A blogon korábban már idéztem egy pósztban Alain Juppé francia külügyminisztert, aki szerint "természetes és fair", ha a líbiai intervencióban élenjáró államok profitálnak a legtöbbet a háború utáni helyzetből.

Most pedig idézhetem az új brit védelmi minisztert is az ügyben, aki szerint a brit CEO-knak most kell kezdeniük pakolni, hogy Líbiába utazzanak, és a leggyümölcsözőbb lehetőségeket időben leakasszák. (Philip Hammond ezen a ponton persze megfeledkezik arról az apró szépséghibáról, hogy a brit külügyminisztérium egyelőre nem javasolja a Líbiába utazást a brit állampolgárok számára.)

De közben a Whitehall környékén, Londonban arról is zajlik töprengés, hogyan lehetne Líbiával letárgyalni a brit háborús költségek egy részének a közvetlen visszafizetését a brit költségvetés számára.

Azért ettől még lehetne egyébként - elvben - humanitárius a humanitárius intervenció. Az Egyesült Királyság ebben az esetben - úgy is felfoghatjuk - a happy end piaci alapú szolgáltatója. Meghitelezi a szolgáltatás árát az ügyfeleknek (= felkelők és elnyomottak), akik a happy endtől elérzékenyülve utólag majd ellentételeznek. Még kockázatokat is vállal a szolgáltató, hiszen mi van akkor, ha az elérzékenyülés az ügyfelek részéről elmarad, vagy ha nem sikerül összehozni a happy endet.

De azért lássuk be, semmiképpen nem tiszta altruizmusról van itt szó, és ha pl. "felelősség" a líbiai esetekhez hasonló körülmények közepette a külvilág számára cselekedni (ahogyan azt a Responsibility to Protect elv sugallná), annak  a fellépés üzletiesítése ellentmondhat.