A kommentek között szóba került, és így végre szembesültem a címben említett film angol nyelvű változatának az elérhetőségével. Úgyhogy megnéztem, és összeírtam menet közben néhány megjegyzést a 9. Század c. orosz filmről (2005; rendezte: Fjodor Bondarcsuk), mely a szovjet katonák szemszögéből mutatná be az afganisztáni háborút; ez lenne a küldetése.

Az első, amit le kell szögeznem, hogy a kritikus hangvétel végett tudatosan el kell vonatkoztatnom egy csomó pozitív benyomástól. Egy délelőttöt nyugodtan végigmozizni (ironikus módon október 23-án) a változatosság igen gyönyörködtető formája, és ez például pozitív irányban torzíthatná a film értékelését. Az is így hatna, ha nem vennék erőt magamon, hogy ebben a filmben a jól megválasztott (például üzbég) forgatási helyszíneken milyen mennyiségű hardware-t és autentikus katonai felszerelést használtak fel a látvány fokozása érdekében. Le tudja nyűgözni az embert, kiváló menekülés a hétköznapokból. Ilyen körülmények között a karakterek is működnek, elkezd velük lenni az ember, azonosulni velük, és a történet egy-két jó momentuma még emlékezetesnek is ígérkezik már az első nézés közepette.

Ezeknek a pozitív hatásoknak a leszűrését követően viszont kikristályosodik egy elég negatív vélemény is, miután a történet végkifejletén is túl van már az ember. Ez itt egy "vietnamiháborús" film, csak szovjet (orosz és más, például csecsen) katonákkal, Afganisztánban - de mégis kifejezetten hollywoodias klisékkel. A harci jelenetekben bemutatott taktikákból kialakuló képet pedig egyszerre találhatnák sértőnek szovjet veteránok és afgán gerillák. Előbbiek rendszeresen "emóznak" tűzharc közben, utóbbiak pedig egy ponton full frontálban nyomják, némelyikük napszemüvegben, egy jól védhető harcállás ellen.

A történelmi szemlélettorzítás ugyanakkor a legnagyobb probléma. A filmben szerepel egy eligazítás, ahol egy tiszt elmondja, hogy az iszlám világ gyakorlatilag egy másik bolygó, az ott élőkkel pedig lehetetlen kijönni, mert mind-mind, együtt az idegenek ellen vannak. Hozzáteszi, hogy Afganisztánt soha nem hódította meg senki, miközben az eligazításon azért átszalad Dzsingisz kán ott letelepült utódai, a hazarák felett - jó kis önellentmondásba keveredik ezzel.

Mindez tendenciózus persze: az üzenet lényege az lenne, hogy Afganisztán alapvetően olyan, amilyen, hiba volt ott erőlködni, de nem a Szovjetunió hibája igazából, hogy a hely olyan, amilyen. Nemhogy 100%-ban nem, de végső soron 0,1%-ban sem. 2005-ben ez a Nyugatnak szóló üzenet is volt természetesen.

Ilyennek festi le Afganisztánt a film egyik - művészi értelemben - legerősebb jelenete, de spoilerek kerülése végett nem írom le, pontosan hogyan:

A szovjet hadseregben valójában rengeteg muszlim szolgált (az összes Afganisztánban megfordult katona kb. 10%-a). Üzbég és tádzsik katonák például nagyjából a Szovjetunión belüli üzbég, illetve tádzsik népesség arányának megfelelően részesedtek a veszteségekből (Bleuer, 2012: 2-4). Jelek utalnak arra, hogy nem is dezertáltak igazán jelentős számban, bár részben nyugati (és annál nagyobb mennyiségben pakisztáni) propaganda terjesztette ezt róluk rendszeresen.

A másik oldalon az afgán népesség nem egységesen kelt fel ez ellen a szovjet hadsereg ellen. A legtöbben, mint az emberek a világon mindenütt, leginkább az életüket próbálták élni a maguk kis világában, ahogyan tudták. A szovjet hadseregnek és szövetségeseiknek a brutalitása ezt persze nem könnyítette meg - a film becsületére váljék, hogy a lakossággal szemben sokszor válogatás nélkül alkalmazott erőszakot teljesen nem hallgatja el. A szovjetek elleni háború éveiben akár 1,3 millió afgán is életét veszthette - 13 833 halott és 10 571 hadirokkant ellenében a szovjet oldalon (Grau, 1996: XIX). A szovjet fellépés kíméletlensége a közhiedelemmel ellentétben egyébként majdnem az ő javukra fordította a küzdelmet 1986-ot megelőzően, még az afgán gerillafrakciók élvezte jelentős pakisztáni és egyéb támogatás, illetve a pakisztáni hátországi bázis elérhetőségének dacára is. Többek között éppen ezért született amerikai oldalon döntés Blowpipe és Stinger rakéták szállításáról a gerillák számára.

Amikor tehát a 9. Század cselekménye játszódik, akkorra az utóbbi fejlemény már jelentősen változtatott az események menetén. De a legfontosabb változás mégis az volt, hogy a Szovjetunió az afganisztáni missziót ekkorra feleslegesnek és fenntarthatatlanul költségesnek találta. 1987-re megszületőben volt az elhatározás a kivonulásról, 1988 februárjában pedig ezt Gorbacsov be is jelentette aztán.

"A 3234-es magaslatért vívott (kétnapos) csatára" ilyen körülmények között, 1988. januárjában került sor. A cél az volt, hogy a hátrahagyni tervezett afgán szövetségesek, Nádzsibullah rendszere számára biztosítva legyen a hozzáférés a pakisztáni határ közelében található Khószt városához. A 3234 méter magasan található hegytetőt, amelyre a csata neve utal, ennek a nagyobb műveletnek a részeként kellett biztosítania az ejtőernyősöknek, Dzsalaluddin Hakkáni gerillái ellenében. Utóbbiak megpróbálták kirobbantani őket onnan (persze nem full-frontál, hegyre felfelé menetelős, csípőből tüzelős stílusban), de sikertelenül. Hat szovjet desszantos meghalt, sokan megsebesültek, de tartották a magaslati pontot, egyébként nem csupán heroizmusból kifolyólag, hanem mert volt tüzérségi és légi támogatásuk is. A gerillák közül sokan elestek. (Kiegészítés: Hakkániék ma is az egyik fő csínytevő csapat az afgán-pakisztáni határvidéken - és sokan egyenesen azt állítják róluk, hogy közvetlen pakisztáni katonai támogatással harcolnak.)

Hát ezt az 1988-as történetet meséli el a 9. század, és a film készítői sajnos kiírják több ponton is, az elején is és a végén is, hogy a történet valós eseményeken alapul. Az "alapulás" rendben, de nem ártana, ha ilyenkor hozzátennék, hogy "a művészi szabadság jegyében ezektől végig eltértünk azért". Úgy mindjárt tartósabb lett volna nálam a kezdeti pozitív érzések hatása.

Bónusz link:

Idei, augusztusi történet a 3234-es magaslat közeléből, ahol többek között egy John Orosz nevű amerikai tiszt is a sebesültek között volt.

Források, ajánlott irodalom:

BLEUER, Christian (2012): Muslim Soldiers in Non-Muslim Militaries at War in Muslim Lands: The Soviet, American and Indian Experience. Journal of Muslim Minority Affairs, 32:4, pp. 1–15.

GRAU, Lester W. (1996): The Bear Went Over the Mountain: Soviet Combat Tactics in Afghanistan. NDU Press: Washington D.C.