus De Luxe. Állítólag a mAb-koktéloknak (Casirivimab, Imdevimab) jobban ellenáll. K417N az egyik változás a tüskében.
  • Indiában 730 orvos halt meg a legutóbbi hullám során.
  • A delta variáns hatékonyan promótálja a fekete funguszt, mert Ománban is vannak már esetek
  • A delta emelkedőben Németországban, látványosan.
  • Erről lemaradtam: a US CDC csak június 15-én nyilvánította variant of concernnek a deltát (a UK PHE már június 7-én, a WHO június 11-én).
  • UEFA. Lazább beutazást akarnak Angliába, vagy olyan helyre szervezni az EB-döntőt, ahol olcsóbb az élet. Budapestre.
  • A szerbeknél elégedetlenek a 60 év felettiek Sinopharm általi védelmével, általában is a Sinopharmot találták a leggyengébben hatásos vakcinának, és újraoltanak augusztustól. Emlékeztetőül: a nemzethy járványvédelmi terv az, hogy 2023-tól (az akkori variánsok ellen) majd ennek a licenszben gyártott változata fog védeni minket. 
  • Tajvanon egy hónappal ez előtt volt 15 halottja a járványnak. Azóta volt +500.
  • Indiában vészhelyzeti jóváhagyása várható egy DNS-vakcinának (ZyCoV-D). Augusztustól decemberig jelenlegi kapacitásaikkal 5 crore (azaz 5x10 millió) dózist tudnak előállítani.
  • Anthony Fauci a science-fiction nagy rajongója. Ezt mondja az antivirális tabletták jövőbeli alkalmazásáról: ""I wake up in the morning, I don't feel very well, my sense of smell and taste go away, I get a sore throat," Dr. Fauci said in an interview. "I call up my doctor and I say, 'I have COVID and I need a prescription.'" Ühüm. Kihagyta, hogy a doktor megkérdezi, ismerek-e konkrétan delta variánsos fertőzöttet, jártam-e mostanában Allahabadban stb. Kihagyta, hogy előbb teszteltetni is kell, ami persze rám lesz bízva, meg a piac kapacitásaira.
  • Megnézték a svájci denevérek virómáját, és még MERS-hez 86%-ban hasonló koronavírust is sikerült szekvenálni a levesből (GenBank acc. number MT818221). Messzire repülő, sokáig (akár 40 évig) élő denevérek, milliós kolóniákban, van ott sok minden.
  • Horror. 49 éves brit férfi, tavaly márciusban fertőződött. A COVID tönkrevágta a tüdejét és a veséjét. Az idei év elejéig lélegeztetni kellett. A gyomra is tönkrement, és intravénás táplálást is kapott hosszasan. Idén már teán és levesen tudott élni. De nem sokkal ez előtt elkezdte visszatérő jelleggel eszméletét veszteni. És most meghalt.

2021.06.21-27.

  • Dolgok, amiket nem gondoltam volna XXVII. Sok labor az antitest-tesztet eleve a nukleokapszidot kötő antitestekre csinálja. Amikből kevesebb van, ha van egyáltalán. Így egy csomó negatív eredmény feleslegesen szült aggodalmat.
  • A BBC-től egy összegzés arról, melyik vakcinát hány országban használják (nem ellenőriztem, de nagyjából nézve érdekes):

vaccinereach.jpg

  • We have a situation. Ha a kínai Állambiztonsági Minisztérium elhárításának vezetője (Dong Jingwei) defektált, az elég komoly. Ha van információja a WIV-ről konkrétan, ha nincs, ennél egy kicsivel nagyobb a tét.
  • (H/t Epikurosz:) a SARS-CoV-2-fertőzés egyik vírust védő mechanizmusa lehet, hogy a vírustüske (csak úgy, magában) extracelluláris vezikulumok részeként kikerül a sejtfelszínre, lényegében mint csali, hogy lekösse az anti-spike antitesteket.
  • Problémák a berakodással Shenzhenben, ahol a B.1.1.7-es indult el egy körre.
  • 92,8%-os hatásosság a kubai Abdala vakcinánál. Eleve háromdózisos rezsim, just sayin'.
  • A delta piaci részesedése emelkedőben most már egész Európában. Görbék. A briteknél és az oroszoknál (valamennyire már Portugáliában is) a görbe inflexiója is látható, ahogyan a részesedés kimaxolódik a 100%-os szinthez közeledve.

deltarise1.jpg

  • Brit adatok a delta impaktjáról június 14-ig: 35521 oltatlan fertőzött vs. 4087 teljesen oltott fertőzött; 1446 oltatlan, kórházat felkeresett személy vs. 173 teljesen oltott, kórházat felkeresett; 527 oltatlan hospitalizált vs. 135 teljesen oltott hospitalizált; 34 oltatlan elhunyt vs. 26 teljesen oltott elhunyt. (Vakcináció állása: 31 millió teljesen átoltott a 66,5 millióból.)
  • COVID-áldozatok történetei idehaza (Direkt36).
  • Francia fertőzöttek a budapesti EB-meccsen. Magyar család, akivel kapcsolatban voltak... védett(ségi igazolványuk van). A gyereküknek nem, ő karanténozódik. A szülők nem. NETTÓ DILETTANTIZMUS.
  • Akadozás malájziai gyárak termelésében a járvány miatt, érintett például az Audi. Ugyanitt további háttér a mikrochip-ipari átrendeződéshez Tajvantól Németországig: Kína mellett a februári texasi fagy, márciusban japán gyártűz (Renesas) is hozzájárultak a folyamathoz (és zavarokhoz a beszállításban az autóipar számára).
  • Vakcinasegélyezés, bármilyen segélyezés... A pledge (ígért összeg, mennyiség stb.) ritkán érkezik meg 100%-ban, és pláne nem azonnal.
  • További bizonyíték arról, hogy Indiában ultrakonzervatívan is kétszerezni kell a hivatalos járványhalálozást (Bihar államból). Kieg.: és ugyanilyen bizonyíték Karnatakából, Asszamból, Mádhja Pradésből, valamint Keralából. A kétszerezés annyira ultrakonzervatív, hogy most már a háromszorozást tartom konzervatívan követendőnek (a hónap végén update-elek).
  • Belgiumban mindenki számára megtekinthető CO2-mérőket kell alkalmazni minden szállodában, étteremben, vendéglátóipari egységben — a cél a megfelelő szellőztetés kikényszerítése. Bölcs!
  • CSAK ÓVATOSAN. Ez a kép azt mutatja, mennyi vérrögöt távolítottak el egy COVID-beteg tüdejéből. Hardcore shit, ahogy a költő mondja. A kép "talán" segíthető érthetővé tenni, miért nem kap levegőt rendesen egy beteg.
  • Ebből az NYT-cikkből nem az az igazán figyelemre méltó, hogy Chilében, Mongóliában, Seychelles-en és Bahreinben sok a fertőzött, mert ennek komplex okai vannak (nem önmagukban és 100%-ig a kínai vakcinák). Ámde: "A representative from Sinopharm hung up the phone when reached for comment. Sinovac did not respond to a request for comment." És ez a hozzáállás súlyos. És erre a hozzáállásra bízták rá sok-sok magyar ember életét.
  • Egy érdekes preprint a Wuhanban a járvány elején szekvenált vírusokról. Még át kell néznem jobban, hogy lássam, hogyan módosítja az elemzésem baseline-ját. Kieg.: na szóval. A wuhani progenitor vírusszekvencia azonosításában zavar van. A decemberi, Huanan piaci szekvencia összességében (három mutációval) távolabb esik az RaTG-13-as, az RmYN02-es és az RmYN06-os által megvonható referenciaponttól, mint a később szekvenált genomok. A preprint szerzője (Jesse D. Bloom) viszont előásott kínai laborok által (valószínűleg nem rosszhiszeműen, de nem is jóhiszemű pártutasításra) az amerikai NIH Sequence Read Archive-jából töröltetett szekvenciákat, és ezekkel Wuhan is tovább fixálódik mint eredetpont, és a progenitor is jobban kirajzolódik.

Folyt. köv.

23 komment

A Fudan-ügy eddigi legváratlanabb fordulata

2021.06.08. 15:32 :: Marton Péter

2021.06.08. 15:30

Befutott a hír erről.

Aki olvassa, az láthatja, hogy a Kínai Kommunista Pártnak van intézményi pártbizottságot vezető párttitkára a Fudan egyetem karain is. Ez is figyelemre méltó lehet, de van itt ugye más is.

Egy matematikaprofesszor, Jiang Wenhua (姜文华), megölte az ő karukon működő pártbizottságot vezető párttitkárt — főnökét —, Wang Yongzhent (王永珍). Brutális gyilkosság, ránézésre erős indulattal történt.

Kieg.: a GlobalTimes.cn egyszerre pártbizottsági titkárnak és tanárnak nevezi az áldozatot, ami számomra nyitva hagyja, hogy ő is aktív előadó tanár volt-e egyébként. Kieg. no. 2.: a Fudan saját oldala szerint kutató munkatárs volt.

wangyongzhen.jpg

Szó van a kínai híradásokban arról is, hogy Jiang Wenhua menesztésének lehetősége a levegőben lógott (vagy éppen már meg is történt?). Azt mondják ezek a híradások, hogy Jiang Wenhua teljesítménye miatt volt ez így. Valamiféle tehetséggondozó programmal került be az oktatógárdába annak idején (egy forrás szerint amerikai egyetemen is tanult), most viszont elégedetlenek voltak vele, a hatévi értékelése kapcsán. Ő erre a KKP náluk illetékes párttitkárával számolt le a menesztésére irányuló lépésekért (elvágta Wang torkát), ami alighanem azt jelezheti, hogy a menesztés szándéka az utóbbitól is eredhetett. Jiang felvételen mondja el, hogy szerinte Wang kifejezetten vadászott rá, a rosszakarója volt.

Kieg. no. 3.: Itt egy tanulmány az egyetemi pártbizottságot vezető párttitkárok szerepéről, általában a kínai egyetemeken. Ők a főnökök, legalább részben. A pártbizottsággal együtt "segítik" az egyetemek elnökét "a KKP politikáival összhangban" ellátni feladatát (Higher Education Act Chapter IV Article 39). Ebből duumvirátus jellegű vezetés következik, mint azt az idézett tanulmány utána írja is: "Both the Party secretary and the president in an institution are important administrators and often both are at the same administrative rank without a clear statement about who is senior."

Azt érdekes lenne tudni, hogy a Fudanon hogy van ez pontosan. Azt biztosan látom, hogy a párttagság, pártbizottsági tagság karriervédő, vagy éppen karriergyorsító hatású is lehet. Chen Zhimin, aki egy komoly szakértő kolléga a nemzetközi kapcsolatok terén, alelnök és egyetemi szintű pártbizottsági tag, sőt az egyetemi szintű pártbizottság állandó bizottságának is tagja (OMG).

8 komment

Ferencváros, Fudan: Az Ignorancia Körútja

2021.06.04. 11:23 :: Marton Péter

A Blikk számomra (tőlük) meglepően komoly cikkben dolgozta fel a ferencvárosi utcanevek ügyét, két szakértőt is megkérdezve. 

Salát Gergely például arra hívja fel a figyelmet, parafrazeálva-dióhéjban, hogy a "Szabad Hongkong" a KNK-propaganda hatására formálódott füllel akár a szándékokkal ellentétesen is érthető (bár azért nem mindenki akarja így érteni), az "Ujgur Mártírok" pedig iszonyatosan furcsán erősít rá az ujgurokkal szemben kollektíven éppen a terrorizmus fenyegetésére hivatkozva fellépő KNK diskurzusára. Hszie Si-kuangról pedig nem nagyon fogják tudni az üzenet címzettjei, hogy mit gondoljanak. Emellett az ügy Kínában mindig remekül beállítható lesz úgy, mintha itt az egész kínai nemzet ellenségei ármánykodnának. A KKP-média már le is fordította az ügy hátterét egy demagóg Happy Meal megfelelőjére: "This shows ... deep-rooted prejudice against China". És ezzel ők jó napot kívánnak. 

Az üzenet címzettjei, hát igen. Akik felé kommunikálni egyébként az ő nyelvükön is érdemes, akár kínai írásjelekkel. 

Szóval, miközben emlékeim szerint a NER döntéshozatalával az a probléma, hogy amikor meghoznak döntéseket, sokszor segédfogalmuk nincs róla, hogy milyen szakmai vagy éppen releváns érdekcsoporti perspektívák léteznek azzal kapcsolatban a sajátjukon kívül, és ezt erős vízión alapuló vezetésként ünneplik, az ellenzéki városvezetési koalíciónak a maguk részéről úgyszintén sikerült két rossz magyar döntéshozói tradíció továbbéléséhez hozzájárulniuk.

  • Minek megkérdezni specialista szakértőket, hogy mi az, ami működhet? 
  • Külföldi célközönség állítólagos jelentősége mellett sem fontos külföldiül kommunikálni.

Hogy illusztráljam ennek a megközelítésnek a gyengeségét, a kínai nemzet ellenségévé válás kikerülésére két személyt is ajánlanék az üzenni kívánók figyelmébe opcióként, ha utcákat gondolnak elnevezni, ilyen vagy olyan szándékkal (akár a Fudan bejövetelének elmaradására számítva, akár éppen arra készülve — ezt sem árt előre tisztázni). 

1. Li Wenliang — 李文亮

liwenliang.jpg

Szóval ugye van ez a pandémia. Biztosan tetszettek róla hallani. Hát, Li Wenliang történetesen az a wuhani orvos, aki tett azért, hogy ne legyen világjárvány, de a wuhani hatóságok rászóltak, hogy ne tegye. Aztán ő is meghalt COVID-ban. Egy igazi kínai mártír előtt leróni a tiszteletet mindjárt egy fokkal nehezebben állítható be a kínai nemzettel szembeni előítéletességnek. Bősz propagandisták persze mindenre készek, de minek megkönnyíteni a dolgukat?

2. Zhang Yongzhen — 张永振

zhangyongzhen.jpg

Ő az a pulmonológus prof, aki megosztotta a SARS-CoV-2 genomszekvenciáját a világgal, miközben a KNK éppen megtiltotta, hogy a kínai laboratóriumok kommunikáljanak az ügyben a külvilággal. Zhang azt mondta, hogy ő "nem tudott a tilalomról". A hatóságok erre persze rámásztak egy kicsit, de akkor már nem mertek nagyon tenni ellene, mivel a dolgokat visszacsinálni nem lehetett, meg akkor éppen nagyon ciki lett volna. A rizikós kötéltáncot járó Zhang pedig utólag azt mondja a külvilágnak, hogy nem is másztak rá, csak meg kellett beszélniük egy kicsit dolgokat. Aki olvas a sorok között, vagy mondjuk látta a Csernobil sorozatot, benne Legaszov proffal, az érti. Namármost. Zhang a Fudan tanára. Tetszik érteni? Itt lett volna egy remek lehetőség, hogy az ügyben örök és támadhatatlan mementót helyezzünk el arra vonatkozóan, hogy milyen függetlenséget várunk egy itthon működő egyetemtől, ha és amennyiben. Például a globális közérdek és a tudományos objektivitás szem előtt tartását, szemben rezsimpárti és etnocentrikus megfontolásokkal. 

De alternatívaként elképzelhető lett volna a Szabad gondolkodás útja és az Egyetemes emberi jogok tere is. Talán még biztosabban jó választások és a helyzethez jobban illők lettek volna — tekintve például, hogy a "gondolkodás szabadságát" a KKP 2019 végén vetette ki a Fudan alapító okiratából.

Persze, a kormányzati oldal megnyilvánulásai is befelé nézők, ne menjünk el szó nélkül emellett sem. Hollik István például rászólna az ellenzékre, és mivel ő keresztény erő, ezért a keresztényüldözés elleni fellépést hiányolja az ellenzéki utca-átnevezések kapcsán. Aztán ez az utalás eltűnik. Talán mert beugrik, hogy mi van, ha ez Kínát pont érzékenyen érintené ebben a kontextusban. Akkor már nem is annyira fontos ez. Milyen jó, hogy az ellenzék nem fogadta meg a tanácsot. De kínos lett volna az. Ja, hogy éppenséggel tettek az ügyben? Xie Shiguang (謝士光) egy számos alkalommal bebörtönzött katolikus püspök volt Kínában? Durva. Inkább ne beszéljünk róla.

Valahol egy Ignorancia Körútjára is szükség lenne alighanem.

7 komment

A döntéshozatal elemzése will never be the same again?

2021.06.03. 09:21 :: Marton Péter

Mivel ez a blog eredendően a döntéshozatal elemzésére jött létre, nem mehetünk el szó nélkül a mesterséges intelligencia hadviselésben játszott szerepének erősödése mellett. Ezzel kapcsolatban két figyelemre méltó fejlemény is adódott az elmúlt bő egy év tapasztalataiból, ezekre utalnék röviden, feljegyzésszerűen.

1. Ennek a líbiai konfliktusról szóló ENSZ-es szakértői jelentésnek a 17. oldalán szerepel a következő: 

"Logistics convoys and retreating HAF were subsequently hunted down and remotely engaged by unmanned combat aerial vehicles or lethal autonomous weapons systems such as the STM Kargu-2 (see annex 30) and other loitering munitions. The lethal autonomous weapons systems were programmed to attack targets without requiring data connectivity between the operator and the munition: in effect, a true “fire, forget and find” capability."

Ezek szerint sor került tehát szabadjára engedett Lethal Autonomous Weapon (LAW) használatára, valószínűsíthetően halálos következményekkel (megjegyzés: ha a jelenlétük éppen csak zavaró volt, a harctéren már annak is halálosak a következményei — hát még ha rá is repültek valakire). A felhasználó fél a török támogatású líbiai Nemzeti Egységkormány volt (vagy inkább az azt támogató török különleges erők?), az orosz-egyiptomi támogatású Haftar tábornok vezette erők ellen. Az eset 2020. márciusában történhetett.

Egyes szakértők (kiváló szakértők is, mint Ulrike Franke) kiakadtak, hogy ez nem is "autonóm" gyilkolászás — de igazából csak a science-fiction műfajban gyakran előforduló elemzési hiba áldozatai. Ahogyan a "lopakodó" szó jelentése nem az, hogy "láthatatlan", úgy az "Autonomous" sem azt jelenti, hogy "Sentient". Autonóm és döntéseket is hoz, de nem öntudattal bíró. Az ilyen eszköz abban különbözik pl. a hosszú évtizedek óta használt infravörös vezérlésű légiharc-rakétától (mely maga is gyilkos robot, ha úgy tetszik, és korrigálja a röppályáját a célja kergetése közben), hogy ha elküldik, elmegy megkeresni a célpontját (vagy azt, ami eléggé annak tűnik) — az operátor nem fárad ezzel, kis habtestét nem mozgatja ennek érdekében. Ezt a feladatot a Kargu-2 olyan autonómiával végzi, ahogyan a Facebook-algó megpróbálja kitalálni, kitől akarsz híreket látni a newsfeededben. Vagy -- még inkább -- olyan, mint a spam-szűrő az e-mailezésben, amikor eldönti, hogy ez vagy az legitim üzenetként futott-e be.

Itt van a jelentésből az STM Kargu-2-es forgószárnyas (kvadkopter platformra épített), élő adatkapcsolat nélkül is portyázni képes "lófráló muníció" (saját terminus, kopirájt) adatlapja. Török termék.

stmkargu2loiteringmunition.jpg

És még egy kép róla, hogy felismerhető legyen, ha az utcán jön valaki után. Így akkor lehet sejteni, hogy nem az Amazon hozza a friss könyvrendelést. Pláne ha 52 fokos szögben hullik felénk a magasból. Az alul csüngő kamera felett látható a (kerekített trapéz alakú) robbanófej, mely a célponttal való kontaktálást megelőzően lép működésbe a rendeltetése szerint, és beteríti azt mindenféle impakttal. (Videót is mellékelünk.)

stmkargu2loiteringmunition_02.jpeg

Kiegészítés: A Kargu-2 gyártója azt állítja, hogy a lófráló muníciójuk képes több egység összevonásával rárajzó (swarming) támadásra is (húsz Kargu-2 rajszerű működése mellett), és hogy a gépi tanulás mellé arcfelismerő képessége is van, amivel egyéni személyi célpontok után küldhető. Ez a cikk is érdekes. Itt a Kargu-2 mellett említést kap további három, autonóm üzemmódban is működtethető eszköz, mely kitermelődött a törököknél: "Alpagu, Togan and Simsek" — eléggé előrehaladtak ezen a téren. Az Alpaguról hallottam már (ezt is az STM — törökösen "Szeteme" — gyártja), a haditengerészeti alkalmazását is tervezik, és vetőcsőből indítható, a kiröppenéskor nyílnak a szárnyai.

Az autonóm működés lényege, hogy bizonyos típusú célpontot megadnak pl. a Kargunak, az pedig maga kutat át egy területet, ahol azonosítja az előre betáplált célpontot, és támad. (Tévedhet? Persze.)

