Vitába szállnék Kumin Ferenccel, aki blogjában azt írja, Egyiptomban Tunéziából indult pillangóeffektus érvényesül a jelenlegi tüntetéssorozat formájában. Tunézia valamilyen értelemben - és egyébként csakugyan meglepő módon - kiindulópontja az eseményeknek, ám Egyiptomban a 2011-es "választásra" már jó ideje készült mindenki, és volt az utóbbi évek során aggodalom/várakozás a megfigyelőkben bőven. A 2011-es esztendőt övező általános készülődésre vonatkozóan - egy kiszivárgott diplomáciai sürgöny formájában - most friss bizonyíték is előkerült. Várták a lepkét.
Emlékeztetőül, hogy mi minden történt az elmúlt időszakban, aminek a kapcsán elemzők a Mubarak-rendszer stabilitását potenciálisan meginogni látták: a 2005-ös parlamenti választásokon a Muszlim Testvériség érzékelhetően előretört, 2006-ban a Hamász nyerte a palesztin törvényhozási választásokat a Gázai övezetben, 2007-ben sor került a Hamász gázai hatalomátvételére, voltak közben Egyiptomban kenyérzavargások, és a 2008/2009-es gázai háború is sok kellemetlenséggel járt a dinasztiaalapítás irányába tendáló Mubarak-rendszer szemszögéből nézve - erre még a Wikileaks-féle kiszivárogtatások is rátettek egy lapáttal (az arab utca előtt lelepleződött például, amit sejteni persze enélkül is lehetett, hogy Mubarakék előre tudtak a gázai izraeli hadműveletekről).
A térség egészéről én magam még 2009-ben ezt írtam egy áttekintésben, konkrétan az amerikai külpolitika perspektívájából értékelve a helyzetet (a hidegháborús korszakot is belevéve):
„Az USA a térséggel kapcsolatban gyakran kész – és részben kénytelen – volt a legkülönfélébb eszközöket bevetni annak érdekében, hogy a térségbeli országokban vele szövetséges erők maradjanak hatalmon, vagy hogy ilyenek kerüljenek hatalomra. Ennek során nem válogathatott igazán a barátok között, és sokszor népszerű politikai erőkkel szállt szembe. Katonai, gazdasági és egyéb természetű segítségnyújtása a belbiztonságát szolgálta nem egy rezsimnek. Segített számukra a hatalmon maradásban, anélkül azonban, hogy ezek felett a rezsimek felett az Egyesült Államok közvetlen kontrollt nyert volna. (…) az USA „érintése” – strukturális természetű okokból – elátkozott. Az Egyesült Államok többnyire futóhomokra kénytelen várat építeni a térségbeli politikai szereplők támogatása esetében. Ezek a szereplők ugyanis idővel nem feltétlenül maradnak a szövetségesei. Vagy pedig megbízhatatlanok igazából, és a saját, az Egyesült Államokéval ténylegesen inkompatibilis érdekeiket követik, miközben névleg az USA által fontosnak tartott értékek és érdekek támogatását deklarálják. Vagy pedig népszerűtlenné válnak, részben éppen a „szentségtelen” amerikai támogatás miatt, és társadalmukon belül - legalábbis egy kisebbség számára - az ellenük intézendő erőszakos kihívás is napirendre kerül.”
Lehetne azt mondani, hogy a pontos „mikor”-t nem lehetett sejteni, de az igazság az, hogy ha nem Tuniszból, avagy Sidi Bouzidból, akkor máshonnét indult volna el az idén egy eseménysorozat Egyiptomban. Tömegek és – ami fontosabb – szervezett aktivistahálózatok vártak a pillangó szárnyának rebbenésére, 2011 szeptemberére előretekintve. Ha valakiben kétely maradt volna még ezzel kapcsolatban, íme, egy frissen kiszivárgott diplomáciai sürgöny: a kairói amerikai nagykövet asszony beszámolója az egyik ilyen, már régóta készült aktivistával – még 2008-ban – folytatott beszélgetésről… A jelenlegi eseményekben is számottevő szerepet játszó "április 6-i" csoport aktivistája már ekkor a 2011-re tervezett megmozdulásokról beszélt neki; elmondása szerint a terveket és a stratégiai célokat (Mubarak kiűzése, meggyengítendő elnöki pozíció) a legtöbb egyiptomi párt/erő támogatta, köztük a tüntetők ellátásában ma csendesen és szorgalmasan segédkező Muszlim Testvériség (az Ikhwan).
A dokumentum „időszerű” kiszivárgása érdekes. Talán az amerikai diplomácia ez úton is próbálja jelezni az egyiptomi tömegek felé, hogy Washington korábban sem zárkózott el az egyiptomi rezsim demokratizálásáért/megreformálásáért küzdők támogatásától (ami igaz egyébként; a kiszivárgott sürgönyben idézett aktivistát például Washingtonban is fogadták egy rendszerváltós tematikájú konferencia kapcsán). Nem mindegy, milyen kép alakul ki az amerikai magatartást illetően Egyiptomban, ahol a rezsimstabilitás és a külpolitika az egész Mubarak-érában látványosan összekapcsolódott - az Izraellel papíron megbékélt, (de nem csak ezért) amerikai segélyben részesülő hadseregen keresztül.
Frissítés (jan. 30., 18:30 körül): az események pörögnek, de én itt úgysem arra törekszem, hogy híradó legyek. Viszont konstruktív időtöltésnek, amíg a tévében éppen már látott képsorokat ismételnek, íme, egy tartalmas cikk az NYT-tól a fentebb is említett Április 6. mozgalomról; a külpolitikai attitűdjeikről is kirajzolódik egyfajta - nem különösebben meglepő - kép. Az egyiptomi-izraeli kapcsolatokat támadják, de az első és legfontosabb számukra a jelen helyzetben a belpolitika - a korrupció, a szabadságjogok korlátai stb. (Természetesen az április 6-osok csak az egyik csoport a tüntetők jóval nagyobb táborán belül.)
Frissítés (jan. 31., 15:00 körül): ismét lényegi adalékkal jelentkezem. Fent említettem, hogy az egyiptomi rezsimnek a Wikileaks-ügy sem volt kellemes meglepetés. Kicsit utánaolvastam, hogy ezt összefüggésbe hozza-e más a jelenlegi eseményekkel, és naná, hogy igen. Tunézia esetében például számos elemző lát ilyen kapcsolatot. Ehhez hasonló oldalakon osztották meg tunéziai aktivisták a Tunézia szempontjából releváns anyagokat, miközben amúgy az al-Jazeera is kivette a részét a fontos információk terjesztéséből. Ahogyan a PBS imént belinkelt cikkében olvasható, a tunéziaiak tudtak a Ben Ali-rendszer korrupciójáról korábban is, a Wikileaks-féle anyagok azonban "egzakt definíciót adtak számukra a sejtés helyébe" - konkrétumokat a homály helyébe.