David Petraeus lemondott a CIA igazgatói posztjáról - mint azt mindenki hallhatta az elmúlt két napban a hírek között. Tette mindezt egy házasságon kívüli kapcsolat miatt, melyet saját maga is csúnya tévedésnek nevezett levelében, amelyben Obama elnöktől a felmentését kérte a pozíciójából.
Dacára Petraeus nyílt beismerésének, beindult a spekuláció, hogy valóban ez állhatott-e a nyilvánvalóan az elnökválasztás utánra - annak befolyásolását kerülendő - időzített bejelentés mögött. Közben az is kiderült azonban, hogy nagy valószínűséggel kivel volt viszonya a tábornoknak: az életrajzírójával, Paula Broadwellel, akivel sok időt töltöttek együtt, például Afganisztánban is. Már csak Broadwell munkájából adódóan is közel kerültek egymáshoz, egyáltalán nem elképzelhetetlen fordulat tehát, hogy annak idején összejöttek, és az elnökválasztás előtti napokban vagy akár hetekben tényleg nem lett volna szerencsés ezt a hírt is bedobni a többi gumicsont közé. Ha minden igaz, az FBI egyébként azért akadt az affér nyomára, mert Paula Broadwell egy másik nőnek elég durva, "fenyegető" tartalmú e-mailt írt, hogy az ne ólálkodjon Petraeus környékén.
A túlfeszített spekulációkkal szemben ajánlom ezt a cikket, jó képek gyűjteményeként pedig ezt itt.
Ami viszont Petraeus jövőjét illeti, azt jelen állás szerint nem látom politikailag reménytelennek: visszatérhet majd így vagy úgy. A józan észen túl a tudomány válasza a miértre ezzel kapcsolatban az Aronsonék által leírt "pratfall hatás", avagy lefordítva: a seggreesés-hatás (itt lehet megnézni egy előadásrészletet róla).
Egy csúnyább, ugyanakkor vélhetően nem tragikus kimenetelű melléfogásért egy általunk eleve inkompetensnek tartott személyt leértékelünk. Egy különösen kompetensnek tartott személyt viszont még fel is értékelhetünk. Az, hogy "ő is ember", közelebb hozhatja őt a szemlélőhöz, aki ezek után az erényeit nem homályosító baklövésben éppen a meglévő erények relatív felértékelőjét fogja látni. Ezek után Petraeus ügyében még azt is hozzátehetjük, hogy egyébként gender szempontból se legyünk érzéketlenek, hogy egy férfinak az övéhez hasonló félrelépését gyakran sokkal megbocsátóbban - ha nem éppen erényként - kezeli a diskurzus, mint ha egy nő tenne ilyesmit hasonló pozícióban.
Petraeus helyt állt Irakban, Afganisztánban pedig nem szerepelt rosszul egy nem sok reménnyel kecsegtető helyzetben; nyilvánvalóan remek katonatiszt, intelligens, értelmes ember. A korához képest kiválóan tartja magát - annyira, amennyire kevesen remélhetik. És ezek után derül ki, hogy az olykor spártai életkörülmények közepette, melyeket ő vélhetően jól tűr, azért ő sem tudott megbirkózni legalább egyetlenegy kísértéssel. A hibáját pedig beismeri, nem próbálja kisebbíteni stb. Ezek után nem csoda, hogy még Obamáról is azt híresztelik, nehéz szívvel egyezett bele Petraeus lemondásába.
Úgyhogy a címben feltett kérdéssel kapcsolatban eredményt is hirdethetünk. A jelen állás szerint:
