Karácsonyi olvasnivalónak ideális szösszenet bizonyos Nicholas Burnstől.

Idézi például Kennedy szavait a kívánatos világbéke mibenlétéről; részben hasonló alapokra épült a "béketudós" Johan Galtung "pozitív béke" fogalma is:

"Nem a Pax Americanáról van szó, melyet amerikai fegyverek kényszerítenének a világra. És nem is a sír békéjéről vagy a rabszolga biztonságáról. Én az őszinte békéről beszélek, amelyben az életet élni érdemes ezen a földön, amely révén az emberek és a nemzetek gyarapodhatnak, és azt remélhetik, egy jobb jövőt építenek a gyermekeiknek... nem csupán békét a mi korunk számára, hanem békét mindörökké."

Amire pedig Burns az eszmefuttatást kihegyezi: szerinte ma a béke fogalma túl ritkán használatos, túlzottan hiányzik az amerikai politikai diskurzusból, mely a szakértőktől az elnökjelölt-reményesekig mindenki részéről jellemzően a katonai műveletekről, a harc, a védelem és a készenlét szükségességéről szól.

Kicsit naiv persze az írás. A hidegháború idején a jóval nyilvánvalóbb háborús kockázatok jelentettek állandó és erős motivációt a béke emlegetésére Kennedytől Gorbacsovig; a "nukleáris terrorizmus" című horror pedig a hidegháborús helyzethez sem hatásában, sem valószínűségében nem hasonlítható (dacára annak, ahogyan Burns ezzel az összehasonlítással implicit módon él egy ponton). Ettől még nem érdektelen azért az írás, és bizonyos pontjain érdekes lehet elmerengeni.