Külpraktika

Külpraktika

A szíriai felkelők fegyverei

2012. február 10. - Marton Péter

A tudósításokban többnyire azt hallani, hogy a szíriai felkelőknek főként Kalasnyikovok és RP-gránátvetők állnak a rendelkezésükre.

A továbbiakban kíváncsiságból kikockázok itt ezt-azt, amit tudok, hogy lássuk, ezeken kívül még mik, és ezzel a fegyverkereskedelem jelentőségéről, illetve a felkelés esetleges külső támogatóiról is kapjunk egyfajta képet (azért is, mert a szíriai rezsim sokat beszél ilyenekről, és azért is, mert mások gondolkodnak a felkelőknek nyújtott támogatás szükségességén). Egyelőre két leletet mutatok be, aztán később a pósztot lehet, hogy frissítem majd.

Az első kép az itt beágyazott videóból (AP) kerül ide, Homsz városában rögzítette egy független tudósító az AP számára.

Sok időbe telt, mire beazonosítottam, de ez történetesen egy belga FN FAL puska speciális változata, amellyel a Szabad Szíriai Hadsereg egy harcosa egy ház oldalában kialakított lőállásból sznájperkedik. A beazonosításhoz itt látható egy nagyon hasonló példány, a belinkelt kép közepéről.

Emellé (alább) még az AP-videó egy másik kockáját is beillesztem segítségképpen.

Namármost ilyen puskák voltak a szíriai hadsereg birtokában, úgyhogy valószínűleg a képen látható sem most érkezett, kívülről, hanem az átállt katonákkal. (Érdekességként egyébként itt van tőlem egy eset leírása tavalyról, Líbiából, ahol ugyancsak a Fabrique Nationale de Herstal egy termékének a felbukkanása keltett téves asszociációkat helyiekben.)

A következő képen viszont (innen) még a magamfajta laikus is kapásból gyanúsnak tűnő ismerőst vélhet felfedezni. Egy harcos itt amerikai M-16-osnak látszó gépkarabéllyal nyomul, az ilyesmivel nem annyira hatékonynak számító sznájper üzemmódban; ő is valahol Homsz környékén.

Az a helyzet azonban, hogy ez sem jelent semmi különöset, mivel a képen valószínűleg az M-16-os kínai koppintása látható, a Norinco CQ. És természetesen ezekből is volt a szíriai hadseregnek, volt tehát belőlük ott már a konfliktus előtt is.

Nincs tehát perdöntő bizonyíték kívülről érkező fegyverek ügyében. A továbbiakban viszont érdekes lesz kémlelni, mi bukkan fel arrafelé, mivel az Asszad ellen beavatkozást emlegető külső szereplők (hehh, még a verbálisan kőkemény republikánus elnökjelöltek is) egyelőre főként a felkelők esetleges felfegyverzésében gondolkodnak, és nem annyira a líbiai forgatókönyv átültetésében.

A katariak részéről már a harckocsik elleni Milan rakéták küldése is szóba került lehetőségként, én pedig éppen tegnap találkoztam ezzel a cikkel, melyben a spanyol ABC tudósítója arról számol be, hogy tavaly decemberben három líbiaival, konkrétan Abdelhakim Belhádzs embereivel futott össze a szíriai határon - és ők úgy mondták, hogy tőlük bármikor megkezdődhetnének a fegyverszállítások, de előbb "kell Törökország beleegyezése, ahhoz viszont nincsen meg a konszenzus a NATO-ban".

***

Frissítések

És akkor a fentebb rebesgetett frissítés lehetőségével élve, íme, ez a felkelő Idlib városában például egy Tactical AK-val céloz az alábbi képen, ha nem tévedek (és akkor ez sem feltétlenül új szerzemény).

A következő képen ismét vissza Homsz városába. Ezúttal egy szovjet gyártmány PK géppuska tűnik fel a színen, a felkelők egy állásában (innét). A lényeg: szovjet gyártmány, ez sem most került oda.

Ez itt alább pedig egy ugyancsak a szovjet időkből eredeztethető fegyver. Vagy egy RPG-29-es (én ezt tippeltem elsőre), vagy inkább egy SPG-9-es hátrasiklás nélküli löveg, ahogyan ScoTTThun jelezte alább a kommentek közt - a Líbiából már megszokott technikai eszközre, azaz autóra felszerelve (kép innen). Ez azért kerül be a válogatásba, mert így, a jelentősebb mobilitással együtt már több, mint puszta tűzerő.

