Meglepődtem, és ez indított újabb pószt megnyitására. Tegnap a líbiai beavatkozás okairól szóló diskurzust áttekintő, azt személyes kommentárral kiegészítő bejegyzést kezdtem, de most már aktuális egy olyan is, amelyik a menet közben születő döntések mozgatórugóival foglalkozik. Ezt kicsit bonyolultabb lenne előre strukturálni, úgy, ahogyan a tegnapi pósztban tettem - ezért itt az új gondolatok (lesz, amennyi lesz) véletlenszerűbben jöhetnek majd egymás után, egymástól kvázi-fejezetként elválasztva, ahogyan a történelem hozza.

* * *

(III. 21.) Nézzük tehát, mitől lepődtem meg annyira. Mike Mullen  tengernagyot, az amerikai egyesített vezérkar főnökét idézném:

"Nem spekulálnék arról, hogy hogyan végződik ez, vagy hogy akkor ki, hol lesz, és mit csinál."

Nem gondoltam volna, hogy ennyire nincsenek konkrét elképzelések. Az lenne a cél, hogy csináljunk valami tartósan zavarosat?

Mindez Kadafi célponttá válásának a kontextusában kerül elő. Valami olyasmi van kirajzolódóban, hogy a brit kormányban egyesek nyitottak Kadafi likvidálásának lehetőségére, de például a brit fegyveres erők vezetése nem áll mögöttük egységesen, miközben az Egyesült Államok is megosztottságot mutat.

A két oldalról, akik helyzetét ismerjük nagyjából - a március 21-i állás szerint:

"Kadafi célpont lehet": Liam Fox brit védelmi miniszter; William Hague brit külügyminiszter; a brit legfőbb ügyész, Dominic Grieve az általa adott jogi tanács vonatkozásában; Hillary Clinton amerikai külügyminiszter; William Gortney altengernagy, az  USA egyesített vezérkarának törzsigazgatója*.

"Kadafi nem/egyelőre nem lehet célpont": Robert Gates amerikai védelmi miniszter; Carter F. Ham tábornok, a U.S. Africom parancsnoka; Sir David Richards tábornok (a brit vezérkari főnök); Jim Murphy, a brit ellenzéki árnyékkabinet tagja; Bob Ainsworth volt védelmi miniszter is a kritikusok sorában.

Gates a koalíciót veszélyeztető tényezőnek nevezte Kadafi likvidálásának a felvetését is - tekintettel arra is, nyilván, jegyzem meg én, hogy Kadafi likvidálása nem igazán következhet a múlt héten elfogadott BT-határozat szövegéből. Ezek után meglepő, hogy Gortney viszont nem zárta ki egy lefejező csapás lehetőségét. Mullen pedig nem spekulálna... Hát ezért van az, hogy itt már én sem spekulálnék inkább.

Íme, forrásaim: két jó írás - egy áttekintés és egy kritikus reflexió - a témában.

* Ha ez a "Director of the Joint Staff" pontos fordítása.

* * *

(III. 22.) Az előző passzushoz kapcsolódik ez is, a kommentek között Link_Elek által említettek közül emelném át, mert zseniális: egy újságíró (a CBS újságírója, ha minden igaz) komolyan nekiáll kérdezgetni Tom Donilon nemzetbiztonsági tanácsadót arról, a BT-határozat fényében releváns módon Donilon "megvédendő civilnek" fogja-e fel a lázadókat? Donilon nem bír nemet mondani a kérdésre, vagyis a válasz valami olyasmi lehet, hogy a felkelők előrenyomulását támogatják adott esetben, de nem tekintik lényegtelennek, hogy ez milyen következményekkel történik, mivel jár.

* * *

(III. 22.) Érdekes volt az is, amikor először hallottam, hogy a Pentagon az "Odüsszeia hajnala" nevet fogadta el a líbiai művelet jelölésére. Hová készülnek bolyongani? Nem biztosak benne, hogy hazaérnek? Nyilván ilyen kérdések merülhetnek fel az emberben. A Wired/Danger Room részéről Adam Rawnsley idéz mindenféle érdekes forrást írásában, és úgy gondolja, nem kell a találgatást túlzásba vinni, nem is olyan különös a választás.

Random tényező volt a döntésben, hogy kétszavas név kellett, és az ABC-ciklus OA, illetve OF tartományaiból kellett választani kezdőbetűt és megfelelő első és második szót ehhez. Az Africom ezek után állt elő az Odyssey Dawn elnevezéssel, amelynek a szisztémát figyelembe véve a fordítása "Odüsszeia Hajnal", így, ebben az értelmetlenebb formában. Mellesleg még ez után is van részben automatizált szűrés, hogy ne legyenek a névben márkanevek, szerencsétlen politikai konnotációk stb., az Odyssey Dawn pedig átment a szűrésen. (Az Open Democracy vagy az Overt Destruction nyilván nem mentek volna át rajta.)

Én mégis azt gondolom, hogy bár az Odüsszeia hajnala eleve értelmezést kínáló fordítás, a névadók szándékait ez tükrözi jobban. A Wired írása idéz egy érdekes cikket a Parameters folyóiratból, és az sem vitatja, hogy stratégiai kommentár is gyakran beépül ezekbe az elnevezésekbe.

* * *

(III. 22.) Fentebb már szóba került, hogy a felkelőket elismerné-e megvédendő civilnek a BT-határozat kreatív értelmezését - szemben a brit vagy a francia vezetéssel - egyre kevésbé pártoló Egyesült Államok. Ma Carter F. Ham tábornok nyilatkozott a témában a U.S. Africom részéről. Zanzásítva idézem: "Látva tudósításokat felkelők csoportjairól, akiknek nehézfegyverzete is van, én azt mondanám, rájuk nem érvényes a BT-határozat védelme". Utána kötelező jelleggel hezitált is egy kicsit, de én ettől még sportszerűnek érzem, ha az idézőjelek közötti részt kiragadjuk.

