Az elmúlt évtizedekben jelentősen megnőtt a Kínai Népköztársaság (KNK) szerepe a világpolitikában, hiszen az egykoron koldusszegény ország mára a világ második legnagyobb gazdaságává, katonai nagyhatalommá és az Egyesült Államok komoly politikai ellenlábasává vált. Peking külpolitikai törekvései mára a világ minden tájára hatással vannak, így az Európai Unió és benne a kelet- és közép-európai régió számára is új helyzetet teremt Kína felemelkedése. Ennek megfelelően hazánk is egyre szorosabb gazdasági és politikai kapcsolatokat ápol a kelet-ázsiai óriással, amely 2010 óta a korábbiaknál is látványosabb formákat öltött. Felmerül a kérdés, hogy Peking fokozott jelenléte térségünkben hogyan befolyásolja az érintett országok kül- és belpolitikáját, és hogy úgy egyáltalán miként látja a politikai elit Kína szerepét a világban. A választ a pozsonyi Ázsia Tanulmányok Intézete (CEIAS) által kezdeményezett és a Nemzetközi Visegrádi alap által finanszírozott kutatási program keretében vizsgáltuk, amelynek során interjúkat készítettünk a négy visegrádi ország főbb politikai pártjainak külpolitikai szakértőivel. Az alábbi blogbejegyzés e kutatás magyar vonatkozásait mutatja be két részben.
Kína felemelkedése
Kína a Mao Ce-tung nevéhez köthető nehéz korszakot maga mögött hagyva 1979-ben egy új, rohamos fejlődéshez vezető politikai és gazdasági pályára állt az ország új vezetőjének, Teng Hsziao-pingnek köszönhetően. A Reform és Nyitás politikájának nevezett program elindításakor Kína a világ legszegényebb országai közé tartozott, az egy főre eső gazdasági teljesítménye még Indiát is alul múlta, és alig hetede volt a magyarnak. A következő negyven évben radikális átalakuláson ment át az ország, a gazdaság fokozatos liberalizációjának köszönhetően négy évtizeden át 8-10 százalékos átlagos éves GDP növekedést értek el, ami egyedülálló teljesítmény egy ilyen hatalmas ország esetében. Ennek köszönhetően mára a kínai egy főre eső nominális gazdasági teljesítmény már közel ötszöröse az indiainak, és megközelítette a magyar kétharmadát. Ezzel összességében a kínai a világ második legnagyobb gazdasága az Egyesült Államok mögött, és ennek megfelelően súlya folyamatosan nő nem csupán a világgazdaságban, hanem a nemzetközi politikai életben és a fegyveres erők terén is.
A 2010-es években a kínai gazdaság eljutott arra a szintre, amikor már nem csupán a működőtőke jelentős importőre volt az ország, hanem egyúttal óriási összegeket kezdett befektetni külföldön. Ennek fő célja a kínai cégek számára fontos tudás, technológia, márkák és piacok megszerzése volt, így a fejlett régiók közül az Európai Unió vált a kínai befektetések egyik fő célpontjává, ahová az elmúlt évtizedben összességében 50-100 milliárd dollárnyi kínai tőke érkezett. Ezzel párhuzamosan globális politikai befolyását is növelni kezdte Peking, egyre nagyobb szerepet vállal a nemzetközi szervezetekben, sőt, saját együttműködéseket is kialakított, így 2011-ben 16 kelet- és közép-európai országgal létrehozta az ún. 16+1 együttműködést, majd pár évvel később a már globális ambíciókat dédelgető Egy út – Egy övezet (új selyemút) elnevezésű projekt is elindult.
