A republikánusok által Iránnak küldött (azaz pontosabban: a Szenátusban helyet foglaló 54 republikánus szenátor közül 47 által aláírt) nyílt levelet illetően egyesek már azt feszegetik, megsértették-e ez által az érintettek a már két évszázadnál is régebbi Logan-törvényt.
Utóbbi valaha, még a 18. század végén egy, az amerikai-francia viszonyokat saját szakállára rendezni igyekvő pacifista úriember, George Logan esetére tekintettel született meg, és előírta, hogy arra az Egyesült Államok által fel nem jogosított személyek nem folytathatnak "levelezést" (correspondence) vagy egyéb "közlekedést" (intercourse) idegen hatalmakkal az Egyesült Államokat érintő kérdésekben. A republikánus tábor egy része ennek kapcsán azzal védekezik, hogy a szenátoraik végül is lehetnek feljogosított személyek, csakhogy a United States v. Curtiss-Wright Export Promotion ügyben az amerikai Legfelsőbb Bíróság kimondta, az Elnök a nemzetközi kapcsolatok területén az Egyesült Államok egyetlen hatáskörrel felruházott szerve (sole organ). A Kongresszustól elvileg csak tanácsra és utólagos jóváhagyásra kell igényt tartania vonatkozó döntéseit illetően (no meg némi költségvetési támogatásra, teszem azért hozzá).
Erre próbálnak reagálni egyesek most azzal, hogy végül is a republikánus képviselők csak egy "nyílt" levelet írtak, és ez így akkor nem is kifejezetten Irán megszólítása - még ha konkrétan Irán vezetőinek címezték is a szöveget; illetve mondanak olyat is, hogy nem került sor "levelezésre", hiszen csak egy levél volt.
Az ügy természetesen politikai, nem pedig szemantikai kérdés, így bizonyos értelemben meddő ezeket a vitákat elemezgetni, bár érdekes. Demokrata körökben óriási a felháborodás, és a fejeket követelő megnyilvánulások némelyike a republikánusok szabotáló beállítódásáról beszél, és még a néhai Nixon elnök egykori kampánystábjának Dél-Vietnam ügyében tett megnyilvánulásait is emlegetik precedensként (melyekről a közelmúltban került elő több információ).
Én azért felidézném, hogy mindössze pár hónapot kell visszamenni az időben, hogy az ember demokrata részről is találjon erősen partizán jellegű akciót külpolitikai vonatkozásokkal: ott volt a demokrata Dianne Feinstein szenátor asszony - a hírszerzési bizottság elnöke - által publikált jelentés a CIA kihallgatási gyakorlatáról a Bush-időszak alatt. Míg a republikánusok a levéllel a Szenátusban újonnan megszerzett többségüket éreztették, alapvetően erősen átgondolatlan módon, a Feinstein-féle esetben a még fennálló demokrata fölényt használták fel (egy független szenátor támogatásával) az utolsó pillanatban arra, hogy a Bush-időszak már ismert bűneiről még egyszer jól lerántsák a leplet.
A most persze most van, és az aktuális ügyben annak kell a lépéseit önkritikusan megvizsgálnia, aki éppen most járt el úgy, ahogy. A jelek szerint néhány republikánus képviselő már nem olyan biztos benne, hogy jó ötlet volt a levél az ismert formájában. Talán nem Iránnak kellett volna címezniük, mondják néhányan. Talán jobb lett volna Obama felé kommunikálni a tartalmát elsősorban. John McCain szenátor véleménye pedig mindennek kapcsán az, hogy a levél nem volt eléggé átgondolt, mivel... (hatásszünet) Washington felé hóvihar közeledett a levél szövegezése idején, és a kezdeményezők és aláírók igazából már mind arra koncentráltak, hogyan jutnak ki időben a városból.
Ha valakit hóviharok és egyebek közepette azért az amerikai-iráni tárgyalások tartalma érdemben is foglalkoztat - a fenti veszekedésekre ugyanis végső soron ezek kontextusában került sor, bármennyire könnyű minderről megfeledkezni a pártpolitikai csatározások zajában -, azok számára itt látható egy jó összefoglaló arról, nyugati szemszögből mik a megállapodás és a meg-nem-állapodás vonzatai, illetve ezek domináns értelmezései.