Megy a mozikban A túlélő, azaz a Lone Survivor című film. Úgyhogy a felvetésemre megnéztük egy szakkollégiumi kurzus részeként, ha már ott stratégiai és jelenkori konfliktusokat érintő kérdésekkel foglalkozunk.

A film valós történeten alapul: négy SEAL-kommandós történetét meséli el, akik 2005 nyarán egy felderítő küldetésen komolyan bajba keveredtek Kelet-Afganisztánban, amikor az általuk megfigyelni tervezett hadúr, Ahmed Sah emberei megtámadták, üldözőbe vették és levadászták őket. Itt írtam az esetről annak idején én magam. Ez pedig egy könyv részlete a történtekről.

Az alábbiakban most azokat a dolgokat foglalom össze pontokba szedve, amik a küldetés sikertelenségének tényleges okai voltak, egyúttal rávilágítva a film tévedéseire és torzításaira is, amennyire ezek megállapíthatók (bár tisztázatlan részletek és ellentmondó beszámolók mindig is lesznek az esettel kapcsolatban). Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy ezt spoilerek nélkül - azaz poénok lelövése nélkül - csinálni lehetetlen. De ez a film nem feltétlenül olyan, hogy ilyesmik elolvasása után ne lehetne megnézni. Végül is a címben benne van, hogy csak egy túlélő marad. És nyilván a Titanic elsüllyedésén sem lepődött meg senki. Ezzel együtt az olvasóra bízom a döntést, a figyelmeztetést leadtam.

1. A kontextus. Ahogyan a filmben a kontextust bemutatják, még nagyjából stimmel. Ahmed Sah gerillaparancsnok Gulbuddín Hekmátyár embereként egy Csícsál nevű falu környékén ütött tanyát, a Korengál-völgyben. Az afganisztáni háború egy pontján az összes, Afganisztánban végrehajtott légicsapás tíz százaléka ebben a völgyben koncentrálódott, ami jelzi, mennyire az ellenállás egy fészkéről beszélünk esetében (közel a pakisztáni határhoz, vagyis bőséges külső támogatás elérhetősége mellett). Ahmed Sah innét szervezett IED-s merényleteket Kunar tartomány környező részén, a Súrjek- és a Pecs-völgyben is, a koalíciós erők ellen, és ráadásul kifejezetten készült rá, hogy a 2005. szeptemberi választásokat kitartóan zavarja majd az embereivel. Kép a Korengál-völgyből:

2. A terv. A környéken amerikai tengerészgyalogosok tevékenykedtek, akik a Pecs-völgyiekben szövetségesre leltek, és közben a Korengál-völgy pacifikálására törekedtek, miután berendezkedtek. A Korengál-völgyön kívüli viszonylagos nyugalomban a Korengál-völgyiek és más helyiek közötti régi és újabb keletű konfliktusok egyaránt szerepet játszottak.

A tengerészgyalogosok Ahmed Sahra eltávolítandó akadályként tekintettek, és különleges műveleti erők segítségére tartottak igényt vele szemben. A Navy SEAL kapcsolódott be ezen a ponton a tervezésbe. A Marines felvetésével ellentétben ők a kezdettől fogva inkább nem gyalogosan kívánták megközelíteni Csícsált. Helikopterrel kívántak bemenni oda, helikopterről kötélen leereszkedve, két hullámban. Előbb egy felderítő-megfigyelő egységet terveztek beküldeni, hogy Ahmed Sah jelenlétét és hollétét megfelelő bizonyossággal tárják fel, utóbb pedig egy nagyobb egységet, hogy végezzenek vele és az embereivel.

