Külpraktika

Külpraktika

Petraeus lemondása: Skyfall vagy "pratfall"?

2012. november 11. - Marton Péter

David_Petraeus.jpgDavid Petraeus lemondott a CIA igazgatói posztjáról - mint azt mindenki hallhatta az elmúlt két napban a hírek között. Tette mindezt egy házasságon kívüli kapcsolat miatt, melyet saját maga is csúnya tévedésnek nevezett levelében, amelyben Obama elnöktől a felmentését kérte a pozíciójából.

Dacára Petraeus nyílt beismerésének, beindult a spekuláció, hogy valóban ez állhatott-e a nyilvánvalóan az elnökválasztás utánra - annak befolyásolását kerülendő - időzített bejelentés mögött. Közben az is kiderült azonban, hogy nagy valószínűséggel kivel volt viszonya a tábornoknak: az életrajzírójával, Paula Broadwellel, akivel sok időt töltöttek együtt, például Afganisztánban is. Már csak Broadwell munkájából adódóan is közel kerültek egymáshoz, egyáltalán nem elképzelhetetlen fordulat tehát, hogy annak idején összejöttek, és az elnökválasztás előtti napokban vagy akár hetekben tényleg nem lett volna szerencsés ezt a hírt is bedobni a többi gumicsont közé. Ha minden igaz, az FBI egyébként azért akadt az affér nyomára, mert Paula Broadwell egy másik nőnek elég durva, "fenyegető" tartalmú e-mailt írt, hogy az ne ólálkodjon Petraeus környékén.

A túlfeszített spekulációkkal szemben ajánlom ezt a cikket, jó képek gyűjteményeként pedig ezt itt.

Ami viszont Petraeus jövőjét illeti, azt jelen állás szerint nem látom politikailag reménytelennek: visszatérhet majd így vagy úgy. A józan észen túl a tudomány válasza a miértre ezzel kapcsolatban az Aronsonék által leírt "pratfall hatás", avagy lefordítva: a seggreesés-hatás (itt lehet megnézni egy előadásrészletet róla).

Egy csúnyább, ugyanakkor vélhetően nem tragikus kimenetelű melléfogásért egy általunk eleve inkompetensnek tartott személyt leértékelünk. Egy különösen kompetensnek tartott személyt viszont még fel is értékelhetünk. Az, hogy "ő is ember", közelebb hozhatja őt a szemlélőhöz, aki ezek után az erényeit nem homályosító baklövésben éppen a meglévő erények relatív felértékelőjét fogja látni. Ezek után Petraeus ügyében még azt is hozzátehetjük, hogy egyébként gender szempontból se legyünk érzéketlenek, hogy egy férfinak az övéhez hasonló félrelépését gyakran sokkal megbocsátóbban - ha nem éppen erényként - kezeli a diskurzus, mint ha egy nő tenne ilyesmit hasonló pozícióban.

Petraeus helyt állt Irakban, Afganisztánban pedig nem szerepelt rosszul egy nem sok reménnyel kecsegtető helyzetben; nyilvánvalóan remek katonatiszt, intelligens, értelmes ember. A korához képest kiválóan tartja magát - annyira, amennyire kevesen remélhetik. És ezek után derül ki, hogy az olykor spártai életkörülmények közepette, melyeket ő vélhetően jól tűr, azért ő sem tudott megbirkózni legalább egyetlenegy kísértéssel. A hibáját pedig beismeri, nem próbálja kisebbíteni stb. Ezek után nem csoda, hogy még Obamáról is azt híresztelik, nehéz szívvel egyezett bele Petraeus lemondásába.

Úgyhogy a címben feltett kérdéssel kapcsolatban eredményt is hirdethetünk. A jelen állás szerint:

Pratfall.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://kprax.blog.hu/api/trackback/id/tr984901504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.11.11. 18:14:30

Valójában egy hibát követett el: rosszul választott szeretőt. Egy szerető ne írjon fenyegető e-mail-eket senkinek...
De az ő pozíciójában piszok nehéz lehet szeretőt választani :(

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2012.11.12. 08:52:59

@skarlát betű: kétségtelenül, bár tegyük hozzá, hogy amikor ez a történet kezdődött, Petraeus még nem CIA-igazgató volt. Az affér zajlott akkor is, amikor Petraeus az ISAF koalíció katonai parancsnoka Afganisztánban - ha nem éppen ott kezdődött, Paula Broadwell "embedded" státusza idején :)

Persze COMISAF-ként sem egyszerűbb ilyesmibe keveredni.

Link Elek 2012.11.12. 16:01:21

Exit Petraeus–And His Famous Military Doctrine
swampland.time.com/2012/11/12/exit-petraeus-and-his-famous-military-doctrine/

Elindult a sajtotamadas a COIN ellen.
Ugy tunik, hogy csak az elso es az utolso bekezdest irta frissen a TIME, a tobbi mar kesz lehetett egy ideje.

