A magyar diskurzus egyfajta kezdetleges áttekintése következik az alábbiakban, a líbiai beavatkozással összefüggésben. A célom az alábbiakban elsődlegesen nem bármiféle ítélkezés, vagy saját álláspont megfogalmazása - a diskurzust meghatározó alapvető feltételezéseket igyekszem azonosítani, illetve ezek lehetséges kombinációit és ütközéseit észrevenni, a kifejezetten véleményvezető jellegű megszólalásokban.

* * *

Legelőször is megemlékeznék Tóta W. Árpád blogbejegyzéséről, mely különösen határozott példája a magyar diskurzusban az ún "etikus" (annak nevezett, de ettől persze megítélés függvényében olyan) külpolitika melletti kiállásnak.

Számomra diskurzuselemzési szempontból figyelemre méltó vonásai ennek a beszédcselekedetnek az alábbiak. Olyan dolgokról van itt szó, amelyek többnyire, bár nem egytől egyig, az etikus külpolitikáról, igazságos háborúkról, humanitárius intervencióról szóló diskurzus visszatérő elemei, vagy éppen sajátos, beszédes következetlenségei - de a szerző egyedi stílusában tálalva, néhány atipikusabb elemmel. Kiemelném pl.:

1) Az ügy melletti kiállással kapcsolatban az ellenzők álláspontjának azonosítása a naiv pacifizmussal.

2) Egy olyan "Európa" konstruálása, mely túl passzív, elzárkózó, de most talán végre kitör, egységes cselekvőként magára talál.

3) Kumulatív és visszafordíthatatlan trendek feltételezése a globalizációval kapcsolatban. Idézet: "A világ csupa belügy. Ez már a huszadik században sem volt tartható álláspont, ma meg nyilván értelmetlen."

4) A tételezett etikusság és igazságosság mellett is különféle egyéb érdekek emlegetése pro érvként: pl. legyünk részesei akár "csatahajós üzletszerzésnek" (lásd másutt: ágyúnaszád-diplomácia), és "kerítsünk" "ütőképes haderő" mellé "imperializmust"; vagy szerepel itt a menekültekre és egyéb biztonsági kihívásokra, pl. a ballisztikus rakéták jelentette fenyegetésre tett utalás is, ami biztonságpolitikai és nem humanitárius érdekeltséget jelez (az eredetiben: "elemi érdeket").

5) Befolyási érdekszféra kijelölésére tett utalás: Észak-Afrika "saját udvarként" való megjelölése. A viszonyulás ezekhez a területekhez egyfajta mentális hierarchia felépítésével jár együtt, az ott élők ennek megfelelő ábrázolásával ("vadon növő népek").

6) A végére veszem, mert ez az itt tárgyalt diskurzusnak egy változást, átkonfigurálódást jelző eleme. Gazdasági válság nyomán, a világgazdaságban zajló átrendeződések közepette megjelenik reflexió az erőforrások szűkössége jelentette problémát illetően. Az adott esetben kellemetlenül költséges intervencionizmus melletti érveléshez itt a retorikailag felépített másik oldal sajátos bemutatása a szerző eszköze: eszerint az ellenzők "csokira" költenék a pénzt "bombák" helyett, vagyis hosszú távon nem hasznos dolgokra. Közvetve releváns ezen a ponton az imperializmusra tett utalás is, mint ami hosszú távon, az itt jelentkező logika szerint, saját hasznot is generálhat.

* * *

Áttételesen releváns bejegyzés "Doktor Kottásztól" (Mandiner). Nem kifejezetten a líbiai beavatkozásról esik benne szó, de egy mondata kapcsán ez a bejegyzés is ideférhet. Idézzük (az eredetiből az ott található linket is átemelve a hitelesség érdekében; ugyanakkor egy szóismétlést törölve, egy helyen pedig a "kell" szót beszúrva): "olyan politikusokat (kell) találni, akik nem félnek rendet rakni a pufferzónában, akik nem félnek megvédeni a tábort és eszükbe sem jut ezt alvállalkozásba kiadni, majd a bedolgozókat a sátorba csábítani". Ez végső soron olyan, normatív sugallat, mely a kívánatos paradigmatikus választ igyekszik megfogalmazni az észak-afrikai eseményeket illetően, tehát a líbiai eseményeket illetően is. Eszerint a fő cél a "rendrakás", európai érdekeknek megfelelően, elődlegesen a menekültek áradatának megállítása érdekében.

* * *

Ez is idetartozik, miért ne. A Hírcsárda nézőpontja  a líbiai események humoros vonatkozásait illetően. A poén elsősorban a magyar szerepvállalás vélt vagy valós jelentéktelenségére van kihegyezve, amit  a szerző - csavarosan - a potenciális kontraproduktivitás jelentéktelenségével illusztrál.

* * *

Különösen érdekes a pószt szempontjából a Véleményvezér március 17-i bejegyzése. Ez szinte közvetlenül a beavatkozás megkezdése előtt íródott, és ennek megfelelően érvel, a beavatkozás mellett.

A konfliktus ábrázolása háromszögszerű viszonyrendszerben történik: "szabadságvágyó nép" a "forradalom leverésével" és "mártírhalállal" néz szembe a rezsim által, amennyiben "a Nyugat" "gyáva" és "tétlen" marad. Az utóbbi eshetőség bekövetkezte esetén ez "szánalmas" és "érthetetlen" magatartás.

