A tegnap öngyilkos merénylők által lerohant kabuli British Council blogját idézzük (még a támadás előtti időkből):

"Miközben ettük a kebabot, körülöttünk a virágágyások közt a Kabuli Egyetem harminc biológia szakos diákja serénykedett. Az őshonos virágflóránkat tanulmányozták, szirmokat gyűjtöttek, talajmintákat vettek, igyekezve fejleszteni növényismeretüket.

A kezdő botanikusokat a Közép-Keleti Növények Központjának és az Edinburghi Királyi Botanikus Kertnek az igazgatója bátorítgatta. A British Council segítségével jöhetett létre ez a felsőoktatási kapcsolat, melynek célja az afgán tanulási és tanítási kapacitások fejlesztése a biodiverzitás és a növényvédelem területén.

"De hogy lehet ennyire ezoterikus és elvarázsolt dolgokkal foglalkozni arrafelé?" - szinte hallom a kérdést. A háború sújtotta Afganisztán súlyos helyzetében miért is fordítunk erőforrásokat (még ha oly szerényeket is) az efféle virágkurkászásra?"

Ami azt illeti, tényleg nem világos. Ami itt történik, nem egy világos logikai műveletvezetési vonal (logical line of operation) része - sokkal inkább azért történik, mert a British Council ért az ilyesmihez - összekapcsolni a felsőoktatásban lévőket -, illetve mert a projekt helyben, az udvaron belül megoldható (biztonság, látszólag). Inkább Standard Operating Procedure (bevett eljárás) tehát, amit látunk - az, ami menne másutt is. A költségek nem is olyan szerények - utaztatás és egyebek. A hatás pedig még békeidőben vagy fokozatosan érvényesülő stabilizáció mellett is bizonytalan lenne, a romló háborús körülmények és a nyugati kivonulás közepette viszont egyszerűen nem lehetnek elvárásai az embernek.

Visszatérve a cikkhez, ott a következő racionalizációkat találjuk:

- "(ez egy) hangos kiáltás a kulturális hagyaték fontosságának érdekében"

- "Afganisztán egyedülállóságának kézzelfogható bizonyítékai (ezek a növények)"

- "a politikai krízisek nanoszekundumnyiak a természetben lejátszódó folyamatokhoz képest"

A borzasztó ebben az, hogy iszonyatosan becsülöm azokat, akik ilyen projekteken Afganisztánban dolgoznak - mint láthatjuk, messze nem tökéletes biztonságban. És nem szeretnék olyan világban élni, ahol minden csak akkor történhet meg, ha valamiféle racionális cselekvési szekvenciába illeszthető. Nem lenne az jó. Ha Afganisztán valóban egy "konfliktusból kilábaló" (post-conflict) ország lenne, ahogyan sokszor utalnak rá, biztosan érdemes lenne ezekkel a dolgokkal próbálkozni, és a leginkább obskúrus területeken is kapcsolatokat és kapacitásokat építeni. Már szimbolikusan is szerencsés lehet. De ha szem előtt tartom a kontextust, a trendeket, a helyzet dinamikáját - úgy már nehezebb lelkesedni sajnos.