Bár régóta látszott a kínai felemelkedésben rejlő potenciál, annak valódi méretei és főleg sebessége meglepetés volt a Nyugat számára. Az immáron nagyhatalmi státuszt betöltő Pekinghez fűződő kapcsolatok törésvonalakat hoztak létre az észak-atlanti térségben. Az Egyesült Államok egyértelműen riválist lát Kínában, és egyre inkább zéró-összegű játszmaként kezeli a két ország közötti kapcsolatokat, miközben elvárja Európa támogatását Pekinggel szemben. Az Európai Unió tagállamai azonban megosztottak a kérdésben, nem képesek egy egységes álláspontot és Kína-stratégiát kialakítani. Egyes tagállamok számára a gazdasági együttműködés fontosabb a politikai ellentéteknél, míg mások inkább a politikai értékek és elvek mellett teszik le a garast. A kelet- és közép-európai régió éveken keresztül közeledni látszott Pekinghez, hiszen a 16+1 együttműködés olyan gazdasági és pénzügyi előnyökkel kecsegtetett, amelynek egyik ország kormánya sem tudott ellenállni. Az utóbbi egy-két évben azonban újabb pálfordulás ment végbe, hiszen Varsó és Prága látványosan távolodni kezdett Pekingtől, és ismét Washington szárnyai alatt keresnének menedéket, Szlovákia pedig igyekszik nem elkötelezni magát. Ezzel szemben Budapest továbbra is a legmagasabb becsben tartja a Kínához fűződő kapcsolatait, és mindent megtesz azok érdekében, gyakran akár a nyugati szövetségesei vagy az EU nemtetszése dacára is.
Kína a magyar médiában és parlamentben
A korábbi kutatások alapján elmondható, hogy a magyarországi média szinte kizárólag a gazdasági, kereskedelmi és befektetési ügyekre koncentrál Kína kapcsán. Mindez éles ellentétben áll a cseh helyzettel, hiszen ott az olyan elvi és értékalapú témák, mint az emberi jogok, Tibet, vagy a demokrácia kérdése szerepeltek legtöbbet a híradásokban. Az is figyelemreméltó, hogy a magyar ellenzéki politikusok alig említették Kínát a médiában, így főleg a kormánypártok alakítják a közbeszédet. Ugyanakkor a parlamenti diskurzus jóval összetettebb képet mutat, hiszen szinte minden parlamenti párt megszólalt Kína kapcsán a rendszerváltást követően, és egyes pártok hozzáállása látványos változásokon ment át. Az Országgyűlésben elhangzott felszólalásokat vizsgálva megállapítható, hogy az első ciklus (1990-1994) között igen kevés alkalommal került Kína a parlamenti terítékre, a második ciklus során (1994-1998) megduplázódott a számuk, majd a harmadik ciklusra (1998-2002) visszaesett az eredeti szintre, majd onnan kezdett fokozatos növekedésbe. A negyedik (2002-2006) és a hetedik (2014-2018) ciklus között megháromszorozódott a Kínával kapcsolatos felszólalások száma. Az érintett témákat vizsgálva azt látjuk, hogy a magyar politikai elit némi megkésettséggel tárgyalt egyes ügyeket, így például a Tienanmen téren történt tragikus események és az emberi jogok kérdése csak 1994 után merült fel igazán. A Fidesz tagjai bizonyultak a leginkább Kína-ellenesnek az első öt parlamenti ciklus során, amelyet azonban látványos változás követett a 2010-ben megnyert választásokat követően, hiszen lényegében megszűntek a kritikus megszólalásaik. Mindeközben a Magyar Szocialista Párt (MSZP) kifejezetten semleges álláspontot képviselt a parlamentben a rendszerváltás óta. Feltehető, hogy baloldali pártként az MSZP nem engedhette meg magának Kína kritizálását, ugyanakkor a magyar belpolitikai viszonyok és saját múltja mellett nem is támogathatta látványosan Pekinget. A Jobbik és az LMP is erősen kritikusnak bizonyult Kínával szemben. Az akkoriban magát a szélsőjobboldalra pozicionáló Jobbik a második legtöbb Kínát kritizáló felszólalást tette a teljes vizsgált időszakban (2010 óta pedig messze a legtöbbet), míg a kezdetben zöld-liberális LMP a harmadik a sorban. A fő különbség a két párt megközelítése között, hogy míg a Jobbik a vélt vagy valós magyar érdekek kapcsán támadta Kínát (kínai bevándorlók, hamisított termékek stb.), addig az LMP képviselői leginkább az emberi jogokkal, Tibettel vagy a Falun gong mozgalommal összefüggésben kritizálták Pekinget. Ebből a szempontból az LMP nagyon hasonlóan viselkedett az egykori SZDSZ-hez, amelynek képviselői Kína legkeményebb kritikusainak számítottak 1990 és 2014 között, Összegezve elmondható, hogy a jobboldali és liberális parlamenti pártok mindig is Kína-ellenesek voltak, a baloldal jellemzően semleges hangot ütött meg, a Fidesz pedig Peking harcos kritikusából semleges, időnként pozitív húrokat pengető párttá változott. Mindettől függetlenül, a rendszerváltás óta eltelt közel harminc év egészét figyelembe véve egyetlen magyar parlamenti párt sem nevezhető következetesen Kína barátjának.
