Ez a cikk kiváló alkalom arra, pláne így, az év vége felé közeledve, hogy újabb példát mutassunk fel olyan érdek-összefonódásokra, amilyeneket ennek a blognak a bejegyzései gyakran érintenek.

A mai téma: annak megítélése, hogy a Clinton-éra jeles tisztviselői közül - az elnöki adminisztráción belülről és kívülről egyaránt - többen is aktív szerepet játszanak a koszovói üzleti életben, néha éppen egymással ütközve. Erről lehet olvasni az NYT friss tudósításában.

A cikk szerint Madeleine Albright volt külügyminiszter befektetési alapja, az Albright Capital Management jelenleg - e sorok írásakor - versenyben áll lehetséges vevőként a koszovói állami távközlési cég, a PTK privatizációja kapcsán a Twelve Hornbeams S.a.r.l /Avicenna Capital LLC konzorciummal, melynek a fogadott lobbistája, a koszovói kormányzati kapcsolatok felelőse James W. Pardew, Clinton egykori különleges követe a Balkánon (a daytoni tárgyalásoktól a macedón rendezésig szinte mindenben szerepet vállalt annak idején ilyen vagy olyan minőségben). Eközben Albright már résztulajdonos a PTK egyetlen versenytársában, az IPKO-ban is, az Albright Stonebridge Groupon keresztül. Az NYT-cikk egyébként lemarad arról a részletről, hogy az Albright Stonebridge Group társelnöke Albright mellett Bill Clinton 1997-2001-es terminusának nemzetbiztonsági tanácsadója, Sandy Berger.

Ezen kívül is számos példa említhető. Wesley K. Clark, aki a NATO Szövetséges Erők Európai Főparancsnoka (SAC) volt a koszovói háború idején, azaz lényegében az Allied Force hadművelet parancsnoka, egy kanadai energetikai cég, az Envidity elnöke jelenleg, mely a koszovói lignittartalékok kiaknázásán fáradozik. Steven P. Schook, az Amerikai Hadsereg nyugalmazott dandártábornoka Ramush Haradinaj volt koszovói miniszterelnök magántanácsadójaként szolgált, miután korábban, 2003 és 2004 között a KFOR parancsnoka volt (ha igaz, viszonylag szerény javadalmazással is megelégedett tanácsadóként: havi 2600 dollárt kapott, plusz költségtérítést). Mark Tavlarides, aki Clinton nemzetbiztonsági tanácsában a törvényhozási kapcsolatokért felelt, többek között a Bechtel cég javára lobbizott sikeresen, a Van Scoyoc Associates tanácsadó cég kötelékében, mikor a Bechtel szerezte meg a Pristinától az albán határhoz vezető országút építésére szóló megbízást. Tavlarides ma a Podesta Associates munkatársa, a menő tanácsadó cégé, mely havi 50 ezer dollárért dolgozik a koszovói kormány számára jelenleg is.

A Podesta név már előkerült ezen a blogon, a Podesta, Livingston, Moffett lobbicég, a PLM kapcsán. Utóbbinak a hátterében Bob Livingston volt republikánus képviselőt és Toby Moffett volt demokrata képviselőt találjuk, illetve társukat, Tony Podestát, avagy Anthony T. Podestát, a menő lobbistát. Az előbbi bekezdésben említett Podesta Associates cég ma a Podesta Group néven is ismert - Anthony és testvére, John közös alapítású cége. A PLM specialitásaként pedig említettük ezen a blogon annak idején, hogy mindkét nagy párthoz kiválóan el tud érni, ami különösen hatékony érdekkijáróvá teszi bármilyen megrendelő számára - ennek megfelelően külföldi kormány és számos nagy cég is megtalálható a volt és a jelenlegi kliensei között (az idei év elejéig dolgoztak például Egyiptomnak - azok után, hogy korábban Mubarakéknak is -, céges kliensekre pedig példa a BP vagy a Lockheed Martin; 2012-es ügyféllista elérhető itt).

A lenyűgöző mindebben az, hogy mennyi lehetséges olvasat adódik az ilyen összefonódások láttán:

• Felhördülés. Mindez alkalmas olyan látszat keltésére, miszerint a koszovói beavatkozás pártfogóiként ezeket az embereket privát haszonszerzés későbbi lehetősége befolyásolta. Az érintetteknek - úgy is mondhatnánk, a vádlottak padjára állítottaknak - természetesen nem esik ez jól, és tagadják, hogy erről lenne szó.
• Legyintés. Úgy is lehet nézni, hogy az érintettek nem emiatt voltak a beavatkozás pártfogói, viszont ha már ez így sikerült, nincsenek ellene az esetleges haszonszerzésnek, amivel nem feltétlenül sértenek közérdekeket. Ellenben segítik például amerikai cégek érdekeit, ügyfélszerzés, beruházásvédelem és kapcsolatmenedzsment terén.
• A két szemöldök ellentétes irányú elmozdítása, és eltűnődés. Egy harmadik lehetséges olvasat az, hogy mivel a koszovói üzleti élet erősen átpolitizált, mind a különböző üzleti érdekcsoportok versengésének békésebb keretek között tartása végett, mind külső érdekcsoportok területen kívül tartása érdekében szükség lehet nemzetközi pártfogókra; utóbbiak pedig így a nyugati érdekeknek megfelelően stabilizáló szerepet játszhatnak a folytatódó szerepvállalásukkal. Nem veszik le a szemüket a labdáról, mely tovább pattog, vállalják a felelősséget ezzel kapcsolatban.
• A körmök rágása, izgalom. Albright esete érdekes, mert az ütközés Pardew-val a fenti "harmónia-hipotézisnek" ellentmond. Másrészt azért is érdekes, mert felvetődik, miért akar egyszerre jelen lenni két távközlési cégben is, ugyanazon a piacon, egy ilyen, volt döntéshozó - milyen stratégiai ok fűződhet ehhez?

Ez a blog vélelmezőleg hajlik a harmadik álláspont képviseletére, például mivel az érintett döntéshozók közül Albright vagy Clark, vagy éppen mások, nem szorulnak rá, hogy a korábbi politikai tevékenységüket éppen ilyen módon tőkésítsék. A stratégiai realitások jelentősége pedig mindenképpen komolyan veendő.

Közben mások sem vették le a szemüket a labdáról a Clinton-féle gárdából. Strobe Talbott, egykori külügyminiszter-helyettes ma például a Brookings Institution elnöke és a Council on Foreign Relations tagja, így aztán biztosan foglalkozik néha a Balkánnal is.

Emellett pedig felesleges Koszovóra vagy a Balkánra összpontosítani, mintha az itteni tapasztalatok unikumnak lennének mondhatók. William Cohen, Clinton volt védelmi minisztere például az Amerikai-Tajvani Üzleti Tanács tiszteletbeli elnöke lett kormányzati tisztségét követően, egyebek mellett. Az ő esete annyiban figyelemre méltó, hogy ő konkrétan rászorulhatott, ahogyan a Washington Post erről beszámolt annak idején.

A szemlélet további tágítása végett pedig érdemes az Egyesült Államokon kívülre is eltekinteni hasonló "ex post" érdekeltségek ügyében, olyan helyekre is, ahol a WaPo vagy az NYT helyi megfelelői nem feltétlenül írnak/írhatnak hasonló cikkeket.