Link Elek 2012.11.12. 16:18:52

az FBI varta ki a valasztasokat

THE MOST INTRIGUING WORDS in any newspaper today: “Bob Woodward contributed to this report,” at the end of the WashPost’s 1-col. lead story, “Petraeus probe draws scrutiny,” by Karen DeYoung and Sari Horwitz.

--THE SMART MONEY says Bob’s contribution is included in this passage: “During separate interviews with the FBI, … Petraeus and Broadwell admitted to the affair. After a final interview with Broadwell the week of Oct. 22, and with Petraeus the week after, investigators concluded there had been no criminal cyber-harassment. On Nov. 6, Election Day, the FBI notified Director of National Intelligence James R. Clapper Jr. for the first time of the inquiry and its outcome. … Clapper spoke by telephone with Petraeus that evening and advised him to resign. On Wednesday, Clapper told the White House, which informed President Obama the next morning. Petraeus offered his resignation to Obama that afternoon; Obama accepted it Friday morning.” wapo.st/RSso2j

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2012.11.12. 18:58:47

@Link Elek: illetve úgy tűnik, hogy itt akkor mindenki együtt várt ki az ügyben, hiszen Broadwell és Petraeus a kihallgatásuk nyomán tudták, hogy van ez az ügy.

A COIN elavulttá nyilvánítása már korábban megkezdődött, folyamatosan fordult ellene a diskurzus, ahogyan az emberek belátták, mi kellene Afganisztán tartós megoldásához, aminél mindenkit sokkal jobban érdekelt az al-Kaida lezúzása. Ettől még a COIN nem rossz dolog, csak nem arra a problémára jelenti a megoldást, amelyik az amerikai érdekek szempontjából a legfontosabb, hanem egy másikra, amelyikkel az elejétől fogva nem akart foglalkozni igazán őszintén senki.

Viszont kezdek kételkedni a saját pratfall hipotézisemben (bár megdöntve még nem látom), mert ha Petraeus tényleg több viszonyt is folytatott, azzal a foglalkozása körében generált biztonsági kockázat ügyében túlléphet egy kritikus mértéket a nagyobb nyilvánosság szemében is. Figyelni kell, hogyan alakul az ügy.

Link Elek 2012.11.13. 07:46:13

Szerintem amig a miertre nincs valasz, addig tartani fog a sajto erdeklodese, es ameddig a sajto rugozik a kerdesen, addig pl. az FBI cselekvesi kenyszerben van.
A miertre pedig azert nincs valasz, mert az amerikai konzervativ vilagszemleletben Petraeus elete kozel volt a tokeleteshez, ezt "cserelte" le egy rosszabra. Ami erthetetlen, ha igaz ez az eletszemlelet. Petreaus se nem osztonlény, se nem buta, amit csinalt annak oka van, ami jelenleg nem nyilvanos.

FBI says agents at the home of Petraeus' lover
www.usatoday.com/story/news/nation/2012/11/12/fbi-search-home-paula-broadwell/1701495/

Link Elek 2012.11.13. 07:51:05

A liberalis ujsagirok szerintem egy jo lehetoseget latnak, hogy a "family value"-k latszolagos szerepét/erteket csokkentsek
Amerikaban van "hely" a valtozasra, osszehasonlitva mondjuk a francia/magyar viszonyokkal :)

Link Elek 2012.11.13. 10:32:18

Marine Gen. John R. Allen, the four-star U.S. commander of the war in Afghanistan, exchanged thousands of “potentially inappropriate” emails with Jill Kelley, the Tampa woman who claimed to have been harassed by the ex-mistress of former CIA Director David Petraeus, a senior defense official told POLITICO early Tuesday.

Read more: www.politico.com/news/stories/1112/83747.html#ixzz2C5rFZS2F

knowyourmeme.com/memes/that-escalated-quickly

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2012.11.13. 17:35:20

@Link Elek: Ez az ügy kezd nagyon furcsa lenni:
"the FBI agent Kelley originally alerted about the emails was later taken off the case after concerns about his conduct, Fox News has learned -- including accusations that he sent shirtless photos of himself to Kelley"
www.foxnews.com/politics/2012/11/13/florida-housewife-in-petraeus-scandal-reportedly-never-spared-anything-for/#ixzz2C7ZbPAcE

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2012.11.13. 18:48:24

@Link Elek: Paula Broadwell férje, Scott Broadwell radiológus, és a floridai Sanibelből való, ha minden igaz - a szülei most is ott élnek, Tampától délre. Jill Kelley férje, Scott Kelley sebész a tampai Moffitt Rákközpontban. Csak úgy lejegyzem. Egyelőre nem tudom, lehet-e ennek relevanciája azzal kapcsolatban, hogy Paula Broadwell Jill Kelley-nek írott e-mailje vezette rá az FBI-t az egész ügyre, elvileg. Közben Jill Kelley ügyvédet fogadott, aki korábban John Edwards volt demokrata elnökjelölt számára is dolgozott.

