Akit érdekel a téma, itt olvashat többet a kínai olaj- és egyéb energetikai vállalatok  befektetési és értékesítési stratégiájáról és gyakorlatáról, illetve ezek legkülönfélébb vonatkozásairól, a Nemzetközi Energiaügynökség jelentésében.

Rengeteg a hasznos adat ebben az elemző áttekintésben, és a dokumentum arra is részletesen kitér, hogy a kínai külpolitika eszközének kell-e tekintenünk a kínai olajvállalatokat - mivel ez afféle slágertémának számít a nyugati diskurzusban, és említése jellemzően a kínai befektetések delegitimálására irányul. Ezért írok most erről.

A jelentésben bemutatott válasz röviden az, hogy "nem", de persze ezzel kapcsolatban lehet árnyalni a képet, sokat.

Én úgy mondanám, hogy nyilvánvalóan kínai állami törekvések tükröződnek a nemzetközi piacokon, illetve "upstream", tehát közvetlenül az energiahordozó-forrásoknál megjelenő vállalatok tevékenységében,  és ennek hátterében számos kínai állami szerv együttműködését tapasztalhatjuk,  DE  ezt a következők fényében érdemes értékelni:

• A Kínai Népköztársaság sem mentes a bürokratikus politikától, tehát egyes állami szervek kapcsolatában olykor rivalizálás mutatkozhat, illetve nem tökéletes a koordináció. Például a kínai külügyminisztérium és a külföldön a kitermelésben vagy egyéb területeken érintett vállalatok között, vagy az export-import bankkal és a fejlesztési bankkal.
• Ezt a jelentés kiemeli: a kínai olajvállalatok a nemzetközi piacon számos olyan problémával találkoznak, amelyek kezeléséhez a kínai állam támogatása nem jelent megoldást. Partneri kapcsolatokra van szükségük a piac többi szereplőjével. Például, hogy azok szakmai és politikai kapcsolathálóját hasznosíthassák, ahol nekik nincs még kiépített networkjük, vagy hogy új területeken (pl. a palagáz kitermelésében) tapasztalatot, netán technológiát szerezzenek. Eközben egy sor, kínai nézőpontból sem teljesen megbízható rezsimmel kell együttműködni, vagy például a nemzetközi tőkepiacokon tőkéhez jutni, és ennek érdekeben - például Nyugaton - legalább minimálisan megfelelő reputációt fenntartani.
• A kínai olajvállalatok jelentős lobbierőt képviselnek, és lobbiznak is, mármint nem csupán külföldön, hanem odahaza is. Például a hazai és a nemzetközi árak közötti rések csökkentéséért igyekeznek befolyást gyakorolni, vagy akár a külpolitika számukra megfelelő alakításáért.
• A két nagy vállalat, a CNPC (China National Petroleum Corporation) és a Sinopec vezetői a Kommunista Párt Központi Bizottságának egymást váltó tagjai. Eleve a KB támogatásával kerülnek a két vállalat élére, és következésképpen "kétkalapos" játékosok (ez így valószínűleg jobban hangzik, mintha azt mondanám, hogy "kétkulacsosak"). Az Állami Vagyonkezelő Bizottság (SASAC) nevezi ki eközben a jelentős vállalatok bizonyos magas beosztású tisztviselőit, de nem a top vezetőket.
• Az üzleti és a diplomáciai törekvések intenzív összehangolására tett erőfeszítés természetesen nem egyedülálló megközelítés a Népköztársaság részéről.

További adalékok (sokkal több) az említett jelentésben, itt.