Most, hogy már túl vagyunk az amerikai elnökválasztáson, röviden érdekes lehet még visszatekinteni az alternatív elnökjelöltek külpolitikai programjára is. Hogyan próbálnak a két párt dominálta politikai rendszerben saját üzenetet megfogalmazni ezen a téren kisebb politikai erők? Hogyan próbálnak hatást elérni? Ilyen kérdéseket feszegetek itt.
Íme, az eredmények, a Wikipédiáról:
Ezek után pedig íme, ami az egyes elnökjelöltek programjából és megszólalásaiból a külpolitikát illetően kiolvasható.
Gary Johnson Új Mexikó kormányzója volt (kétszer is megválasztották), mielőtt az elnökválasztásnak nekivágott volna. Eredendően republikánus színekben kívánt versenyezni, és a CPAC konferencián például jó eredményt ért el, ám a GOP-esélyesek közül rövid úton kigolyózták. Jól jött ez az erősödő Libertariánus Pártnak, és mint fentebb látható, több, mint egymillió szavazatot söpörtek be Johnson révén Államok-szerte. A volt kormányzó az alább beágyazott videóban beszél a külpolitikai nézeteiről.
A Romney-val szemben a republikánus jelölti versenyből visszalépni kényszerült Ron Paulhoz hasonlóan Johnson következetesebb libertariánusnak mutatkozik. Belpolitikai téren ez a könnyűdrogokkal, a prostitúcióval vagy például a szerencsejátékkal kapcsolatos toleráns hozzáállásban fejeződik ki a részéről, a külpolitika szempontjából pedig az releváns, hogy ha egyszer az állam méretét és az állami költekezést csökkentené, akkor a haderőre sem fordítana annyit. 43%-os lefaragás szükségességét említi ezen a téren a 2013-as költségvetést tekintve. Támaszpontokat is feladna, csökkentve a globális amerikai katonai "lábnyomot". Ellenzi a nemzetközi segélyezést, és több teherviselést szeretne látni a szövetséges országok részéről. Izraelről 4:42 után beszél: olyan valakiként, aki találkozott korábban személyesen is Netanyahuval, Simon Peresszel és Ariel Saronnal, nem támogatná Izraelt feltételek nélkül a biztonságpolitikájában, de nem is gondolja, hogy meg tudná akadályozni Izraelt bármiben - bár próbálkozna azért, ha arról lenne szó. Szerinte most nincsen arról szó, Irán ugyanis jelenleg nem jelent olyan fenyegetést; ha pedig ez változna, arról az amerikai katonai hírszerzési képességek birtokában úgyis időben tudomást szerezne. Afganisztánból kivonulna: a beavatkozást 2001. szeptember 11-e után szükségesnek látta, az ottani államépítés helyett viszont Amerikát építené, mint arról az alábbi, "A béke olcsóbb" című klipjében is beszél, ahol egyébként a viaskodó demokratákat és republikánusokat halálvágyó, együtt a (fiskális) szakadékba rohanó párként írja le, Thelmához és Louise-hoz hasonlítva őket. Itt érhető el Johnson külpolitikai platformja a saját weboldalán.
A második legeredményesebb jelölt Johnson után Jill Stein volt, a Zöld Párt színeiben. 2002-ben már mérkőzött Romney-val Massachusetts kormányzói székéért. Zöld politikusként azt ígérte, a Fehér Házból ő Zöld Házat csinál, ami angolul nyilván sokkal jobban hangzik, hiszen a "greenhouse" üvegház jelentése a transzparencia asszociációját is maga után vonja. Akárcsak Johnsonnál, itt is - persze más indíttatással - ígéret mindenfajta külföldi katonai vállalkozás feladása. "A háború eszköze idejétmúlt"; "igazi közszolgákra van szükségünk, akik az emberekre hallgatnak - nem a vállalati lobbistákra, akik öntik a kampánytámogatást a háborús kasszába" - így szólnak a legfőbb külpolitikai vonatkozású szólamai. A weboldalán "béke- és külpolitika" alatt foglal össze további álláspontokat. Amellett, hogy harcolna a klímaváltozás ellen, "demilitarizálná" az amerikai külpolitikát, atomfegyvermentes térséget hozna létre a Közel-Keleten, csatlakozna a szárazföldi telepítésű aknák elleni Ottawai Egyezményhez, bezárna száznegyven amerikai katonai támaszpontot külföldön, és 50%-kal csökkentené a védelmi kiadásokat. És "ellenezné a támadó lépéseket nukleáris létesítmények ellen" - talán még a Stuxnet bevetéséhez hasonló lépéseket is?