Kiegészítések: lásd a kommenteket.

A bejegyzés trackback címe:

https://kprax.blog.hu/api/trackback/id/tr54090543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2012.02.11. 17:25:27

Az egyik kedvenc filmemben a Charlie Wilson háborújában Egyiptomból szovjet fegyvert visz a CIA a mudzsáknak a pakisztáni, meg az izraeli kormány támogatásával. Tehát mindegy milyen fegyvert látsz, azt épp úgy szerezhették a szír kormányerőktől átállók révén, mint a török kormánytól, vagy az oroszoktól, amerikaiaktól és hosszan sorolhatnánk még a lehetőségeket. Sőt az is elképzelhető, hogy nem kormánytól szerezték, hanem fegyverkereskedő cégektől illeg. Ahhoz hogy tudni lehessen nyomon kéne tudni az adott fegyvereket sorszám alapján. Na ez az ami nem megy.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2012.02.11. 17:44:36

@Zig Zag: egyetértek - ezzel együtt a jelen fázisban inkább helyi forrásból való fegyvereket gyanítok. A feketepiacon persze beszerezhető ott is rengeteg dolog.

A katariak mostanra legjobb tudomásom szerint műholdas telefonokat osztottak ki ezrével, ennyit tudok nyílt forrásból.

Link Elek 2012.02.11. 18:21:20

a NyT-os friedman amikor Jemenben volt elvitette magat egy fegyverpiacra.
arra szamitott, hogy hegeykben allnak a kalasnyikovok, de talalt ott mident a legvedelmi raketaig bezarolag.

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2012.02.11. 19:56:48

@Marton Péter: a gyanítás sokszor bejön.
a telefon szerintem is hasznos dolog.
Grúziában láttuk, hogy a grúz hadsereg is mobilon kényszerült kommunikálni. óriási ziccer az ellenségnek. elképesztő sérülékeny a GSM hálózat. a műholdas telefonnal is biztos lehet kezdeni valamit. de nagyon sokáig tart a kapcsolatfelépítés, amellett hogy iszonyú drága, meg azt is lehet zavarni, hallgatni, meg bemérni. de legalább nem az állami telefonrendszeren keresztül megy.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2012.02.11. 20:11:48

@Zig Zag: azért is gondolom amúgy, hogy egyelőre van helyben fegyver elég, mert teljes egységek álltak át többfelé is a sokszor egy macchiavelliánus értelemben is értelmetlenül könyörtelen parancsok miatt, ezen bukott nagyon sokat az Asszad-rezsim.

Amit nem Maher al-Asszad tesó ellenőriz, mint pl. 4. Páncéloshadosztályt vagy a Forradalmi Gárdát, az sokfelé kicsúszott Asszadék ellenőrzése alól.

Viszont a Milan harckocsi elleni rakéták game-changert jelentenének, legalább mérsékelten... és ezen a ponton elgondolkodtatónak találom az alábbi videót:
www.youtube.com/watch?v=jN0qOrhQkq4

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2012.02.11. 20:46:52

@Link Elek: az jutott épp eszembe Friedmannel kapcsolatban, amit az akváriumról és a hallevesről mondott... ilyen könnyűfegyver-proliferáció mellett, mint ami a térség biztonsági államainak a szétesésével sokfelé van, pl. Líbiában, Szíriában... Persze Jemen extrémebb eset ebből a szempontból.

ScoTTThun · http://candc.blog.hu 2012.02.12. 00:53:27

Az utolsó képen az inkább egy SPG-9 lesz.

Combat Gear Admin · http://combatgear.blog.hu 2012.02.12. 11:10:08

A "tactical" AK egyébként Libanonban is felbukkant, teljesen azonos konfigurációval.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2012.02.12. 11:57:02

@ScoTTThun: köszi szépen! Jelzem mindjárt a szövegben is!

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2012.02.12. 12:53:05

@Combat Gear Admin: persze az ilyesmi beszerzése Libanonban sem megoldhatatlan, és akkor bármelyik társaságnak lehetnek ilyen játékszerei, de nem tudod véletlenül, melyik frakciónál fordult elő?

CN · http://katpol.blog.hu/ 2012.02.12. 23:45:21

Üdv!