A beszélő álláspontját részben történelmi pozíciója határozza meg: 1956 magyarországi eseményeivel párhuzamot állít, az események közötti "kísérteties hasonlóságról" beszél, és ezt az analógiát a cikk címében is jelzi már. A párhuzamállítás kiterjed az események kontextusára is, az akkori szuezi brit-francia intervencióban a szerző nem a "brit-francia részvétel" elemre, hanem a "párhuzamosan zajló válság" aspektusra fókuszál a hasonlóság forrásaként (és a jelenlegi komplex japán katasztrófahelyzetnek felelteti azt meg).

* * *

Iványi Márton hasonló írásában sötét képet fest a Kadafi-rendszerről, és ehhez számos különösen erősen kifejező nyelvi elemet használ. Ezek közül néhányat kiragadnék példaként. Azt, amit Kadafi és az általa vezetett rezsim Bengázi ostromának megkezdéséig, illetve a nyugati intervenció bekövetkeztéig tett,  "horrorisztikus ámokfutásként" írja le. A rendszert pedig így: "zavaros quodlibet festmény, amelyre a líbiai Legfelső Vezető képzeteit vetítette ki az elmúlt évtizedekben". Kadafi maga "személyiségzavaros, narcisztikus Joker-figura".

Mindez diskurzuselemzési szempontból önmagában érdekes. Nekem nem az lenne a feladatom, hogy valamiféle objektivitás nevében beavatkozzak, a "Valóságra", az "Igazságra" hivatkozva - egy ponton azonban módszertani értelemben lehetséges és hasznos lehet ezt megtennem. A szerző azt írja, Kadafi számlájára írva ezt, hogy Líbiában "az egy főre jutó bruttó nemzeti össztermék mindössze 8300 dollár". Itt azonban látható, hogy - miközben a 2010-es líbiai adat ennél magasabb több nemzetközi intézmény számítása szerint is - a környező országok kézenfekvő viszonyítási pontként kínálkoznak, és azokban az országokban ez a mutató történetesen alacsonyabb (Tunéziában, Egyiptomban, Algériában). Ez annyiban fontos adalék diskurzuselemzési vonatkozásban, hogy ez az egyik olyan pont, ahol a külső szemszögből megítélt belső visszásságokat kvantifikálni igyekszik az írás - teszi mindezt a diskurzuselemzési szempontból releváns "mindössze" viszonyszó használatával.

* * *

A Sorok közt blogon "Politikai Ateista", aki időről időre továbbra is reflektál az eseményekre, a "Békedíjas rakétái" c. pósztban Obama Nobel-békedíját helyezi a fókuszba, a líbiai háborúindítás fényében. Egy másik bejegyzésben szóvá teszi az itt már általam is említett GDP/fő mutatót, amellett pedig a HDI-t (Human Development Index) is, és megjegyzi: Kadafi 2003-ban "a nyugat partnere lett, nem a bábja". Kadafit ezzel együtt "beteg zsarnoknak" nevezi, akinek a bukását követő jövőbe előretekintve az olaj jelentőségét hangsúlyozza, külföldi csapatok belépésére számít, és azt követően jelentős problémákra.

* * *

Értékelés. Ebből az áttekintésből az szűrődik le, hogy miközben van változatosság a magyar diskurzusban, a fenti - persze nem átfogó - áttekintés forrásai közül három egységes narratívába rendezhető, ugyanennyi, de nem egybevágó kivétel ellenében. Valahogy így néz ki az integrált többségi narratíva: "a zavaros quodlibet festményhez hasonlítható, őrült, beteg diktátor vezette politikai rendszer ellen szabadságvágyó nép forradalma tört ki - a Nyugat kis híján gyáva, szánalmas és érthetetlen magatartást tanúsított az ügyben, de idővel Európa magára talált".

Ennek a narratívának egyes, nem konszenzusos elemei - melyekkel a három, ezt a narratívát támogató írás közül Tóta W. Árpádéban találkozhatunk - összeolvashatók a három másik, itt idézett forrás közül kettő elemeivel. Doktor Kottász menekültekkel kapcsolatos aggodalmában osztozik Tóta W. Árpád, aki az intervenciótól "jobb életkörülményeket" remél Líbiában, és következésképpen ezeknek az aggodalmaknak a megfelelő kezelését is várja a beavatkozástól. Félig-meddig egy másik kapcsolódási pont a Tóta W. Árpád vizionálta jótékony imperializmus; ilyen jellegű motivációra tesz utalást Politikai Ateista is, csak éppen baljósan és a jótékonyság feltételezése nélkül.

Ahhoz képest, amit én a kiinduláskor zsigeri ösztönből feltételeztem, meglepett az eredmény, bár nagyon kicsi és persze nem garantáltan reprezentatív mintát néztem. Nem gondoltam, hogy magyarországi véleményvezéri körökben többségében kedvező lehet a posztkoloniális világ felé irányuló etikus külpolitika megítélése. Ám végső soron azt nem szabad szem elől téveszteni, hogy mindössze néhány beszédaktust gyűjtöttem itt csokorba, és nem biztos, hogy találni sokkal többet ennél, kifejezetten hasonló jellegűt. (Ami kimaradt, ahhoz linket előre is köszönök bárkinek.) Az itt tárgyaltak az ügyben megszólalók megnyilatkozásai; miközben a meg nem szólalók meg nem szólalása is felfogható valamiféle üzenetként, csak persze bizonytalan értelmezéssel.

Sajátos aspektus, hogy nem a magyar külpolitikához és  a magyar döntéshozókhoz szólnak a megszületett, a beavatkozást támogató írások, hanem inkább a Nyugathoz vagy Európához, tehát gyakorlatilag egy absztrakcióhoz.