Így néz ki a távirányító, lásd alább. VUR = STRIKE (jobb felső sarok); iPTAL = ABORT (bal felső sarok). Miután az operátor a VUR-t megnyomta, adatkapcsolat kimaradása vagy megszűnése esetén a Kargu autonóm módon dönti el, hogy amit lát, az a beleprogramozott cél-e. Katona fegyverrel, vagy a Józsi bácsi kapával. Az adatkapocs az operátortól 5-10 km távolságig él. De az indítás eleve történhet autonóm üzemmódban is, ahogyan a 2020. márciusi esetben állítólag történt, ahol (spekulálok) az önvezető autókétól kicsit eltérő parancs szerint az lehetett a Kargu-2-esek feladata, hogy ha "gyalogost" látnak, menjenek neki.

kargu.jpg

A rajszintű tanulási képesség a műveleti terep feltérképezésére és memorizálására is vonatkozik. A Kargu-2 így akkor is hatékony marad az általa már megismert terepen, ha nem kap GPS-jelet (zavarás, blokkolás esetén). A terep megtanulása akár arra is lehetőséget adhat, hogy a gyalogkatonák után küldött Kargu-2 rögtön a legvalószínűbb búvóhelyeken keresse a célpontokat, ha egyszer a terep ilyen tulajdonságait elkezdte kiismerni ("hol találok kombatánsokat ezen a területen").

Érdekes kérdés, hogy mi történt 2020. márciusa óta. Azerbajdzsánból is került a Kargu-2-esek ottani jelenlétéről felvétel. Mindez mindenképpen aggodalomra adhat okot, mert az MI-kogníciós képességek egyelőre hagynak kívánnivalót maguk után, és bár előretörtek a törökök az alkalmazásban, de azért nem ők a cutting edge ebben a szférában az általános fejlesztés terén.

2. Figyelemre méltó cikk a Jerusalem Postban a gázai konfliktus legutóbbi köréről. Izrael rendszerbe integrálta az all-source hírszerzés-feldolgozás folyamatát szuperszámítógépes támogatással, és három gépi tanulásra képes MI-algoritmussal ("ők": Alchemist, Gospel és Depth of Wisdom).

A rendszerbe táplálták a SIGINT, VISINT, HUMINT és GEOINT információkat (és még sok minden mást), és a Gospel ez alapján osztott célokat katonai felderítésre. A rendszer működése révén tudták nagyon jól feltérképezni a Hamász kiterjedt alagúthálózatát (a "Metrót"). Dolgoztak a rakétaindítások elhárításán és azonnali lereagálásán, úgy, hogy közben hangsúlyozzák, hogy a rendszer által használt paraméter volt a nem-kombatánsoknak okozható ártalom kerülése is. Az MI-támogatással műveletező Izraeli Védelmi Erők mintegy 1500 légi csapásban saját értékelésük szerint a Hamász és a Palesztin Iszlám Dzsihád 150 tagjával végezhettek így. Megsemmisítették a Hamász egy speciális tengeri egységét is, pl. ennek robbanóanyaggal megrakható, GPS-vezérelt tengeralattjáró drónjait.

Az Alchemist közben a saját erők oltalmazásához járult hozzá a rájuk nézve jelentkező fenyegetések azonosításával. Állítólag volt valamiféle figyelmeztetés az előtt a sikeres palesztin támadás előtt is, mely egy ATGM (harckocsi-elhárító rakéta) révén semmisített meg egy izraeli katonai terepjárót. A támadásban ketten sebesültek meg, egy katona (Omer Tabib törzsőrmester) meghalt. A támadók orosz Kornet-rakétát használtak, amit sokfelé alkalmaznak, és többfelé licenszben is gyártanak (a rakéta forrásának megítéléséhez).

Konklúziónak (olyasmi). A döntéshozatal elemzését mindez episztemológiai szempontból érinti. Az emberi elme egy fekete doboz ugyebár, és különféle szándékosan és akaratlanul tett "vallomásokból", illetve cselekményekből-interakciókból visszafejtve próbáljuk megítélni a működését. A problémák a fekete doboz által programozott fekete doboz esetében hatványozottak.

Néhány kérdés ezzel kapcsolatban, ízelítőnek.

Milyen algoritmusok értelmezik gépileg a "nem-kombatánsokra nézve várható ártalom" kategóriát? Van-e visszacsatolásként információ betáplálva adott támadások során jelentett civil veszteségekről? Hogyan írja le a célpontot a Kargu-2 operátora, mielőtt lófrálni indítaná? (Egy képpel az internetről? Előre betöltött célpont-sablonok alapján?) Milyen körülmények között megy rá a célpontjára a Kargu-2? A gyártó magabiztosan demonstrálja, hogy egymástól járványkompatibilis térközt tartó manökenbábuk között precízen arat, ha kell, de a valóságban azok a bábuk mozognak... És nem okoz-e egy életre szóló traumát valakinek, ha kirobbantanak így valakit mellőle? És mi a helyzet megkülönböztetést még "semlegesek" tekintetében sem alkalmazó parancsnál? Kellően lehatárolt-e az érvényes műveleti terület? Stb.

Az ördög, akárcsak az üdvözülés, a részletekben búvik.

Közben viszont fejlesszük a C-RAM védelmi rendszereket (Counter Rocket, Artillery and Mortar), mert szükség lesz rájuk. Ha pedig a humanitárius jogról korábban azt gondoltuk, hogy egy haderőnek ideális esetben a kiképzéstől a műveletekig be kell építenie azt a működésébe, akkor itt az újabb példa, hogy ezeket a normákat a fegyverek tervezésénél és programozásánál is érvényesíteni kell — hogy a humanitárius jognak esélye legyen.

5 komment

Az ötödik szabály a halál, avagy miért borul lángba az internet a közel-keleti konfliktus miatt?

2021.05.28. 15:35 :: Marton Péter

A G7-nél jön le cikkem ma az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban. Kísérlet némi etikusabb és következetesebb gondolkodás kiváltására a kelleténél határozottabb véleménnyel rendelkezők részéről, többek között a humanitárius jog és annak továbbgondolása alapján. Ez a szöveg, alább.

***

Az izraeli-palesztin konfliktus legújabb fordulója (szokás szerint) reakciókra késztette a világ apraját-nagyját. A partvonalról kommentálók között feltűntek showhostok és gondolkodó vloggerek is, akik az influenszeripar érvekkel üzletelő szereplői. Érkeztek markáns vélemények John Olivertől, Noah Trevortól vagy például Pottyondy Edinától is. A mezei kommentszekciók pedig mindenütt lángba borultak utánuk (is).

Először is megidézzük az említett forrásokat, majd azután az erő alkalmazásának feltételeire térünk ki, hogy az ítéletalkotás alapelveinek tisztázásával segítsük az ilyen típusú gondolkodást, amennyire lehet — most, hogy a harcok elcsitultával lehet végre venni egy mély levegőt.

John Oliver: „Akadnak itt bonyodalmak (…) például azzal a kifejezéssel, hogy „szemet szemért háború”, egy olyan konfliktus esetében, ahol (…) az egyik oldal tízszer akkora veszteségeket szenved.”

Pottyondy Edina: „Kilőttek pár ezer rakétát Izraelre, ami első blikkre azért elég aránytalan válasz (…) Izrael nem akar ártatlan civileket gyilkolni, és önvédelmi harcot folytat. Ez a morális különbség.”

Trevor Noah: „Hadd tegyek fel egy őszinte kérdést… Ha olyan harcban veszel részt, ahol a másik fél nem győzhet le téged, mennyire keményen érdemes visszavágnod, amikor az megpróbál neked ártani?”

Az elhangzottakra tekintettel világítanánk rá az alábbiakban néhány alapvető elvre, melyek a harcokban tétlen személyekre nézve ártalmas cselekmények körültekintőbb megítélését alapozhatják meg bármely konfliktus, azaz nem csak és kizárólag az izraeli-palesztin konfliktus esetében. Ezek a szabályok arra az alapfeltételezésre épülnek, hogy minden emberi élet számít, és e tekintetben nincs különbség kékek és pirosak, balosok és jobbosok, vagy éppen — és ez itt és most számunkra a legfontosabb — kicsik és nagyok, gyengék és erősek, adott területen tízezer vagy tizenötezer éve élők között stb. Hogy mindenkinek, azaz mindenkinek az élete és egészsége számít.

1-es szabály, a harcokban tétlen személyek által elszenvedett ártalom esetére: A harcokban részt nem vevőknek szándékosan ártalmat okozni elfogadhatatlan.

A szándékosság megítéléséhez: Adott harccselekmény végrehajtóinak mi volt a kifejezett — vagy kifejezettség híján egyéb okból sejthető — szándéka? Adták-e a jelét annak, hogy minél több embert szeretnének megölni, vagy hogy számukra mindegy, hogy kik lesznek az áldozatok? Cselekményük olyan módon valósult-e meg, hogy az alkalmas legyen a harcokban résztvevők és a harcokban tétlenek megkülönböztetése alapján kifejezetten a harcokban résztvevők támadására?

2-es szabály — szándékosság hiányában előforduló ártalmak esetére alkalmazandó: A harcokban részt nem vevőknek okozható, előzetesen számításba vehető ártalom kockázatának mérséklésére törekedni szükséges.

A várható ártalmasság megítéléséhez: A harcban résztvevőket célzó támadás végrehajtásának módjából és körülményeiből következően elképzelhető volt-e már előzetesen is, hogy a harcokban tétlen személyek is ártalom elszenvedői lehetnek?  Történt-e erőfeszítés ennek a kockázatnak a csökkentésére a tervezés és a végrehajtás fázisában?

3-as szabályegyüttes — a szándékosság hiánya és a várható ártalmasság előzetes mérséklésére irányuló erőfeszítés megléte mellett előforduló ártalmak esetén is alkalmazandó: (a) elfogadhatatlan ártalmat okozni szükségszerűtlen erőalkalmazás révén; (b) elfogadhatatlan ártalmat okozni aránytalan erőalkalmazás révén, azaz kisebb mértékű és/vagy kevesebb kockázattal járó erőalkalmazás lehetőségének birtokában.

A szükségszerűség megítéléséhez: A harcokban részt vevő, célba vett személyek és egyéb célpontok ellen feltétlenül szükséges volt-e az adott helyzetben a fellépés? Elképzelhető volt-e a célpontok semlegesítése — az általuk okozható saját ártalmak elkerülése — a célba vételük és erő alkalmazása nélkül?

Az arányosság megítéléséhez: Elképzelhető volt-e az ártalmat okozó hadviselő fél céljainak megvalósulása kisebb mértékű vagy eltérő jellegű erőalkalmazás révén, mely a harcokban részt nem vevőkre nézve jelentkező kockázatot mérsékelhette volna?

4-es szabály — a nem szándékos, aktívan mérsékelt kockázatú, szükségszerű és arányos erőalkalmazás nyomán bekövetkező ártalmak esetén is alkalmazandó: Próbálkozni nem elég — ismétlődően előforduló ártalomokozás esetén nem etikus a jelen gyakorlat fenntartása még akkor sem, ha a jelen gyakorlat nem szándékosan okoz ilyen ártalmakat, és jelen van benne a törekvés a kockázatok mérséklésére. Az utóbbi tekintetben tapasztalt kudarc újragondolásra kötelez.

A tényleges ártalmasság megítéléséhez: Előfordul-e a fenti szempontoknak a szem előtt tartása ellenére is ismétlődő ártalomokozás adott típusú erőalkalmazás esetén? Mi a tapasztalat ezen a téren? Mennyi áldozattal jár az adott, eredendően körültekintőnek gondolt gyakorlat más lehetséges gyakorlatok várható ártalmasságával összevetésben? Hogyan befolyásolja ennek alakulását a szemben álló hadviselő fél megfigyelt és várható magatartása?

5-ös szabály (nem szándékos, aktívan mérsékelt kockázatú, enyhe ártalmak esetén is alkalmazandó): A hadviselés nem irányulhat közvetlenül vagy közvetve illegitim célok elérésére — például arra, hogy hosszú távon mások alapvető emberi jogainak az érvényesülését tegye lehetetlenné. A csekély, nem szándékolt, aktívan mérsékelt ártalmak elfogadhatóságát is megkérdőjelezheti, ha az adott hadviselő fél távlati célja elfogadhatatlan valamilyen értelemben, például mert az elidegeníthetetlen emberi jogok eszméjével ellentétes.

A stratégiai célok legitimitásának megítéléséhez: Mi a hadviselő fél végső célja? Elfogadhatóak-e ezek a célok valamiféle univerzális emberi értékek mércéjével mérve?

Anélkül, hogy az izraeli-palesztin konfliktus legújabb fordulójának részleteibe túl mélyen belemennénk, a fenti szervezőelvek segíthetnek megítélni a showhost és vlogger gondolkodók által felvetett kérdéseket.

John Oliverre reagálva: Jelen van-e a szándékosság a harcokban tétlen személyeknek okozható ártalom tekintetében a Hamász Izrael ellen irányuló rakétatámadásainak esetében?

Pottyondy Edinára reagálva: Jelen van-e a harcokban tétlen személyek által elszenvedhető ártalomnak az elegendő mértékű csökkentése abban, ha egy lakóházban működő vezetési-irányítási célpont elleni csapás végrehajtása előtt 30-60 perccel küldenek figyelmeztetést az ott lakóknak? Mindenki időben megkapja az üzenetet? Mindenkinek fel van töltve a telefonja egy áramhiányos övezetben? Van mindenkinek telefonja? Mindenki kész és képes eltávozni és/vagy az ingóságai nagy részét hátrahagyni egy ilyen helyzetben?

Noah Trevorra reagálva: A szaturációs (a védelem túlterhelését célzó) rakétacsapásra légi csapások útján adott válasz helyettesíthető-e tétlenséggel a Vaskupola jelentős, de korlátozott képességeire tekintettel? Szükségszerű-e a rakétacsapást mérni igyekvő fél zavarása, vezetési-irányítási rendszereinek rombolása a saját védelmet érő túlterhelés kockázatának mérséklése érdekében, tekintve, hogy a sikeres túlterhelés következtében civil célpontok szenvedhetnek ártalmat? Ha szükségszerű a fellépés, helyettesíthető-e más típusú fellépéssel? Hogyan fest ebből a szempontból a szárazföldi erők bevetése? Nem félő-e, hogy a szárazföldi erők behatolása esetén éppenséggel kiterjedtebb harcokra és — a behatoló erőknek nyújtott légi és tüzérségi támogatás következtében — még nagyobb mértékű ártalomra és összességében kiszámíthatatlanabb következményekre számíthatunk?

Természetesen nem lehetnek illúzióink afelől, hogy végeredményben jelentős részben a (vélt vagy valós) stratégiai célok legitimitásának megítélése motiválja az internetes küzdőterek résztvevőit. A kommentháborúk a legtöbbször az 5-ös szabállyal kapcsolatban dúlnak, és a stratégiai célok legitimitásának elvitatása gyakran nem az egyéni emberi jogok eszméjéből indul ki — a célja sokszor inkább azt firtatni, hogy elfogadható-e egy adott fél megmaradása-megélhetése adott területen.

Az ilyen típusú legitimitás megítélésére pedig jóval nehezebb (ha nem éppen lehetetlen) kidolgozni egy mindenki számára elfogadható szempontrendszert — ha egyszer az egész történelmet és annak különféle narratíváit próbáljuk elhelyezni a képzeletbeli mérleg serpenyőiben.

Ilyenkor kerül elő további tehertételként az egyes felek általános (értsd: nem csupán hadviselői) magatartásának megítélése is, ami a sérelmek felsorolása mellett sokszor az adott kommentelő számára kevésbé szimpatikus fél sztereotíp démonizálásába fullad. Az pedig nem sok teret hagy az egyenlő emberi jogok eszméjének, vagy éppen a harcolók és a harcokban részt nem vevők megkülönböztetésének.

Ez az írás abban segíthet talán, hogy az ötödiken kívüli többi lényeges elv ismeretének és együttes figyelembe vételének a valószínűsége növekedjen valamelyest. Az ötödik szabály a gyakorlatban a halál, vagy legalábbis az örökös háború forrása — az élet pártján állók kénytelenek a többi szabályra támaszkodni.

Kieg.: linkelném még a Human Rights Watch elemzését is itt az azeri-örmény harcokból, mert mérvadó azzal kapcsolatban, hogyan kell elemezni rakétacsapásokat. Bárhol.

19 komment

Koronavírus: a B.1.617-es kitörése

2021.05.16. 17:20 :: Marton Péter

Előzmények (korábbi kutatási jegyzeteim a témában):

Az előző rész  tartalmából: ami a célegyenesnek tűnt egyesek számára, annak a végén az indiai variáns fordul be most már határozottan, és jön, szembe velünk. Deny at your own peril. A jó hír, hogy a vakcinák nem hatástalanok ellene. A rossz az, hogy természetesen nem is 100%-osan hatásosak, és hogy közben van oltatlan és csak részlegesen oltott ember elég. A vakcinációnak haladnia kell tovább, az elővigyázatosságot pedig fenn kell tartani. (Kieg.: a maszkviselési szabályok lazítgatásával igyekezni az oltakozást ösztönözni rossz gondolat.)

Kritikus kérdések: (1) Az eddigi legerősebben transzmisszív variánst hogyan kezelik az eddig jól teljesítő kelet-ázsiai országok, és milyen hatással lesz ez a világgazdaságra? (2) Az oltókampányok milyen mértékben fékezik az indiai variáns hullámképző hatását az előrehaladottabb átoltottság állapotában lévő OECD-országokban?

Kiemelt érdeklődés tárgya: az Egyesült Királyság, mivel (1) a kapcsolódása Indiával nagyon intenzív (az utazási korlátozások bevezetését megelőzően kiverte a plafont a két ország közötti légiutas-forgalom), (2) mert az egyik legtöbb vírusgenomot szekvenáló ország, és (3) mert relatíve magas már ott az átoltottság szintje.

Emlékeztetőül: a B.1.617-es még tavaly októberben bukkant fel először, de idő kellett, míg a dominanciája láthatóvá vált. Többek között az E484K/Q és az L452R mutációk miatt problémás (antitest-szökés; ennek a B.617.2-es alvariánsnál E484Δ helyett T478K a forrása), nagyon erős, a brit variánsénál erősebb a transzmisszivitása (a D614G itt alapfelszereltség, és erre jöttek rá egyéb rásegítő változások; viszont érdekes módon elmaradt Nelly, vagyis az N501Y). A P681R pedig az ominózus FCS (Furin Cleavage Site) szakaszt érinti, és fokozott szincítiumképző hatáson keresztül (a tüdőben) a betegség súlyosabb lefolyásához járulhat hozzá. A törlődések el szoktak felejtődni, pedig az evolúció leírásához ezek is fontosak — a B.1.617-es vonalon belül domináns B.1.617.2-esnél például gyakori a 157-158del (kieg.: az N-terminális szakaszon (N-terminal Domain) NTD) ez is antitestszökéshez járulhat hozzá). Az összes indiai alvariáns jobban terjed és virulensebb gyerekek és általában a fiatalabb korcsoportok között, mint az eredeti wuhani. 

Innentől pedig következzenek a fejlemények, a szokásos heti bontásban, folyamatos frissüléssel.

2021.05.17.-2021.05.23.

