David Cameront idézzük, a Dylan Jones által szerkesztett/készített Cameron Cameronról c. kötet 209. oldaláról (az Antall József Tudásközpont tavalyi kiadásából). A leendő miniszterelnök szól itt az elképzeléseiről.
"Saját magamat mindig liberális konzervatívnak tekintettem: szabadelvűnek, mivel támogattam az emberi jogok és a demokrácia terjesztését, és konzervatívnak, mert szerintem mielőtt beavatkoznánk, gyakorlatiasnak és szkeptikusnak kell lennünk, feltéve az intervenció következményeit boncolgató nehéz kérdéseket is. Szerintem Blairrel az volt a probléma, hogy a humanitárius beavatkozás mellett döntött anélkül, hogy ezekre a szempontokra tekintettel lett volna. (...) Alig várta, hogy valahol közbeavatkozhasson."
Felvetődhet a kérdés, miért csinálja most Cameron kormánya látszólag az ellenkezőjét annak, amit maga Cameron helyesnek gondolt: ráadásul éppen maga Cameron hozta mozgásba a vérszegény koalíciót (legfőképpen Sarkozy francia elnököt) a líbiai beavatkozáshoz - egy olyan intervencióhoz, melynek a kimenetele bizonytalannak mondható számos tekintetben (eredményesség, politikai következmények, fenntarthatóság stb. vonatkozásában).
A zárójelben felsoroltak közül a fenntarthatóság kérdése is igen érdekes: a brit védelmi költségvetésre legalább 2015-ig sanyarú helyzet vár, és ezek között a körülmények között aligha hiányzott a jelentős napi kiadás, amit a líbiai háború visz el.
A válasz nyilván összetett, és egy-egy meghatározó változó szerepét kimutatni nem lenne könnyű. De a legfontosabb okok között szerepel, hogy Cameronék meg akarták mutatni a világnak (és egyben a hazai, konzervatív szavazótábornak is): a védelmi lefaragások ellenére is képesek véghezvinni jelentős dolgokat, méghozzá talán éppen a védelmi kurtítások miatt szorosabban együttműködő franciák segítségével a leginkább. Amibe optimistán belevágtak, afféle kísérlet.
Mint tudjuk, egy kísérlet soha nem "eredménytelen". Legfeljebb nem azt az eredményt hozza, amit vártak tőle.
Cameron kísérletező kedvének védelmében annyi érv lehet, hogy a brit részvétel aránylag nem követelt olyan sokat eddig, mivel az Egyesült Királyság eleve nem törekedett domináns szerepre a katonai műveletekben. Több volt részükről a retorika, mint a cselekvés. Tegnapi, március 25-i bejelentés szerint a brit királyi légierő, a RAF eddig 59 bevetést repült csak Líbia felett; és az idézett írásból az is kiderül, hogy a nagy csinnadrattával beharangozott Tomahawk-sortűzből ("Brit és amerikai erők 112 robotrepülőgépet indítottak 20 líbiai célpont ellen") a brit részesedés három darab volt összesen, és még ezek közül is az egyik indítása sikertelen volt. (Összevetésnek: március 24-én közölt adatok szerint Franciaország addigra repült 55 bevetést, összesen mintegy 400 repült órával. Frissítés: március 27-én pedig az is kiderült, hogy még a március 26. este és március 27. délután közötti időszakban is amerikai gépek repülték az összes koalíciós bevetés 62%-át - illetve ugyanebben a cikkben szerepel egy igen meglepő adat: a repüléstilalmi zónához kapcsolódóan 1424 "missziót" teljesítettek eddig amerikai gépek a Pentagon adatai szerint.)
Katonai körökből így is kap kritikát Cameron sokat. A jövő héttől viszont lehet, hogy a repüléstilalmi övezet korlátozása lesz már műsoron a "No Fly Zone Plus" helyett. Persze ettől még a brit haderő szemszögéből ínséges időkben jött, és beláthatatlan ideig emészthet fel forrásokat a brit kormány líbiai akciója.