Kína a jobboldal szemében: A Fidesz és a Jobbik
A kutatási interjúkból kiderült, hogy a magát jobbközép erőként definiáló magyar kormánypárt – az elmúlt évtizedben követett külpolitikájának megfelelően – Kínát egy olyan erőközpontnak tekinti, amelynek jelentősége megközelíti az Egyesült Államokét és az Európai Unióét. Peking nem csupán fontos kereskedelmi partner, hanem – a Fidesz szerint – befektetőként is fontossá vált. A kétoldalú kapcsolatok terén fontos célkitűzés, hogy a nyugati gazdasági relációk mellett a keleti nyitás keretében Kína is fontosabb partnerré váljon. Mindez csökkentheti Magyarország kitettségét a nyugati gazdasági lassulásnak. A Fidesz megítélése szerint a Kínába irányuló magyar kivitel növekedése, a hatodik 16+1 csúcs budapesti megrendezése vagy éppen a Budapest-Belgrád vasút kínaiak általi felújítása is azt jelzi, hogy a magyar diplomácia jól végzi a dolgát Pekinggel kapcsolatban, így az ország jó pozícióban van a Kína európai „kapujának” státuszáért folyó versenyben. A Fidesz szerint Kína sem kockázatot, sem veszélyt nem jelent hazánkra nézve, hiszen Pekinget partnernek tekinti, a Washington és Peking közötti vetélkedés kapcsán pedig azt tartja Magyarország érdekének, ha mindkét hatalommal jó kapcsolatra törekszik. Ennek megfelelően lehetőséget látnak a BRI (új selyemút) kezdeményezésben, amelyet a keleti nyitás kínai tükörképének tekintenek, amelyben fontos szerepet játszik a Görögországgal tizenhét tagúra bővült 17+1 együttműködés, azon belül is Visegrádi Négyek csoportja.
Úgy tartják, hogy a befektetések terén a kínaiaknak ugyanolyan szabályoknak kell megfelelniük, mint bármely másik külföldi befektetőnek, és Magyarországnak óvatosan kell eljárnia, ha olyan fontos szektorokról van szó, mint az energetika vagy pénzügyi rendszerek.
A kínai emberi jogi helyzet kapcsán a Fidesz szerint a magyar diplomácia dolga a magyar polgárok és magyar vállalatok érdekeinek védelme (azaz a kínai emberi jogok közvetlen kritizálása nem feladata), de Budapest támogatja az EU-Kína emberi jogi párbeszédet is. A kormánypárt szerint a hasonló történelmi múlt miatt Magyarország és Kína közös értéke, hogy egyik ország sem veszi szívesen, ha beleszólnak belügyeibe és külső szereplők megpróbálják ráerőltetni akaratukat. A Fidesz meglátása szerint a Pekinghez fűződő kapcsolataink nincsenek hatással NATO és EU tagságunkra, hazánk betartja az uniós szerződésekből és a washingtoni szerződésből eredő kötelezettségeit. A kínai befektetések olyan beruházásokat érintenek, amelyeket szerintük mások nem voltak hajlandóak finanszírozni, így a Fidesz szerint nem arról van szó, hogy Budapest a kínai tőkét választaná a német vagy amerikai helyett.
