Hosszú idő után (akár azt is írhatnám: hosszú idő után írok újra a Külpraktika blogra, mert mostanában kezd visszatérni a kedvem, hogy így is megnyilvánuljak)... szóval hosszú idő után újra jelentkezett nálam olyan diák, aki a "stratégiai kultúra" valaha kifejezetten divatosnak számított témájában írna szakdolgozatot.

A stratégiai kultúra fogalmáról röviden annyit, hogy elég sok mindent szokás ideérteni (ennél fogva igazából stratégiai homály övezi). Én valahogy úgy foglalnám össze: az itt az érdekes, hogy egy politikai közösségben, vagy akár egy intézményben (pl. haderő) vannak bizonyos uralkodó hiedelmek, értelmezési keretek, történelmi narratívák, értékpreferenciák, szokások stb., és hogy ezeknek lehet valamiféle hatása a dolgok menetére. Ezek megjelenését keressük abban, ahogyan a döntéshozók döntenek a katonai erő használatáról + abban, ahogyan a haderő fellép, pl. megvív egy háborút.

Ennek a témának van vagy ezer buktatója, tekintettel arra, hogy a kultúra mibenlétének meghatározása, vagy éppen a hatásának a kimutatása igazán objektíven nem nagyon lehetséges.

Az ezzel kapcsolatos levelezésben hirtelen eszembe ötlött egy potenciálisan hasznos példa, úgyhogy ezt idézem itt, mert segíthet elgondolkodni azokon a bizonyos buktatókon.

"Mondok egy távolabbi példát. A fociban előfordul, hogy egy játékos feldobja magát, és fájdalmat színlel, hogy a játékvezető szabadrúgást adjon. Ismerjük ezt. Az ausztrál futballban ellenben a szabályok szerint valóan kemény a játék, és megengedett a támadó földre vitele. Ennek van szabálytalan módja ott is, de alapvetően elég tág mozgástér adott hozzá. Ausztráliában ezért népszerű az a nézet, hogy míg a focisták puhányak, az ausztrál futballt játszók kemények - talán összekapcsolódik ez a "vad Ausztrália" identitással is. Érdekes lehet ezek után megnézni a nem-ausztrál focit játszó ausztrál válogatott játékát. Ha a vélelmezetten eltérő játékkultúra megmutatkozik a játékukban, az történhetne pl. oly módon, hogy kevésbé dobálják fel magukat a pályán. De hogy ez így van-e, azt hirtelenjében nem tudom. Meg kell nézni. Ha esetleg ki tudom mutatni, hogy ők kevésbé dobálják fel magukat, akkor is lesznek egyéni különbségek. Lesznek olyan játékosok, akik mégis eldobják majd magukat. Valószínűleg lesz közöttük, aki úgy gondolkodik (sajnos a fejekbe persze nem látunk bele), hogy "lehet, hogy ciki, de hátha jól járunk a szabadrúgással" - az ő esetében jelen van a kultúra hatása, ő mégis eltér tőle. De lesz olyan is, aki anélkül dobja fel magát, hogy mindez az eszébe jutna... A kultúra hatása egyáltalán nem adott automatikusan. És hogy végképp komplexen lássuk a kérdést: valószínű, hogy a csatárok fogják inkább feldobálni magukat - esetükben ez a szerepükkel lesz összefüggésben, hiszen támadó játékosként az ő javukra ítélt szabadrúgásból lehet a leginkább gól."

Nekem ez a példa az Ozzy Man Reviews idelinkelt videója nyomán merült fel. Aki megnézi, az először is röhögni fog, rögtön utána pedig azt is érteni fogja, mitől releváns ez itt.

A levél elküldése óta utánanéztem kicsit (értsd: gugliztam egyet), és bár a műesési hajlandósággal kapcsolatos fentebb körvonalazott mérést (és a kapcsolódó hipotézis ellenőrzését) nem végeztem el, annyi már látszik, hogy az ausztrál futballban is van, aki ellene valójában el nem követett szabálytalanság következményeit színleli (ez akkor ellen-bizonyíték ugye), miközben az ausztrál közönség egy része hajlamos durva sérelemként felfogni, ha az ausztrál válogatott ellen másik csapat ilyen módon jut előnyhöz - ez a feltételezett kulturális tényező létét megerősítő, ám a műesési hajlandósággal kapcsolatos hipotézist (tehát a kultúrának a magatartást formáló hatására vonatkozó feltételezést) nem érintő lelet.

Valahogy azért is jutott az eszembe mindez, mert a kultúra, a mi kultúránk, az ő kultúrájuk stb. kifejezések gyakran előkerülnek mostanában a közbeszédben, és azoknak, akik részt vesznek ezek intenzív használatában, érdemes lehet elgondolkodniuk azon, mit is jelentenek ezek egészen pontosan - ha pedig a jelentésüket sikerült megfogalmazni, a kritikus gondolkodás jegyében már csak meg kell vizsgálni az azonosított jelentéstartalmak érvényességét a gyakorlatban. Csomó érdekes dolog jöhet ki ebből, bármilyen kontextusban.