Rada Péter
A külpolitikai elemzésekben mindig örökzöld kérdés, hogy a közvélemény milyen módon befolyásolja a külpolitikai mechanizmust, egy, a napokban az Interneten viharos sebességgel terjedő videó miatt sajátos megvilágítást kapott.
A kérdés most az Invisible Children Alapítvány által készített Kony 2012 (kampány)film következtében egy igen sajátos kontextusban úgy is újrafogalmazható: képes-e a közvélemény a külpolitikai döntések során elérni azt a kritikus pontot, amely a döntéshozókat konkrét lépések meghozatalára sarkalja, és ha igen, akkor mennyi ideig tartható fenn a politikai elkötelezettség. A nyugati demokratikus társadalmakban nem lehet egyetlen olyan politikus sem, aki morálisan ne tudna azonosulni a film készítőinek és a Joseph Kony elleni kampány szervezőinek a céljával, vagyis, hogy minden embernek (gyereknek) joga van megfelelő körülmények között felnőnie, és hogy Konynak felelnie kell a tetteiért. A tettei sajnos nem példa nélküliek az emberiség történetében, de kétségtelenül nem tűrhetőek el.
A film hétfőn került fel az Internetre és azóta több mint 50 millióan nézték meg, ami önmagában is elképesztő eredmény, de számos kritika is felmerült a filmmel és a készítőkkel kapcsolatban. Ezek többnyire arról szólnak, hogy túlzott leegyszerűsítéséről van szó egy komplex konfliktusnak, illetve hogy valójában nem jelent hatékony segítséget a probléma megoldására, vagyis Kony elfogását nem feltétlenül fogja elősegíteni. A kritikusoknak természetesen igazuk van, de véleményem szerint a kampány lényegi célja nem (vagy nem csak) az ugandai és közép-afrikai konfliktus megoldása lenne, hanem egyfajta kísérlet, hogy a közvélemény képes-e módosítani a külpolitikai döntéshozatalt olyan irányú lépések megtételére, amelyek önmagukban nem lennének magyarázhatóak az ország (természetesen elsősorban az Egyesült Államokról van szó) nemzetbiztonsági érdekeiből levezetve.
Jelen bejegyzés nem a film klissészerűségét szeretné vizsgálni, vagy a hollywoodi mázat kritizálni, hanem sokkal inkább azon gondolkodni, hogy tényleg képes-e egy ilyen jellegű kampány befolyásolni egy külpolitikai döntéshozatali folyamatot.
Kiindulópontnak több dolgot kell figyelembe venni:
- A demokratikus országok külpolitikáját az állampolgárok (közvélemény) által megválasztott vezetők alakítják, akik a politika vastörvényei szerint a szavazatokért versengenek, vagyis nem hagyhatják figyelmen kívül a szavazók véleményét.
- A facebook generáció korszakában könnyebben mérhető a közvélemény változása.
- A facebook generáció a politikusok minden lépését és döntését is figyelemmel tudja kísérni, ami mind a közvélemény, mind a politikusok számára közismert, és ezért nem csak egyszerűen a politikusok bűntudatát lehet felébreszteni, hanem az első pontra utalva figyelmeztetni lehet őket, hogy a közvéleményt követni a saját érdekük.
Már évtizedek óta beszélünk a globalizációról és a közvélemény megerősödött befolyásáról a külpolitikai döntéshozatalra, de még mindig nem áll rendelkezésünkre egy olyan modell, amely pontosan meg tudná határozni a közvélemény tényleges szerepét. (Lásd ezt az elméleti értekezést a témában 2008-ból, itt.) Egy dolog viszont világos, hogy minden külpolitikai lépés hátterében politikai döntés áll, és a demokratikus államok külpolitikájában ezeket a döntéseket a közvéleményt, vagyis a választókat képviselő politikusok hozzák meg. Az is világos, hogy a politikusok állásfoglalása világos iránymutatások alapján befolyásolható. A választói akarat megfelelő kiszolgálása a hatalmon maradás, vagyis a szavazatok maximalizálásának az eszköze. Külpolitikai döntések esetén különösen igaz, hogy az olyan témák, amelyek nem élvezik a választók figyelmét, könnyedén háttérbe szorulnak, hiszen világos, hogy a politikusok nem kívánnak kockázatos külpolitikai lépések kivitelezése mellett elköteleződni. Vitathatatlanul az egyik legkockázatosabb döntés a külföldi intervenciók támogatása. Joseph Kony elfogása és az Úr Felszabadítási Hadseregének a felszámolása pedig ebbe a kategóriába esik.
A globalizáció abban jelent változást, hogy a figyelem több mindenre terjed ki a választói oldalon és a „nyugati” társadalmak közvéleménye fogékonyabb az univerzálisan elfogadott értékek megsértése ellen felemelni a hangját, vagyis jelezni az akaratát a politikusok felé. Az állam (leegyszerűsítve a politikai elit) nem képes megtartani az információk bennfentességén alapuló primátusát ebben az értelemben a külpolitikai döntéshozatal folyamán. A globalizáció egészen biztosan új külpolitikai érát hozott, amelyben az emberek globálisan politikailag aktívak és egyre elfogadottabb az állítás, hogy a globálisan megjelenő problémák mindenki összefogását igénylik.
A filmhez visszatérve: a készítők célja minden kétséget kizáróan az volt, hogy elérjék a közvélemény képviseletében azt a kritikus tömeget, amely a politikusokat döntésre és konkrét lépések meghozatalára sarkallja. Egy biztos, Joseph Kony tényleg ismert lett a világon, és a probléma megoldása felkerült az Egyesült Államok külpolitikai „to do list”-jére. A film, vagy általában a kampány viszont ezen felül arra nem alkalmas, hogy a pontos lépések kivitelezéséhez politikai tanácsot adjon. Vagyis az ilyen jellegű kezdeményezések alkalmasak arra, hogy alakítsák a külpolitikai napirendet, arra viszont nem, hogy világos cselekvési utasítást adjanak. Ebben az esetben Kony elfogása nem világos és pontos javaslat, tekintve, hogy a végleges cél (ráadásul még a filmben is ennek az erősebb az üzenetértéke) az ugandai, vagy általában a világon élő gyerekek életkörülményeinek, kilátásainak a javítása lenne. A politikai elkötelezettség fenntartása ügyében is inkább szkeptikusak lehetünk, vagyis a szervezők félelme sem alaptalan, hogy ha 2012-ben nem történik az ügyben lényegi lépés, akkor még sokáig nem is fog.
A szerző a Young Atlanticist Working Group tagja.
