Külpraktika

Külpraktika

Afganisztán: "erkölcsi ellenzékiség" vagy inkább kilátástalan frusztráció?

2012. március 13. - Marton Péter

Marton Péter

Zig Zag és én a közvélemény politikaformáló szerepéről vitatkoztunk ennek a pósztnak a kommentjei között, amikor Link_Elek közbevetette az alábbi idézetet ebből a cikkből:

"... a folyamatos felgyülemlése az ilyen eseményeknek - a Korán-égetéseknek, a (holttestekre) vizelő tengerészgyalogosok esetének, vagy éppen a lehető legelvetemültebbnek tűnő gyilkosságoknak - fogja a közvéleményt áthajtani a kritikus ponton. És akkor minden korábbi számítás befuccsol, dacára annak, amit az elnöki adminisztráció vagy éppen a Kongresszus eltökélt. Így működik egy demokrácia - akár jó ez, akár nem."

Mindez természetesen az afganisztáni eseményekre vonatkozik, ahol a közelmúltban bürokratikus balesetből kifolyólag valóban megtörtént Korán-példányok elégetése, tálib toborzópropagandává avanzsált néhány tengerészgyalogos elcsökevényesedett regimentális szubkultúrájának az altesti kivetülése, legutóbb pedig egy olyan amerikai törzsőrmester ölt meg tizenhat afgánt, köztük gyerekeket, akinek most a közúti balesetben elszenvedett sokkal korábbi fejtraumáját hibáztatnák egyesek kényszeredetten (halkan megjegyzem, a nyugati társaikra támadó afgán katonák közül nem egy esetében pontosan ugyanilyen, a beszámíthatatlanságra hivatkozó érvek szoktak jelentkezni ilyenkor, a következményeket mérsékelendő). Az egyébként ún. "falustabilizációs" műveletekben támogató szerepet játszott amerikai katonának, fejtrauma ide vagy oda, ahhoz volt esze, hogy a közeli falu sikeres destabilizálása után visszamenjen a bázisára.

A felsorolt eseteken kívül egyébként, amit a cikk már meg sem említett, ott volt tavaly a notórius "kill team" esete is, ugyanúgy Kandaharban, ahol a legutóbbi eset történt (térkép balra) - az abban az ügyben érintett katonák konkrétan sportból mentek gyilkolászni.

Mindennek hatása van a közvéleményre és a döntéshozókra egyaránt. A republikánus elnökjelöltek közül Newt Gingrich a Korán-égetések ügyében még harsányan kritizálta Obamát, kijelentve, bocsánatot kérnie nem Amerikának kell, hanem a felháborodást szerinte eltúlzó afgánoknak. Obama ennek ellenére is a legutóbbi gyilkosságok miatt már azt nyilatkozta: "ez még inkább megerősíti bennem az elhatározást, hogy a csapatainkat rendben hazahozzam."

Vasárnap nyilvánosságra hozott, minden bizonnyal még a kandahari eset ismerete nélkül született közvélemény-kutatási eredmények szerint az amerikaiak 60%-a nem látja értelmét az afganisztáni háború folytatásának, és még a republikánus szavazók körében is 74-ről 47%-ra csökkent a támogatók aránya 2009 óta (a republikánus táboron belül éppen 47% az ellenzők aránya is). A belinkelt cikk szerzői maguk is megjegyzik, hogy a támogatók aránya valószínűleg megy még lejjebb is a kandahari eset hatására.

Kérdés, milyen következtetést vonjunk le ebből a háború ellenzésének meghatározó forrását illetően. Gil Merom a demokráciák gerillaháborúkban elszenvedett tipikus nehézségei kapcsán, How Democracies Lose Small Wars c. könyvében megkülönbözteti a "normatív" és az "instrumentális" felfogásban megfogalmazódó háborúellenes kritikát. Az utóbbi kategóriába a legkülönfélébb költségek - veszteségek és anyagi költségek - miatti ("haszonelvű") ellenállás tartozik, míg a normatív kritika az erkölcsi ellenzékiség alapja a háború legkülönfélébb, morálisan kifogásolható momentumaival kapcsolatban.

Látszólag kézenfekvő lehet a feltételezés, hogy a közelmúlt botrányos esetei kapcsán itt az erkölcsi alapú ellenzékiség felhalmozódásáról van szó. Valójában azonban a fent említett esetek, és azok mellett például az afgán belügyminisztériumban a közelmúltban orvul meggyilkolt amerikai katonatisztek esete, vagy éppen az IED-robbantásokban folyamatosan elszenvedett vérveszteségek általában, mind egyetlen nagy, ronda, sötét masszává gyúródnak össze az emberek fejében; nem válik szét világosan instrumentális és normatív vagy erkölcsi ellenzékiség. Ha ezekkel a fogalmakkal mindenképpen játszani akarok, akkor azt mondom, az erkölcsi alapú elborzadásban is van instrumentális elem, hiszen reputáció szempontjából tűnik egyre vállalhatatlanabbnak és hiábavalónak az afgán misszió az átlagos választó számára, aki Afganisztánnal csak ilyen hírek kapcsán találkozik mostanában.

