Egy évvel ez előtt egy azonos című bejegyzésben azt vetettem fel, az Oroszországban alkalmazotti státusban trollkodók helyzetébe belegondolva:

"Ha valaki az ilyen munkát teljes állásban csinálja, akár úgy, hogy blogot ír, akár úgy, hogy cikkekhez, blogbejegyzésekhez szól hozzá, az vajon milyen személyes tapasztalaton megy keresztül? Utána kell néznie dolgoknak, ha igazán hatásos akar lenni - gyakorlatilag kutatómunkára kényszerül. Persze előre megírt következtetésekkel - de konkrétumokat nem nélkülöző módon, azokat pedig fel kell tárni. Ez a folyamat garantáltan feldob "kényelmetlen tényeket".

Nyilván lehet ezt a munkát is nemtörődöm módon végezni, papagájkodva, csak egy-egy sztenderd üzenetet bekopizva helyekre, nem kapcsolódva érdemben az adott fórumon zajló beszélgetéshez. A legcinikusabbak pedig akár színvonalasabban is űzhetik ezt az ipart. De az akkor a hatásosság rovására megy. A papagájok felett átszalad a tekintet, a cinikusakat pedig néha sikerül megfogni érvekkel: olyankor aztán vagy süketen kell folytatniuk a beszélgetést, azaz papagájjá kell degradálódniuk, vagy visszavonulót kell fújniuk.

Látom tehát jelét az ilyen tevékenység eredményességének, egy pillanatig sem kételkedem benne (sajnos). De nem gondolom, hogy a tökéletesen cinikus megtévesztés - mint gyakorlat, a személyes tapasztalatok szintjén - lehetséges volna."

Ma ebben a cikkben érkezett erre válasz egy érdekes példa formájában, úgyhogy ezt jegyzem (saját fordításban):

"(Szavcsuk) kezdte kellemetlenül érezni magát, meséli, miután nap mint nap vitriolos pósztokat írt ellenzéki politikusokról, akikről igazából nem is volt véleménye, vagy éppen az ukránokról írkált mindenféle csúnya dolgot, mikor pedig néhány közeli ismerőse, köztük a volt férje maga is ukrán volt."