    • A halálozástöbblet számításánál én a magam konceptuális modelljében eleve abból indultam ki, amit itt felfedeznek. A járványidőszakban a nem a COVID-hoz kötődő halálozás sok helyütt komolyan visszaesett, és így hiba azt hinni, hogy a halálozástöbblet és a járványhalálozás közé simán egyenlőségjel tehető (sokszor a járványhalálozás regisztrálatlan többletét mutatja (jelentős részben) a halálozástöbblet).
    • MERS Szaúd-Arábiában, új eset.
    • Az FT hoz egy ábrát (scroll down a linkelt cikkben) a Bolton/Blackburn/Darwen gócokból, miszerint a fiatalabb (és kevésbé oltott) korcsoportoknál több a fertőzés. Ezzel vigyázni kell, ezek a mobilisabb korcsoportok is egyben, úgyhogy az is lehet, hogy 60 felett a "járványon belüli járvány" hatása csak lassabban ér be.
    • Az indiai alvariánsok mellett a brazil P1-es variáns is növekvő előfordulást mutat az Egyesült Királyságban, de elmarad az indiaiakkal összehasonlításban.
    • A személyek áramlása jelenleg erősen karámok és zsilipek közé terelten valósul meg, de így is jelentős, hogy Portugália Nagy-Britanniára kaput nyit.
    • A brit újranyitás lendülete közepette közeü. szakértők kénytelenek elmondani: "just because you can do something doesn't mean you should".
    • Vietnami kilátások. És tömeges terjedés. Mely kitartóan folytatódik. Eközben Tajvanon ugyanez a helyzet.
    • A Nature-ből még nem linkeltem ezt a cikket a kínai vakcinákról. A transzparencia csúcsa, hogy a Sinopharm/Beijing és a Sinopharm/Wuhan elvileg nem azonosak teljesen. Vagy mégis. Sem.
    • Az ausztrál médiában megjelent egy kiszivárgottnak mondott kínai politikai tanácsadói anyag, melynek tartalmáról írok majd, ha abból valami verifikálható. A Weekend Australian hozta le, és egy kínai disszidens ("szemész-virológus", Yan Li-Meng) fordította le eredetileg, miután hozzájutott. Ha engem kérdeznek, ennyire vad dolgokat akár szándékosan is kreálhat és szivárogtathat olyan szereplő, aki nem akarja, hogy a laboratóriumi baleset sokkal valószínűbb lehetőségével kapcsolatban több vizsgálódás legyen. De olyat is láttunk már, hogy disszidensek spontán idiotizmusból toltak túl dolgokat.
    • Ilyen cikkek kapcsán ("pán-koronavírus-vakcináció") azon gondolkodom, kiszorulhatnak-e az OC43-as és társai a globális cirkulációból (mint evolúciós vesztesek) most, hogy a SARS-CoV-2 kering + tömegesen zajlik a vakcináció, mely talán (?) némi keresztimmunitást is generálhat (pl. "cross-nAbs", kereszt-neutralizáló antitestek révén). 
    • Dél-Afrikában az elmúlt évi halálozástöbblet elemzéséből egy jelentés 133 ezer fős COVID-halálozást állapít meg, ami +78000 a hivatalosan regisztrálthoz képest. Ez az eddig általam figyelembe vett addicionális halálozáson felül +9000. G.a.h.: +1610772+37+57+n. (Konzervatívan nézve ötmillió felett a teljes globális járványhalálozás.)
    • Ebben a cikkben érdemes megnézni az ábrát, mely helységről helységre mutatja, hogyan fejlődik dominánssá a B.1.617.2-es vonal. Előbb átveszi a többi variáns terét (az esetek száma nagyjából állandónak tűnhet közben), majd azután láthatóvá válik az exponenciális növekedés. Jelentős gócok a Manchester-Liverpool vonaltól északra + Bedfordban.
    • Eltérő stratégiák eltérő körülményekre. A britek jelenleg szűkítik a dózisok közötti időbeli távolságot megelőző célzattal, India viszont széthúzza, a lefedettség növelése érdekében.
    • Argentínában aktuálisan a 10%-ot sem éri el a teljesen átoltottak aránya, és benne is vannak most egy hullámban mélyen.
    • Izgalmas olvasmány 2013-ból, blast from the past: előrejelzés egy laboratóriumból balesetszerűen szökő pandémiás kórokozó kijutásának valószínűségéről, modellezés alapján (ahol a világszintű laborótóriumi munkaórák arányában építették fel a bekövetkező baleset valószínűségének értékét). Konklúziója: "Results suggest that controllability of escape events is not guaranteed and, given the rapid increase of biosafety laboratories worldwide, this poses a serious threat to human health."
    • Lopok két linket Dobson Szabolcstól is. Harmadik dózis beadása indul egyes demográfiai csoportoknak Bahreinben és az Emirátusokban. Bahreinben 60 felettiek, immunkompromittáltak és túlsúlyosak számára kínálják például, az eü. dolgozók mellett. Az Emirátusokban a teljesen átoltott állampolgárok jelentkezhetnek mindannyian, de a prioritást az idősek és a krónikus betegek jelentik. Izgatottan várom, hogy június második felét követően mi lesz az európai országok politikája ezen a téren.
    • Megnéztem közben Izraelt. Áprilisban volt kb. ötezer (valamivel kevesebb) új fertőzöttjük, április 23-tól máig bezárólag pedig volt 49 halálesetük (direkt csúsztattam a halálozási időszakot a fertőzésihez képest három héttel). Ez a járvány még mindig, még ott is halálos.
    • Másfél év elteltével az Egyesült Királyság agymunkát fektet a B.1.617-es terjedése elleni erőfeszítésekbe. Utazási mintázatok, szennyvízadatok elemzése alapján extra tesztelési kapacitások és oltókampány-koncentráció. Közben hétfő óta sajnos 2300-ról 2967-re nőtt a felderített esetek száma. Boltonban jelenleg 25 fő kórházban, ebből "közel 90% még nem volt teljesen átoltva" (=22 fő, vagyis akkor a 25-ből 3 főnél történt teljes átoltás utáni vakcinaáttörés). (Kieg.: Bolton nagyjából az országos átoltottsági átlag szintjét hozza.)
    • Kis teoretikus rápillantás az eseményekre. Az Egyesült Királyságban arra van most kilátás, hogy egy nem jelentéktelen "S" (fertőzhető, susceptible) populációban terjedve a vírus újra meg újra vakcináltakra próbálhasson átugrani. Ez növelheti egy vakcinaszökő mutáció kialakulásának a valószínűségét. Ezért kellene ezt megakadályozni. És persze nem csak az Egyesült Királyságban.
    • Új koronavírusok a láthatáron, emberi megbetegedések hátterében az elmúlt években, egy sertésektől eredően Haitiről, egy kutyákból eredően Malájziából.
    • A magyar kormány úgy gondolja, nincs szükség a továbbiakban részt venni az EU-s vakcinabeszerzésben. Erről az a véleményem, hogy stratégiai opciókat nem akarni nettó hülyeség. Ha pedig mindezt egy még nem üzemelő gyár által készítendő inaktivált vírusos magyar vakcina 2022 végéig várható elérhetőségére alapozzák (kiken, milyen körülmények között lesz lehetséges tesztelni ennek a vakcinának a hatásosságát?), ez már inkább nettó inkompetencia sajnos. Vakcinaszuverenitás, tudom. Persze. Meg a Boston Consulting Group és a kórházreform. És mi lesz, ha jön egy zúzós új variáns, ami ellen kelleni fog a Pfizer vagy a Moderna újraformulált vakcinája? 
    • EU-s oltási igazolás. A megállapodás szerint (1) ha egy tagállamot elborítanak a fertőzések, marad joguk bürokratikusan izélgatni oltott utazókat, hogy úgy csinálhassanak, mintha a problémát a határoknál kellene megállítaniuk, mert kívülről jön; (2) a Szputnyik és a Sinopharm nem lesz automatikusan elfogadott, legfeljebb bilaterális alapon. És mi lesz vajon a debreceni vakcinával ezen a téren, 2023-ban? 
    • Elég sok pénz folyik az európai biotech szektorba jelenleg. Mi minden fog beérni ebből? És hogyan hat ez a szektor termelékenységi lejtőjére?
    • A J/J Jansen vakcina fontos beszállítójának, az Emergentnek az üzeme Baltimore-ban, úgy tűnik, csúnyán keresztbe tehetett a globális vakcinációnak. 15 millió dózist kivontak a forgalomból, 100 millió jelenleg vizsgálat alatt, a termelés áll.
    • Csak Maharastra államban 1500 fekete funguszos fertőzést regisztráltak a járvány mostani indiai hullámában.
    • Nagy-Britanniában olyan jól alakulnak a dolgok, hogy a brit kormány inkább titkolni próbálta az iskolai fertőződési adatokat. Alapvetően azért, hogy fel lehessen oldani a maszkviselést az iskolákban, és így még több fertőződés legyen. Szociopata fejjel ez teljesen logikus, gondolom.
    • Portugália után Spanyolország is széles kaput nyit. Brit és német turistáknak is. Németország kizárná a brit utazókat, de brit és német turisták Spanyolországban ezek szerint randevúzhatnak majd.
    • Pedig járványoknál nagyon fontos az előre tervezés. Pozitív példa: Nandurbar járás, Maharastra állam, India.
    • Ismert polietilénglikol-allergia és Pfizer-oltás, nem jó kombináció. Lehet, hogy Moderna esetén is érvényes ez, PEG2000 van bennük. A PEG a molekuláris súlytól és az összmennyiségtől függően lehet erősebben allergén. Nem árt hozzátenni, hogy itt egy, az oltásokkal összefüggésben nagyon ritka problémáról van szó.
    • Az AstraZeneca beismeri, hogy prioritással szállítottak Nagy-Britanniának. Ezt az Oxfordi Egyetem meghatározó szerepével magyarázzák, ami nélkül nem lett volna ez a vakcina.
    • Pont az Indiával kapcsolatos utazási korlátozás bevezetése (április 23.) és az esetek elszabadulása idején a brit Test and Trace rendszer pont a leginkább érintett helyi szerveknek nem szolgáltatott információt az azonosított új esetekről, hogy kapcsolatkövetéssel el lehessen vágni terjedési láncokat.

2021.05.24-30.

  • A H5N8-as madárinfluenzát már 46 országból jelentették madaraknál, és Oroszországból van dokumentált ugrás emberre is (zsákutcás volt, úgy tűnik). Figyelmet érdemel ez is, nyilván.
  • Amerikai hírszerzési források is belekavarnak a pandémia eredetéről folyó vitába. Az ilyesmi mindig inkább árt, mint használ.
  • Összefoglaló a kelet-ázsiai helyzetről.
  • Boltonban 43-an kórházban, heti két ingyenes tesztelés minden lakosnak, kérés, hogy lehetőleg ne hagyják el a várost. 
  • Jól konzerválódott szerkezeti pontokra (epitópokra) kötő antitestek elől a VOC-k sem tudnak szökni. Ilyenek pl. a linkelt tanulmány felsorolásában: "the CR3022 site, including COVA1-16" + "and the S309 proteoglycan site". A CR3022 és az S309 egy-egy, adott epitópot célzó antitest jelölése, a "site" pedig a hely, amelyikre rá tudnak ezek csimpaszkodni.
  • A New York Times modellezte egy picit az indiai járványvalóságot, és náluk 2-14-szeres a halálozás tartománya konzervatívtól a radikálisig terjedő koncepciók szerint.
  • Az Economist modellezésében 10 millió felettire jön ki a járványidőszak globális többlethalálozása.
  • Dominic Cummings és Boris Johnson tovább barátkoznak (NOT), és Cummings most épp azt állítja, hogy BJ vírust akart injektálni magába akkor, amikor még nagyon tudatlan volt.
  • Peer-reviewed és totálisan-fatálisan szánalmas. Ez a kettő együtt is lehetséges. Sajnos. 
  • Kína ellenoffenzívája a víruseredet-fronton elvezetett oda, hogy a wuhaniak publikációban leírták végre a nyolc vírusgenomot, amin eddig csücsültek. Egyébként ezek a vírusok nincsenek közelebb a SARS-CoV-2-höz az RaTG-13-nál, és hACE2-használatra is képtelenek.
  • Az AstraZenecával most már (artériás) stroke-os eseteket is összefüggésbe hoztak, hármat. Egy személy elhunyt. G.a.h.: +1610772+38+57+n
  • Indiában a fekete funguszos (feketepenészes, mukormikózisos) esetek hátterében a nem steril módon párásító lélegeztetőrendszerek szerepéről életszerű gondolatmenet itt. És ehhez jön a diabétesz, a COVID és a nem mindig megfontolt szteroidhasználat.
  • Közben már fehér funguszos esetek is vannak, még rosszabb kimenetelekkel. Ronda egy dolog ez: COVID-betegek a kezelésük vége után 2-3 héttel kerülnek válságba ezzel a kondícióval.
  • A B.1.617 részesedése nő az Egyesült Államokban szekvenált vírusok között is.
  • B.1.617-es kitörés Új-Fundlandon és a Labrador-félszigeten.
  • Ontario, Kanada: május 12. és 19. között 45-ről 260-ra nőtt a felderített indiai variánsos esetek száma. Megjegyzem, hogy ilyen "növekedés" mérési torzítás is lehet, mert ahol észlelnek egy B.1.617-es gócot, ott alighanem többet szekvenálnak mindjárt — ez is okozhatja a B.1.617-es részesedési trendvonalának meredekségét. Legalább helyenként, mostanra.
  • Az Egyesült Királyság közben (2021.05.27.) hétezer felderített indiai variánsos esetnél jár.
  • Meggyütt, hogy a nyavalya vigye el... a nyavalyát. (Két indiai variánsos eset nálunk, és nem külföldről hozták.)
  • Matematika és valóságértelmezés — a kórházi ápoltak (valós) száma Magyarországon. Az "ezer alatt" az új "ezer felett".
  • Biden 90 napot ad a hírszerző közösségnek, hogy álljon elő a járvány eredetének magyarázatával. A hírszerző közösség egy nagyon hasznos dolog, főleg, ha tudják, mire lehet használni. Biden a jelek szerint nem tudja :( Pedig a hírszerző közösség álláspontját pontosan ábrázolja saját maga is: "while two elements in the IC leans toward the former scenario and one leans more toward the latter -- each with low or moderate confidence -- the majority of elements do not believe there is sufficient information to assess one to be more likely than the other."
  • A WHO két-háromszorosra teszi a teljes közvetlen+közvetett járványhalálozást a világszerte hivatalosan regisztrálthoz képest.
  • Ha valahol kötelezőnek kellene lennie a védőoltásnak, az pl. egy utasok tömegével egyik ország után a másikban kikötő hajó fedélzete.
  • Koronavírus-halálozási adatok településenként Magyarországon, 2020 és 2021 márciusa között, a K-Monitor jóvoltából. Kiskunfélegyházán volt például különösen magas lakosságarányos halálozás. A rekorder Szőc, Veszprém megye. Kaposvár és Miskolc is elég rosszul jött ki az említett időszak végére. Hogy azóta mi volt, hogyan alakultak az adatok, azért azt is jó lenne majd tudni.
  • Azon tűnődöm közben, hogy konzervatív számítások mellett is néhány százezer ember járt mostanra kórházban Magyarországon COVID miatt. És még mindig kételkedni képesek tömegek ennek a járványnak — és a már terjedő indiai variánsnak — a veszélyességében.
  • A kedves döntéshozóknak jelezném, hogy kontaktkutatni kellene ezerrel. Nem kötelező megvárni, hogy ránk omoljon egy hegy.
  • Egy éven belül viszonylag alacsony az esély az újrafertőződésre, lombardiai adatok alapján, egy kohorsztanulmány eredményei szerint, mely a JAMA-ban jelent meg. 
  • A WHO Independent Panel for Pandemic Preparedness and Response összerakott egy járványkronológiát. Hiányos, azt kell, hogy mondjam - ennél én több részletet összeszedtem.
  • A COVID-hospitalizációk alakulása az Egyesült Királyságban. Pont úgy néz ki, ahogy nem szeretnénk.
  • Vietnam: a B117 és a B1617 jegyeit keverő variáns felbukkanása.
  • Houston: a B117-ről itteni adatokból is látszik, hogy magasabb vírusszámhoz és hospitalizációs rátához vezet.
  • Egy dózis AstraZeneca nem nagyon elég a B.1.617.2 ellen.

2021.05.31-2021.06.06.

  • Új nap, új elmélet az AZ-oltások utáni vérrögökre. Az mRNS-vakcináknál a spike-ot kódoló genetikai anyag nem kerül a sejtmagba, ott a citoszolban megy végbe, aminek kell — ebből indul ki az idézett német prof, és ezek után szerinte összefonódó spike-fehérjék vagy spike-töredékek okoznak bonyodalmakat. Az elméletet gyengíti pl.: mRNS-vakcina után is volt már VIT jellegű eset legalább egy.
  • Friss angliai helyzetkép az indiai variáns terjedéséről. Bedford, Blackburn, Bolton és Rossendale látványosak, de Manchaster igazán érdekes nekem innen, tekintve az ottani népesség méretét (félmillió felett).
  • Folytatódó vírusevolúció, India - "D614G, P618H, P1230L and E484K".
  • Mio- és perikarditisz előfordulása mRNS-vakcina után ebben a csoportban: "in male adolescents and young adults 16 years of age and older". Kezelésre jól reagáló fejlemény.
  • A thai börtönökben nagy a tömeg, és még aludni is maszkban ajánlatos.
  • Antitesteket termelő plazmasejtek (BMPC-k; ezek B-limfociták) SARS-CoV-2-fertőzés után a csontvelőben 18 egyénnél, enyhe lefolyású fertőzésen túl. A BMPC-k jelenléte stabilnak tűnik, 4 hónap után elvégzett ismétlő vizsgálat fényében is. Tehát van valamennyi kifejezetten hosszabb távú immunitás is.
  • Angliában eddig 12 halott az indiai variáns miatt. 8 vakcinálatlan; 2 egy dózis után; 2 két dózis után. Ami sokkal jobban fest, ha hihetünk a számoknak: csak 177/5599 regisztrált fertőzött volt teljesen átoltott személy, vagyis a fertőzöttek brutálisan nagy része az oltatlanok vagy nem teljesen átoltottak közül került ki.
  • Adatkorrekció Peruban, 69342 helyett 180764 halott. Érdekes módon a worldometers még nem frissült ezzel kapcsolatban, figyelem, ott megjelenik-e ez (kieg.: nem jelent meg). Ami egészen elképesztő ezzel kapcsolatban, az az, hogy a népességhez arányított perui COVID-halálozás ezzel a korrekcióval 0,54% feletti. Innen 29900 fő addicionális halálozást számoltam, amit levonok a most előállt különbözetből, mert az adatkorrekció korrekten beszámított minden esetet, ahol a klinikai kép és kontaktkutatás alapján COVID-ot lehetett sejteni (így jön most +81522 fő). G.a.h.: +1692294+38+57+n. Kieg.: azóta mégis frissült a Worldometers, úgyhogy 81522 fő levonandó a g.a.h.-ból, alább közlöm a helyes adatot.
  • Debrecenben Sinopharmot "is" gyártanának. Meg persze saját inaktivált vírusos vakcinát. Meg persze átvennék a Sinopharm technológiáját.
  • Ausztráliában csinálják a kontaktkutatást rendesen, és így pontosabb képünk van arról, mennyivel fertőzőbb a B.1.617.2-es. Sokkal. Laza kontaktusok vezetnek transzmisszióhoz dokumentáltan, "in the ... measles category of infectiousness".
  • Kínában szokás szerint intézkednek (Guangzhou/Kanton). Közben volt egy H10N3-as madárinfluenzás esetük is.
  • Adatok az AstraZenecáról. Az első dózis után vérrögös/VITT problémák 1/55000 esetben. Magasabb kockázat, mint amiről eredetileg lehetett képet kapni. Kilenc országból 300+ esetről adathalmaz.
  • "Alapbetegsége: várandósság" jeligére: Brazíliában 100+ terhes nő halhat meg havonta a COVID miatt jelenleg, és összesen már 800 felett a várandósan elhunytak száma. Alighanem alábecslés, hogy legalább ennyi gyermek nem született meg emiatt. G.a.h.: +1692294+38+857+n.
  • További addicionális halálozások figyelembe vétele. Indiánál június 1-i (azaz május végi) állás szerint: +335114-234071-5404=95639. Koszovónál június 1-i állás szerint 2248-2206=42. Nicaraguánál május 26-ig 3294-2851=443. G.a.h.: +1788418+38+857+n.
  • Helyesbítés a perui adatkorrekció összesítésbeli megjelenése nyomán. G.a.h.: +1706896+38+857+n. A járvány teljes globális halálozása konzervatívan 5,4 millió felett.
  • Áttekintés a spike mutációiról (Nature). Érdekes megnézni pl. a 10. oldalon a Box 2-ben szereplő tételeket: ennyiféleképpen következhet be antigénváltozás.
  • Beszéljünk egy kicsit a H7N9-es influenzáról. 2013 óta volt 1200+ klinikai esete, megölte ezek kb. 40%-át (tegyük hozzá, hogy lehetett sok szubklinikai eset, amiről nem tudunk). Az esetek nagy része Kínában történt. A hivatalos álláspont az, hogy emberről emberre nem nagyon terjed, de voltak nagyvárosi esetek, sőt pl. több Tajvanra importált eset is. Szóval 2013 óta dolgozik Kína H7N9-es járványok rendszeres, csendes lezavarásán. Tajvan pedig azóta kénytelen radarozni, hogy jön-e ilyen eset hozzájuk. Hipotézis: a KNK azt "tanulta" a H7N9-es kitörésekből, hogy az ilyesmi menedzselhető (ami aztán Wuhanban nagyon nem volt az), Tajvan pedig a sündisznóállást (ami mindenképpen kifizetődő volt nekik eddig; és persze mindez már a 2003-as SARS nyomán elindult náluk).
  • MIME-KoV 2.0!!!! Nem értették meg a kontrollálatlan összehasonlításokkal kapcsolatos kritikát a kormányzati statisztikusok :( Mindenesetre azt látni, hogy 3,6 millió teljesen átoltott személyből 524-en haltak meg nálunk. A táblázat alapján a Sinopharm lenne most a legrosszabb, a Szputnyik pedig messze jobb a többinél, csak hát ez nem igaz, mivel elmarad a kritikus változók kontrollálása :(
  • SARS-CoV-2 concept of attack: sejtekbe bejutni, replikálódni. Concept of defense: ellenanyagot a vérbe, elkapni a vírusrészecskéket, mielőtt partra szállnának. SARS-CoV-2 residual concept of attack: fertőzött sejtekből átjutni másik sejtekbe. A P681R mutáció ezt segítheti, ha jól sejtem.
  • Nem jelentéktelen mértékben csökkent antitestes neutralizációról szóló jelentés a Lancetben, a B.1.617.2-es variáns és a Pfizer-vakcina összefüggésében. A mellékelt adatok szerint a csökkenés mértéke: 5,8x. Ez így a dél-afrikai variáns antitestszökésénél is rosszabb.
  • Jelentős antigénváltozás HIV miatt immunkompromittált dél-afrikai betegnél (13 spike-mutáció 216 nap pozitivitás során).
  • Kelet-ázsiai körkép, gyorsan összedobtam a Worldometersről így a hét végére. A SARS-CoV-2 világjárvány újabb tragédiája, hogy a korábban jól teljesítő országokat a kitartó bénázás révén és a tömeges terjedés nyomán sikerült kitenni egy olyan variánsnak, amellyel már ők is nehezen birkóznak. 

sarscov2_indianvariant.jpg

2021.06.07-2021.06.13.