Link Elek 2012.11.13. 19:35:38

ugy tunik legjobb esetben is egy swingerklubbot leplezett le az FBI :)

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2012.11.13. 21:00:46

@Link Elek: ez jó :)

A Kelley-féle e-mail fiók egyébként közös használatú volt (férj és feleség közös fiókja). Broadwell pedig elvileg nem feltétlenül a saját címéről írt neki. Úgyhogy valószínűleg az volt a célja, hogy Jill Kelly férje közbelépjen, ne hagyja ezt a Jillt Petraeus közelébe menni (ha igaz, hogy köztük, mármint Jill Kelley és Petraeus között nem történt végül semmi).

Itt is vannak újabb részletek:
online.wsj.com/article/SB10001424127887324439804578115410189757452.html?mod=europe_home
Broadwell Líbia ügyében is eleresztett egy broadside-ot :)

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2012.11.15. 08:18:43

Az NYT tovább követte a tampai szálat: www.nytimes.com/2012/11/14/us/tampa-social-scene-at-center-of-petraeus-scandal.html?src=me&ref=general

Figyelemre méltó, hogy a Kelley család el volt adósodva. De közben a CENTCOM-os katonai elit hozzájuk járt, sőt még mindig jár, partizni.

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2012.11.16. 09:46:10

@Marton Péter:

Jill Kelly az egy teljesen különböző nőszemély, kedves uram.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2012.11.16. 09:52:05

@Rammjaeger83: Ramm, itt valamit összekavarsz, nézd végig a kommenteket.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2012.11.16. 09:59:20

@Rammjaeger83: amúgy Kelley, és nem Kelly, bár egyszer már én is rosszul pötyögtem le.

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2012.11.18. 11:43:00

@Marton Péter: Igen, pont ezt mondom. Jill Kelly és Jill Kelley két ismert, de teljesen különböző nőszemély.

Link Elek 2012.11.18. 12:37:23

@Rammjaeger83:
@Marton Péter:
rá gondolsz?
en.wikipedia.org/wiki/Jill_Kelly_(pornographic_actress)
:)
a tobbiek annyira azert nem hiresek, hogy legyen onallo wikipedia oldaluk:
en.wikipedia.org/wiki/Jill_Kelly

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2012.11.18. 13:47:46

@Rammjaeger83: @Link Elek: már minden világos. Én meg csak néztem ártatlanul a világba :)

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2012.11.18. 14:01:58

@Link Elek: a cikk elején felsoroltak közül hol marad McClellan tábornok...?

A közepéhez érve viszont látom, előkerül egy másik tábornok... és... ezen a ponton kicsit hiteltelenné válik nekem a cikk írója:
"... none of our generals have led us to a victory since men like Patton and my grandfather, Lucian King Truscott Jr., stormed the beaches of North Africa and southern France with blood in their eyes and military murder on their minds."

Ez után a nagypapázós hencegés után egyből máshogyan képzelem magam elé a jelenetet, mikor Petraeusszal találkozott a szerző:
"I spent part of the fall of 2003 with General Petraeus and the 101st Airborne Division in and around Mosul, Iraq. One of the first questions I asked him was what his orders had been. Was he ordered to “take Mosul,” I asked. No answer. How about “Find Mosul and report back”? No answer. Finally I asked him if his orders were something along the lines of “Go to Mosul!” He gave me an almost imperceptible nod. It must have been the first time an American combat infantry division had been ordered into battle so casually."

Nem is igazán értem, mit akar mondani, de azt igen, hogy ha Petraeus reakciói valahogyan így néztek ki, kábé ki nem állhatta ezt az embert. Lehet, hogy eggyel több nagypapás utalást sütött el a kelleténél, és azért.

Link Elek 2012.11.18. 19:45:10

@Rammjaeger83:
neki bejott a botrany

XXX movies featuring Kelly have seen a 500% increase in sales ever since the scandal broke ... this according to Gamelink.com, a titan in the online adult movie industry.

GameLink VP of Bus. Dev. Jeff Dillon tells TMZ ... Kelly has also shot from the 212th most searched XXX actor on the site to #4 (in case you were wondering, #1 is Sunny Leone).

Read more: www.tmz.com/2012/11/15/general-petraeus-jill-kelly-kelley-porn/#ixzz2CbLGh4jt

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2012.11.18. 23:17:07

@Link Elek: Jill Kelly eladásai... az ügyben érintett nők közül kétségtelenül ő járt a legjobban... o.O

1) Úgy tűnik, Holly Petraeust elkezdték bántani egyesek, mondván, nem eléggé nőies, csak magát hibáztathatja. A pratfall hipotézis az ilyen kritikusoknál alighanem működött.
www.telegraph.co.uk/news/worldnews/northamerica/9683122/Why-should-Holly-Petraeus-have-sought-to-make-herself-any-lovelier.html

2) Broadwell története - ő is esett akkorát, mint Petraeus, ha az ő szemszögéből nézzük:
www.charlotteobserver.com/2012/11/16/3669354/paula-broadwells-ambition-hit.html
süti beállítások módosítása