* * *

(III. 22.) Robert Gates közvetít az Arab Liga érzéseit illetően, avagy proaktívan elébük megy (lásd a link mentén a 9:46-os bejegyzést). Megállapítja, hogy nehéz lesz az Arab Liga támogatását egy NATO-vezetésű akció számára megtartani; már ha sikerül a labdát a NATO-nak lepasszolni egyáltalán.

* * *

(III. 22.) Olaszországban, amint az várható volt, hallatszanak bosszús hangok a műveletekkel kapcsolatban. Ők szeretnék a britektől és a franciáktól (de különösen az utóbbiaktól) a NATO-nak adni a stafétát az irányítás terén. Gianpiero Cantoni, az olasz Szenátus védelmi ügyekkel foglalkozó bizottságának elnöke - és Berlusconi pártjának, a Il Popolo della Libertànak a politikusa - olyanokat mondott, hogy a franciákat az elnyerhető olajszerződések és a földközi-tengeri térségbeli befolyásuk kiterjesztése motiválja. "Franciaország attitűdje elfogadhatatlan. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy mi kapjuk a menekülteket, meg kell védenünk a befektetéseinket" - így beszélt Cantoni.

* * *

(III. 22.) És ha az imént azt mondtam, "így beszélt Cantoni", ez bizony csak a kezdet volt. Mert volt ma az Észak-atlanti Tanácsnak egy ülése, ahol ilyen apróságok történtek: 1) Norvégia meggondolta magát, amíg nem derül ki, mi lesz a műveletek parancsnoklásának a kérdésével, kivár; 2) a francia képviselő felháborodott azon, hogy mások szerint Franciaország akadályozza a NATO kollektív döntéshozatalát, és a vádakat "cáfolandó" kiviharzott az ülésteremből (előtte mondjuk érvelt is azért; az arab országok érzékenységét és potenciális ellenállását előrejelezve a NATO-val kapcsolatban); 3) a német képviselő a német passzivitást ért kritikák miatt távozott, ha minden igaz; 4) Németország mellett Törökország is ellenzi, hogy a NATO vigye tovább a műveleteket. Mit is hagytam ki? Ja, igen, Luxemburg csak NATO-műveletekben hajlandó részt venni... Amit említettem alább, a kommentek között: a NATO úgynevezett legendás konszenzusépítő tartalékaira most bizonyosan szükség van/lesz.

* * *

(III. 23.) Amint azt a kommentek között már részben kitárgyaltuk, a költségek kerülése meghatározó műsorszám lesz a líbiai beavatkozás programjában. Az Egyesült Államok Kongresszusa is kezd némi nyomást gyakorolni ebben az ügyben, Cameron brit miniszterelnök is szembesül kritikával ezen a téren, és bizony Franciaország sem kerülheti el a matematikai alapműveleteket. Ezt aligha kompenzálják a francia védelmi ipar számára adódó promóciós lehetőségek, melyekre az utóbbi írás is kitér, idézve egy elemzőt, akinek a szavait mindentől függetlenül érdekes közvetíteni: "Tény, hogy a Rafale-okat Afganisztánban is bevetik, de az egy nem túl népszerű konfliktus, ezért a gyártók haboznak a gépekről afganisztáni összefüggésben kommunikálni. Líbiában azonban a nép felszabadítása folyik Moammer Kadhafi igája alól (...) jó reklámot csinálhat".

Mivel azonban a francia védelmi költségvetést világszerte zajló műveletek és kedvezőtlen konjunktúra terhelik, Franciaország aligha lesz meggyőzhetetlen, hogy a líbiai vállalkozás katonai vezényletére ne valami ad hoc megoldást keressen, és inkább nyugodjon bele az amerikaiak és a britek által pártolt megoldásba (NATO). Persze ettől még a NATO-n belül ennek vannak ellenzői egyelőre.

* * *

(III. 23.) Sikerült közben némi magyarázatot találnom a francia külpolitika alakulását illetően. Nem tűnt elegendőnek a nyugati sajtóban is hangoztatott tézis, hogy Sarkozy kizárólag a népszerűsége miatt aggódott. És lám. Oksági kapcsolatot szigorúan módszeresen kimutatni nehéz lenne, de azért szerepet játszhatott, hogy Sarkozynak komoly belső ratifikációs kihívásokkal kellett szembenéznie az utóbbi időben - ha úgy tetszik, bürokratikus klikkek lázadásával. Még 2008-ban a védelempolitikáját támadta egy csoport védelmi körökből, névtelenül, egy, a Le Figaróban megjelent cikkben. Ők voltak a Surcouf csoport, és a francia belbiztonság utóbb egy kicsit azért  lecsapott rájuk. Most februárban az ilyen típusú, névtelen kihívást imitálta a Marly csoport, diplomaták köre (aktívaké és visszavonultaké), akik a Louvre egy kávézójáról nevezték el magukat, ahol először találkoztak. A Marly csoport levelében érdekes dolgokkal találkozhatunk. Amit hirtelen kiemelnék: felróják Sarkozynak, hogy a francia külpolitikát ma nem tiszteli eléggé a világ, és... és... és... hűha. Még azt is felróják, hogy azok a jó kis Rafale gépek kihasználatlanok.

Lezárva március 23-án. (Bár a téma egyes bejegyzésekben ettől még előkerül majd.)