Külpraktika

Külpraktika

Washingtoni kérdések, iszlamabadi válaszok

2011. június 15. - Marton Péter

Leon Panetta, aki a védelmi költségvetéssel kapcsolatos bonyodalmak effektív menedzselése érdekében (az ügyben a Clinton-adminisztráció idején szerzett rutinjára tekintettel) kerül hamarosan a Pentagon élére, CIA-igazgatóként búcsúlátogatáson járt Pakisztánban nemrég, június 10-én. Nyilván volt ott miről eszmét cserélnie az ún. partnerekkel. Többek között ilyen témák merültek fel, idézzük:

"Számítani lehetett rá, hogy mindenképpen felvet majd két incidenst a közelmúltból, amikor is gerilla bombakészítőket azért nem sikerült elfogni, mert az ISI-n belüli szövetségeseik előre értesítették őket az ellenük készülő akcióról."

És mit csináltak ezek után a pakisztáni hatóságok? Öt nappal Panetta távozta után? Nekiálltak összefogdosni azokat a pakisztániakat, akik Oszama bin Laden lenyomozásában és megfigyelésében segédkeztek a CIA-nak annak idején.

Két olvasat is lehetséges, ha kreatívak vagyunk:

1) ezeknek az embereknek legalább egy része védelemben részesül majd (eltűnik a színről), és ennek az előkészületei zajlanak ilyen formában, együttműködésben, a látszat ellenére;

2) az érintettek őrizetbe vétele mégiscsak szimplán egy rút gesztus és romboló taktika: minden jelenlegi és potenciális amerikai informátor elrettentése + Panetta megalázása azzal, hogy a távoztát követően ilyen hamar teszik mindezt + szimbolikus üzenet azt illetően, általában mi várható az amerikaiak távozását, az amerikai jelenlét leépülését követően.

Viszont az az érzésem, hogy ha realisták vagyunk, akkor az utóbbi verzió a helyes tipp - legfeljebb egy-két ember jövőjét illetően születik majd valamilyen kompromisszumos megoldás.

A bejegyzés trackback címe:

https://kprax.blog.hu/api/trackback/id/tr442987484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Link Elek 2011.06.16. 06:55:25

a pakisztaniak nagyobb resze utalja az USA-t, mint az iraniak. a katonasagban kulonosen sok fiatal tiszt van, aki nem tekinti celjanak pakisztan nyugat kozelseget.
Kayaninak komoly problemai vannak, hogy megtartsa a munkajat, mert tulsagosan amerika baratnak tartjak a beosztotjai.
www.nytimes.com/2011/06/16/world/asia/16pakistan.html

az igazi problema szerintem az, hogy a pakisztani hadsereg elvesztette a "korlatlan" bizalmat, amit a pakisztani civilektol kapott.
ennek helyreallitasa szelsoseges esetben egy ujabb haboru indiaval. elfoglalni ezt-azt kasmir-ban, vagy valami a mumbay-ihoz hasonlo terror tamadas.
en nem latom, hogy a nyugat barat pakiszani katonai/civil vezetes kepes lenne kontrolalni a szelsosegeseket. azok meg meg akarjak mutatni, hogy erosebbek, mint a nyugat.
egy irannal valo nuklearis/raketa tech. uzletkotes sem kizarhato szerintem.
van kozos hataruk, tudnak informaciokat/cuccokat kuldeni eszrevetlenul.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2011.06.16. 09:11:41

@Link Elek: alapvetően én is így látom ezt, bár a pakisztáni hadsereg szerepét egy kicsit még sötétebben. Már félig nyíltan az amerikai csapatkivonásokkal párhuzamosan kiterjesztett szubverzióra készülnek Afganisztánban.

Itt van például az alábbi "hír" (és egyben minden bizonnyal, legalább az eredeti forrás szándékait figyelembe véve, propagandaanyag) - pakisztáni és egyéb dzsihádistákról, akik "belátóak", és már tudják, hogy most majd Afganisztánra kell koncentrálniuk igazán:
english.people.com.cn/90001/90777/90851/7411275.html

Közben lehet, nem is volt olyan rossz a spekulációm, hogy az általában lesújtó kép ellenére is legalább egy-egy embert illetően kompromisszum születhet:
www.voanews.com/english/news/asia/south/Pakistan-Denies-Arresting-Army-Major-for-US-Ties-123909834.html
süti beállítások módosítása