"Gyakorlatilag nem mehetünk ki egyáltalán. Nem mehetünk át az utcán, ehhez is egy alagutat kell használnunk. Nincsenek itt gyerekek, nincsenek itt családok. Gyakorlatilag csak a macskák vannak nekünk. Ez hoz minket a legközelebb valamiféle normalitáshoz."

Ezt a sokatmondó pár mondatot a kabuli amerikai nagykövetség egyik alkalmazottja mondta, aki egy macskapárti bizottság tagjaként harcban áll a követség magas rangú diplomatáival és másokkal a követség területén élő kb. harminc macska (a hírek szerint mára kevesebben vannak) kiirtásának terve kapcsán. Utóbbit közegészségügyi okokból kezdeményezték egyesek, amire a macskapárti tábor (köztük pl. egy USAID-es szakember) azzal az érvvel válaszolt, nagyon helyesen, hogy ha a macskák nem lesznek, majd lesznek más élőlények, akiket ők eddig távol tartottak.

Túl azon, hogy a hatvannál több napja húzódó ügy a "bürokratikus politika" szempontjából is érdekes esettanulmány, a helyzet bámulatosan szimbolikus - mint pars pro toto ragadja meg az afganisztáni dolgok állását, ha nagyon akarom.

Ráadásul a macskapárti tábor racionális érvei nem bizonyultak elég hatásosnak, és a védelmezők idővel gerillataktikákhoz folyamodtak a propaganda terén. A tálibok módjára éjjeli leveleket hagytak hátra, és röplapokat, AK-47-essel a bajtársak közelgő kiszabadítására figyelmeztető macskákkal, vagy például ¡Viva la revolución! felirattal és El Gato aláírással.

Illusztráció...