Virgil Goode virginiai kongresszusi képviselő volt korábban. Az Alkotmány Pártjának lett a jelöltje, miután korábban volt demokrata és republikánus politikus is. A külpolitikai programja relatíve következetlen, és alapvető különbségeket mutat a fenti jelöltekhez képest. Az iszlám világhoz való - a jelek szerint nem túl barátságos - viszonyulás szempontjából sokatmondó lehet, hogy 2006-ban ellenezte, hogy Keith Ellison muszlim vallású kongresszusi képviselő a Koránra esküdhessen fel a képviselői mandátumának megkezdésekor. A nemzetközi segélyezéssel kapcsolatban szkeptikus, az ENSZ-től pedig elvileg megvonná a támogatást. Goode esetében a "perem" (fringe), azaz a fősodortól távol eső, "konteózó" körök egyes nézetei is beszivárognak, és programponttá lehettek: ellenzi például az "Agenda 21" nevű dokumentumot, mely még az 1990-es évek elejéről származik. ENSZ-keretek között, ajánlásként lett elfogadva (és mivel nem nemzetközi szerződés, ezért az amerikai Kongresszus például sem nem ratifikálta, sem nem utasította el). A tárgya különféle elvek és célok rögzítése a fenntartható fejlődés érdekében. Konteós körök ugyanakkor az amerikai szuverenitás globalista veszélyeztetőjét látják benne: egy titkos világkormány bújtatott agresszióját. Goode azokkal ért egyet, akik a Világbanktól és az IMF-től is megválnának éppen ezért. Idézzük:
"Ellenzem az amerikai haderő ENSZ-parancsnokság alá helyezését. Le kell faragnunk az ENSZ-szel, a Világbankkal és a Valutaalappal kapcsolatos kiadásokat. Véleményem szerint a szuverenitásunk kell, hogy legyen a legfontosabb. Ugyancsak kategorikusan ellenzem az Agenda 21-et és más globalista terveket, amelyek annyira ártalmasak az amerikai állampolgárok számára."
Figyelemre méltó, mennyire félreért alapvető dolgokat: összességében nem túl professzionális az anyaga - persze az általa képviseltek számára ez így megfelelhetett. Líbiával kapcsolatban Goode például úgy vélekedett egy alkalommal, hogy csak a Kongresszus hadüzenetével mehettek volna "be oda" - ő pedig elnökként eleve nem is akart volna bemenni, tehát a bengázi konzulátus elleni szeptemberi támadás az ő logikája szerint akkor nem is történhetett volna meg. Együgyűen összemossa tehát a diplomáciai összeköttetés fenntartásának és a külföldi katonai műveletek jóváhagyásának a kérdését. Az ENSZ parancsnoksága alatt pedig természetesen nincsenek amerikai csapatok.
A futottak még kategóriában ott van azután Roseanne Barr, aki a Zöld Párt jelöléséért hiába versenyzett Jill Steinnal, és így a Béke és Szabadság Párt színeiben indult végül (volt színésznő); és Rocky Anderson, aki Salt Lake City polgármestere volt korábban, és a következetesebb baloldali politizálást követelőket képviselni igyekvő, nagyrészt általa megszervezett Igazság Párt élén indult (eredetileg pedig ő akarta a Béke és Szabadság Párt jelölését).
Barr - saját megfogalmazásában "az egyetlen komoly komédiás az elnöki versenyben" - az izraeli-palesztin kérdésben, és általában a háborúkkal kapcsolatban szólal meg külpolitikai téren: a "Fal" ellen, a palesztin menekültek visszatérésének joga mellett, és Izrael katonai támogatása ellen; a háborúkkal kapcsolatban pedig azt mondja, hogy azok a "tőzsdét éltetik", és hogy a katonai-ipari komplexum az Egyesült Államok "árnyékkormánya".
Anderson évekkel ez előtt iraki emberi jogi jogsértésekre és háborús bűncselekményekre hivatkozva szerette volna impeachment alá vonni Bush elnököt. Itt elérhető blogján emellett a klímaváltozás elleni élenjáró globális aktivizmusára hivatkozik még büszkén, és általában a "plutokrácia" (a tehetősek uralma) elleni fellépést ígér.
Hát ennyi. A többi versenyző együtt alig kapott több szavazatot, mint a felsoroltak közül utolsó helyezést elért Anderson. Összesen pedig eredetileg 417-en jelezték indulási szándékukat, a blog gazdaságosabb működtetése érdekében tehát célszerű volt megvárni a befutót ezzel az áttekintéssel :)
Összegzésképpen elmondható, hogy sok anti-establishment és izolacionista gondolattal találkoztunk - ezek az álláspontok szereztek összesen kevesebb, mint másfél százalékos támogatottságot átvitt értelemben, az itt bemutatott jelölteken keresztül.