Különösen az első hullám esetében ezt gyorsan kellett csinálni mindenképpen, mert Ahmed Sah emberei megfigyelőkkel gondosan őrizték a környező területet, a helikopterek számára a magas hegyek közötti köteles leeresztéshez pedig nem volt igazán sok alkalmas hely - következésképpen az azonnali felfedezés ("kemény kompromittálódás") kockázata nagy volt. Emiatt született az a döntés, hogy az akciót megelőző éjszakák során végig kamu ráközelítésekkel igyekeznek zavarba ejteni a gerillákat: hogy azok ébersége lankadjon, mire az igazi akció következik majd. A valóságban könnyű elképzelni, hogy a sok kamu ráközelítés és szokatlan helikopterforgalom alapján Ahmed Sahék tudták, vigyázniuk kell, és valami következhet hamarosan. Elképzelhető, hogy fokozottan résen voltak emiatt.

Eközben a gyors leereszkedés érdekében a SEAL minimális létszámú, négyfős egység bevetése mellett döntött, és ez sem javította a túlélési esélyeket.

3. A felszerelés. Dacára annak, hogy mindössze négy főt készültek beküldeni, jelentős kockázat mellett, extrém hegyvidéki terepre, gyakorlatilag ellenséges területre, a SEAL-ek a megbízható rádiózásnál tudatosan előbbre helyezték a felszerelés súlyának csökkentését a könnyebb mozgás érdekében. Ezért a nagyobb teljesítményű PC-117-es rádió helyett, mely az akkumulátora nélkül mintegy négy és fél kiló súlyú, egy könnyebb PC-148-as készülék mellett döntöttek. Ezen múlt, hogy a műveleti terepen aztán nem volt megbízható rádiós összeköttetésük.

4. A landolás. Miután a katonák - a helikopterük néhány újabb, kamu ráközelítését követően - földet fogtak a kijelölt helyen, a helikopter személyzete a gyors távozás érdekében ledobta az ereszkedéshez használt kötelet. A SEAL-ek is sietősen indultak tovább, ezért a körülbelül tíz méter hosszú kötelet hátrahagyták, és csak gallyakat meg leveleket dobáltak rá. Így aztán, ha Ahmed Sah emberei ellenőrizték a helyszínt, miután érzékelték, hogy helikopterrel valakik, valamit műveltek ott, a kommandósok nyomára akadhattak.

5. A kecskepásztorok. Miután alkalmas megfigyelőállást találtak az eredetileg erre kijelölt ponttól kb. egy kilométerre, a SEAL-ek váratlanul kecskepásztorokkal akadtak össze, akiket feltartóztattak.

Gyakorlatilag "puha kompromittálódásként" számoltak a nem tervezett találkozással, mivel fennállt a lehetőség, hogy a pásztorok a falujukba visszatérve szólnak Ahmed Sah embereinek. A film ezen a ponton, úgy tűnik, csúnyán torzít a valóságban történteken: azt állítja, a falusiaknál volt rádió, és hogy a katonák, akik alapvetően egy szót sem tudtak kommunikálni velük, ennek ellenére döntöttek mégis a szabadon bocsátásuk mellett, gyakorlatilag bevállalva, hogy ezzel az életük automatikusan veszélybe kerül. A valóságban a falusiaknak nem volt rádiója, fegyvertelenek voltak, és éppenséggel sikerült kommunikálni velük, persze primitív módon - mindenesetre jelezték, hogy ők "nem tálibok".

Tekintettel arra, hogy a kecskepásztorokat a likvidálásukról is elgondolkodó katonák végül elengedték, a film az esetről korábban megjelent beszámolók egy részéhez hasonlóan gyakorlatilag levonja a következtetést, hogy a pásztorok adták hírül a kommandósok jelenlétét odalenn, a völgyben. Azonban 1) ezt nem lehet "tudni" (ismeretlen tényező); 2) a felfedezés lehetősége egyéb módon is fennállt, ezt tudjuk (lásd feljebb); 3) fegyvertelen kecskepásztorokat bántani akkor sem lett volna elfogadható, ha alaposabb ok lett volna gyanítani bármit.

