Ezen a rendezvényen jártam ma vendégségben, és az egyik, a hallgatóságot és a felszólalókat egyaránt foglalkoztató kérdés az volt, milyen szerepet játszott a Muszlim Testvériség a kairói megmozdulások során. Van ennek külpolitikai relevanciája is persze, és ehhez kapcsolódóan érdekes adalékkal tudok szolgálni például a link mentén elérhető videó formájában (sajnos bizonyos IP-címekről nem játszható).
Ami itt látható (ha látható), egy jóval hosszabb PBS Frontline-doku része. Az ebben a részben látható emberek pedig nyilvánvalóan nem egy reprezentatív mintát jelentenek. Pár alapvető dolog mégis kirajzolódik a felvételek alapján.
- A Muszlim Testvériségen belül generációs szakadék nyílt, és ennek a megmozdulások során alapvető jelentősége volt.
- A fiatal Ikhwan-tagok kimentek tüntetni, részt vettek a tüntetések védelmének szervezésében, a tüntetők ellátásában. Néha csak ők hozták a mikrofont... (Hangsúlyos "pont, pont, pont".) Jelentős szerepet játszottak a kezdettől.
- Miközben ilyen értelemben radikálisabbak voltak a szervezet idős vezetésénél, végig egy jóval az ő köreiken túlnyúló mozgalom részeként gondoltak magukra. Pártként: azaz részként, nem egészként (miközben a Testvériség régi vonalának egy része továbbra is az össztársadalmi reiszlamizáció szükségéről beszélt a sajtónak, a tüntetések első napjaiban ráadásul a rezsimmel folytatandó tárgyalások szükségessége mellett).
- A filmben a reflektorfénybe kerülő fiatal vezető, Mohammed Abbász legalább olyan érdekes jelenség, mint pl. Wael Ghonim. A film végén Izraellel kapcsolatban - akkor először - komorság és indulat költözik a tekintetébe, és az Izraellel fennálló békét egy betörővel kötött békéhez hasonlítja, vagyis tisztességtelen alkunak nevezi. Analógiájában a "házadban" egy betörő által elfoglalt "szobaként" jelenik meg Palesztína, ami azért figyelemre méltó, mert Abbász ezek szerint mégsem feltétlenül egy egyiptomi - Egyiptom határai között fennálló - politikai közösség elsődlegességéből indul ki minden körülmények között. Ez annyira nem meglepő egyébként, hiszen az Ikhwan tagja, de annál inkább figyelemre méltó, hogy azért ezen a ponton is hangsúlyozza, az egyiptomi nép nélkül a Testvériség nem dönthet a béke felmondásáról. Közben pedig mégiscsak egyiptomi aktivista, ha általában a tüntetésekről van szó: Abbász a megmozdulások során végig kompromisszumkészséget mutatott, sőt örömmel vállalta a közös hang és fellépés keresését. Az alapján, amit látunk, a legnagyobb természetességgel tette meg például, hogy megborotválkozott; egy alkalommal egy társát pedig felszólítja, hogy ne a Koránját magasra tartva vonuljon az utcán. Amikor viszont cselekedni jön el az idő, magához veszi azt a bizonyos mikrofont. Miután Mubarak döbbenetesen naiv módon újfent atyaként kíván szólni a politikai szabadságjogok jelentősége miatt az utcára vonult, és a lemondását és bocsánatkérését váró tömegekhez a Tahrír téren, Abbász lép a színpadra, hogy hangot adjon sok jelenlévő érzéseinek - a döntő pillanatban.
Bónusz: hogy tényleg ne csak a Testvériséget lássuk, egyrészt ott van ugye a PBS Frontline-féle film maradéka, érdemes utánamenni, végignézni, másrészt pedig itt van a Közgázról egy előadás a múlt keddről, egy Rania Szeddik nevű aktivistalány beszél a forradalom alatt szerzett élményeiről és az események hátteréről (via m-x, thx 2 Társadalomelméleti Kollégium). Ez egy másik narratíva. 8:50-nél például előkerül egy agyonvert fiatal aktivista fotója, akit a rendőrök azért öltek meg, mert nagydobra verte, hogy a rendőrség a dílerektől elkobzott hasis értékesítésével a hasispiac egyik legfőbb szereplője... ez az eset is jelentős Facebook-protestet, később pedig utcai aktivizmust inspirált, még 2010-ben. Rania Szeddik is figyelemre méltóan szerényen mutatja be egyébként a modern fiatal elit szerepét a történésekben, és kiemeli, hogy január 25-én az egyik kairói szegénynegyed (a Bulaq al-Dakrúr) lakói érték el először a Tahrír teret, tömegesen - márpedig ők nem a Facebookra, hanem minden bizonnyal valamilyen hagyományosabb társadalmi médiumra támaszkodtak. Szeddik azt is kiemeli, a sikeres szuezi megmozdulásoknak mekkora lélektani hatása volt az első napokban - Szuez elmondása szerint minden egyiptomi számára az ellenállás szimbólumaként hatott; a szueziek "azok, akik a briteknek és az izraelieknek is ellenálltak annak idején". Mondani sem kell: Izrael egészen más módon jelenik meg Szeddik diskurzusában, mint Mohammed Abbásznál.
