Rada Péter
Miközben a nemzetközi közvéleményt már hetek óta foglalkoztató ügy, Joseph Kony elfogása és az LRA felszámolása a tényleges politikai napirendre került (ahogyan az előző bejegyzésben Marton Péter is foglalkozott vele), Afrika nyugati részén Maliban a politikai események „szép csendben” egy katonai puccsban csúcsosodtak ki.
A Maliban történtek nemcsak mint nemzetközi politikával foglalkozó szakértőt foglalkoztatnak, hanem felidézik azokat a találkozókat, amelyekre egy nagyobb nemzetközi program keretében került sor. A program célja volt, hogy többek között Mali demokratikus intézményeit megerősítse és ennek keretében öt magasabb rangú politikus, állami funkcionárius látogatott Budapestre 2007 során többször is. A tanulság nem az, hogy felesleges ilyen programokat finanszírozni, mert úgysem tudnak a demokratikus intézmények megerősödni, hanem az, hogy minden dimenzióra egyszerre kell odafigyelni, és nem elég csak a politikai intézmények erősítése, vagy a politikai elit szocializálása.
Jelen esetben Maliban a problémát az jelentette, hogy a biztonsági dimenzió, és a külső hatások negatív folyamatai visszafordították a politikai dimenzióban meggyőzőnek tűnő fejlődést (Mali Afrikai viszonylatban példaértékű demokrácia volt). Anélkül, hogy jelen bejegyzés részletesebben foglalkozna a dimenziók összefüggésével, abból lehet kiindulni, hogy a fejlődés különböző területei mindig hatnak egymásra, és ha ezt nem vesszük figyelembe, akkor a következmények váratlannak tűnhetnek. (A dimenziók összefüggéséről bővebben itt)
A fiatal tisztek által vezetett Nemzeti Bizottság a Demokrácia és az Állam Visszaállításáért a tuareg lázadók elleni keményebb fellépést sürgetve döntötték meg a 2002 óta hatalmon lévő Amadou Touré hatalmát. A sors fintora, hogy a puccsisták a demokráciára hivatkoznak, miközben áprilisban választások lettek volna, amely után az elnök visszavonult volna. Mégis akkor mi vezetett a puccshoz? A háttérben bonyolultabb folyamatok húzódtak meg. A katonák elégedetlenek voltak a felső vezetés körében tapasztalt korrupció miatt, a kormány elégtelen lépései miatt az északi lázadók ellen, főleg annak a tekintetében, hogy nem fegyverezték fel a hadsereget megfelelőképpen. A puccsisták azt ígérik, hogy vissza fogják adni a hatalmat a demokratikusan megválasztott elnöknek, amint az országban újra rend és egység van. Ez egy olyan gondolat, amit már sokat hallottunk. Pozitív példa mondjuk létezik, hiszen a jelenlegi elnök is puccsal szerezte meg a hatalmat 1991-ben, majd egy évre rá demokratikus választásokat tartottak az országban.
A nemzetközi közösség természetesen sietve elítélte a történteket, és felfüggesztette a Malinak folyósított segélyeket. Ha egy konfliktus logikáját vizsgáljuk, akkor mindez inkább arra ösztönözheti mind a két oldalt, hogy még ádázabb küzdelmet folytasson a központi hatalomért, amely a beszűkült források miatt az egyetlen bevételi lehetőséggé válhat. A helyzet kritikus, mert léteznek az elnökhöz lojális csoportok is, a fejetlenséget kihasználva már most bandák fosztogatnak Bamakóban, azaz Mali az erőszakos civil konfliktus szakadékának szélén táncol. Mali ugyan nyersanyagokban gazdag, de az emberek szegények, és az élelmiszerellátás is gyakran akadozik. A turizmus megfelelő bevételi forrás lehetne, ha az Al-Kaidához is köthető tuareg csoportok nem támadnának a turistákra. Továbbá különösen érdekes, ha a külső dimenzióját vizsgáljuk az eseményeknek. Kinyilvánítottan a tuareg probléma volt a puccs gyújtópontja. A tuaregek évtizedek óta harcolnak függetlenségükért Észak-Maliban és Nigerben is. Fő bevételi forrásuk elsősorban a Szaharát átszelő kereskedelemből származik, az elmúlt években főleg kábítószer csempészetből. A tuareg csoportok jó kapcsolatokat ápoltak Kadhafi Líbiájával és a rezsim bukása után visszatértek Maliba és Nigerbe súlyosbítva az addig sem egyszerű helyzetet. (Egy ezt taglaló rövid videó itt.)
A nemzetközi közösség számára nem az az üzenet, hogy felesleges Afrikát segélyezni, de nem is az, hogy egyszerű nyilatkozatokkal meg lehet oldani hasonló helyzetet. Az események újra felhívták a figyelmet, hogy a fejlesztéspolitika, a demokratikus intézmények megerősödésének a támogatása komplex folyamat. A nemzetközi közösségnek figyelembe kell vennie, hogy ha egy területen beavatkozik, jelen esetben Líbiában (azaz megváltozik a külső dimenzió), akkor könnyen lehet, hogy más területen is változni fognak ezen dimenzió miatt a fejlődés feltételei.
Végezetül itt egy még az elején említett 2007-es program során készített kép.
A szerző a Young Atlanticist Working Group tagja.
