Sarkozy francia elnököt idézzük.

"Nyilvánvalóan arról van szó, hogy Robert Gates készül lemondani és visszavonulni, és nyilvánvalóan nem örül ennek, és talán ez magyarázza a keserű szavait."

Kontextus. Robert Gates védelmi miniszter olyasmiket mondott több fórumon is az utóbbi időben - zanzásítom, spontán, dióhéjban -, hogy pl.:

• európai részről vezetők készek úgy belemenni egy háborúba, hogy az eszközök rendelkezésre állása, finanszírozhatóság, a megvalósítás mikéntje, egyebek tekintetében a tervezés a nullához közelít;
• akkor, amikor védelmi megszorítások vannak, sőt továbbiak jönnek, közben pedig megy egy nehezen finanszírozható háború Afganisztánban, szerinte súlyos hiba egy, a líbiaihoz hasonló vállalkozásba belemenni (ezt nyilván úgy értette, amerikai részről is). Az afganisztáni háború szükségszerűségből vívott háború (war of necessity), a líbiai viszont szabadon választott (war of choice).

Mindez olyasmi, amit én is mondtam itt úton-útfélen. Úgyhogy Sarkozy (külpolitika-)elemzése sántít már az ezzel kapcsolatos nézeteltérést illetően is, véleményem szerint. De az, hogy ezt közben a - precedens nélkül való módon - különböző pártállású elnöki adminisztrációk között átöröklődött, vagyis éppenséggel "túlórázó" amerikai védelmi miniszternek a távozás felett érzett bánatához köti, akár gyermetegnek is tűnhet. (Gates csak úgy ment bele a maradásba annak idején, hogy azt először is alaposan meg akarta beszélni a feleségével, akinek a lelkesedésében kételkedett.)

Attribúciós hibának általában azt nevezzük - hogy a címet is kifejtsem rendesen -, amikor valaki másnak a cselekedetét, vagy éppen a sajátunkat, tévesen magyarázzuk. Bizonyos kísérleti eredmények a mellett szólnak, hogy idegenek esetében hajlamosak vagyunk a belső okokat hangsúlyozni a külsőkkel szemben megalapozatlanul is akár. Nem vesszük észre a kényszereket (pl. a valóságot...), amelyek az érintettek cselekvését vezérlik vagy behatárolják, feltételezünk viszont könnyen jellemhibát is akár. Mindez a saját cselekvésünkkel kapcsolatban gyakran fordítva működik. (A kép a legkülönfélébb kísérleti eredményekre hivatkozva bőven árnyalható lenne még egyébként, de egy ilyen kitérőt most inkább kihagynék.)

A lényeg: Sarkozy a jelek szerint most úgy látja, Líbiával kapcsolatban azt tette, amit tettre kész döntéshozóként tennie kellett, Gates viszont nem döntéshozó többé, e miatt bánatos, és éppen e miatt nem érti, amit kellene.

B verzió? Persze az is van. Elképzelhető, hogy Sarkozy simán politizál, azért hárítja a felelősséget. De az hyperprésident múltja és személyisége ismeretében az előbbi, pszichologizáló változatnak is lehet alapja akár.