  • Törökország: hatvanas éveiben járó nő egyszerre esett át a COVID-on és a krími-kongói lázon, felépült. Hogy desszertnek kért-e még valamilyen fertőzést, arról nincs hír. Az orvosok is eléggé ott voltak a szeren, hogy ezt így, rendesen diagnosztizálták.
  • Igen, ha vérrögök keringenek, azok sok problémát okozhatnak. Cikk hívja fel rá a figyelmet, hogy iszkémiás stroke-hoz is vezethet a VITT (esetleírásokkal).
  • Tajvanon eddig 60 emberen kipróbált "COVAXX" (!) nevű vakcina disztribúciójára szerződést kapott még tavaly, év végén Erik Prince (the Blackwater guy) cége.
  • Személyes beszélgetésekből leszűrve két orvosi jelentőségű megfigyelés: (1) kórházi COVID után eléggé alap kellene, hogy legyen az angiográfia, vérrögökre tekintettel; (2) mentális egészség tekintetében a pandémia egyik komoly kihívása a sok közül pl. kognitív hanyatlásban lévő emberek életének ingerszegényebbé válása, ami sokat ronthat az állapotukon.
  • A B.1.617-es az Egyesült Államokban is megindult felfelé.
  • Elképesztő ügy (USA): a járvány korai időszakából adott eset kapcsán, amikor pedig sokfelé még a járványügyi hatóságok utasításai is veszélyesek voltak ("ne végy maszkot"), és tesztelni alig lehetett, vád alá helyeztek most egy otthoni ápolót az ápoltjának a halálos veszélyeztetése miatt, mivel (jogi értelemben bizonyítatlanul, csupán valószínűsíthetően) tőle kapta az illető a fertőzést.
  • Olimpia. Foci EB. Semmi sem lehet drága, ha ilyen, adófizetői pénzeket megcsapoló, mammutvállalatoknak kedves sporteseményekről van szó.
  • COVID-ban elhunyt egy állatkerti oroszlán is Indiában. Kilencéves nőstény — ők úgy 10-15 évet élnek a vadonban (állatkertben értelemszerűen tovább, akár kétszer annyit).
  • A velencei kikötői eseményekről (turistahajó, tüntetés) is érdemes itt megemlékezni.
  • Ugyan nettó szükségtelenség, de legyen, ideje megszokni az új variánsneveket. B.1.1.7 = Alfa (lö brit-kenti); B.1.351 = Beta (lö dél-afrikai); B.1.617 (di indien) = Delta; P1 (lö brazil) = Gamma; B.1.526 (nyújork) = Iota; B.1.429 (kalifornikésön) = Epsilon. Ez itt a politikai korrektség ténylegesen felesleges köre volt. Szellemileg visszamaradott emberek gondolhatták csak azt, hogy a brit variáns a brit népeknek valamiféle fertelmes szokásából fakad, azoknak meg az ilyen átnevezés pont nem nagyon számít. Ellenben releváns információtartalom elvész, eddig született irodalmak kereséssel nehezebben összenyalábolhatók stb. Sóhajtok.
  • A fenti képtelenséget fokozza, hogy a delta az eddigi variánsoknál több kárt tesz a pankreász béta sejtjeiben. Ezzel összefüggésben több poszt-COVID diabétesz szindróma, és persze több mukormikózisos eset.
  • Még az afrikai országok adatsivatagaiban is látszik, hogy a B.1.617-es sajnos megkezdte ottani körútját is, lásd pl. Kinshasában (DRC).
  • Érdekes adalék arról, hogyan maradt regisztrálatlan sok vidéki COVID-haláleset az Egyesült Államokban (a teljes járványhalálozásuk 900 ezer felett, az én monitorozásomban és az IHME szerint is): "in rural areas, the job is often done by coroners or other elected officials who don’t have a medical background. Stokes and his team hypothesize that in some cases, a coroner’s political views might have influenced their likelihood of attributing a death to COVID."
  • Irigyeljük Szingapúrt a problémáiért. Meghaladta a 2003-as SARS ottani halálozását a mostani pandémia, mivel 34 áldozatnál járnak.
  • A helyzet Angliában: 12383 deltás eset, 464-en igényeltek kórházi ellátást, 126-an hospitalizálva, ezek közül 83 vakcinálatlan, 28 egyszer oltott, 15 teljesen átoltott.
  • Áttekintés arról, hogy a Delta Indiában mennyi újabb meglepetést hozott a kórképet tekintve: hallásvesztés, mandulagyulladás (tonszilitisz) stb. Amit fentebb írtam, a poszt-COVID diabétesz pl. kiemelendő ezen a téren, mert a Deltánál gyakoribbnak mutatkozik.
  • Laborbaleset bárhol történhet, úgyhogy szerintem ez a cikk éppenséggel kellemetlenebb képet mutathat Kína felelősségét illetően, ha zoonózis lett volna esetleg a forrás. Wuhani piaci körkép, 2017-2019: "Across all 17 shops, vendors reported total sales of 36,295 individuals, belonging to 38 terrestrial wild animal species, averaging 1170.81 individuals per month (Standard deviation (SD) = 445.01, n = 31; Table 1). Including species sold by weight inflated this total to 47,381 individuals." Brutális mennyiségek. Mormoták, nyestkutyák, borzok, nyércek — jellemzően rossz állapotban, 30%-uk sebesülten. A mellékletet is érdemes nézegetni.
  • Csodálatos új kifejezéssel találkoztam a minap. "Higiéniaszínház". Valóban, mennyi minden szólt erről az érdemi lépések (rendes maszkviselés, szellőztetés) helyett. A lázmérőzéssel pedig ott volt a diagnosztikaszínház is.
  • A Pfizer sem nyújt optimális védelmet a delta ellen.
  • A COVID által legjobban megkínzott emberek problémáiról két videó is egymás után Dr. Hansentől. A mukormikózisról (igen csúnya képi illusztrálás mellett); valamint a COVID-nyelv jelenségéről. Mindkét probléma szupervihar, konvergáló hatású tényezőkkel. A mukormikózisnál a nem-sterilen párásított lélegeztetéstől a szterodikezelés által megemelt vércukron át a meglévő vagy éppen a COVID által okozott, pankreászkárosodásból eredő diabéteszig. Az angioödémás "COVID-nyelv" esetében pedig az ACE-inhibitoroktól a vírus hatásmechanizmusaiig.
  • Romániában is trükköztek a COVID-halálesetek könyvelésével, de most, utólag legalább korrigálják ezt. Kis lépésekben.
  • Egy fontos stratégiai cikk - nem tökéletesen indul, mert a saját javaslatai ellen dolgozik, amikor a "forever virus" leírással jönnek, de után jó a strategizálás. A nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó kollégák. Well done.
  • A hazai járványadatok a hétvégén innentől alszanak. A járvány nem, az adatok igen. Ostobaság. Pedig most is van még, ahol nem jelentéktelen és emelkedő a vírus-RNS jelenléte a szennyvízben. Közben napi 200 fertőzött van továbbra is, hétvégén is, és közülük továbbra is meghal legalább 1-2%. 
  • Szóval a politikusokkal továbbra is nagy a baj. Mármint az agy a baj. Lásd alább (innen; kicsit módosítottam).

sarscov2_politicians.png

  • Alina Chan threadje a kockázatos virológiai kutatásokról, zanzásítom és kicsit tovább is gondolom. (1) A probléma először is a jelentős aktivitás és érdeklődés a PPP-k, azaz potenciálisan pandémiás patogének iránt. (2) A gain-of-function kutatás (GOF) eleve rizikós PPP-ken végez funkciófokozást, azaz nagyobb virulenciát vagy transzmisszivitást célzó beavatkozást. (3) A vadonban már keringő patogén vagy patogénvariáns mesterséges előállítását sokan nem neveznék GOF-nek, de attól még a kockázat adott ilyen esetben is. (4) Az elvben nem PPP-ken végzett GOF is vezethet nem várt kellemetlenségekhez. (5) Hogy mi GOF (=szándék kérdése), és hogy mi az eredménye egy beavatkozásnak (=unknown unknowns szerepe), és hogy mi PPP és mi nem az, ezek a kérdések rendesen meg tudják bolondítani ezt a vitát.

Folytatás új bejegyzésben június 14-től, itt.

25 komment

Ennek a blognak a jövője: C4

2021.05.16. 17:16 :: Marton Péter

Ennek a blognak a sorsát, bár a történelme során nem csak én publikáltam ide, alapvetően meghatározza, hogy a gazdája én vagyok. Én pedig külpolitika-elemzéssel, biztonsági tanulmányokkal (ennek részeként az állami biztonságpolitikával) és globális közegészségüggyel foglalkozom (Foreign Policy Analysis, Security Studies, Global Public Health). Amikor Wuhanból szétfröccsent a pandémia, elég hamar azzal a tudattal álltam rá a követésére, hogy ezzel mindhárom fenti terület szempontjából jelentős dolgot művelhetek. Miközben összeszedem azt, ami a járvánnyal kapcsolatos folyamatok értéséhez-előrejelzéséhez kell, a döntéshozatali folyamatok elemzésére is bőven adódik lehetőségem (sőt, csak így adódik igazán), és mindez ráadásul nyilvánvaló biztonságpolitikai, humán biztonsági stb. jelentőséggel is bír. Ebből született itt a visszamenőleg — 2020. január 28-ától kezdődően — megtalálható tematikus blogfolyam, és amellett ez a könyv is.

A nemzetközi helyzet ugyanakkor sokfelé fokozódik, és hagyományos katonai kérdésekkel is egyre többet kell foglalkoznom napi szinten, részben a gyorsuló tudományos-technológiai fejlődés következtében. Emellett pedig bejönnek mindig egyéb fejlemények is, mint például a csernobili 305/2-es helyiségben található kórium körüli problémák, ahol látom, hogy az újságírók annyira boldogok attól, hogy egy szakértő (Aszódi Attila személyében tényleg nem akárki) megáldotta őket az elemzésével, hogy máris elfelejtenek további kérdéseket feltenni (a Telexet linkeltem az imént, de a HVG is lehozta ugyanazt az írást). Kérdéseket pedig legelőször is azért érdemes felvetni, hogy a szakértő könnyebben oszthassa meg a tudását, és ez által többen juthassanak el általa mindannyiunk számára fontos kérdések megfogalmazásáig. Egy szerkesztő például megteheti (hihetetlen, de akár még ezt is megteheti), hogy megkéri a szerzőt, hogy egy plusz bekezdésben fejtse már ki a "kritikussági" és a "szubkritikus" kifejezések jelentését a reaktorfizika vonatkozásában. Vagy bármi egyebet, ami érdekesnek és hasznosnak tűnhet.

Ehhez pedig jól jöhetnek az információs ökoszisztémában olyan források, melyek interdiszciplináris falakkal találkozván az alábbi sztenderd eljárás szerint haladnak tovább (miközben persze a felelős tudományos gondolkodás jegyében foglalkoznak témákkal, vagyis a nem-tudások azonosítására és a tudásverifikációra mindvégig kritikusan törekednek).

whenindoubtc4meme.gif

Ezt természetesen nem egyedül szeretném művelni, és ezért adott esetben nagyon szívesen közlök a célnak megfelelő jellegű írásokat (minimum kommenteket) másoktól is. A nem-tudás felismerése az egyik legfontosabb tudás, és mások ilyen felismerésekkel éppen úgy hasznos hozzájárulást tehetnek, mint ha az én nem-tudásom rovására valamilyen bizonyosabb tudást tudnak plántálni az én fejembe (vagy máséba).

A biztonságpolitika szempontjából alapvető szükség van a diszciplináris határokon átívelően all-source, mi több, a különféle diszciplináris forrásokból érkező információkat folyamatosan, dinamikusan integráló elemzésekre. Hogy az orvoslásból hozzak analógiát: csakis ennek révén törekedhetünk arra, hogy "bizonyíték alapú" (evidence-based) biztonságpolitika valósuljon meg. Ennek a tétje pedig nem jelentéktelen.

Szólj hozzá!

Koronavírus: "Célegyenesben" (or not) III.

2021.04.26. 18:18 :: Marton Péter

Előzmények (korábbi kutatási jegyzeteim a témában):

2021.04.26.-2021.05.02.

  • Reakciók a kormányzati (félre)tájékoztatásra vakcinahatásosság ügyében. Karikó Katalintól például. Vagy éppen Ferenci Tamástól. A 24.hu "a kínai vakcinát reklámozó táblázatként" jelölte meg a tegnap látottakat.
  • Pfizer vs. AstraZeneca H2H, antitestválasz, brit kutatásban.
  • A kínai állami média közben szépen körbetrollkodta szegény hazai kormánykommunikációt, merthogy a Pfizer-féle mRNS-vakcinát kezdenék gyártani majd ők is.
  • Amiről a nép is tehet: a hétvégén "teraszokra" (kapualjakba, helyek bejárata elé stb.) özönleni látott next generation olyan ország képét vetíti előre, ahol a lényeg nem nagyon lesz máshogyan, mint ahogyan eddig is vót. A szabadság sokuknak az, hogy elszórják apu-anyu pénzét ipari vendéglátó egységekben, és a két darab intoxikáltan is működő agysejtjükkel körbevizelik a belvárost. Igazából nem hibáztatom őket, soktényezős folyamat ennek a rabságnak a forrása.
  • Rácz András szúrta ki az április 25-i kormányzati vakcina-összehasonlító tabella hasonlóságát a Russian Direct Investment Fund táblázatával április 23-áról. Konstans: Szputnyik az élen. Különbség: Az RDIF-nél nem szerepel a Sinopharm. Mindent Megmondó Kormányzati Vakcinatáblázat (MIME-KoV) strikes again :( Sajnos az nem lesz olyan nevettető, ha az elhülyéskedett közbizalom nyomán nem mennek oltakozni a népek, pedig mindannyiunk érdeke lenne, hogy megtegyék, lényegében bármelyik vakcinával (én Astrát kaptam). A kommunikációs tanácsadóknak szólni kellene, hogy most azzal tudnak a legtöbbet segíteni, ha bezárják magukat egy sötét szobába maguknak tartják meg a legjobb ötleteiket. Járvány idején nem a pillanatot kell uralni.
  • Mindig értékeljük persze, hogy világviszonylatban hol állunk. Indiában fogytán az oxigén. Kórházak közvetlenül is kértek már nemzetközi segítséget emiatt. Az indiai kormány válasza: nincs itt semmi látnivaló. A Twitternek pedig szóltak, hogy az ilyen bejegyzéseket tessék leszedni. A Twitter pedig megteszi.
  • "Let the bodies pile high". Mondta-e Johnson, vagy nem mondta (a lezárások ellen szólván)? Én karakteridegennek érzem, hacsak nem nagyon ironikusnak szánta. Mindenesetre nem lehetetlen, hogy megtörtént, tavaly októberben. Spekulálok, de az ügy hátterében állhat éppen annak a Dominic Cummingsnak a támadása is Johnson ellen, aki maga a "herd immunity, protect the economy, and if some old people die, too bad" stratégiát tolta annak idején (állítólag) egy belső prezentációban.
  • Más. A dohánynövény és az Agrobacterium tumefaciens felhasználásával bio-gyártott VLP-k (vírusszerű részecskék) lehetnek egy új vakcina alapjai. Lásd még a hátteret itt. A törököknek is van egy ilyen projektje, a Middle East Technical University-nél.
  • Brazília visszautasítja a Szputnyikot. Mindkét fél politizál.
  • Bhramar Mukherjee (University of Michigan), aki régi motoros szakértője az indiai halálozási adatoknak, a járványhalálozást a hivatalos kétszerese és ötszöröse közé teszi. Ha lesz vége egyszer a járványnak, a konzervatív számlálás jegyében a kétszeresből fogok kiindulni a g.a.h. számításához, levonva az eddig figyelembe vett addicionális eseteket (-5404 eddig).
  • Biden járványügyi kabinetjében nem teljes az egyetértés az Indiának (és más országoknak) szánt AstraZeneca-szállítmányok ügyében (kb. 60 millió dózisra valót készülnek segélyre fordítani). Minden mindennel összefügg ugye, és ez oda vezethet, hogy pl. a Pfizerből és a Modernából próbáljanak meg puffernek többet felhalmozni. Túlgondolkodás, túlbiztosítás, rövidlátás.
  • Hogy készül a kolbász? (Gyárlátogatás a Pfizernél.)
  • Arról, hogyan SMS-ezték le a nagy Pfizer-bevásárlást von der Leyen és Albert Bourla (Pfizer). A deal része felkészülés egy harmadik dózis szükségességére 6-12 hónappal a 2. dózis után, továbbá egy vakcinaszökevény variánst célzó újraformulált oltás szállítására is az Európai Bizottság belső helyzetértékelése alapján. Az NYT aggódik a Pfizer ára miatt (15 Erzsi/lövet) — tán csak nem Sinopharmot vennének a Danubia Pharmán keresztül inkább?
  • Long poszt-COVID orosz gyerekeknél is.
  • A Pfizer halad a vizsgálataival, és akkor talán el lehet jutni majd nemsokára odáig, hogy a terhes nők számára elérhető legyen a 2. dózis és a teljes átoltás. Megfontolandó lehetne saját felelősségre a lehetőséget biztosítani.
  • Irakban 82 ember halt meg COVID-osztályi tűzben az előző hétvégén (világszinten az eddigi legsúlyosabb ilyen eset). Megvártam, nem jelentik-e őket véletlenül járványhalottként, de nem, úgyhogy g.a.h.: +1158467+32+56+n.
  • Indiában a központi kormányzat nem kíván vakcinaimporttal bajlódni. Ha szövetségi államok, vagy egyes vállalatok akarnak, importálhatnak. Persze a saját gyártói kapacitások mellett ezt nem lehetetlen így csinálni, csak talán nem ekkora, gigantikus nagy járvány mellett.
  • A rokonáért aggódó, COVID-ot nem említő hozzátartozót is vád alá helyezték Uttar Pradésben, amiért oxigénért könyörgött a Twitteren. 
  • Nálunk 0,28% felett jár a populációhoz viszonyított járványmortalitás. Ha valaki nem hiszi, hogy mehet még följebb, ott van Lombardia a miénkhez hasonlítható populációval. Ők 0,32% felett járnak. És ehhez kapcsolódóan megosztanám az alábbi képet. A halálesetek az esetek alakulását követik pár hetes késéssel. A halálesetek az esetekből következnek. Itt is, másutt is. Ne tessék jönni olyan butaságokkal, hogy "koviddal" meg "kovidmiatt". Ha a halálesetek okozatilag egymástól független események lennének, akkor nem így oszlanának el időben. Berajzoltam kis "M" jellegű szignókat is, hogy a hétnapi mozgóátlag alakulásában kirajzolódó mintázat világos legyen.
  • sarscov2_casesdeaths_hungary.jpg
  • Közben a Mindent Megmondó Kormányzati Vakcinatáblázatra (MIME-KoV) érkezett reakciók nyomán ebben a videóban Palkovics László tudományminiszter elmondja, hogy a szakértők (köztük értelemszerűen pl. Karikó Katalin) ne "riogassanak", Gulyás Gergely pedig bemutatja, hogy a matekérettségit aktuálisan rázós lenne bevállalnia, mert alapműveleteket nem sikerül logikusan átgondolnia.
  • 17 országban jelen az indiai variáns (ECDC). Vakcinatesztelés indul.
  • A brazil Szputnyik-lelövés ügye eszkalálódik, miután kiderült, hogy a brazil állítások lényege az Ad5-vektor replikáció-kompetens volta. Most vagy az van, hogy valami nem jól megy a Szputnyik gyártásában a sarzsok minőségbiztosításával, és akkor nem-következetesen előforduló problémáról lehet például szó, vagy nem tudom.
  • Az író Arundhati Roy az indiai helyzetről, a Modi-kormányzat esztelenségéről stb. Súlyos dolgok. Modi konkrétan ezt bírta mondani a januári World Economic Forumon: "It was predicted that India would be the most affected country from corona all over the world. It was said that there would be a tsunami of corona infections in India, somebody said 700-800 million Indians would get infected while others said 2 million Indians would die. Friends, it would not be advisable to judge India’s success with that of another country. In a country which is home to 18% of the world population, that country has saved humanity from a big disaster by containing corona effectively.” Fontos lecke a világ vezetőinek: Ha félrebeszéltek, csak kínosabb lesz, ami utána következik. Járvány idején nem a pillanatot kell uralni.
  • A Telex kutatói segédlettel prezentálja a számításokat arról, hogy a 2. dózistól eltelt idő változóját figyelembe véve a Sinopharm valójában relatíve gyengébb eredményt produkál, még a kormányzat számaiból következően is (figyelembe véve ehhez az ECDC által az adott héten adott vakcinatípusból beadott dózisokról szóló információkat).
  • Hogy legyen meg a négymillió beadott dózis máma? Hát kiszórunk a népnek egy kis Pfizert, legyen karácsony. Pfizer et circenses. Aztán ha lefagyott az internet, ne tessék sírni, ha hetekig csak kínai lesz majd. Lesz viszont pekingi látogatás.
  • A Pfizer-hiány bekamuzása manipulatív felvetése elég jól előrejelezhető rohamot idézett elő mind az online regisztráció terén, mind az oltópontokon, ami az Operatív Törzset komoly DDoS-támadás emlegetésére ihlette a kibervonatkozások kapcsán. Még egy decentralizált mémoffenzíva is indult erre válaszul.
  • Öt hónapos terhes keralai orvosnő halála. G.a.h.: +1158467+32+57+n.
  • Santiago, a mortalitás és a társadalmi-gazdasági helyzet összefüggése (paper).
  • Immunmarkerek korrelációjának mérése (fertőzésen átesettek és vakcináltak között) a nagy vakcinavizsgálatok lehetséges kiváltójaként. Akut kérdés, miután a vakcinavizsgálatok terepe erősen szaturálódik.
  • Az ECoV (ló-koronavírus) terjedéséről Izraelben. Ez is béta-CoV, spekulálható denevéres eredettel, és fertőzött már meg embert a múltban. Kieg.: Tanulmány a témában. Az ECoV is okoz aszimptomatikus fertőzéseket. Vékonybéli tropizmus. Lovaknál kóros soványság, depresszió kiváltója is lehet, lázzal stb. A lovak általában kiheverik.
  • Orbán Viktor a Kossuth Rádióban elmondta, hogy őt is kínaival oltották, és márpedig ő is fog tudni utazni, úgyhogy nem kell tartani utazási korlátozásoktól. Nem akarok csúnyán közbezavarni, de minden bizonnyal a szavazói is hallottak már a diplomata-útlevélről mint olyanról... Arról nem beszélve, hogy kormányfőként ennél is különlegesebb a miniszterelnök helyzete. Mindez azért érdekes, mert ez újabb figyelemre méltó "határátlépés" a Sinopharm népszerűsítése érdekében, miközben a fene tudja, milyen politika születik egyébként végül az EU-ban.
  • Poszt-COVID vérrögök ügyében elkezdek esetleírásokat gyűjteni a mai naptól, mert sajnos van tudomásom számos ilyen esetről. De van olyan is, amit már a sajtó is megírt: Rubint Réka édesanyja nagy valószínűséggel így hunyt el. G.a.h.: +1158468+32+57+n.
  • Helyszíni beszámoló Indiából, magyar betegtől. Ivermectint, tömény vitaminbombát, mindent bevetnek az eléggé esetlegesnek tűnő kezelési protokoll (ha van ilyen) részeként.
  • Csak egy tömör bejegyzés: le a kalappal Merkely Béla előtt. Amikor az ember olyan szerencsés helyzetbe kerül, hogy rálátást nyer arra, mennyire elkötelezetten dolgozik valaki, érdemes leírni.
  • Izrael: 41 azonosított eset az indiai variánssal, 24-en külföldről érkeztek, 17 már helyi, közösségi terjedésből van. A 24 külföldről érkezőből 21 volt külföldi személy. A 41-ből 4 eset vakcinaáttöréses.
  • Így lettek a szakértők figyelmen kívül hagyva március elején, amikor már jelezték Modiék felé, hogy új VoC terjed a láthatáron.
  • A perui Népegészségügyi Intézet idén 782 újrafertőzéses esetet dokumentált, és annál nyilvánvalóan jóval több is volt persze. Dél-Amerikában is elég rossz a helyzet, ott a P1-es variáns miatt.
  • India, COVID-osztályi tűz 18 halottal. G.a.h.: +1158486+32+57+n. A sajtó figyelmébe ajánlanám, hogy az ilyesmit nem ilyen shit happens dologként kellene megírni. A COVID miatt van ott az a rengeteg oxigén, ezek a balesetek a járvány 100%-ig direkt következményei.
  • A dálit halottégetőkről Indiában. Ők a tisztátalannak kikiáltott kaszt, akiknek a piszkos munkát szánják, hogy aztán annál inkább tisztátalannak tekintsék őket. 
  • Még egy tanulmány, ezúttal menyétekről, amely mutatja, hogy a SARS-CoV-2 beszúródás jelleget mutató, furin által hasítható szakasza kritikus jelentőségű a járvány szempontjából. Idézem az absztraktot: "Using engineered spike variants and live virus competition assays and by measuring growth kinetics, we find that the selective advantage in lung and primary human airway epithelial cells depends on the expression of the cell surface protease TMPRSS2, which enables endosome-independent virus entry by a route that avoids antiviral IFITM proteins. SARS-CoV-2 virus lacking the S1/S2 furin cleavage site was shed to lower titres from infected ferrets and was not transmitted to cohoused sentinel animals, unlike wild-type virus. Analysis of 100,000 SARS-CoV-2 sequences derived from patients and 24 human postmortem tissues showed low frequencies of naturally occurring mutants that harbour deletions at the polybasic site. Taken together, our findings reveal that the furin cleavage site is an important determinant of SARS-CoV-2 transmission." Az utolsó előtti mondat különösen fontos, mivel laborokvizsgálatokban, Vero E6-sejtkultúrákban (zöld majmok vesesejtjeiről van szó) a SARS-CoV-2-nek ez a kritikus szakasza úgy törlődött sokszor, mintha nem is számítana (és ez alapján páran éppen ezt állították, hogy "á, akkor nem is számít"). Viszont a Vero E6 a laborban az egy dolog, az emberiség odakünn, a vadonban meg egy másik.