Ezt Merom munkájának felülvizsgálataként általában is relevánsnak tartom, ha úgy tetszik, egy alapvetően politikai realista szemlélet jegyében, miközben persze tisztában vagyok vele, hogy lehetnek az afganisztáni jelenlétet valóban (akár megalapozott, akár téves) erkölcsi megfontolások alapján ellenző csoportok is.

Hogy a cikk előrejelzése az Afganisztán-politika lehetséges szétesését illetően helytálló-e? Ilyesminek a jelei a fent említettekhez hasonló esetektől függetlenül mutatkoztak már eddig is, amint arról írtam is itt korábban. Ehhez tegyük még hozzá illusztrációnak a francia elnökválasztási kampány nem túl konstruktív légkörét - a NATO közös, 2014-es terveire fittyet hányva François Hollande elnökjelölt ennek az évnek a végéig hozná ki Afganisztánból a francia katonákat, miközben az ügyben Pandóra szelencéjét amúgy Sarkozy nyitotta ki még januárban, mikor 2013-ra ígérte meg ugyanezt -, és úgy tűnik, tényleg felgyorsult a csúszás a lejtőn.

De azért hosszú még az a lejtő, még ha menet közben tovább változhat is a lejtése.

A bejegyzés trackback címe:

https://kprax.blog.hu/api/trackback/id/tr274315086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Őrültteknos 2012.03.14. 09:52:34

Nekem az a kérdésem, hogy HM-nek illetve a magyar politikának megvannak e az életképes forgatókönyvei, hogy esetleg előbb kell elhozni a csapatainkat.
Ne adj isten egy kaotikus kivonulás közben.
Mert több helyen vannak az erőink szanaszét.
Nehogy aztán mi legyünk az "utolsó csatlós"! Mert ahhoz ugye van tehetségünk.

A NATO amúgy is predesztinálva van egy vereségre, amióta mi is a tagjai vagyunk:-)

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2012.03.14. 13:01:28

@Őrültteknos: a terv egyelőre mindenképpen a kitartás 2014-ig, és ez a gyakorlatban egyelőre nem tűnik kivitelezhetetlennek. De akármi is lesz, a hivatalos mantra az "in together, out together" elve, és eszerint a lejtőn együtt megyünk végig, akkor is, ha a folyamat felgyorsulna. Utolsó csatlósnak lenni nem lenne rossz egyébként, kitűnne vele az ország Washington számára, pozitív értelemben, ami klassz lenne, hiszen többek között eleve ezért is csináljuk az egészet a kezdettől fogva, a NATO egységének a fenntartásán kívül. Viszont ez túl van azon, amit be tudnánk vállalni. Úgyis a britek bírják majd a legtovább.

Hogy a NATO-t az afganisztáni kivonulás hosszú távon hogyan érinti, az persze érdekes kérdés, de ez egy olyan szövetség, amelyik már hatvan éve válságban van, úgyhogy lesz oka még a létezésre továbbra is. Ha az in/out together mellett Afganisztánban sikerül kitartani, az segít meggyőzni szkeptikusabb közéleti szereplőket az USA-ban. Líbiára rá lehet mutatni (konkrétumok szigorú mellőzése mellett) "sikerként", és pl. a rakétavédelem, a kiberbiztonság és hasonló témák felkapásával a NATO egyelőre új napirendet is szerzett magának.

wape 2012.03.14. 13:06:28

Péter

Ez egy nagyon jó poszt volt.

Teknős: Forgatókönyvek talán vannak, de mivel hoznák őket haza? A ISAF katonailag azért nem lehet legyőzni még mindig. A tervszerű visszavonulás első forgatókönyve, ami most van, amikor az erőket 2014-ig lecsökkentik Afganisztánban.
Fejvesztett menekülés nem lesz, és nem mi fogunk utolsónak kijönni - szerintem.
wp

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2012.03.14. 16:48:33

@wape: Köszi! :)

Közben eszembe jutott amúgy a jövő. Rossz vicc, de... 2018-ban az Invisible Women nevű szervezet videót pörget a társadalmi médián keresztül "Mullah Omar 2018" címmel; 50 millió klikk pár nap alatt, és meg van oldva minden probléma.
süti beállítások módosítása