A magát jelenleg szintén jobbközép pártként leíró Jobbik álláspontja jelentősen eltér a Fidesztől. Kínát feltörekvő világhatalomnak tekintik, amelynek komoly céljai vannak a világban, ezeket azonban Magyarország nem tanulmányozza kellőképpen, és szerintük a kormány nem készül fel ezek kezelésére, vagy nem érdekli a dolog. Különösen a gazdasági veszélyek foglalkoztatják a Jobbikot, ezen belül is a hazai kínai kisebbség magyar kisvállalkozásokat hátrányosan érintő üzleti gyakorlata. Emellett a Jobbik szerint arra is figyelni kell, hogy Kína továbbra is egy autokratikus egypárt rendszer. Gazdasági szempontból sokkal kevésbé tekintik fontos partnernek Kínát, mint a Fidesz, amelyet a rendelkezésre álló külgazdasági adatokkal támasztanak alá. Ettől függetlenül hasznosnak tartják a Pekinghez fűződő kapcsolatok fejlesztését, de csakis kellő óvatossággal, észben tartva, hogy a gazdasági együttműködésnek mindig ára van, és inkább a kölcsönösen előnyös helyzetre kell törekedni. Lehetőséget látnak ugyanakkor a kulturális és oktatási csereprogramokban. A magyar diplomácia a Jobbik megítélése szerint nem megfelelően képviseli hazánk érdekeit Kínával szemben, és szakmailag sem felkészült a magyar érdekek érvényesítésére külföldön, így nem is ért el komoly, kézzelfogható eredményeket.
Kínával kapcsolatos kockázatokat is lát a Jobbik, így különösen az olyan politikailag kényes kérdések, mint az emberi jogok vagy Kína autokratikus berendezkedése okozhat fejfájást, hiszen meglátásuk szerint egy EU tagállamnak felelőssége van e téren. A magyarországi kínai befektetéseket és gazdasági befolyásszerzést pedig akár veszélyként is fel lehet fogni a Jobbik szerint. A BRI kapcsán szintén óvatosságra int a párt, akárcsak a 17+1 együttműködéssel összefüggésben, ugyanakkor fontosnak tartják, hogy hazánk minél több multilaterális fórumon részt vegyen, így nem zárkóznak el teljesen ezek elől.
A Jobbik támogatja az emberi jogok érvényesülését, és kritikusan szemlélik a tibeti és hszincsiangi eseményeket. Ugyanakkor nem tekintik a magyar diplomácia elsődleges feladatának ezen témák felemlegetését, legfeljebb háttérbeszélgetéseken, nem hivatalos formában látják helyesnek az üggyel kapcsolatos magyar észrevételek megfogalmazását. Az eltérő történelmi háttérből kifolyólag nem látnak közös magyar és kínai értékeket, viszont aggasztónak és károsnak tartják, hogy szerintük a Fidesz eltanulja Kínától az autoriter államvezetés módszereit. Mindemellett aggasztónak tartják annak lehetőségét, hogy Kína saját érdekeinek érvényesítésére használhatja Magyarországot az EU-n és a NATO-n belül, ami az USA-hoz fűződő kapcsolatokat is sértheti. A kínai befektetések kapcsán is hasonló a párt álláspontja, kellő óvatossággal kell kezelni azokat, megelőzve, hogy túlzott gazdasági befolyásra tegyen szert Peking Magyarországon.
Folyt. köv. A poszt második részében a baloldali és progresszív pártok Kínával kapcsolatos álláspontját fogjuk bemutatni.