2021.05.03-09.

  • Ezen a hongkongi járaton 52 fertőzött érkezett Indiából, pedig 72 órán belüli negatív tesztről szóló papír birtokában szálltak fel.
  • Szellemi tulajdonjogok vs. globális vakcináció vs. járvány, és ami ezen túlmenően bonyolítja a képletet.
  • Eredmények firewall mögött (Circulation Research). Máris visszatérünk az abnormális normalitáshoz a kiadók világában...? Szerencsére itt leírják a tartalom lényegét. Ami pedig nem akármi... Vaszkuláris endotheliális sejtek in vivo kitéve egy, a SARS-CoV-2 spike-jával felszerelt pszeudovírusnak. A spike protein önmagában (replikáció-kompetens vírus nélkül is) kárt tesz az erekben. Az ACE2 lekötése blokkol folyamatokat, aminek nyomán a mitokondrium az érintett sejtben károsodik. Akik továbbgondolják ezt (mert tudják, hogyan), azok érezhetik úgy, hogy be kell csatolni az öveket.
  • Az iméntihez, folytatásként/kifejtésként: a Moderna és a Pfizer prefúziós állapotban stabilizálja az mRNS-be csomagolt instrukciókkal legyártott spike-proteint, két prolin (2P) beszúrásával a kritikus pontokon ("duplapralinés" megoldás). A Sinopharm és más inaktikvált vírusos vakcinák viszont a vad spike-ot viszik be a szervezetbe. Az AstraZenecánál egy olyan magyarázat kerül elő, hogy bár az ACE2-höz kötődne az előállított spike, de az ACE2 "is generally not present in the types of cells targeted by the ChAdOx1 vaccine". Ugyanez a forrás megállapítja: "Tests revealed a high level of glycans present on the spike, providing evidence that the spike proteins produced by ChAdOx1 vaccination were similar to the spike protein expressed by natural infection" + "vaccination by ChAdOx1 produces spike protein that is very similar to that produced by the SARS-CoV-2 virus upon natural infection".
  • Namármost, a vakcina a deltoid izom szövetébe megy rendeltetés szerint, ahonnét aztán kerül a kifejeződő antigénből a nyirokcsomókba, pl. dendritikus sejtek révén. Ez lehet a spike-nak csak egy-egy darabja is (peptidek), igazából, miután a sejten belül megjelenő nagy proteinekkel sok minden történhet. Ezt a folyamatot végiggondolva arra gondolok, hogy a vakcina által indukált spike normális esetben csak minimális mennyiségben érhet el ACE2-es receptorokat a szervezetben, az erekben. Az mRNS-vakcináknál ez egyértelműnek tűnik — és az Ad-vektorosaknál is, mivel ezeknél nem a spike van belőve közvetlenül, hanem azt kódoló mRNS vagy DNS. A spike közvetlen módon az inaktivált vírusos vakcinákkal kerül a szervezetbe.
  • Ami elgondolkodtat az esetleges hatás mértékéről, azok az ilyen mondatok (az intramuszkuláris adminisztráció jelentőségéről): "Muscles have good vascularity, therefore allowing the injected drug to reach systemic circulation quickly, bypassing the first-pass metabolism". 
  • spike önmagában káros volta viszont mindenképpen hozzáad a betegség lefolyásához, a patogenezishez a fertőzötteknél (ott a vírussal együtt, úgy értve).
  • Vissza a folyamatok követéséhez. A helyzet Kanadában, pl. Ontarióban.
  • Az afrikai országok aggodalma az indiai variánssal kapcsolatban.
  • Mindig megdöbbent, amikor tudományosnak felöltöztetett publikációban próbálják bizonyítani, hogy az eü. maszkok hatástalanok. Ha valahol, ilyenkor nagyon érdekes a "hogyan készül a kolbász" kérdése. A válasz: például így. Visszavont tanulmány, kamu szerzői affiliációval.
  • WHO Evidence Assessment a Sinopharm vakcinájáról. Mint az a 7. oldalon látható, egyelőre a 60 év felettieknél nem nagyon van adat a hatásosság megítéléséhez (miután sem a tesztcsoport, sem a placebósok kor-alcsoportjában nem volt eset). Ez az idősebbeknél mért alacsonyabb GMT-értékekkel (antitestek szintje mértani átlaggal) együtt továbbra is problémás, az adatok/dokumentáció peer-review-alapú publikálatlanságáról nem beszélve. Mire pedig ez a nyúlfarknyi WHO-jelentés elkészült, már 65 milliónál több ember kapott a Sinopharm vakcinájából. A 14. oldal egyértelműsíti a problémát az "evidence gap" felsorolásával + a 16. oldalon "low confidence" került a 60 év felettieknél a PCR-pozitivitás megelőzése rovatba, és "very low confidence" a vakcinabiztonságossághoz ennél a korcsoportnál. Fontos hangsúlyozni, hogy a bizonyíték hiánya nem bizonyíték a nem-bizonyított állítás ellenkezőjére, tehát lehet, hogy ha lennének adatok, azok jók lennének, csak éppen nincsenek. Kieg.: azért a WHO jóváhagyta a Sinopharm bevetését, lényegében "nehéz helyzetben jobb a semminél" alapon.
  • Két érdekes megállapítás Karikó Katalintól (interjúból). 1: "az adenovírus-alapúaknál csak az AstraZenecának volt egy csimpánz adenóval bevezetett terméke az ebolára. Azzal 200 ezer embert oltottak be Afrikában, őket a Covid ellen ezzel már nem lehet beoltani" (a vektoros vakcinák devalválódása, és nem jelentéktelen számú ember speciális helyzete jelenleg, emiatt). 2: a táblázat-ügyről: "Atlantában át kellett szállnom, és amíg vártam a csatlakozást, ránéztem erre a táblázatra, és mondom, mi ez? Ha valaki öngyilkos akar lenni, ez alapján kér egy Pfizer-vakcinát, és azt hiheti, meghal tőle".
  • (Zárójelben, nem a COVID-hoz kapcsolódóan, hanem attól függetlenül: közben közeü. vonalon érdekes fejlemények a kanadai New Brunswickben. Az új szindrómának már Wikipedia-oldala is van. Nemtől, kortól függetlenül fordultak eddig elő esetei felnőtteknél (18-85 év a sáv).)
  • Egy tisztességes cikk a SARS-CoV-2 eredetével kapcsolatos kritikus gondolkodás szükségességéről.
  • Egy fontos cikk az Egyesült Államok-beli kilátásokról, amelyik igazából az Egyesült Államokon túl is mérvadóak, a nyájimmunitás valószínűtlenségével kapcsolatban (NYT).
  • Két magyar vérrögszignál (potenciálisan több) a lakosságtól, AZ-oltás nyomán. Az érintettek nők, egyikük 37, a másik 46 éves (illeszkednek a kockázati profilba). Mélyvénás trombózis egyiküknél V+3 vagy V+4 napon,, másikuknál V+2 napon. Előbbi esetben 15 év fogamzásgátló-szedés jelezve. De ez a két eset így csak szignál, kedves sajtó+kedves hatóság, azaz Nagy Kijelenések ("ez az!"; "ez nem az!") előtt mindez vizsgálatot igényelne. Anti-PF4-antitestek vannak-e...? Stb. Egyesek persze már enélkül kiakadtak teljesen, mivel még nem hallották, hogy a post hoc ergo propter hoc logika tévútra vihet. Vagy nem hallják, ha mondják nekik.
  • Kanadából, ahol áprilisban volt halálos eset, a napokban futott be ilyen szignál ismét. Ezen a ponton a most említett kanadaival együtt 33 viszonylag erősen dokumentáltan vakcinálással asszociálódó halálesetről tudok, három kivétellel az AZ-vakcina vérrögképző hatásához kötve. G.a.h.: +1158486+33+57+n. Kieg.: kellett fentebb New Brunswickot emlegetnem, onnét éppen most jelentettek újabb esetet. G.a.h.: +1158486+34+57+n.
  • Ha már Astra, akkor közben előástam végre a dél-afrikai tanulmányt, amelyik az Astránál alacsony, 10%-os hatásosságot mutatott ki a dél-afrikai variáns által okozott enyhe vagy közepes mértékű megbetegedés ellen, hogy megnézzem a részleteket. 2026 résztvevő volt, HIV-fertőzöttség kizárva, 18 és 65 év közöttiek mind. 23/717 vs. 19/750 fertőzés volt a placebo vs. a tesztcsoportban a két dózis utáni végpontnál (nem minden résztvevő jött be a második dózisért). A 42 fertőzésből szekvenálás nyomán 39 volt a B.1.351-es előfordulása. 65 év feletti résztvevők hiányában a súlyos megbetegedés elleni védelmet nem lehetett megítélni.
  • Előrejelzés Magyarországról a Corruption Research Centertől. A "J mutatójuk" (J mint járvány?) súlyozott változata eddig nem látott emelkedést mutat a szennyvíz-helyzet alapján a május 2-án végződő héten, az adatok 2020. július végi kezdete óta. Ez a módszertan a mutató mögött. Mivel az NNK nem közöl számszerű értékeket a szennyvízbeli víruskoncentrációról, a koncenctráció mértékének és a tendenciának az NNK általi szöveges jellemzése van 1-től 4-ig értékké konvertálva, minden megfigyelési helyre vonatkozóan, és ezekből a számokból történik a számítás.
  • Radzskot, Gudzsarát, India. Április: 3200 COVID-protokoll szerint égetett holttest, 331 hivatalos haláleset. Annyira durva a különbség (~10x), hogy az egyre inkább túlontúl konzervatívnak tűnő módon az indiai járványhalálozást a hivatalos kétszeresének tekinthetjük minimum (-5404 eddig számolt addicionális eset).
  • Elszabadult egy kínai Hosszú Menetelés 5B hordozórakéta középső fokozata, miután Low Earth Orbit, azaz LEO-pályáig jutott, és most majd le fognak esni az el nem égő darabjai valahová, kontrollálatlanul. Korábban egy ilyen rakéta darabjaival sikerült már lakott területet is megbombázni Elefántcsontparton (épületkárokkal). Ez konkrétan tavaly májusban történt. Úgyhogy Kína részéről ez a nagy ívben bele, hm, zuhanós megközelítés következetesnek tűnik.
  • Elnézést kell kérnem, mert korábban azt írtam itt, hogy immunology is hard. Tévedtem. Immunology is FUCKING hard (pardon my French). Így helyes. Tanulmány. Próbálok kiolvasni ezt-azt, fertőzésen átesettek és vakcináltak immunválaszának összehasonlítása nyomán. Vakcina után is van IgA válasz (ami a nyálkahártyákat védi, és ezért a fertőződés elkerülésében fontos), de 7 hét elteltével hanyatlás van ezen a téren. Az IgG válasz viszont marad a vírusreplikáció útjában továbbra is (véd tehát a súlyos betegségtől). Fertőzésnél erős interferonjeladás nyomán túlgerjedő immunrendszer, valószínűbb autoimmunitás és ADE patogenezis — vakcina nyomán ez jellemzően nincs. Fertőzötteknél erősebb citotoxikus T-sejt alapú válasz, amiben az a szép és csúnya egyszerre, hogy ez van, akinek jó, és van, akinek nagyon nem jó (versus Manci néni, aki szerint nekije erős az imunrencere, úhhogy ő megvan, köszöni szépen). Vakcináltaknál erős memória T-sejt-klónozás zajlik, és úgy tűnik, hogy 8 hónapra biztosan erős relatív védelmet ad (ami utána jön, az bizonytalan még).
  • Szóval van egy indiai mutáció (N440K), amelyik egyes források szerint nagyságrendileg halálosabb a wuhani bázishoz képest. De relatíve jó hír, hogy mind a "brit" B117, mind "az" "indiai" B1617 kiszorítólag hat rá a versenyben, a jobb transzmisszivitásuk miatt. Vagyis rossz a helyzet, de lehetne sokkal rosszabb.
  • Kanada már a 12-15 éveseket is oltja, Pfizerrel.
  • Szerbiában fogyóban az oltást felvenni készek, pénzügyi ösztönzőt vezetnek be.
  • Biden a védjegyezett vakcinákkal kapcsolatos intellektuális tulajdonjogok (IPRs) felfüggesztése mellett állt ki. Szeretnék látni sok okos hatástanulmányt a témában, mert ez indoklás nélkül elég radikális lépés. Összefoglalom, hogy mi az IPR-ekkel kapcsolatos vita lényege. Két kérdésben: (1) Ha nincs védjegyezés, kinek éri meg for-profit szereplőként új termékek fejlesztésébe dollármilliárdokat fektetni? (2) Ha utána nincs verseny, ki akadályozza meg, hogy monopóliumi árszabás történjen, és mennyit veszít ezzel a társadalom? Jó, ez három kérdés volt, de a lényeg, hogy mutatják, hogy a mérleg serpenyőjében mindkét oldalon kritikus jelentőségű érvek vannak, TÉNYLEGESEN megoldandó problémákhoz kapcsolódóan. Nem elég az egyik oldal mellett lelkesen lihegni, valahogyan válaszolni kellene ezeknek a problémáknak mindegyikére egyszerre. COVID-kontextusban pedig tény, hogy a nyugati vakcinák ténylegesen elég alacsony áron értékesülnek, és nincs monopólium, mert több beszállító is van. Az pedig elgondolkodtató, hogy a Népnek eszébe nem jutna nem fizetni a mekiben a Happy Mealért, de magától értetődőnek tekintik, hogy egy tudásintenzíven előállított életmentő termékért ne kelljen mán fizetni sem júzerként, sem adófizetőként. A képletet persze bonyolítja, hogy az "R/D ellehetetlenülése vs. monopóliumprobléma" komplexum hatásai differenciáltan jelentkeznek az országok jövedelmi helyzetének függvényében. Szegény országnak a kicsit magasabb ár is a hozzáférésből kizáró lehet. Ezen persze többféleképpen is lehetne segíteni, pl. vakcinasegélyezéssel, költségvetési támogatással, licenszben gyártás szubvencionálásával stb. A kérdést tehát úgy is fel lehet tenni, hogy a szegény országok megsegítéséért méltányosan ki viselje a költségeket? Mivel a vakcinafejlesztésben voltak közforrások, ezek arányának megfelelően lehetne pl. osztozni a segélyköltségeken. De persze ezt a bulit ún. Politikusok fogják lejátszani, és az ő kalkulációikat nem feltétlenül a fenti logika vezeti.
  • A Moderna variánsok elleni boostere túl van ez első emberi próbákon. Ígéretes, de preprint még nem jött ki.
  • Ezúttal kicsit a limfóma-COVID interakciónak olvasgattam utána továbbképzésileg. Itt van pl. egy érdekes tanulmány arról, hogy az FDG-PET scan remisszió után aggasztó limfómaprogresszióhoz hasonló képet adott, miközben egyébként csak COVID-oltás utáni nyirokcsomóduzzanatról volt szó (72 éves férfinél). Itt leírnak egy esetet (61 éves férfi), akinél remisszió következett be immunmoduláló hatásúnak tűnő COVID-fertőzés nyomán. Azt mindenhol leírják, hogy limfóma alatt és után az antitest-válasz ritkán kielégítő, és a vakcinált limfómások vigyázzanak vakcináció után is.
  • Seychelles-szigetek. Növekvő járványuk van 60%-os átoltottság mellett. Az átoltás túlnyomórészt Sinopharm-vakcinával és Covoshielddel történt. Van náluk a dél-afrikai variánsból. Az esetek egyharmada teljesen átoltottaknál (vakcinaáttörés). Egyötödnyi importált eset, turisták és mások. Korlátozó intézkedések. A következő hetekben figyelni kell itt a halálesetek alakulását, hogy a súlyos betegséget megelőző hatást értékeljük.
  • Jó hír: San Marino, bezár a COVID-osztály, nincs beteg.
  • Itt egy elég komoly elemzés (IHME, Institute for Health Metrics and Evaluation, University of Washington). Eszerint a közvetlen globális járványhalálozás 6,93 millió körül jár május 3-ig bezárólag (az elmaradó eü. ellátás miatti halálozás ebben nincs benne). Itt az eredeti elemzés. Hamarosan kiemelek még belőle ezt-azt. 
  • Az 5-ös ábrát bevágom, ez az aluljelentés mértékét térképezi globálisan, és ebből látható, hogy kik a legfőbb aluljelentők (poszt-szovjet térség + Egyiptom + JAPÁN (helló, olimpia!).