Néhány érdekesnek mondható kép van az alábbi sorozatban is:

edition.cnn.com/2012/02/03/world/gallery/inside-syria/index.html?hpt=hp_c1

Egyik kedvenc képem az M2-vel felszerelt Toyota technical.

Az egyik képen van egy optikával ellátott fegyver felülnézetből, van ötlete valakinek, hogy az micsoda?

CN · http://katpol.blog.hu/ 2012.02.12. 23:49:17

Ja és műholdas telefon kérdéskör: Woodward a Támadás terve című munkában írta, hogy az amerikaiak is osztogattak nagy számban 2003-ban, pontosan azért mert úgy gondolták, hogy nem tudják az irakiak lehallgatni. Amihez nem értek, de kíváncsi lennék rá, hogy az ilyen telefonok helyzetét ettől függetlenül meg lehet-e határozni? Plusz pont: mindenkinek akinek ilyenje volt az irakiak automatikusan ellenséges ügynökként kezelték, ami nem feltétlen egy vacsi és mozi meghívás volt az élményt tekintve :).

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2012.02.13. 00:37:18

@CN: hm, igen figyelemre méltó dolgok! Az M2-es Browningot Libanonban használják a fegyveres erők... A helyszín pedig a többi kép környékén látható képaláírások alapján Al-Qusayr, rajta a libanoni határon...

Nem én vagyok az ilyen beazonosítások avatott mestere, de a felülnézetből látható fegyvert én a cső, a fogantyú és egyebek alapján egy FN FAL-nak nézem - másik változat, nem a pósztban fentebb látható, hanem az alábbi kettő keveréke:
iwantthatknife.com/Gallery/albums/EBR/fal_10.jpg (itt lásd a legalsót)
upload.wikimedia.org/wikipedia/en/c/c0/Century_Arms_FN_FAL.jpg (a fogantyú miatt)

A műholdas telefonos kérdésekre kíváncsi leszek én is. Az biztos, hogy ilyennel a kézben itt sem tanácsos pl. Maher al-Asszad karjaiba szaladni :/

CN · http://katpol.blog.hu/ 2012.02.13. 01:34:14

@Marton Péter:

Kösz, igazad lehet.

A libanoni szálat feltételeztem, írtak már arról, hogy ez hatékonyan működik arrafelé. Lásd:

www.bbc.co.uk/news/world-middle-east-15905970

Illetve egy érdekes kis plusz info a cikkből:

"Fuelled by demand in Syria, the price for a black market Kalashnikov has gone up to $1,200 (£770) in Lebanon."

A cikk kicsit régi, kíváncsi lennék azóta hogyan alakulnak a dolgok :).

Combat Gear Admin · http://combatgear.blog.hu 2012.02.13. 09:30:16

@Marton Péter: Aman milicisták kezében láttam.

És egyébként igen, az is egy FAL csak újabb verzió.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2012.02.13. 11:37:17

@CN: "an M-16 automatic rifle, complete with sniper sight. The weapon did not have a scratch on it. It was brand new, just smuggled from Lebanon" - ez eléggé smoking gun :)

@Combat Gear Admin: köszönöm a megerősítést és a visszajelzést! Az Aman nem elírás, és az izraeli katonai hírszerzésre utal? (Nem az Amalra?)

Combat Gear Admin · http://combatgear.blog.hu 2012.02.13. 12:16:41

De elírás, tegnap este bele néztem a Zohan-ba :)

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2012.02.13. 17:23:54

Azt a filmet még nem láttam, de most felvettem a listámra... John Turturro, a Fantom... :)

CN · http://katpol.blog.hu/ 2012.02.13. 17:58:04

Csak hogy növeljem a lehetséges verziók számát: a képen látható M16 lehet egy iráni gyártmányú S-5.56 is :). Az tudtommal a kínai verzió másolata.

Combat Gear Admin · http://combatgear.blog.hu 2012.02.14. 09:16:58

@Marton Péter: Nem ajánlom, borzalmas. 20-25 percet bírtam, utána meguntam.

@CN: Mondjuk Iránba aztán agyba-főbe lemásolnak mindent. Bár én hiányolom a G-3-at. Ha már Irán :)

Őrültteknos 2012.02.15. 11:26:43

Az RPG-t nem szokás úgy írni, hogy "RP-gránátvető" Ez ugyanis olyan, mintha félig fordítanád le.
Helyesen RPG–7 gránátvető.
Vagy pontosabban oroszul: РПГ – Pучной Противотанковый Γранатомёт / RPG – Rucsnoj Protyivotankovij Granatomjot, magyarul: kézi páncéltörő gránátvető

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2012.02.15. 11:31:32

@Őrültteknos: jogos, bár én nem az orosz nevéből, hanem a "rocket-propelled grenade launcher"-ből indultam ki.

