Már néhány napos (január 25-i) felvételről van szó, de azért kirakom ide, mert érdekes:

Egyiptomban közeledik valamiféle rendszerváltozás, Libanonban pedig vezető kormányzati pozícióba fészkelte magát a Heszbollah. Ilyen körülmények között Irán jövőjének, külpolitikai magatartásának, illetve mások ezzel kapcsolatos magatartásának alakulása még inkább érdekes kérdés.

Az ellenzéki Zöld Mozgalom messze nem olyan erős ma, mint volt, és a külvilág érdekelt szereplői - jelen esetben főként volt amerikai döntéshozók és EP-képviselők egy csoportja - ezért ahhoz fordulnak a hivatalos vezetés alternatívájaként, akihez tudnak. Így kerül a képbe a Mudzsahedín-e-Khalq (Népi Mudzsahedek; a továbbiakban MEK) nevű csoport.

Ők egészen különleges történetre tekinthetnek vissza - ezt emlékezetemből idézem fel gyorsan. A sah ellenzékeként indultak, de 1979 után, egyfajta mini-polgárháborút követően kiszorultak Iránból. Szaddám Huszein viszont felfegyverezte őket, és az iraki-iráni háborúban az ő szövetségeseként harcoltak (lett ehhez kisebb konvencionális haderejük is). Az 1990-es években is próbálkoztak ezzel-azzal az iráni rezsim ellen, iraki bázisukat használva ehhez, amiért válaszcsapások is jöttek, Irak területén is. Az amerikaiak számára nem tűntek partnernek (például nem működtek együtt az ENSZ fegyverzetellenőreivel), és 2003-ban így kettős nyomás alá kerültek (iráni és amerikai részről). Kiegyeztek végül az amerikaiakkal, akik ugyan terroristának minősítették a szervezetüket, de nem adták ki őket az iráni rezsimnek (annak kitartó követelése ellenére sem). A mostani brüsszeli konferencia többek között ezért próbált megjeleníteni valamiféle lobbierőt - hogy az Egyesült Államok visszavonja a MEK terroristává minősítését.

A helyzet szépséghibája, hogy a MEK iraki jelenléte erősen veszélyeztetett: az új iraki állam biztonsági szervei nem szeretik őket. És emiatt már elég ronda atrocitások is érték őket Ashraf nevű táborukban. (Itt látható még egy rövid dokumentumfilm a MEK-ről, a Journeyman Pictures műve.)