sarscov2_underreportingglobal.png

  • A saját globális addicionális halálozási mutatóm (1,15 millió felett) ennek fényében túlontúl konzervatív már. Úgyhogy megcsinálom a konzervatív, kétszerezős indiai update-et május 6-i állás szerint (+234071-5404; ezt később tovább update-elem); adok ehhez update-et Koszovónál (1866 eddig, most +337); az Oroszországhoz hasonlóan durván aluljelentő Ukrajnánál (tessék megnézni, mennyi a hivatalos CFR a fejlett Ukrajnában a hanyatló Nyugathoz képest...) számolom az IHME-féle különbözetet (138507-46737=91770); Egyiptomból eddig 34 ezer főt számoltam, most az IHME alapján jön +122512. G.a.h. mindezek alapján: G.a.h.: +1601772+34+57+n. Teljes járványhalálozás május 6. végén, konzervatívan: 4871158+34+57. Kieg.: Japán esetében pedig százezer főnyi addicionális halálozás hátterének nézek közben utána folyamatosan. Tavaly tavasszal már írtam róla, hogy megnőtt náluk a "vírusos tüdőgyulladás" előfordulása, a lélegeztetett betegek nagy száma mellett, ami sokat sejtetett, és eddig számoltam +564+225 addicionális halálozást elérhető adatokból. Viszont az IHME projekciója két nagyságrenddel van odébb.
  • Nepálban most már az indiaihoz hasonul a helyzet.
  • Meghalt Rajendra Kapila infektológus (Rutgers University, US) Indiában. Egyelőre nyomozom a körülményeket az általában komoly források és az általában komolytalan források által közölt információk kontrasztja miatt. 81 éves volt.
  • 17 éves kanadai lány, ismert COVID-kitettség után vérrögökkel és tüdőgyulladással, de két negatív PCR-teszttel halt meg, úgy egymillió százalékig egyértelműen a COVID-tól.

2021.05-10-17.

  • Ma jelenik meg a könyvem, "COVID-19: Az egészségtelen politikák ragálya" címmel (Progress Könyvek). E-kötetben is elérhető lesz. Pro bono munka, nem keresek vele pénzt. Idézem a leírásból: "...a képzelőerő hiányának, az ésszerűtlen kockázatkezelésnek és a gondolkodási folyamatok számos egyéb zavarának szerepére (fókuszál) a járvány kialakulásában. Ezt követően pedig kitér a járványkezelés elsőbbségének meg nem adásából, a járványkozmetikából, a felelősséghárításból és a járványkezelés szükségszerűen globális léptékének figyelmen kívül hagyásából adódó következményekre. Az elemzés a pandémia bő első esztendejét tekinti át, világléptékben." 
  • Hírek Indiából a mukormikózis ("fekete fungusz") gombás fertőzés gyakori előfordulásáról COVID-ból felépülő diabéteszes betegeknél, különösen szteroidos kezelés nyomán. A szemekre, az arcüregre, az agyra, a tüdőkre veszélyes, és akinél elszabadul, elég csúnya halálozási aránnyal jár. Egyetlen mumbai kórházból 24 eset jelentve az elmúlt két hónapban (máskor évente látnak hatot). A 24-ből hatan elhunytak, tizenegy betegnél ki kellett operálni a szemet. Egy bengalurui szemsebész 19 esetet látott az elmúlt két hétben. Kieg.: állkapocs eltávolítására is szükség volt már.
  • Egy hangzhoui állatkertből megszökött három leopárd (egy még szabadon). A közeli állatkert egy hét után ismerte el, hogy hiányzik leopárdjuk. Alina Chan reakciója. Kicsit átalakítom/feljavítom: "Leopárd a mi állatkertünkből? Extrém valószínűtlen lehetőség. A leopárdok a természetből jönnek. Botorság azt sugallni, hogy valaki mesterségesen létrehozott egy leopárdot. A szóban forgó leopárd csak egy holdjáró fedélzetén érkezhetett, talán az Amerikai Egyesült Államokból. Vagy esetleg Barcelonából vagy Indiából. Talán mindig is köztünk keringett."
  • Brutális sarlatánkodás megy Indiában, virágzik a csodaszer-ipar. Kieg.: Goában az Ivermectint szórják gumicukorként.
  • Nepál elszabaduló járványa közepette jól jönnek a hegymászók használt oxigénpalackjai, úgyhogy inkább ne dobálják el őket lefelé jövet.
  • India: az egyre nehezebben elégethető holttestektől valaki már a Gangesz révén is szabadulni igyekezett.
  • Mehet a Pfizer a 12-15 éveseknek az Egyesült Államokban.
  • Brazíliában Bolsonaro elnök folytatja a HCQ-Ivermectin kombó promótálását csodaszerként.
  • A Válasz cikkében felbukkan a "vakcinafinnyás" fogalma, vagyis aki válogat a vakcinák között, arra vonatkozik ez. És igen, itt nem nagyon van más megoldás, mint megadni, amit az illető szeretne. Ha az adott vakcinából van is egyébként, akkor nem is nagyon lehet ok mást ajánlani.
  • A szennyvíz-helyzet jónak tűnik. A 17. héten emelkedő tendencia volt Budapesten, Szolnokon és Debrecenben, ez a 18. héten stagnálóra váltott Budapesten, csökkenőre Szolnokon és Debrecenben.
  • Hongkongi intézkedések: egy személy miatt egy lakóház összes lakója karanténtáborba buszoztatva.
  • Floridában két hét alatt duplázódott a VOC-esetek száma.
  • Az április 28-tól május 5-ig tartó (jelenleg utolsó jelentett) héten a B.1.617.2-es vonal jelentősen terjedt. Addig volt 198 eset, a hét végére lett 520. Nem csoda, hogy az indiai variáns transzmisszivitását voltak kénytelenek konstatálni ezek után a brit hatóságok.
  • A Maldív- és a Seychelles-szigetek egyszerre állnak rosszul a turizmussal együtt felpörgött járványukkal.
  • Új-Zélandon Pfizerrel kétszer oltott reptéri dolgozó úgy lett víruspozitív (de nem beteg), hogy nem volt ismert kapcsolata fertőzött személlyel, viszont nemzetközi járatok utasterében takarított (aeroszolok...).
  • Tajvan is küzd most néhány esettel.
  • Január és április 13. között a Cleveland Clinic adatai szerint a COVID-hospitalizáltaknak csak 0,3%-a volt teljesen átoltott. Ez nem rossz, de figyelembe veendő, hogy április 13-ra kb. 75 millió ember volt átoltva az USA-ban, vagyis a 99,7% Q1, a 0,3% pedig Q2 létszámú populációból került ki ugyebár, ahol Q2 fokozatosan növekedett nulla fölöttről 75 millióig (és a vonatkozó időszakban Q1>Q2).
  • Friss beküldés "imjunálödzsi iz hárd" jeligére. Az mRNS-vakcinák hatékony immunválaszt generálnak, de közben lefelé szabályozni látszanak a citokinválaszt virális, és felfelé gombás fertőzés ellenében. Kevés alannyal, nagyrészt középkorú eü. dolgozókkal készült vizsgálat, fenntartások szükségesek.
  • A B.1.617-es olyan jellegű növekedést mutat, mint annak idején a B.1.1.7-es, lásd alább. Ugyanakkor az oltókampányok és egyéb intézkedések nyomán már kisebb számú fertőzött között nő az előfordulás aránya, ezt azért hozzá kell kalkulálni ehhez (Hollandia kivételével, ahol március vége óta platózik az esetszám). Ha nem lettek volna közben a vakcináció + egyéb intézkedések, az indiai variáns miatt már a negyedik hullámról beszélnénk, erre most itt a világos bizonyíték.
  • sarscov2_b1617.jpg
  • Idevágólag: a brit variáns Nagy-Britanniában... it is so yesterday...
  • A fent bemásolt ábrán egyébként az is látszik, amit már izraeli adatok alapján is pedzegettem, hogy a dél-afrikai B.1.351-es variáns evolúciós vesztesnek ígérkezik. Hatból három országban itt ez látszik határozottan.
  • Itt egy nagyon kemény tanulmány a Nature-ben. Hosszú-hosszú idővel ez előtt írtam arról, hogy boncolás után soksejtmagos szincítiumokat (sejt-összeolvadásokat) találtak tüdőszövetekben. Mivel a SARS ilyet nem csinált annak idején, ez a tanulmány arra volt kíváncsi, mi "kapcsolja be" ezt a hatást — mely különbség a SARS-CoV-2 spike-ját tekintve. És a PRRA (igen, nem meglepő módon éppen az a bizonyos PRRA, mely a furin általi hasíthatóság révén éppen a fúziós folyamatokban játszik szerepet) sajnos alapvető szerepet játszik ebben. A fuzionálódó sejtek pedig limfocitákat internalizálnak, és ezzel el is ölik ezeket. Tekintve, hogy ez egy Nature-cikk, itt jön egy igen figyelemre méltó mondat, úgyhogy tessék kapaszkodni: "suggesting that the “PRRA” was a gain of function insertion in terms of membrane fusion ... these data support a gain of function role for the “PRRA” insertion in switching on membrane fusion". No shit!
  • Tegyünk rá még egy lapáttal. A természet ugyanis megtette ezt. Az azóta éppen a kritikus szakaszon, az S1/S2 határzónában fellépett P681R mutáció fokozza a szincítiumok létrejöttét, ami így súlyosabb lefolyással asszociálható logikusan. Amikor erről a mutációról beszélünk, az indiai variánsról beszélünk. Nagyon nem szeretnénk, hogy ezt a mutációt megtámogassa néhány erősebben vakcinaszökő további mutáció.
  • Vakcinaáttöréses esetek is a szingapúri Changi Repülőtéren. 
  • Az indonéz hatóságok 98%-os halálozás elleni hatékonyságot és 96%-os hospitalizáció elleni hatékonyságot jelentenek a Sinovac-vakcina esetében, eü. dolgozókat nézve (120000+ fő).
  • A halottszállítókról egy cikk, két dolgot emelnék ki. (1) Hoznak benne haza Németországban elhunyt magyart. Ha valaki a COVID-ban elhunyt magyar állampolgárok számára kíváncsi, a diaszpórát is néznie kell. (2) Amit amúgy is tudtunk, de plusz megerősítés: sokszor teszteletlen holttesteket kellett kezelniük, otthonról elszállítaniuk (az ilyen, otthoni COVID-halálozások értelemszerűen nincsenek a hivatalos statisztikában).
  • A kentinél is transzmisszívebb indiai változat sajnos a briteknél is erősen terjed.
  • Idehaza dübörög tovább az eü. rendszer deformja, elnézést, reformja. A megoldás keresői a Belügyminisztérium és a Boston Consulting Group (no shit, ebben a kombinációban). #maxiszuverenitas #azegeszsegazelso
  • "Shocking WHO independent panel report says" ugyanazt, amit én a januárban leadott kéziratomban, amiből a hét elején jelent meg könyv.
  • A J/J vakcinához kapcsolódóan további ritka VIPIT/VITT esetek, köztük három halott. Addicionális járványhalálozás globálisan (g.a.h.), ezzel: +1601772+37+57+n
  • "Adenovírus-vektorok hatása önmagában" — "anti-PF4-antitestek" — "a spike-fehérje vagy azon belüol RBD-peptidelemek által okozott érfal-károsodás" — "a tPA-t kódoló bevezető szakasz valamiféle szerepe" stb. — új elmélet lép be ezek mellé az etiléndiamin-tetraacetát (EDTA) nevű, vakcináknál olykor használatos tartósítókomponens (vagy bármi, az adott vakcináknál azt helyettesítő egyéb anyag) lehetséges szerepére vonatkozóan, a VIPIT/VITT pro-trombotikus immun-trombocitopéniás esetekkel kapcsolatban.
  • Bivalirudin vérhigítóval kórházban sikeresen kezelt VIPIT/VITT eset.
  • Indiai variáns update: 1300 feletti szekvenált eset az Egyesült Királyságban, 100 feletti az USA-ban, Németországban és Szingapúrban. Láttam olyan modellt, amelyik szerint 70%-os átoltottság mellett sem elég a vakcináció önmagában egy komoly hullám elkerüléséhez. Ha pedig nincs annyi átoltottság... :(
  • Nyílt levél a Science-ben 18 kutatótól, hogy a laboratóriumi eredet lehetőségét vizsgálják ki tisztességesen. A denevérkoronavírus-kutató wuhani virológiai labort vezető Shi Zhengli ennek kapcsán elmondta, hogy a denevérkoronavírus-kutató laboratórium szomszédságából indult járvánnyal kapcsolatban a denevérkoronavírus-kutató laboratórium és a denevérkoronavírus-világjárvány összefüggésének vizsgálatára érkezett felhívás őt "szomorúvá" teszi, mert "árt a kutatók reputációjának". Na, pont ilyet nem nyilatkozhat valaki potenciális felelősként, ha ártatlan. Amit mond, azt Shi Zengli olyan valakiként mondja, aki saját bevallása szerint "kétségbeesetten" kutatta át a saját laboratóriumának dokumentációját annak idején, mert napokon át nem tudott aludni a felsejlő bűntudattól (2019 legvégén, 2020 elején). Az ő verziója szerint az nyugtatta végül meg, hogy a betegektől izolált vírus "nem egyezett" az általuk denevérektől izolált koronavírusok egyikével sem... Amire nagyon jó lenne visszakérdezni nála, hogy: mármint 100%-ban, kolléga? Vagy akár 96%-ban egyezőt sem találtak? Hát dehogynem találtatok pedig. A 2013-ban Dél-Kínában denevérektől izolált RaTG-13-as 96,1%-ban egyezik ugyanis, mint azt már régóta tudjuk; közben pedig vannak publikálatlan vírusgenomok Wuhanban, a 2015-ig terjedő időszakból például 8 teljes, az RaTG-13-as lelőhelyének közeléből izolált vírus genomszekvenciája. Ezen felül pedig egyelőre nincs spekulációtól mentes válasz a furin által hasítható hely (PRRA) eredetére a SARS-CoV-2-ben. Vagy hogy az RR azon belül miért CGG-CGG.) 
  • Az indiai változat is jobban sújtja a gyerekeket
  • Indiából jelentett adatok: egyelőre alacsony hospitalizációs ráta (0,06%) Indiában a Covishielddel (helyi Astra-változat) oltott eü. dolgozók egy csoportjában. Az 3235 fő közül 85 fertőzött, 65 ebből vakcinaáttöréssel. Ha a jelzett arányt komolyan vehetjük, akkor mindössze két fő kapott kórházi kezelést. A csoport demográfiai jellemzőiről nem tudunk ezen a ponton.
  • Az indiai variánssal még Tajvanon is szuperterjesztés zajlik, akik pedig eddig remekül állták a sarat.
  • Vietnamban is kitartó terjedés alakult ki. Ez lehet az a variáns, amelyik végül a kelet-ázsiai országokon is kifog? Kína felkészül.
  • Jó hír a vakcinákat illetően, hogy Bolton, UK a B.1.617-es kitörés egyik epicentruma, de kórházba főként oltatlanok kerültek eddig: 18-ból 12-en. Öten egy dózis után, egy személy két dózis után (utóbbi személy a tájékoztatás szerint rossz alap-állapotban ("frail")). A brit híreket figyelni kell, mert Johnsonék "data, not dates" alapon ígérték, hogy az újranyitással óvatosan, körültekintően haladnak majd. Megjegyzem, poblémának éppen elég, ha az oltatlanokon végigsöpör a járvány.
  • A 66 milliós brit népességből 36 millió kapott eddig legalább egy dózist, 19 milliónál többen pedig kettőt. Ez 30 millió oltatlan (köztük persze fertőzésen átesettek); a részlegesen vagy teljesen átoltottak között pedig nyilván vannak alulimmunizálódottak. A boltoni arányokat illetően jók a számok, ha az országos adatot veszem a hipotetizált boltoni átoltottsági szint megítéléséhez: az oltatlanok kisebb csoportjából kerültek ki többen hospitalizáltak (12 vs. 6). De ez így is bőven hagy teret a járványnak.
  • Közben persze más variánsok is vannak, és Trinidad és Tobagóban éppen a P1 miatt alakult ki válság.
  • Ezzel pedig megvan a 3x3 hetes "célegyenesben (or not)" sorozat konklúziója: not. Annak a végén, ami a célegyenesnek tűnt egyesek számára, az indiai variáns fordult be határozottan. Deny at your own peril.

Folytatás holnaptól új bejegyzésben.

29 komment

Koronavírus: "Célegyenesben" (or not) II.

2021.04.05. 21:01 :: Marton Péter

Előzmények (korábbi kutatási jegyzeteim a témában):

2021.04.06-11.

