Hogy pontosan mit értünk a külpolitika ratifikációján, és hogy ez miért különösen izgalmas kérdés a nemzetközi tárgyalási folyamatokkal összefüggésben, azt kifejtettem részletesen ebben a könyvben annak idején. A lényeg végső soron az, hogy a nemzetközi partnerekkel összegründolt megállapodásokat otthon is el kell tudni adni, és egy kicsit megbolondíthatja ezt a folyamatot, amikor egyszerre mindkét országban van ellenállás egy megállapodás tartalmával kapcsolatban. Az ilyen ellenállás tárgya ugyanis jellemzően nagyobb engedmények követelése a másik országtól, és így mindkét országbeli ellenállók nem könnyen elégíthetők ki egyszerre.
A héten az immár republikánus többségű amerikai Szenátus republikánus tagjai által Iránnak küldött együgyű kis levélke gyönyörűen szemléltetheti ezeket a nehézségeket. Ebben a képviselők azt üzenték Teheránnak: ha nem tetszik nekik az Irán nukleáris programja ügyében esetlegesen megszülető nemzetközi megállapodás, a következő amerikai elnök 2017-ben simán felmondhatja azt - ha nekik véletlenül már az előtt nem sikerülne megtorpedózniuk. Értsd: Irán jobban teszi, ha többet enged.
A reakciók is érdekesek, hiszen ezek a dolgok folyamatukban érdekesek igazán.
Obama elnök az iráni keményvonalasok és a hazai héják közötti "szokatlan koalícióról" beszélt, egységes frontként leírva a két országbeli ellenállókat. Eközben Hasszán Rohani iráni kormánya környezetében sokan a jelek szerint "kamu konfliktusnak" írják le az Obama és ellenzéke, illetve az utóbbiak előtt nemrég a Kongresszusban felszólalt, egyben pedig otthon (március 17-én) választásokra készülő Benjamin Netanjáhú izraeli miniszterelnök közötti perpatvart, mely szerintük csak azért "kerül színre", hogy nagyobb engedményeket kényszerítsen ki Irántól.
Ezeket az értékeléseket a tárgyalási folyamat feszültsége produkálja. Valójában ezeket nem a szereplők (a republikánus héják ÉS az iráni keményvonalasok; vagy éppen a republikánusok + Benjamin Netanjáhú ÉS Obama) tényleges egymásba gabalyodása, hanem az említettek csak részben átfedésben lévő érdekeinek sajátos egymásba gabalyodásai, és az egyes szereplők által emiatt érzett bizalmatlanság inspirálják.