Ennek a blognak a sorsát, bár a történelme során nem csak én publikáltam ide, alapvetően meghatározza, hogy a gazdája én vagyok. Én pedig külpolitika-elemzéssel, biztonsági tanulmányokkal (ennek részeként az állami biztonságpolitikával) és globális közegészségüggyel foglalkozom (Foreign Policy Analysis, Security Studies, Global Public Health). Amikor Wuhanból szétfröccsent a pandémia, elég hamar azzal a tudattal álltam rá a követésére, hogy ezzel mindhárom fenti terület szempontjából jelentős dolgot művelhetek. Miközben összeszedem azt, ami a járvánnyal kapcsolatos folyamatok értéséhez-előrejelzéséhez kell, a döntéshozatali folyamatok elemzésére is bőven adódik lehetőségem (sőt, csak így adódik igazán), és mindez ráadásul nyilvánvaló biztonságpolitikai, humán biztonsági stb. jelentőséggel is bír. Ebből született itt a visszamenőleg — 2020. január 28-ától kezdődően — megtalálható tematikus blogfolyam, és amellett ez a könyv is.
A nemzetközi helyzet ugyanakkor sokfelé fokozódik, és hagyományos katonai kérdésekkel is egyre többet kell foglalkoznom napi szinten, részben a gyorsuló tudományos-technológiai fejlődés következtében. Emellett pedig bejönnek mindig egyéb fejlemények is, mint például a csernobili 305/2-es helyiségben található kórium körüli problémák, ahol látom, hogy az újságírók annyira boldogok attól, hogy egy szakértő (Aszódi Attila személyében tényleg nem akárki) megáldotta őket az elemzésével, hogy máris elfelejtenek további kérdéseket feltenni (a Telexet linkeltem az imént, de a HVG is lehozta ugyanazt az írást). Kérdéseket pedig legelőször is azért érdemes felvetni, hogy a szakértő könnyebben oszthassa meg a tudását, és ez által többen juthassanak el általa mindannyiunk számára fontos kérdések megfogalmazásáig. Egy szerkesztő például megteheti (hihetetlen, de akár még ezt is megteheti), hogy megkéri a szerzőt, hogy egy plusz bekezdésben fejtse már ki a "kritikussági" és a "szubkritikus" kifejezések jelentését a reaktorfizika vonatkozásában. Vagy bármi egyebet, ami érdekesnek és hasznosnak tűnhet.
Ehhez pedig jól jöhetnek az információs ökoszisztémában olyan források, melyek interdiszciplináris falakkal találkozván az alábbi sztenderd eljárás szerint haladnak tovább (miközben persze a felelős tudományos gondolkodás jegyében foglalkoznak témákkal, vagyis a nem-tudások azonosítására és a tudásverifikációra mindvégig kritikusan törekednek).
Ezt természetesen nem egyedül szeretném művelni, és ezért adott esetben nagyon szívesen közlök a célnak megfelelő jellegű írásokat (minimum kommenteket) másoktól is. A nem-tudás felismerése az egyik legfontosabb tudás, és mások ilyen felismerésekkel éppen úgy hasznos hozzájárulást tehetnek, mint ha az én nem-tudásom rovására valamilyen bizonyosabb tudást tudnak plántálni az én fejembe (vagy máséba).
A biztonságpolitika szempontjából alapvető szükség van a diszciplináris határokon átívelően all-source, mi több, a különféle diszciplináris forrásokból érkező információkat folyamatosan, dinamikusan integráló elemzésekre. Hogy az orvoslásból hozzak analógiát: csakis ennek révén törekedhetünk arra, hogy "bizonyíték alapú" (evidence-based) biztonságpolitika valósuljon meg. Ennek a tétje pedig nem jelentéktelen.
Kieg.: itt van egy jó vlogos beszámoló az ügyek állásáról Csernobilban. 2007-től 2017-ig megépült az eredeti, esővizet beengedő, kezdetleges szarkofág fölé a szuperkupola (funkciójából következően immár esővíz be nem, por ki nem). Addig a szezonális mintázattal érkező esővíz hatására jellemzően egyező szezonális megugrásai voltak a neutron-beütésszám-mérési adatoknak a moderáló, azaz a neutronokat lelassító és ezáltal azokat láncreakció kiváltására alkalmasabbá tevő (víz)közeg felhalmozódása miatt. 2017 novembere óta viszont csökken a bent felhalmozódott víz szintje, eltűnik a moderátor. Ez változást hoz. A kérdés, milyen hatással van ez pontosan, és milyen mechanizmuson keresztül. Erre pedig az a spekuláció a jelenleg meghatározó válasz, hogy az "elefánt lábát" alkotó kórium-láva porózusabbá válhatott az eltelt idő alatt, és reflektív betonfelület veszi körbe — ez együttesen vezethet a neutron-beütésszám növekedéséhez (amit a szuperkupolán belül elhelyezett detektorok mérnek). És ha ez így van, akkor ezek szerint nem kellene önfenntartó maghasadási láncreakció kialakulásától tartani.
