Donald Rumsfeld számos, védelmi miniszterként mondott frázisa elhíresült annak idején, köztük az, amikor az "ismert ismertek", az "ismert ismeretlenek" és az "ismeretlen ismeretlenek" szerepéről beszélt a politikai tervezésben. Ebben az alább látható interjúban is sikerült érdekes dolgokat mondania, de én most leginkább a Líbiáról tett kijelentésére fókuszálnék először is:

Idézzük tehát kiemelve is - félig emlékezetből, de nagyjából pontosan írom le:

"Elmondom, mi történt. Miután Szaddám Huszeint elfogták, pontosabban előrángatták abból a rejtett zugból, ahol megbújt, és aztán az iraki nép rácsok mögé zárta és halálra ítélte, Kadafi látta ezt, és eldöntötte, nem akar ő lenni a következő Szaddám Huszein. És volt neki egy előrehaladott nukleáris programja, mely nukleáris fegyverek kifejlesztésére irányult. És eldöntötte, hogy inkább feladja ezt a programot, és megfigyelőket hívott az országba, hogy leszerelje az egész programot, és ezért cserében történt, hogy számos ország végül is helyreállította a kapcsolatokat Líbiával."

Ez persze nem pont  így történt. Kadafi már sokkal korábban adott jelzést nukleáris fegyverprogramjának létezéséről a Clinton-adminisztrációnak például. A Líbia ellen hosszú ideig fennállt szankciók éreztették addigra hatásukat, és ami 2003. december 19-én következett, mindössze pár nappal Szaddám Huszein elfogása után, inkább politikai show volt. Kadafi tisztában volt a látszattal, amit kelthet, és végül többek között Tony Blair közbenjárása győzte meg valahogyan arról, hogy mégis álljon ki a kamerák elé hivatalosan is bejelenteni, Líbia  felhagy a tömegpusztító fegyverek kifejlesztésére/megszerzésére irányuló erőfeszítésekkel. Akit az ügy részletesen érdekel, sokfelé olvashat róla, de álljon itt legalább egy hivatkozás:

Randall Newnham: "Carrots, Sticks, and Bombs: The End of Libya's WMD Program". Mediterranean Quarterly, 2009, 20:3, 77-94.

Ami számomra érdekes, az az, hogy Rumsfeld számára "ismert ismert", hogy számomra és sokan mások számára ez a történet "ismert ismert"... Ami mégis arra ösztönözhette, hogy sajátos narratívában tálalja az eseményeket, alighanem a jelenlegi líbiai események jelentette kontextus.

Míg van ugyanis a közvéleménynek, melyre Rumsfeld hatni próbál, egy figyelő része (attentive public), ennek a figyelmes szegmensnek van például egy (adott pillanatban éppen) nem figyelő része. Ami pedig a nem-figyelmes közvéleményt illeti (inattentive public), annak van egy (adott pillanatban éppen) figyelő része is. Utóbbi a líbiai brékingnyúz effektusra tekintettel egészen szép számban lehet jelen a képernyők előtt. Rumsfeld tehát a "nem-figyelő figyelmesek" és a "figyelő nem-figyelmesek" számításba vételével kalkulált, mikor az utóbbiak számára "ismeretlen ismeretlenekkel" fűszerezte elbeszélését...