A Christian Science Monitorban kijött egy nem különösebben figyelemre méltó cikk az indiai-pakisztáni kapcsolatok jelentőségéről az afganisztáni helyzet alakulásával összefüggésben. Ennek egy részletét olvasva ugyanakkor érdemes lehet felkapni a fejünket, és elgondolkodni egy kicsit - majd rendszerezve leírni az adódó következtetéseket. Íme, a kérdéses idézet:

"A pakisztáni félelmek (India szerepével kapcsolatban - M.P.) olykor a paranoiához közelítenek, jelenti ki Marvin Weinbaum, a washingtoni Middle East Institute afgánszakértője.

- Nemegyszer volt olyan, hogy pakisztáni diplomaták 15 indiai konzulátust emlegettek nekem (Afganisztánban - M.P.) - meséli Weinbaum; valójában Indiának csak négy konzulátusa van az országban. - Amikor az ember egy kicsit megkapargatja ezt a dolgot, azzal rázzák le, hogy márpedig ez a hivatalos álláspontjuk."

Ha egy diplomata az országa veszélyeztetett, sérülékenynek vélt érdekeit képviseli, hogyan tehet olyan mértékig pontatlan kijelentéseket, mint a fentebb idézett pakisztáni diplomaták? Az ilyesmi inkább árt, mint használ, vetődhetne fel az olvasóban. Meglepő abban, hogy diplomaták is művelnek botorságokat, nincsen, hiszen tévedni emberi dolog. De azért felmerülhet, mi minden lehet még ennek a hátterében? Íme, néhány a potenciálisan releváns tényezők közül.

Lezserség. Az Egyesült Államok pakisztáni politikája olyan mértékig tehetetlenségre van kárhoztatva (egyebek mellett Pakisztán atomfegyverei miatt), hogy a pakisztáni kommunikációba ekkora pontatlanság is belefér. Pakisztáni szempontból a lényeg az, hogy a konzultálni, tájékozódni odajáró amerikaiak (politikusok, diplomaták, kutatók) értsék, Pakisztán nem örül semmiféle indiai jelenlétnek Afganisztánban.

Célracionalitás. Az imént elmondottak tükrében egy kis túlzás célravezetőnek is nevezhető. Ha Pakisztánból következetesen efféléket hallanak az amerikai politikusok, diplomaták és kutatók, az világosan jelzi számukra a Pakisztánnal kapcsolatban viszonylag szűk mozgástér határait. Ezen túlmenően a "célracionalitás" fülecske alá tartozik, hogy a tájékozatlanabb vendégek nem feltétlenül járnak utána a nekik elmondott panaszok megalapozottságának, és közvetlenül a hallottak alapján formálják véleményüket (tévesen).

Őszinteség. Egy olyan országban, ahol az indiai ellenségképpel, illetve az ezáltal megerősített, az indiai fenyegetéssel kapcsolatos félelmekkel tömegek manipulálhatók, nem kérdés, hogy az ebben a fenyegetésben őszintén hívő bürokraták is kitermelődnek. Olyanok, akik nem feltétlenül az International Crisis Group cizellált jelentéseit olvasgatják például, hanem olyan színvonalú hír- és véleményforrásokat, mint ez itt.

Vitathatóság. Marvin Weinbaum alapvetően helyesen tette, hogy belekötött a neki tálaltakba, és szóvá tette, hogy csak négy indiai konzulátusról tud Afganisztánban. Ezen túlmenően is van azonban indiai jelenlét az országban, és az is bizonyos, hogy a diplomáciai és konzuli fedést - akárcsak más országok - India is kihasználja a világ számos pontján hírszerző és egyéb tevékenységek támogatására. Ráadásul India esetében Afganisztánban különösen mélyen érdekelt országról van szó. Más kérdés, hogy ezt az érdekeltséget részben éppen Pakisztán magatartása teremtette meg: az, hogy Kasmírban harcoló fegyveresek az 1990-es években szép számmal kaptak kiképzést afganisztáni kiképzőtáborokban, hogy azután - Pakisztánon át - az indiai határon túli harcokba vessék magukat. Mindez nem igazolja a pakisztáni aggodalmakat (azok erősen aránytalannak tűnnek), de azt sem lehet mondani, hogy India nem tanúsít megkülönböztetett figyelmet Afganisztán iránt.

Őszintétlenség. Az "őszinteség" szerepét érintő passzus után meglepő lehet, hogy ez a pont is idekerül, de az őszinték köre természetesen nem azonos az őszintétlenekével, nincsen tehát ellentmondás. Pakisztánban katonai-politikai és hozzájuk kötődő üzleti körök érdekeltek az Indiával kapcsolatos félelmek manipuláltan magas szinten tartásában, és következésképpen nyilván ezek a körök is részt vállalnak az India afganisztáni szerepével kapcsolatos pakisztáni politika alakításában, illetve a külvilág meggyőzésében ennek a politikának a helyességét, vagy legalábbis a megváltoztathatatlanságát illetően.