Külpraktika

Külpraktika

Egy álláspont anatómiája: Santorum, Irán és Chicago

2012. január 13. - Marton Péter

A napokban a Fehér Háznak írt áttekintésemben kiemeltem a New Hampshire-i republikánus elnökjelölti vitának azt a momentumát, amikor Santorum...

"...már Obamának is odasózott. A 2009-es iráni elnökválasztások miatt támadta, amiért az elnök szerinte „legitimnek ismerte el” az eredményeket és Ahmadinezsád győzelmét. „Érthető, hiszen chicagói politikus!” – vágta oda."

Azt gondoltam, ez nyilván a pillanat hevében jött, és Santorum egy poén kedvéért vállalta ezt be. Persze naivan gondoltam ezt.

Ebben az interjúban, melyet Santorum január 1-én adott az MSN-nek, 1:00-nál lényegében ugyanezt sütötte el. Ez tehát bevett fordulat, álláspont a részéről, és azt kapásból mutatja, mennyire erős a belpolitikai elem Irán emlegetésében a republikánusok részéről.

Érdekes kommunikációs stratégia. Egyelőre nem láttam, hogy nagy diskurzust generált volna, de elsülhet többféleképpen, nyilván közönség függvényében is.

Illinois állam az elmúlt elnökválasztások fényében Obama felé billen. Santorumnak a delegált-jelöltek kiállításával nehézségei vannak itt egyelőre (ezeknek a delegáltaknak később a tampai jelöltállító gyűlésen van jelentősége). De támogatói is vannak azért, még ha Romney is most a legnagyobb esélyes Illinois-ban is, a republikánusok közül. Santorum hátteréhez tartozik, hogy egy évet lehúzott a Carmel Katolikus Gimnáziumban, Illinois-ban (Chicago külvárosában). Az alumni támogató- és ellencsoportot is csinált azóta Santorum számára a Facebookon.

Kieg.: megnéztem a blogmotor által automatikusan ajánlott pósztok listáját, és mivel ez nincs ott, kiteszem ide:

Perry és a tajvani F-16-osok: egy álláspont anatómiája

A bejegyzés trackback címe:

https://kprax.blog.hu/api/trackback/id/tr243542015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Link Elek 2012.01.14. 08:26:16

a feher haz blogba irtam 2 irani kommentet.
erdemes lenne rola beszelni ott az indexesekkel egyutt.
index.hu/kulfold/usa/feher_haz/2012/01/11/ennek_most_mi_az_ertelme_ii./

Link Elek 2012.01.14. 17:03:13

ott még nem latom.
nagyon szar ott a blogmotor. nem pont ez ami itt van.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2012.01.14. 20:28:16

@Link Elek: most leginkább úgy tűnik, hogy azt a kommentemet kiszűrték... nem baj, lesz még alkalom visszatérni erre nem olyan sokára.

Link Elek 2012.01.14. 21:01:50

masold be ide, itt te szűrsz :)

Link Elek 2012.01.14. 21:07:55

ez a konnecting dots elmenye masnak is megvan :)

www.politico.com/playbook/0112/playbook1664.html

CONNECTING THE DOTS – email to Playbook from James Rickards, author of “Currency Wars: The Making of the Next Global Crisis”: “The pieces on the chessboard are starting to move. [Treasury Secretary Tim] Geithner is in China to get their support for financial sanctions on Iran and offer reassurance on oil supplies. [The Joint Chiefs of Staff Chairman, Gen. Martin] Dempsey is in Israel to integrate Israeli and U.S. strategy. Large U.S. troop deployments are in Israel to operate anti-missile batteries. Saudis are offering assurance that they will pump more oil when Iran oil goes offline. Europe is being given more time to line up replacement oil from Libya, Iraq and the Gulf. The Iran Central Bank sanctions resulted in an immediate collapse of the Iranian currency and the start of local hyperinflation. Middlemen are bidding for dollars from the Iraq Central Bank, which has regular auctions, in order to smuggle into Syria and Iran.

“People ask me when the war with Iran will begin and I say it has already started on the cyber, sabotage and financial fronts. … The situation is grave and resembles Europe in the summer of 1914 in terms of interconnectedness and pro-war dynamics with only a vague understanding of outcomes. This will drive oil, gold and silver higher and the policy response will certainly be some form of QE3 [Federal Reserve quantitative easing].”

---
a valasztason egy obama-romney meccset obama iranyaba billentene egy usa-iran haboru.
raadasul szerinem obama megprobalna a libyai tipusu haboruva tenni.
a kulfoldi gyalogos katonaknak iranban brutalis nehez dolga lenne a 2mill fős decentralizalt baidzs milicia miatt. nagysagrendekkel tobb, mint az afgan, vagy iraqi ellenallok

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2012.01.14. 21:38:43

Az aktuális helyzetet illetően a Stratfor fokozza pl. az izgalmakat:
www.stratfor.com/geopolitical-diary/washingtons-gunboat-diplomacy-and-strait-hormuz

Azt írják:
"The arrival of the American nuclear-powered aircraft carrier USS Carl Vinson (CVN 70) and its escorts in the Middle East on Monday has continued to reverberate in world news in a testament to the enduring value of “gunboat diplomacy.” The conspicuous assassination of an Iranian scientist associated with the country’s nuclear program Wednesday has done nothing to quell the issue. Slated to replace the USS John C Stennis (CVN 74) carrier strike group (CSG), which has been operating in the U.S. Fifth Fleet Area of Responsibility since last summer, the Vinson will soon be joined by the USS Abraham Lincoln (CVN 72) CSG, currently steaming westward from the Pacific."

Ehhez képest itt más információk vannak:
gonavy.jp/CVLocation.html
Az Abraham Lincoln lehet, hogy nyugat felé halad, de elvileg a Dél-kínai-tengeren.

Egy iráni háború kapcsán a Hormuzi-szoros pl. elég érdekes. Irán itt válaszolhat, amennyiben mondjuk légitámadások érik, és vesztett helyzetben próbálnának meg villantani valamit. Lezárni a szorost nem tudják, de a hajóforgalomban fennakadásokat okozhatnak annyira, hogy az olajár erősen reagáljon. Egy ilyen sokk a gazdaságnak nem feltétlenül hiányzik Obama számára most.

De tény, hogy van mozgolódás, és a szankciók hatása is érleli a helyzetet valamilyen fejlemények irányában.
süti beállítások módosítása