Marton Péter

Még a múlt hét fejleménye, hogy az elvileg tádzsikisztáni születésű poszt-szovjet fegyverkereskedőt, Viktor Butot (a képen balra) egy amerikai bíróság huszonöt év börtönbüntetésre ítélte. Thaiföldön tartóztatták le, 2008-ban, ahol annak idején az amerikai DEA (Drug Enforcement Administration) emberei csapdába ejtették őt. Az amerikai ügynökök a kolumbiai gerillacsoport, a FARC tagjainak adták ki magukat, és egy nagyobb fegyverüzlettel kapcsolatban tárgyaltak vele. Miután But ebbe látszólag belement, elég bizonyíték volt már ellene - és ami ennél is fontosabb, kifejezetten arra vonatkozóan is volt már bizonyíték, hogy az Egyesült Államokra nézve veszélyes volt a tevékenysége.

But üzlete klasszikus poszt-szovjet sikertörténetnek mondható. Az üzleti modellje a volt szovjet állami biztonsági szektor félelmetes rendetlenségének és az árnyékglobalizációnak a közegében formálódott. Legális és illegális ügyletek fonódtak benne össze szétválaszthatatlanul. Amikor viszont Oroszországban a Jelcin-Putyin váltás nyomán egyfajta újra-stabilizáció következett be, But továbbra is a pályán maradhatott. Ennek oka valószínűleg abban keresendő, hogy egyrészt globálisan el tudott intézni nagyon sok mindent, tevékenysége tehát az orosz érdekekkel összehangolva hasznosítható volt, másrészt valószínűleg soha nem is függetlenítette magát egészen az orosz érdekektől, még az 1990-es évek zavarosában sem (adalékul: múltbéli KGB-s és GRU-s kötődésének lehetősége egyaránt felmerült).

Gyanítható, hogy But nem ténykedhetett volna ennyire globálisan, ha a világ számos államának korruptsága és hanyagsága mellett a legerősebb államok titkosszolgálatai nem tűrték volna meg valamilyen szinten. Volt, aki futtatta, volt, aki futni hagyta. Sokaknak tett kisebb-nagyobb szívességeket, így történhetett, hogy végül - legalább közvetve - még az ENSZ számára is teljesített megrendelést. Hogy egy apró részlettel illusztráljam, mennyire sok országra kiterjedt a tevékenysége: ügyleteinek lebonyolításához, globális logisztikájához kulcsfontosságú volt repülőgépeinek többszöri lajstromba vétele effektív ellenőrzést nem gyakorló országok (pl. Libéria és Egyenlítői Guinea) regiszterében. Ezen országok nyilvántartásnak vezetését pedig egy egyesült királyságbeli cég intézte.

A Buttal szembeni fellépés igénye a leghamarabb és a leghatározottabban végül persze az Egyesült Államokban fogalmazódott meg, de még itt is voltak a biztonsági szektoron belül olyan szereplők (a hírszerzőközösség, illetve a Pentagon), akik hogy, hogy nem, de kapcsolatba kerültek Buttal és üzletbirodalmával - ebben alkalmanként a hanyagság is szerepet játszhatott, amikor például közbeszerzések kapcsán nem néztek utána megfelelően egy-egy pályázó hátterének, tulajdonosi körének.

2001. szeptember 11. hozta el a fordulópontot, amikor is az Egyesült Államok egész külpolitikai gépezete végleg mozgásba lendült But nyomában. Az al-Kaida és Oszama bin Laden fenyegetése volt az elsődleges kihívás, általánosságban azonban a destruktív nem-állami szereplők megerősödése is más fényben tűnt már fel. Utóbbiak szárnyainak leszegése egyértelműen szükségessé vált. Így kapcsolták le végül az amerikaiak Abdul Kadír Khán pakisztáni bázisú hálózatát is. Abdul Kadír Khán a nukleáris feketepiac királya volt, és közte és Viktor But között analógia fedezhető fel annyiban, hogy Khán a pakisztáni biztonsági szektor félelmetes rendetlenségéből nőtte ki magát, némi állami szereplők részéről érkező ösztönzés és hathatós támogatás mellett, és ugyancsak az árnyékglobalizáció kontextusában bontakozhatott ki igazán.

But végső soron arra fizetett rá, hogy a szeptember 11. utáni érában óriási hiba volt részéről a FARC tagjainak vélt emberekkel komolyan szóba állni, éppen az Egyesült Államok biztonságát fenyegető módon. Enélkül talán még mindig ő lenne az első számú fegyverkereskedő a világon. Így most valaki más az - bár sokan osztják a nézetet, miszerint But kivételes jelenség volt, és hozzá hasonló léptékben tevékenykedő játékos nem maradt a pályán.

További olvasnivalónak javasolok még három kiváló áttekintést a témában: itt, itt és itt.

Ezzel azonban még nincs vége a történetnek. Úgy hírlik, But egyik fontos támogatója Oroszországban az az Igor Szecsin, aki jelenleg Vlagyimir Putyinnak, Oroszország úgynevezett miniszterelnökének, május 7-től pedig (újra) hivatalos elnökének a jelenlegi helyettese. A amerikai igazságszolgáltatásnak valahogyan igen stratégiai pillanatban sikerült meghoznia But ügyében a döntését.

Miután pedig ez így alakult, Butot illetően garantáltan alkudozás kezdődik majd, mely az orosz-amerikai viszony általános kereteinek formálásával is szorosan összefonódik, miután újra Putyin lesz az elnök. Érdekes lesz figyelni, hogy Szecsin, a volt titkosszolgákat és egyéb, biztonsági szektorbeli funkcionáriusokat tömörítő sziloviki frakció oszlopos tagja ezek után milyen tisztséghez jut Putyin újabb terminusa alatt.

Orosz részről nyíltan nehezményezik a Buttal szembeni ítéletet. Szergej Lavrov külügyminiszter azt nyilatkozta, But "rendszeresen téma az amerikai-orosz kapcsolatokban", az orosz külügyminisztérium egy közleménye pedig azt ígérte, "ez az ügy mindenképpen a napirend tetején marad". Be akarják hozni Butot a hidegről.