Íme, egy érdekes visszatekintés a Foreign Policy magazinból (az NPR által átvéve). Arról szól, miért bukott el az egyiptomi emberi jogi helyzetet elítélő határozati javaslat, melyet még tavaly augusztusban, novemberben, avagy legkésőbb decemberben, tehát jóval az idei tüntetések kezdete előtt megszavazhatott volna az amerikai Szenátus. Pedig akkor lenne mire büszkén visszatekinteni, és az egyiptomi közvélemény szempontjából ez esetleg bírhatna jelentőséggel is akár.
A válasz nem egyszerűen az, hogy az amerikai képviselők nem támogatták a határozattervezetet, mert fontosabbak voltak nekik az amerikai érdekek (az elsődleges hozzáférés a Szuezi-csatornához, az átrepülés lehetősége az egyiptomi légtéren, illetve a stabilitás egy egyiptomi-izraeli konfliktus lehetőségének a kizárásával).
Elemzőként itt nem kibogoznivaló van, hanem éppenséggel "összebogoznivaló". A jelek szerint a történésekben összesen négy aktív képviselő játszott kulcsszerepet, mellettük pedig, vagyis inkább mögöttük volt képviselők, és az ő különféle lobbivállalkozásaik, melyek az egyiptomi kormány szolgálatában álltak. Egyfajta szépséghiba az, hogy az egyiptomi kormánynak részben éppen amerikai forrásból volt pénze ilyen szolgáltatásokra - abból a forrásból, amelyből ugyanakkor az Egyesült Államok védelmi iparának is jelentős megrendeléseket tudtak leadni.
Ezen a ponton már minden össze is kapcsolódott mindennel, de azért néhány konkrétumot is lejegyzek.
Miközben a Szenátusban erős kétpárti támogatása volt a határozati javaslatnak, végül szavazni sem sikerült róla. Az első körökben a szövegezés elemeibe sikerrel kötött bele, és ezzel sikerrel fordított a határozati javaslat első változatai ellen sokakat Dianne Feinstein demokrata és Roger Wicker republikánus szenátor. Előbbi a Szenátus hírszerzési bizottságában elnököl, és jelenleg napjait azzal tölti, hogy a hírszerzést hibáztatja, amiért az nem figyelmeztett előre az egyiptomi fordulatra (valójában megtette amúgy, csak nem abban a formában, hogy "és akkor Tunéziában felgyújtja magát valaki, Egyiptomban pedig január 25-én tüntetések kezdődnek" - Feinstein pedig körülbelül ezzel lett volna elégedett).
A végső körben, amikor elvileg már Feinstein és Wicker sem szavaztak volna a határozattervezet ellen, azt napirendre sem sikerült tűzni. Az ok: két demokrata szenátor névtelenül az ún. "titkos feltartás" eszközével élt - gyakorlatilag előre jelezték, hogy miattuk biztosan nem lesz meg a szükséges egyhangú támogatás a határozattervezet napirendre vételéhez. A titkos feltartás (secret hold) intézményét egyébként éppen január 27-én törölték el az idén, de tavaly decemberben alkalmazásának a lehetősége (két) valakinek még kapóra jött. A szálakat elképzelhető, hogy itt is a Wicker szenátorral is kapcsolatban álló lobbicég, a PLM Group mozgatta, amelynek az egyiptomi kormány a legjelentősebb megrendelője - Mubarakék 2007 óta 4 millió dollárt költöttek a PLM szolgáltatásaira.
Hozzátenném, hogy a PLM tökéletes példája az amerikai Kongresszus körül működő "befolyásiparnak". A PLM rövidítés kezdőbetűkből áll, melyek Tony Podesta, Toby Moffett és Bob Livingston családnevére utalnak (utóbbi kettő ex-képviselő). Mindegyiküknek külön is van cége, a Podesta Group, a Livingston Group és a Moffett Group. Ezek közül Livingstoné inkább a republikánusokhoz van bekötve, Podestáé és Moffetté pedig a demokratákhoz. Egy ilyen csoport a külföldi és egyéb megrendelői számára mindenféle politikai széljárás idején hozzáférést tud szerezni - Livingstonék fő külföldi megrendelője a török kormány, míg Podestáék például Grúziának dolgoznak.
Ha valakinek nem esett volna le, ez nem azt jelenti, hogy a török lobbi és a grúz lobbi és az egyiptomi lobbi vagy akármelyik másik csinálja az amerikai külpolitikát. A befolyásuk jelentőséggel bír, de leginkább akkor van nekik olyan, ha hagyják őket érvényesülni. Lám, csütörtökön a Kongresszus végül mégis el tudott fogadni egy határozatot, mely Mubarak egyiptomi elnököt a békés átmenet lefolytatására és végső soron a távozásra szólítja fel. Az Egyiptomnak - és például a hadseregnek - jutó pénzügyi támogatás elvágását ugyanakkor, különösen a republikánus körökben, egyelőre nem támogatják.
Kapcsolódó anyagok:
