Marton Péter
Miközben a most következő NATO-csúcson a téma elsősorban az lesz, hogyan nyújtsunk tűrhető teljesítményt Afganisztánban a jövőben, mialatt úgy teszünk, mintha nagyon jó eredményeket értünk volna el, egyesek már az after-eventre készülnek:
Dana Rohrabacher kongresszusi képviselő (Kaliforniából) az itt bevillantott nyílt levélben sürgette két napja Hillary Clinton külügyminisztert, hogy a chicagói NATO-csúcsra legyen szíves meghívni Afganisztánból az alapvetően a tálibok ellen összefogó erők esernyőjeként szolgáló Nemzeti Front képviselőit is, akikre a levélben az egyszerűség kedvéért az Északi Szövetségként is utal (ahogyan ez a 2001-et megelőző konfliktus idején volt szokás a tálibok elleni akkori koalíciót illetően). Olyan, ütőképes politikusokról van szó, mint pl. a tádzsik Ahmed Zia Maszúd (az al-Kaida által még 2001. szeptember 9-én meggyilkolt Ahmed Sah Maszúd testvére), a nyugaton jellemzően nagyon nem kedvelt üzbég Abdul Rasid Dosztum, vagy például a hazara Hádzsi Mohammed Mohaqiq.
A levél második felében Rohrabacher ezt alátámasztandó elmegy Karzai elnök szidalmazásának irányában, hogy retorikailag ez úton is felértékelje a helyette szóba jövő alternatív partnerek jelentőségét. Karzai bűnbakká tétele a nyugati diskurzusban kedvelt megközelítés. Rohrabacher pedig korábban is az élen járt ebben, annyira, hogy amikor a legutoljára Afganisztánba látogatott volna, Kabulból megüzenték neki, hogy nem látnák szívesen. A Karzai irányában tett megjegyzések azonban alapvetően szerencsétlen elemei a mostani levélnek - semmiképpen nem Karzai vélt negatív tulajdonságai jelentik a jó okot minden potenciális afgán partner figyelembe vételére. Abban viszont Rohrabachernek nagyon is igaza van, hogy az "Északi Szövetség" okosabb kezelése szükséges lesz a jövőben, ha a tálibok ellen tartós eredményeket akar a Nyugat. Rohrabacher viszonylagosan befolyásos és Afganisztán ügyében sokat hallatott hangja - a képviselő tagja a Képviselőház külügyi bizottságának is - a jövőben ezért fontos lehet, az össznépi józanság érdekében, amikor jön majd a kötelező körök szaladgálása a nyugati fővárosokban, hogy jaj, de hát Dosztum egy "hadúr", akkor vele nem is szabad együttműködni, még az ördög ellenében sem.
Reálisabb megközelítés lenne nyitottabban az Északi Szövetség felé fordulni, mint azt ünnepelni, hogy az afgán kormány, nyilvánvalóan a fülébe súgottaknak megfelelően, pont a chicagói csúcs előtt bejelentette a biztonsági átmeneti folyamat - az inteqal - harmadik fázisának kezdetét, vagy hogy a pakisztáni vezetéssel esetleg meg lehet majd állapodni a pakisztáni-afgán határátkelők újra-megnyitásáról - végre, az ISAF-utánpótlások hat hónapos feltartóztatását követően -, miután Zardari elnöknek lehetővé tették, hogy vendégként részt vegyen a NATO-csúcson.
Kiegészítés: a NATO-csúcs már ismert magyar vonatkozásait is érdemes lehet itt bedobni, ebben a bejegyzésben. Hende Csaba honvédelmi miniszter tegnap bejelentette, hogy a 2015-2017-es időszakban Magyarország évi 500 ezer dollárral támogatja az afgán biztonsági erőket. Ez a mi hozzájárulásunk a NATO/ISAF-szinten szükségesnek nyilvánított évi 4,1 milliárd dollárhoz.
Statisztikai adalékok: ez egy 0,012%-os szelet a közös tortából; látszólag jóval kisebb részesedés tehát, mint amekkorát a katonák kiállítása tekintetében jelenleg vállalunk - a friss ISAF-placemat szerint 339 katonánk van Afganisztánban az ISAF koalíció jelenlegi 129469-es összlétszáma mellett, és ez 0,261%-os részesedést jelent. Valójában az összehasonlíthatóság érdekében a katonákat illetően az ISAF/OEF-erőkkel plusz legalább az afgán hadsereg papíron adott létszámával együtt kellene számolni. Vagy pedig az afgán hadseregnek nyújtani tervezett 4,1 milliárdos támogatásból levonni az afgán kormányra hárítandó 500 millió dollárt, és a katonák számát az afgán hadsereg beszámítása nélkül, de az OEF-erőket beleszámolva arányítani. Így már kisebb lenne a különbség. De még ha az afgán hadsereggel együtt számolom a katonákat, akkor is van egy majd egy százalékos részesedéskülönbözet. Valamennyire visszavettünk a közösbe tett hozzájárulásunkból tehát.
A kiegészítés kiegészítése (május 20.): egy link, át, Wagner Péterhez. A PRT-k, azaz Tartományi Újjáépítési Csoportok jövőjét illetően úgy érzem, helytálló Péter előrejelzése, a bagláni magyar PRT-re vonatkozóan:
"A Inteqal folyamatának egyik velejárója a PRT-evolúció. Ez a hivatalos dokumentumok szerint több lépésből áll. Az első, hogy a PRT-k civil irányítás alá kerülnek, a második, hogy csökken a katonai szerepvállalás, és növekszik a fejlesztési, civil támogatói tevékenység, a harmadik, hogy megszűnik a PRT. A szomszédos PRT-kban már mindenhol civil irányítás alatt áll a PRT, svédek, németek, zélandiak. A magyar PRT mindenféle okok miatt önálló úton fog járni. Úgy tűnik, hogy mi kihagyjuk ezeket a lépéseket, nem lesz civil irányítás, nem lesz növekvő fejlesztési jelenlét, hanem valamikor 2013-ban egyből a PRT megszűnéséhez fogunk ugorni."