Link Elek 2012.02.17. 08:03:05

off:
kina-usa politikai rendszer osszehasonlitas
As they say in America, “California is the future.” And the future means endless referendums, paralysis and insolvency.

In Athens, ever-increasing popular participation in politics led to rule by demagogy. And in today’s America, money is now the great enabler of demagogy. As the Nobel-winning economist A. Michael Spence has put it, America has gone from “one propertied man, one vote; to one man, one vote; to one person, one vote; trending to one dollar, one vote.” By any measure, the United States is a constitutional republic in name only.
www.nytimes.com/2012/02/16/opinion/why-chinas-political-model-is-superior.html

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2012.02.18. 08:27:31

@Link Elek: érdekes cikk, de még inkább a megjelenése pont egy ilyen látogatás idején egy Eric Li nevű kockázati tőkéstől... Viszont belekeveredik egy jókora önellentmondásba. Egyfelől arról beszél, hogy a demokrácia nem teszi lehetővé a túlélést az Egyesült Államoknak, másfelől a demokrácia hiányáról, mondván, pénz beszél, illetve hogy a Kongresszusban a különérdekek uralkodnak.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2012.02.18. 08:59:09

@CN: a múltkori 1200-ashoz képest itt olcsóbb árajánlat szerepel, AK 1000 dollárért Irakból (a nagyker ár 700).
ap.stripes.com/dynamic/stories/M/ML_IRAQ_SYRIA_SMUGGLING?SITE=DCSAS&SECTION=HOME&TEMPLATE=DEFAULT&CTIME=2012-02-16-12-23-50

A fegyvercsempészettel együtt persze az AQI is aktivizálódik.

Link Elek 2012.02.18. 09:01:34

@Marton Péter:
tudsz jobb cikket a temaban?

Én az amerikai demokraciat rendkivul sokra tartom. az elmult 200 ev valozasai a vilag tobbi orszagaban sokkal nagyobb magrazkodtatasokkal jartak, amerika kepes volt mindenhez alkalmazkodni.
Viszont kina elmult 30 eve is figyelemre melto. Az sem tolrtent volna meg egy rendkivul reszponziv politikai rendszer nelkul. Azt viszont sokkal kevesbe ertem, hogy Kina miert mukodik.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2012.02.18. 10:13:52

@Link Elek: kifejezetten ilyen cikket nem tudok, de az biztos, hogy érdekes téma általában a kormányzást egyszerre komparatívan és normatívan nézni.

Engem az int óvatosságra az ügyben, hogy demokráciát nem csak a gazdasági növekedésért, sőt általában nem is csak a valamilyen értelmezéshez kötött "fejlődés" érdekében tartanánk. Pont ezért nem is csoda, ha néha éppen ezekkel ellentétes a működésének ilyen vagy olyan következménye. Annyiban persze mégis figyelemre méltó, hogy a demokrácia legitimálásának része a széles körben elfogadott nézet, miszerint a reszponzivitás végül - másodlagos pozitívumaként - mégiscsak a hatékonyabb kormányzás és a fejlődés záloga.

De azért a "modernizáló autokrácia" kultusza sem mai gyerek. Indonézia, Irán (a sah idején) és más országok kapcsán Huntington és még sokan mások tápláltak komoly reményeket iránta a múltban is.

Ha arra kérdezünk rá, hogy Kína számára megfelelőbb lenne-e minden társadalmi és gazdasági körülményt figyelembe véve a demokrácia, az Egyesült Államokban pedig jobban működne-e egy modernizáló autokrácia (vagy egy modernizáló korlátozott demokrácia), inkább azt feltételezném, hogy mindkét esetben "nem" a válasz. Ezzel együtt ezeket a kérdéseket feszegetik sokfelé.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2012.02.22. 16:34:17

Újabb cikk az iraki forrású fegyverkeresekedelemről és az iraki szunnita politikusok véleményéről az ügyben:
online.wsj.com/article/SB10001424052970204131004577237043753285600.html
süti beállítások módosítása