  • "Concern trolling". Ilyen is van. Ez történt, amikor a járványügyi védekezést ellenzők — többek között az Egyesült Államokban — elkezdték terjeszteni, hogy az intézkedések miatt nő az öngyilkosságok száma. Nem nőtt. Sőt: 2019-ről 2020-ra visszaesett. Van viszont jelentős növekedés a vezető halálokok között szívproblémák, stroke és diabétesz kapcsán, ami konkrétan COVID-összefüggésbe helyezhető. De növekedés volt még az "influenza és tüdőgyulladás" rovatban is, ami komoly influenzajárvány híján talán nem is igényel különösebb kontextualizációt...
  • Az AstraZenecával kapcsolatban kialakult némi vihar orvosi körökben pl. az Aspirin Protect alkalmazása körül. A dolog nyilván a vérrögképződésről szóló hírek statisztikákra fittyet hányó felnagyításából ered, hiszen amiatt, ami mondjuk százezerből 0,5 embert érint, nem feltétlenül praktikus általános ajánlásokba szaladni — sokan mégis megtették, és informálisan pl. az AP egyhónapi szedését javasolják. De nekem közben eszembe jut az, hogy az AZ által használt ChAd-vektor DNS-e előtt (melybe beszúrva ott van a SARS-CoV-2 teljes spike-proteinjét kódoló gén is) van egy bevezető szakasz, mely történetesen humán szöveti plazminogén aktivázt kódol. Aminek immunogenitás szempontjából van ott a helye, empirikusan/eredményekkel igazolt módon. Viszont egyéb lehetséges hatásait nézve miatta éppenséggel a vérzékenység felől lehet érdemes nézni/teoretizálni a VIPIT ritka problémáját (mivel véralvadás-gátló), és akkor pont inkább kerülni kellene az Aspirin Protectet egy darabig, nem pedig szedni... A maga értékelésében ugye az EMA is trombocitopéniás DIC- és CVST-eseteket szemlézett többek között (arra jutva, hogy 4 DIC és 10,65 CVST esett a statisztikailag el nem várható tartományba a vizsgáltak közül). Elmélkedem.
  • A már eddig is agyonelemzett (2020. januári, kínai) éttermi aeroszolos terjedéses esetről az eddigieknél is jobb illusztráció itt.
  • Most már idehaza is volt halálos kórházi tűzeset COVID-osztályon. G.a.h.: +1154583+56+n.
  • A Telex megfejtette, mennyi van az első, és mennyi a második dózisos Szputnyikból.
  • Hétfőn megkaptam az AstraZeneca első dózisát, úgyhogy tegnap az ezzel kapcsolatos gyulladási folyamatokat tanulmányoztam intenzíven tapasztalásos úton (24 órán belül lecsengtek, de azért meg tudják viselni az embert). Ennek kapcsán linkelem a Cambridge-i Egyetem Winton Centre for Risk and Evidence Communication honlapját, általában mert jó anyagaik vannak a COVID-ról, és konkrétan egy prezentáció miatt, mely az AstraZeneca haszon-ártalom elemzését tartalmazza, legelőször is korcsoporti bontásban. Alább a magas kitettségű és az alacsony kitettségű egyénekre vonatkozó adatokat be is vágom ide (százezer főre jutó előfordulásokat közölnek), aztán jön némi elemzés is alább.

sarscov2_vaccines_potentialbenefitsvspotentialharms.jpg

sarscov2_vaccines_potentialbenefitsvspotentialharms2.jpg

  • Mint látható, egyetlen olyan interszekciós csoport van, ahol az AstraZeneca helyett az ártalmak mértéke alapján egyértelműen érdemes más vakcinát ajánlani: az alacsony kitettségű huszonéveseké (miközben a huszonévesek túlnyomó többsége magas kitettségű inkább ott, ahol zajlik a járvány). (És közben értelemszerűen a teljes népesség szintjén is nézni kell a jótéteményeket, az is szempont kell, hogy legyen.)
  • Az Egyesült Királyságban a fentieknek megfelelő döntést hoztak, a 30 év alattiakra tekintettel.
  • Az EMA tegnapi döntése, hogy felsoroltatja a vérrögképződést a kockázatok között (mint nagyon ritka mellékhatást), de semmilyen extra korlátozást nem javasol. Az egyes EU-s országok viszont egészen eltérő módon járnak el, pl. Németország a 60 év felettieknél használja az AZ-t.
  • Más. Erik (E484K) és Nelly (N501Y) együtt Romániában is. Ja igen, és Japánban is. Február 8-án írtam itt, hogy kritikus kérdés, egymásra találnak-e, és együtt hatékonyak-e evolúciós szempontból. Azt hiszem, alakul a válasz.
  • Az Uganda-Tanzánia-Ruanda környéken komoly vírusevolúciós folyamatok zajlanak. Az eltérő, pl. fiatalabb afrikai népesség lehet ezek egyik ösztönzője például. Friss tanulmány Ruandából (h/t Epikurosz), ahol tömegesen szekvenálnak (!), és dominánsnak találják az alábbi variánst (A.23.1). Mutációk a spike-ban: R102I, F157L, V367F, Q613H, and P681R. A Q613H funkcionálisan azonos hatású a D614G-vel, és növeli a transzmisszivitást. A P681R a furin által hasítható hely mellett van, és a fúziós képességet javítja tovább (Tanzániából jött korábban P681H is). És ezen kívül még egy rakás változást kódolnak mutációk a nem-strukturális proteinekben is, amiknek a jelentősége minden bizonnyal megvan.
  • Ami a humorális (antitestes) immunitást illeti, a brazil P1-esről és a dél-afrikai B.1.351-esről további rossz hírek (eredmények) vannak. Bízzunk az egyéni relatív védettségnek, a nyáj relatív védettségének és a sejtes immunitásnak a kombinált hatásában. De közben azért nagyon gyorsan tessék fejleszteni vakcinát a P1-es és a B.1.351-es ellen... Emlékeztetőül: ez megy most Brazíliában, de közben a P1-es már Kanadában is erősen terjed egyébként. Ilyen körülmények között a mostani hullámra újra rányitni az ajtót idehaza... jajjaj. Már unom egy kicsit, az az igazság.
  • És akkor beszéljünk egy kicsit a farmakovigilanciáról. Így néz ki a mellékhatás-bejelentésekből származó információkról szóló tájékoztatás a felelős Medicines & Healthcare products Regulatory Agency részéről az Egyesült Királyságban (az ún. yellow card szisztéma). Így néz ki a magyar OGYÉI honlapja. Szóval a vakcinákkal kapcsolatos monitorozást nagyrészt outsourcingoljuk azon országok irányában, amelyek folytatnak ilyen monitorozást. Ennek alapján követhettük az AstraZeneca-ügy fejleményeit is. De mi a helyzet az olyan vakcinákkal, melyek felhasználására hozzánk hasonló körülmények között került csak sor idáig, vagyis olyan országokban, ahonnét nem kapunk szisztematikus adatközléseket? Azért aktuális kérdés, mert közeledünk az egymillió beadott Sinopharm-vakcinához, és engem zavar, hogy semmit nem tudok az itthoni tapasztalatokról ismerősök anekdotáin kívül (amik között van ilyen is, olyan is — radikálisan széles a spektrum). Ez külpolitika-elemzési szempontból is igen érdekes, hiszen ez azért nagyfokú bizalmat (vagy akár költségtoleranciát) jelez a fogadó (vakcinaimportőr) ország részéről a küldő (vakcinaexportőr) ország felé.
  • Egyesült Királyság: mintegy 122 ezer eü. dolgozó és 114 ezer pedagógus küzd a long COVID valamely formájával.
  • Nem, a Pfizer nem ad instant immunitást. Tényleg nem ad. Három hétnél kevesebb sem elegendő a minimális védelemhez, és még akkor is korfüggő a dolog, fiatalabbak előnyben. Szóval legalább három hétnek kell eltelni, hogy adjon valamennyit, amivel már csatába lehet indulnia egy hadra fogható korú pedagógusnak (ha ilyen militarista felhangok érthetőbbé tehetik ezt). Kieg.: lásd a Bozsok polgármesterével történteket.
  • A koronavirus.gov.hu járványáldozat-listájáról. Tegnap, április 8-án Müller Cecília elmondta, hogy még egy nyolc hónapos csecsemő is bekerül majd a koronavirus.gov.hu listájára a járvány áldozatairól, noha "nem a koronavírustól" halt meg. Az önmagát szándékosan aláásó kommunikáció mindig érdekes jelenség, és az embert elgondolkodtatja, mi lehet a háttérben. Ilyen üzenettel ugyanis gyönyörűen lehet etetni a trollokat, akik boldogan szaladnak majd, hogy nem is halt meg senki a koronától. A "Korona" (értsd: a mindenkori felelős hatalom) pedig akár örülhet is ennek, hiszen a bolondok végső soron neki dolgoznak azzal, hogy leveszik a válláról a felelősség terhét. Megnéztem ezért két dolgot a botrányosan (és elég nyilvánvalóan a készítői szándék szerint) rosszul navigálható adatkészletben a kormányzati tájékoztató oldalon (melynek funkciója nem annyira az, hogy használják, hanem inkább hogy ott legyen, és bizonyos látszatokat keltsen).
  • 1) Március 17-én reggel halt meg a Honvéd kórházban összeszúrkált, 54 éves, COVID-beteg tanárnő. Aznap 207 beteget, a következő napon 213, a rákövetkező napon 227 halottat jelentettek. Átnézve a kormány per definitionem a "nem is annyira a koronavírus miatt meghaltakról" szóló listáját (hisz mi másról szólna egy lista, amin a lista tagjait összekötő információ helyett fontosnak gondolt információkat listázzák), "17421-estől" "18068-asig" haladva, a következő leletek adódnak: "17793-as" 54 éves nő volt, akinél epilepsziát soroltak fel többek között. "17849"-esnél Addison-kórt. "17963"-as kórosan elhízott, daganatos beteg volt a leírás szerint. "17981-es" cukorbeteg, magas vérnyomásos. Szúrt sebet viszont nem írtak sehol (rákerestem), pedig az, akit mi keresnénk, nem is egyet kapott, és végül mégsem közvetlenül ezekbe halt bele. Pedig tavaly még "fejtraumát" is láttam leírva esetnél (lásd pl.: 46-os eset, "traumás fejsérülés"; 45-ös eset: "combnyaktörés").
  • 2) Április 6-án hajnalban a Szent Margit kórházban keletkezett tűz után hunyt el egy 73 éves, égési sérüléseket szenvedett beteg a COVID-osztályon. 7-ére 311, 8-ára 272 halottat jelentettek a Listán. "22158"-asnál iszkémiás szívbetegséget írnak (megjegyzem: ha a COVID odarak egy vérrögöt, lesz ott iszkémiás szívbetegség mindjárt...). "22203"-as vesebeteg volt. "22304"-esnek magas vérnyomása volt. "22306"-osnak amellett szívelégtelensége, kóros elhízással. "22339"-esnél magas vérnyomás, szívelégtelenség. "22427"-esnél magas vérnyomás. "22404"-esnél veseelégtelenség (igen, a COVID olyat is tud...). "22384"-esnél valamilyen, a COVID-tól elvileg független tüdőbetegség. "22479"-esnél veseelégtelenség. "22443"-asnál daganatos megbetegedés. "22530"-asnál magas vérnyomás. "22532"-esnél magas vérnyomás, elhízás. "22630"-asnál szív- és érrendszeri megbetegedés. "22616"-osnál COPD, CVD. "22607"-esnél agyi infarktus (a COVID olyat is tud...). "22599"-es adatai feltöltés alatt. "22592"-es COPD-vel pl. "22652"-esnél megint csak iszkol a COVID-összefüggés elől az iszkémia mint alapbetegség. Füstmérgezést, égési sérülést nem láttam (ezekre is rákerestem pedig). Az április 9-i adatok között "22935"-ösnél krónikus vesebetegség. "22944"-esnél "nem ismert alapbetegség". "22964"-esnél magas vérnomyás. "22885"-ösnél pajzsmirigy-betegség. "22880"-asnál magas vérzsírszint, elhízás. "22770"-esnél nem ismert alapbetegség. "22740"-esnél magas vérnyomás, reflux. ""22698"-asnál pl. tüdődaganat. Az április 9-én jelentett adatoknál sem láttam tehát füstmérgezést vagy égési sérüléseket, sem 73 éves betegnél, sem másnál. (Ezt én 10:30-kor teszem itt közzé, április 9-én, jelzem, a kormányzati weboldalra utólag beíródó, nem jelzett frissítések eshetőségére tekintettel.)
  • Konklúzió: elképzelhető, hogy már nem kell beírni a különféle traumákat és egyéb fizikai behatásokat a koronavirus.gov.hu listájára, de erre minimum érdemes rákérdezni. Ha nem született ilyen döntés, akkor pedig kérdés, mi a helyzet a szúrt sérüléses és az égési sérüléses, azóta elhunyt COVID-betegekkel? Már amennyiben tényleg minden víruspozitív elhunyt bekerül a listára. Annyit mindenki sajnálatos jellegű "megnyugtatására" azért előre elmondanék (nehogy a napi kommunikáció kis zavarai véletlenül szétzilálják a minimális járványügyi adatközlést, ami történik — vagyis alapvetően a tisztelt kormányzatot segítendő a munkájában): ha valakiben benne van a SARS-CoV-2, az nem nagyon tud közömbös tényező lenni fatális végkimenetel esetén (ha nem pl. egy fejére eső tégla ütötte agyon az elhunytat, mert az persze más helyzet).
  • Más. Vakcinadiplomáciai adalékok XXXVII. Szereplők: Kína, Paraguay, Tajvan.
  • Azon nem-miniállam országok, melyek népességének több, mint 0,2%-a halt meg a járványban eddig: Csehország, Magyarország, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Montenegro, Belgium.
  • A J/J Jansen vakcina körül is indulnak a dolgok az EMA-nál (vérrögszignál), mindössze néhány héttel az Érkezés előtt. Az effektív piacuk minden bizonnyal máris zsugorodik. Kieg.: a Jansennél is megtalálható a tPA bevezető szakasz, és természetesen az Ad26-os vektor részeként kifejezett spike prefúziós konformációban stabilizálva.
  • A Sunatra Gupta nevű egyed kutatás címén folytatott ügyleteiről. Ő volt az, aki tavaly kis médianyűgözős-modellezős hókuszpókusz után benyögte, hogy a Júkéj lakosságának fele úgy átesett a COVID-on, hogy fel sem botlott benne. És hogy akkor igazából mindjárt vége lesz a járványnak, kb. két halottal (parafrazeálva).
  • Brazíliában "COVID-kiteket" fogyasztanak fertőzöttek. Koktélban mindent, ami ütős. Sajnos a májnak is, úgyhogy ez a cikk említ öt májátültetésre sorolt embert, akik közül hárman meg is haltak São Paulóban. Nem annyira halkan megjegyezném, hogy ezekkel a koktélokkal gyakorlatilag egész Brazília lelkes biolaborként dolgozik egy brutál variáns kifejlesztésén :(
  • A Pfizer két dózisa után fertőződött kevesek között 5,4%-os a dél-afrikai variáns reprezentáltsága, míg az oltatlanoknál csak 0,7% — Izraelben. Két következtetés: (1) még szerencse, hogy a dél-afrikai variánsnak nincs jelentős transzmissziós előnye; (2) azért a Pfizer még az antitestszökés mellett is véd ellene valamennyire — ha nem is tökéletesen, mint azt ezek az adatok is világosan jelzik.
  • Kínai információk: a kínai vakcinák nem-kielégítő hatékonysága miatt vakcinákat keverő rezsimen, extra dózison és egyéb opciókon gondolkodnak ők maguk (az Emirátusok és Szerbia után). Most akkor tessék venni egy mély levegőt, aztán belegondolni, hány 65 év feletti kapott a III. fázisos adatok hiányában bemondásos alapon elfogadott Sinopharm-vakcinából.

2021.04.12-18.

  • Valószínű újrafertőződéses eset, jelentős ellenanyagszint és II-es típusú diabétesz mellett. Persze ha antitestszökő variáns volt a második alkalommal, az érthetőbbé teheti.
  • Perui COVID-osztályon fogyott el éppen az oxigén, 12 halott.
  • Azok számára, akik inaktivált vírusos kínai vakcinák hatékonyságát szeretnék tanulmányozni új variánsok terjedésének közegében, a manausi eredmények a Coronavac-vakcináról (Sinovac-termék). Nézhetem úgy is, hogy már egy dózis is hatásos volt a P1-es variáns ellen 14 nap után, de nézhetem úgy is, hogy azért volt ott bőven szimptomatikus és aszimptomatikus fertőzött oltás után is. Kieg.: kommentre reagálva kicsit helyre tenném itt az általam írtakat, mert nem sikerült pontosan kifejeznem a lényeget: amit lehet nézni így is, meg úgy is, az nem alkalmas világos következtetésre, és ehhez a hatásossági mutatóval kapcsolatos extrém tág konfidenciaintervallum alapvető érv.
  • A link Daszakék dolgozatához, még nem raktam ki. Majd olvasom részletesen.
  • Összegző miniszemle a VIPIT-esetek hátteréről.
  • Észak-Rajna-Vesztfália, Pfizerrel oltott idősotthon, ahol az első dózis után szelelt végig a járvány. 26 fertőzöttből kilencen haltak meg, ebből öten az első dózis után 20 nappal lettek diagnosztizálva. Tünetes volt 12/26, és 3/26 eset oltatlan volt (de hármukból nem került ki áldozat). Érdekesség, hogy VAERD lehetőségét is nézték, de következtetésileg kizárták (magas vírusszám alapján — kieg.: amúgy a VAERD kizárása igazából kicsit bonyibb lenne ennél... de a VAERD amúgy sokkal inkább vizsgálandó lehetőség a Sinopharm-féle IV-vakcináknál, ha tippelnem kell).
  • A Sinopharm-beszerzés körülményeiről.
  • A magam konzervatív számlálójával (g.a.h.) én még mindig bőven alulszámolom a világszintű COVID-mortalitást. Friss tanulmány a témában.
  • Vérszűréses terápia
  • Az L452R és az Y453F mutációk sajnos a T-sejtes immunitást is alááshatják.
  • Egyre nehezebb mindenről írni, de biztos, hogy India is extra figyelmet érdemel az ottani egészen elképesztő robbanás miatt, ami éppen végbemegy. Tegnap volt a Gagarin-féle évforduló, hát, az indiai járványgörbe is elindult fölfelé rendesen.
  • És persze Chilére is érdemes lesz figyelni, ahol a Sinovac-féle IV-vakcinával oltották át a társadalomnak lassan egyharmadát, és komoly járványuk van közben. A Reuters azt írja, hogy a chileiek anno 3,5 millió dollárt fizettek, hogy a Coronavac tesztelésében részt vehessenek.
  • Némi előzetes információ elhangzik itt izraeli eredményekről, 9:48 után. Két héttel az első dózis utántól egy héttel a második utánig a B.1.1.7 okozta a legtöbb fertőzést, egy héttel a második dózis utántól a B.1.351, ami sokatmondó lehet (Pfizer-vakcinára vonatkozóan).
  • És az ukrán-orosz ügyekre is érdemes figyelni közben, mert az orosz erőösszevonás elég komoly. Több, mint plusz egy tucat zászlóaljnyi erő átdobva az orosz Központi Katonai Körzetből Voronyezs térségébe. Iszkander ballisztikus rakéták, harckocsik, termobárikus tüzérség, önjáró tüzérség 152 mm-es tarackokkal, ellenséges rádióforgalmat zavaró állomást hordozó munícióval (2SZ19 Mszta–SZ), ment oda sok minden. Kérdés, hogy csak Bident tesztelik-e, hibrid hadviselést támogatnának pszichológiai hatású műveletekkel, vagy egyéb lehetőségekre kell inkább készülni?
  • Kanadai Variant-of-Concern trendek. A P1-est kell figyelni.
  • Az eredet kérdéséről újabb minőségi újságcikk.
  • A helyzet alakulása Indiában.
  • A US Director of National Intelligence által jegyzett Worldwide Threat Assessment 2021-re, a pandémiáról is számos meglátással.
  • Ezt a NEJM-cikket még nem linkeltem: a ritka VIPIT-es esetek autoimmun okozatiságáról. Heparin-PF4-komplexum elleni antitestek szerepe tűnik most már határozottabban a magyarázatnak a trombocitopénia kialakulására. (PF4 = Platelet Factor 4). Kieg.: és még egy cikk onnan (h/t Epikurosz): norvég esetleírásokkal (2 halott, 3 túlélő). V+5-től V+14-ig terjedő periódusban kell figyelni. (Közben g.a.h. = +1154584+56+n, miután az egyik elhunyt nem a korábban általam már számolt eset volt. Eddig volt összesen két fixre dokumentált VIPIT-eset így + egy végzetes grúz anafilaxiás sokk. A nyilvánvalóan manipulatív cikkleírás miatt (az újságíró leírja, hogy nem a vakcinációhoz köthető, miközben a jelentés, amiről ír, ilyet nem tett), a kimutatott immun-trombocitopéniára tekintettel ezt a floridai esetet is felszámolom most már. G.a.h. = +1154585+56+n) Megjegyzem, hogy ha a NEJM-ben bemutatott öt eset mind eü. dolgozó volt, akkor azért aggódom egy kicsit, hogy lehetett ott több eset is a vadonban élő populációban.
  • Vakcinaáttörések az Egyesült Államokban is, egy idézett esetben pl. hetekkel két dózis után (73 éves hölgy, és könnyen lehet, hogy variánssal találkozott, plusz nem lett súlyos beteg, úgy tűnik).
  • Lantos Gabriella cikke: teherbíró-képességi limitként 600 lélegeztetett beteggel számol a magyar eü. rendszer esetében. Márpedig a terv az, hogy még sokáig 600 felett lehetünk, mint ez az interjú is jelezte.
  • Még egy kis kockázatelemzés. "The incidence of CVT after COVID-19 diagnosis was 39.0 per million people (95% CI, 25.2–60.2). This was higher than the CVT incidence after influenza (0.0 per million people, 95% CI 0.0–22.2, adjusted RR=6.73, P=.003) or after receiving BNT162b2 or mRNA-1273 vaccine (4.1 per million people, 95% CI 1.1–14.9, adjusted RR=6.36, P<.001)". Aki vérrögök miatt CVST-től (agyi vénás trombózistól) fél, az a COVID-ot ne akarja.
  • Emlékezzünk meg közben Bhutánról. A járványnak eddig egy áldozata volt náluk, ellenben átoltották magukat két hét alatt. Kimaradnak olyan jó bulikból, mint pl. amikor acsarkodásig menő egyének szeretnék tömeges fertőzés mellett megélni a félelem nélküli szabadságukat, miközben rettegnek az oltástól. 
  • Ha nem lenne autoritásmániás a média (lustaságból és szűk látókörűen felfogott kockázatkerülésből, elsősorban), hogy csakis a "dzsónhápkinsz" adatait idézzék (a Johns Hopkins Egyetemét), akkor látnák, hogy a hivatalos globális járványhalálozás ma (2021.04.16-án) lépi át a hárommilliót. A valódi persze konzervatívan már 4,154 millió felett jár, kevésbé konzervatívan pedig inkább ötmillió felé közelít.
  • Adatok az USA-ból. A vakcinák eddig nagyon jó védelmet adnak. 75 millió teljesen átoltottból 5800-an fertőződtek vakcinaáttörés nyomán (0,0077%), és ebből csak 400-an kerültek kórházba (6,89% a fertőződöttekből, ami alacsonyabb hospitalizációs arány, mint a "normál" fertőződötteknél), és 74-en haltak meg (a fertőződöttek 1,27%-a).
  • Brazília: az intubáláshoz szükséges (pl. szedatív) szerek nagy hiánya.
  • A kormány úgy csinál, mintha a J/J Janssen-vakcina miatt aggódna, mert arról van adat (extrém ritka problémákról, külföldről), de nem aggódik a Sinopharm-vakcina miatt (noha arról nincs adat itthonról sem, van viszont elterjedt problémákra utaló jelzés már több országból is). És tartják magukat ahhoz is, hogy "gyárat látni" a szigorú vizsgálat. Hát, pedig az nem az. Nem gondolnám, hogy egydimenziós kommunikációs tanácsadóknak kellene adniuk a kontrollt ilyen ügyekben, ezek azért egy csöppet fontosabbak annál.
  • "Immunology is hard" jeligére itt van egy tanulságos cikk. Vakcinák/fertőzés, imprinting (bevésődés), újabb vakcinákkal/fertőzésekkel kapcsolatos kilátások. A félelem tárgya, hogy az első szembejövő variáns ellen tanul védekezni az immunrendszer, és későbbi variáns ellen lehet ezért kevésbé hatékony. De a fertőződéssel kapcsolatban látják nagyobbnak ezt a kockázatot az itt kérdezett immunológusok. Kieg.: feltételezem, hogy éppen a vakcina által célzott imprintingbe zavarhat bele, ha az oltás hatásának beérése közben üt be fertőzés — ennek még utánatanulmányozok majd.
  • Áttekintő cikk a SARS-CoV-2 evolúciójáról.
  • A Moderna európai partnereinek termelési problémái. Emellé újabb EU-s jelzések, hogy az AZ és a JJ vakcinákról nem akarnak a mostani szerződések után újra tárgyalni. Gyakorlatilag innentől csak az mRNS-vakcinákat szeretnék. Nem lesz ennek a nagy válogatásnak jó vége. Pedig itt vannak újabb eredmények arról, hogy az AZ elég hatásos vakcina. Egy dózis után öt héttel 87%-nál kimutatható antitest-titer, emellett pedig jóval gyakoribb és erősebb T-sejtes immunválasz a spike-ra a Pfizer-vakcinához képest.
  • Kínai szerzők, köztük a kínai vakcinák gyenge hatásosságát szóba hozó George F. Gao (a kínai CDC vezetője, Oxfordban PhD-zott biokémikus) beküldték a Lancetnek, hogy a dél-afrikai variáns ellen is hatásosak a kínai vakcinák (24 db valahogyan összekapart minta neutralizációjának elemzése alapján, kontrollok nélkül). Azon szakmabeliektől, akik kommentálják az ilyesmit, kéretik forráskritikát gyakorolni. Itt a forrás nem közömbös információ. Kieg.: közben már Pakisztánban is harmadik dózison gondolkodnak az idősek számára. Izgalmas lesz figyelni, érdekli-e annyira a magyar vezetést a magyar emberek egészsége, mint a pakisztáni vezetést a pakisztáni embereké. Nem az a legrosszabb pénzköltés most, ha kínai vakcinákból is bevásárolnak, de ha ehhez a gondolkodás bénultsága társul (a tévedhetetlenség pózának felvétele miatt), az nem lesz jó.
  • Itt ez a 2007-es tanulmány közben az adenovírus-vektorok hatásáról, pl. "ultra-nagy" vWF (von Willebrand faktor) multimer láncolatok képződéséről. Ennek is utánatanulmányozódom még, mert kíváncsi vagyok, mi változott 2007 óta, milyen fejlődés volt, ezért került-e a J/J vagy az AZ vakcinába a tPA-t kódoló szakasz stb.
  • Az indiai B.1.617 variáns Angliában. "Variant under Investigation" (VUI) besorolás alatt, "Variant of Concern" (VOC) helyett. Az investigation pedig akkor most élőben zajlik majd, gondolom. (Emlékeztetőül: ennél a variánsnál együtt az L452R és az E484K mutációk, "Leir" és "Erik".)
  • Indiából eddig Biharból (1), Bhopalból (89), Keralából (1387), Mumbaiból (1300) és Delhiből (83) sikerült dokumentálni egyértelmű addicionális haláleseteket (2860-at összesen). Most hír Észak-Delhi polgármesterétől: a hivatalos 141 helyett 193 haláleset volt április 16-án, pénteken (+52). G.a.h. = +1154637+56+n.
  • Jó cikk a VIPIT-ről. Idézném: "The reported rate "varies very much with how good the reporting system in a member state". (Nincsen adat? Nincsen ott semmi látnivaló!) A brit MHRA adatait idézik többek között, itt 79 VIPIT-eset volt, 19 halottal (51 nő, 28 férfi az esetek között). Az EMA-PRAC jelentett március 18-ig 9 halálesetet 25 esetből. G.a.h.-n belül külön számlálást nyitok, így a korábban számolt esetekkel együtt, plusz a J/J Janssenhez kötődő egy esettel = +1154633+32+56+n. Ez így segíthet értelmezni azt is, hogy a mérleg serpenyőiben mi van (amit a statisztikai analfabéták el szoktak mulasztani).
  • Idehaza Áder János hatszáz koronavírus-árva javára létesítene alapítványt.
  • Az aeroszolos terjedés új távlatai nyílnak meg ebben a cikkben. Nem olyan könnyű elkerülni, hogy finoman fogalmazzunk: "...there was a 50-second window between closing the door to the room of case-patient C and opening the door to the room of case-patients D and E..." Túl azon, hogy így sikerült transzmissziónak megvalósulnia egy légtérben nem tartózkodott emberek között, a leírt láncban 14 napon túli fertőzés is történt.