A kecskepásztorok elengedése után kevesebb, mint egy órával a SEAL-eket megtámadták Ahmed Sah emberei, felülről, előnyös pozícióból. A rendelkezésre álló információ alapján nem tűnik kézenfekvőnek feltételezni - még a helyi terepen kiválóan jártas gerillák esetében sem -, hogy a pásztorok lementek a hegyről, szóltak Ahmed Sah embereinek, ők pedig már fent is voltak, a SEAL-ek pozíciója felett, egy órán belül. Luttrell saját könyvének elbeszélése szerint a kecskepásztorok a hegyen felfelé indultak el, miután elengedték őket. Összességében persze nem elképzelhetetlen, de nem is bizonyított, hogy Ahmed Sahék miattuk bukkantak fel hirtelen.

6. A technológiai fölény Ahmed Sah embereit segítette. Jobb rádiójuk volt, és megfelelően tudták koordinálni a SEAL-ek bekerítését.

7. Az ugrás és Marcus Luttrell megmenekülése. A meredek hegyoldalon ösvény híján egy út volt lefelé, és kellett bátorság (no meg kényszerítő erő) ahhoz, hogy a SEAL-ek ezt használják is. Marcus Luttrell enélkül nem jutott volna el egyedüli túlélőként az egyik közeli faluba néhány jótékony helyi falusi segítségével, akik a hegyoldalban találtak rá, miután félig öntudatlanul ott landolt.

A film a megmenekülés történetét is érdekesen formálja.

Elbeszélése szerint a Luttrellt végül a házába fogadó és ott őt védelmező-rejtegető Mohamed Guláb alapvetően az ősi pastún törvény, a Pastúnváli szerinti kötelességét teljesítette, amikor befogadta Luttrellt, akit a falujába később betörő gerillák - akik ellen a derék falusiak ezek szerint hősiesen, de reménytelenül védekeztek - ezzel együtt is lefejeztek volna végül...

... hacsak a film vége felé nem jönnek az Apache helikopterek, amelyek aztán különösebb gondolkodás nélkül szitává lövik az összes gerillát (persze precízen csakis a gerillákat). Katarzis.

Ehhez képest az értékelés részemről, a rendelkezésemre álló információk alapján: 1) Gulábnak volt választása nagy ívben tenni a Pastúnválira, hiszen gondolkodó emberi lény, nem pedig puszta hardware, amelyen egy Pastúnváli nevű szoftver fut; 2) különösen igaz ez, mivel nem egy pastún befogadása volt a kérdés, hanem egy sebesült amerikai katona megmenekítése; 3) Guláb és a Luttrellt segítő falusiak tényleges motivációja - amellett, hogy nemes cselekedet volt egy rászoruló idegenen segíteni, kockázatot vállalva - praktikus is volt azért: a falu lakói nem voltak rosszban a tengerészgyalogosokkal, volt viszont konfliktusuk a Korengál-völgyiekkel; 4) a gerillák követelték a falutól Luttrell kiadását, ám rossz vért szült volna, ha ezt végül erőszakkal érik el, erre pedig nem vállalkoztak; 5) vagyis nem volt majdnem-lefejezés és csata a faluban, amelynek a végén Apache helikopterek lőtték volna halomba a gerillákat, ahogyan ezt a film mutatja.

Ennek fényében azt mondom: a film befejezése olyan sötét, mint a Korengál-völgyi éjszaka.

Pedig egy jelentős része összességében nem volt annyira rossz. Az ugrás például jól sikerült. Az új-mexikói hegyvidéki terep forgatási helyszínként a Korengál-völgyi terep viszonylag hiteles megjelenítőjének bizonyult. Hogy pozitív dolgokat is mondjak.

8. Az emberi veszteségeken túl - amelyek részeként itt nem is tértem ki arra, mi történt a SEAL-ek segítségére siető felmentő csapatokkal (ez derüljön ki a filmből inkább) - értékes felszerelés is odalett az akció következtében. Éjjellátó felszerelés, különleges műveleti erők céljaira módosított (SOPMOD) fegyverek, laptop egy csomó érzékeny információval: Ahmed Sahék sok hasznos dolgot zsákmányoltak aznap.

Ha valakinek ez happy end lehet: Ahmed Sah 2008-ban állítólag meghalt Pakisztánban. A Titanicot elsüllyesztő jéghegy pedig elolvadt az Atlanti-óceánban.