2021.04.19-25.

  • Leáldozóban a vérplazma-kezeléseknek? Anno ugye ezekkel kapcsolatban is az antivirális szerek kálváriája futott le, vagyis hogy súlyos betegeknél állapították meg, hogy jé, már nem hat a plazma a vírusreplikációra. Ugyanakkor viszont a vérplazmás kezelés jó ösztönzője olykor a vírusevolúciónak, és ez az érv az NYT cikkében nem hangzik el senkitől, érdekes módon.
  • Szerbiában, ahol Vucsics elnök úrról is készültek felvételek, amint a Sinopharm vakcináját kapja, kijöttek adatok a különféle vakcinák nyomán jelentkező antitest-válaszról. A Sinopharmnál azt hozták ki, hogy 65 év alattiaknál alacsonyabb az antitestválasz. Ez annyiból fura, hogy önmagában a "relatíve alacsonyabbság" időseknél nem lenne meglepő, minden vakcina után várható. Viszont külön megjegyezték ezt, és akkor elképzelhető, hogy mégiscsak az Emirátusokból és egyes szerb forrásoktól hallott komolyabb problémára utalnak ezzel, finoman.
  • A Sinopharm megy közben Srí Lankára, Mauritiusra, Szomáliába és Kamerunba is, as we speak.
  • Érdekes információk a Sinopharmról, még ellenőriznem kell őket, mert a forrás Kína-ellenes jellegű. Pakisztánban Imran Khan miniszterelnök és Arif Alvi elnök oltás utáni víruspozitivitása is belejátszhatott a Sinopharmmal kapcsolatos ottani kételyekbe, úgy tűnik. Talán emiatt is kezdték el tervezni az idősebbek háromszori oltását a napokban. Kieg. (verifikáció): Imran Khan 2 nappal az 1. dózis után lett pozitív, ezért tehát aligha hibás a SInopharm. Arif Alvi március 29-ére lett pozitív, miután március 15-én kapott a Sinopharm-vakcinából. Ez sem szól a Sinopharm ellen. A Hindustan Times által említett botrány a Sinopharm BBIBP-CorV-vakcináját is gyártó Wuhan Institute of Biological Products körül ez volt, szubsztandard és illegálisan forgalmazott DPT-vakcinákkal összefüggésben.
  • Herpes zoster fellángolások leírása vakcináció kapcsán hat esetben Izraelből, olyanoknál, akik szedtek is mindenféle gyógyszereket, és eleve volt varicella zosteres "priuszuk".
  • A brazil variáns egy héten belül meg tudott ölni egy 14 éves úszót, aki pedig elég jó formában volt szegény. 
  • India a legcsúnyább adatsivatagok egyike, és ez most láthatóvá válik. Az al-Jazeera tudósításából hallhatunk (1) krematóriumról, ahol beomlott a kémény az intenzív használattól, (2) krematóriumról, ahol a tűzifát az ügyfeleknek kell vinniük, (3) krematóriumról, ahol hely híján a szomszédos parkban kezdtek égetésbe, (4) a krematóriumi díjak szélsőséges emelkedéséről, (5) az elégetett testek számának megháromszorozódásáról-négyszereződéséről számos helyen a normál állapotokhoz képest.
  • Ugyanonnan (al-Jazeera): addicionális halálozás számításához közvetlen inputok. A: A gudzsáráti Szurat városában a múlt héten 25 járványhalott jelentve, de napi 100+ holttest égetve. Az minimum 700 akkor. Ha a normál állapot ennek a harmada, azaz 233, a különbözet 467. Mínusz 25 után 442. B: Ahmedabad, Gudzsárát. Egy helyi lap 63 holttest elszállítását dokumentálta kórházi COVID-osztályról 20 hivatalos járványhalott mellett. Ezzel a 43-al +510 jön ki. G.a.h. így: +1155143+32+56+n. És ez messze alulszámlálás persze, csakis konzervatívan.
  • Újrafertőzéses kísérletek indulnak Oxfordban, 18-30 éves önkéntesek részvételével, de persze az eredeti wuhani variánssal, és Regeneron Ab-kezelés készenléte mellett. A P1-el vagy akár a B117-tel ilyet már nem nagyon lehetne bevállalni etikai szempontból.
  • A kórházi önkénteskedésről. Ha van valaki, aki megigazítsa az oxigénmaszkot, vagy megitassa a beteget, életet menthet olyan körülmények között, ahol ápoló lehet, hogy 2-3 órán át nem tud megfordulni egy-egy kórteremben.
  • Brazil újrafertőződéses eset, március 19-én halállal végződött. Az első fertőződés a P1-es variánssal történt. A második a P2-essel (ennél is ott van az E484K mutáció például). Hozzáteszem, hogy már P3-ast is leírtak. A vírusevolúció nem tart szünetet.
  • Az indiai B.1.617-es variáns az Egyesült Királyságban látványos terjedést produkál. Lásd alább ábrán az FT cikkéből. 

sarscov2_variantsrising.jpg

  • Patológiai vizsgálat eredményei agyak boncolása alapján. Mikroglia-aktivitás neuronok ellenében, talán a gyulladási folyamatok, talán a hipoxia miatt a kiszenvedő neuronok invitálásával, súlyos betegeknél.
  • Esettanulmány Dr. Hansentől. Jó illusztrációja annak, hogy a post hoc, ergo propter hoc igen szerencsétlen logika lehet a vakcináció kontextusában.
  • A Lancetbe beküldött Sinopharm-marketinganyag nyomán Menczer Tamás a külügytől kiírta a Facebookra, hogy "a világ vezető orvosi szaklapja állt ki a kínai Sinopharm-vakcina mellett". Ilyen persze nem történt a valóságban. Fentebb már írtam a szóban forgó kínai szerzeményről, ha érdekesek lehetnek a részletek. Mindenesetre érdekes belegondolni, hogy minden komolyan vehetően publikált adat nélkül sikerült februárban nekiugrani éppen a leginkább veszélyeztetettek, a 60 év felettiek átoltásának ezzel a vakcinával. Talán legközelebb nem kellene ilyen húzásokat megjátszani, és akkor nem kellene ilyen kínos magyarázkodásokba bocsátkozni. Apropó, szerencsétlen kommunikáció - ez a Sára Botond által jegyzett körlevél sem volt ott a szeren ilyen szempontból.
  • Indiában a halálesetek jelentése gyakorlatilag erőtlen kísérlet a valóság követésére. A B.1.617-es hullámban eddig 562 addicionális halálesetet számoltam innen. További inputok a Financial Timestól. Bhopal, Madhja Pradés: 777 (810-(810/24)). Bharucs, Gudzsárát: 518 (550-(550/17)). Laknó (Lucknow), Uttar Pradés: 267 (400-(400/3)). Vadodara, Gudzsárát: 305 (320-(320/21)). Dzsamnagar, Gudzsárát: kb. 100. Bans Ghát, Bihar: kb. 15. Az újabb adatokból összesen: 1982. G.a.h. ezzel: +1157125+32+56+n. Tesztelésért egyes helyekről akár 1500 kilométert kellhet utazni, úgyhogy a jelentett halálozás tízszerese is elképzelhető sajnos. Indiából a halálozástöbblet megítéléséhez sincsenek rendes adatok. 
  • Idehaza megerősítés a mániákus alapbetegség-könyvelészet rendetlenségével kapcsolatban ebből az esetből. Váratlanul kiírták egy, a járványban elhunyt kismamánál, aki sajnos nem az első volt egyébként, hogy alapbetegsége: várandósság.
  • A texasi Brazos Valley-ből bukkant fel újabb potenciális Variant of Concern, BV-1-es jelöléssel. A B117-es leszármazottja, de komoly antitestszökő tulajdonságokkal.
  • Áttekintés az indiai surge hátteréről. Csodálkoznak, hogy magas volt az előzetes szeropozitivitás. Hát, pedig nyilván pont ezért választódott ki egy E484K/Q+L452R variáns a tömeges terjedés közegében. 
  • Sokan aggódnak az indiai variáns miatt. Hát, van mit, de érdemes belátni, hogy ha a vakcinákon áttör, akkor a korábbi fertőzések adta relatív immunitáson még inkább. Ez az a változat, amelyik a vakcinákhoz egyelőre lassan jutó fejlődő országokon brutálisan végigmehet.
  • Indiai kórházi horror — a járvány előtti állapotok. Az is kiderül, hogy a "BIMARU államok" külön fogalom Indián belül (Bihar, Madhja Pradés, Radzsasztán és Uttar Pradés), de máshol sem sokkal jobb a helyzet.
  • Két vakcinaáttöréses (de enyhe lefolyású) eset elemzése az USA-ból, benne az elkövető variánsok mutációival.
  • Brazíliában nagy számban haltak meg újszülöttek és gyerekek a járványban, hivatalosan is — hát még nem-hivatalosan. Valószínű számok: 2060 gyermek 9 év alatt, köztük 1302 újszülött (forrás: Vital Strategies (NGO)) — a hivatalos 800 helyett. G.a.h.: +1158385+32+56+n.
  • Két érdekes vírusevolúciós tanulmány is linkelve itt. Az emberi proteómát kódoló gének változásaiból következtet az egyik egy ütős koronavírus-felbukkanásra (bizonytalanságokkal persze) 25 ezer évvel ez előtt.
  • Gulyás Gergely közölte a minap kutatási eredményeit arról, melyik a legjobb vakcina. Eredményei ("a Sinopharm jobb, mint a Pfizer") megdöbbentő mértékben egybeesnek a kormány orientális érdeklődési körével. Praktikus!
  • Kínos, de közben egy fokkal komolyabb adatok is befutottak azért Szerbiából. A HVG azt írja a beszámolójában: "A legalább egy oltáson átesettek közül az AstraZenecát kapottak 2,3 százaléka fertőződött meg, a kínait kapóknál ez 2,2 százalék, az oroszt kapoóknál 1,8, míg a Pfizernél 1,1 százalék volt." + "A beoltottak közül tüdőgyulladást diagnosztizáltak a kínaival oltottak 0,7 százalékánál, az orosszal és AstraZenecával oltottak 0,3 százalékánál, és a Pfizert kapók 0,1 százélékánál." Mivel sajnos itt sem peer-reviewed hard science-szel van dolgunk, azt azért látni kell, nem tudom megítélni, hogy a kínai vakcina után kevesebb megbetegedésből kialakuló több tudógyulladás statisztikailag szignifikáns-e. De ha igen, akkor a VAERD is eszembe jut erről, és ez elgondolkodtató. (Amúgy a népvakítás kerülése érdekében érdemes ilyenkor odatenni a be nem oltottaknál előforduló fertőzési rátát is, ugyebár.)
  • És közben egy metaanalízisből kitermelődött egy ilyen táblázat is. Sajnos kész tényként beírták a Sinopharm saját jelentésű adatait is, és azért ez így nem az igazi, de itt is összevethető, hogyan állnak a vakcinák a versenyben. Az AstraZeneca pl. elég rosszul, ha a P1-es vagy a B1351-es variánsokról van szó :( A Pfizer viszont relatíve jó védelmet ad ezek ellen is.
  • A sequelae problémája - növekedett mortalitáskockázat (kockázati grádiens mellett) és maradandó egészségkárosodások a fertőzésen átesetteknél. A hülyék kedvéért: azt hiszitek, a COVID "csak" krónikus betegeknek árt? Kis buták. A COVID krónikus betegeket gyárt, ipari szinten. Ami a mortalitáskockázatot illeti, 1,03-as hazard ratio jött ki még a nem-hospitalizált COVID-betegek kárára is a COVID-on át nem esettekkel szemben, daganatos megbetegedések és baleseti halálozás változók kontrollálása mellett is — igaz, tág, lefelé az 1 alatti tartományba nyúló konfidenciaintervallummal.
  • 30 éves nő vénás trombózisra hajlamosító IBD-vel (azon belül Crohn) tüdőembóliával kórházba kerül, a kórházban víruspozitív. Két hónap kezelés után hazakerül, de nem sokkal később meghal. Sajnos valós esetről beszélek, és emiatt olvasgattam kicsit a Crohn és a COVID interakciójáról. De egyelőre nem igazán konkluzív a kép.
  • Az Egyesült Államokban 75 millió ember teljes átoltása után volt (ezek közül) 5800+ fertőződés és 74 halállal végződött COVID-megbetegedés. Jelenleg terjed a társadalmi média hálózatain egy állítólagosan az EMMI-től származó és kormányzati belső tájékoztatásra szánt adatokat közlő táblázat, miszerint Magyarországon 1,6 millió oltottból két dózis után 47-en haltak meg, és ebből 44-en a Pfizer két dózisa után. Még ha az eltérő tárgyidőszaki járványintenzitást figyelembe veszem, akkor is: vagy rendkívül furcsa dolgot látunk (adatanomáliát? adatfeldolgozási bénázást? hamis zászlós információs műveletet?), vagy pedig valakinek teljesen elgurult a gyógyszere. Mindegyik lehetőség érdekes, várom a fejleményeket.
  • Kieg. az iméntihez: a kormányzati tájékoztatás közben egészen komolyan kihozta adatosítva, hogy a SOKAK ÁLTAL TARTÓZKODÁSSAL KEZELT VAKCINÁK jobbak, mint a SOKAK ÁLTAL PREFERÁLT VAKCINÁK. (Azt is írják: 5714-en fertőződtek és 273-an haltak meg nálunk a (bármilyen vakcinás) 2. dózis beadását követően.) Mindezt egy olyan, kőkeményen köztájékoztatós pósztban, ahol lenyomtak ehhez egy kis "oltásellenesbaloldalozást" is, és a pószt lényegi üzenete így tulajdonképpen annyi, hogy "nem az van, amit az ellenzék mond, hanem amit mi mondunk". Többen helyesen rákérdeztek ezek után, hogy ha a Pfizer tényleg rosszabb volna, és ezt ők így gondolják és tudják (és nem tegnap óta, hiszen adatok ezek szerint voltak már korábban is), akkor miért azzal oltották az idősebbek egy jó részét, az eü. dolgozókat, a tanárokat és a kismamákat. Mellesleg az említett csoportokból az is következik, pl. az idősebbekkel összefüggésben, hogy mivel ott vannak súlyosabb esetek többen, feltételezhetően vakcinaáttörések nyomán is, ez eleve ronthatja az idősebbeknek inkább adott vakcina mutatóit (mint confounding factor).

Folyt. köv. Április 26-tól új bejegyzést nyitok, addig még itt.

36 komment

süti beállítások módosítása