A brit parlament külügyi különbizottsága (Foreign Affairs Select Committee) friss jelentést tett közzé a Külügyi és Nemzetközösségi Hivatal (Foreign and Commonwealth Office, FCO), avagy egyszerűbben szólva a brit külügyminisztérium jelenlegi szerepéről, és a külpolitika-csinálással kapcsolatos, a jövőben kívánatos változtatásokról.

Itt egy hír, amely rövid és igazából gyenge áttekintést nyújt; itt viszont az eredeti jelentés maga érhető el. Utóbbiból kiemelek pár érdekesebb dolgot, amivel találkozom.

- A kiindulópont az, hogy bár "hagyományosan" a külügyminisztériumok jelentősége egy állam szervezetén belül nyilvánvalónak tűnhet, ma, a globalizáció és a transznacionalizáció kontextusában az intézmény relevanciája van válságban tulajdonképpen. Kicsit leegyszerűsítve az elegánsan kifejtett jelentés erre vonatkozó utalásait: a világban pörög a gazdaság, "magas nettó értékű egyének" röpködnek, civil társadalom szerveződik, városok diplomáciai kapcsolatokat szőnek, diaszpóracsoportok törekvései jelentkeznek stb. Így pedig "hivatalos" külpolitikát csinálni nehezebb, sokkal.

- A külügyek irányítása terén kívül és belül is adódnak kihívások. Kívül a Downing Street 10-es szám alatt gyülekező szűk tanácsadói kör a külügyi bürokrácia helyettesítését szolgálja egyes miniszterelnökök esetében, belül pedig az állandó költségcsökkentések hatására olyan, menedzseri szemlélet uralkodik el, melynek perspektívájából a minőségi külügyi munka másodlagos tényezővé válik. Kommentár: érdekes, hogy a jelentés szóvá teszi a Downing Street-dominanciát, mivel az inkább Tony Blair idején volt meghatározó. Cameronék viszont létrehozták a Nemzetbiztonsági Tanácsot a kabineten belül, és ebben a struktúrában a külügyminiszternek és az FCO-nak egyértelműen jelentősebb a szerepe, mint pl. annak idején volt (amikor a miniszterelnök dominanciája kapcsán sokan "prezidencializációt" emlegettek).

- A "globális kérdések" korában fontos összkormányzati fellépés során a jelentés ugyanakkor nem arra a következtetésre jut, hogy ebben mindenképpen a külügyminisztériumé kellene, hogy legyen a vezető szerep. Bár az FCO mindenképpen jelentős segítséget kell, hogy adjon az ilyen kérdések hatékony menedzseléséhez, alapvetően fontos például a megfelelő koordináció a pénzügyi tárcával (különösen most, hogy az utóbbi jelenleg Lib Dem ellenőrzés alatt áll, szemben a konzervatív kézen lévő FCO-val és MoD-val, teszem hozzá én). Rugalmas struktúrák kialakítása, számos kérdéssel kapcsolatban különmegbízottak kijelölése lehet praktikus ezen a téren a bizottság szerint.

- A brit bürokrácián belül az erőviszonyok átrendeződése zajlik, és ez nem feltétlenül szerencsés minden vonatkozásában, állapítja meg a jelentés. A külső vonatkozású tevékenységek szerkezetének változásáról azt is mondhatjuk, a jelenlegi terveket egyfajta "fejlesztésiesítés" jellemzi. A 2004-2014-es időszakot szem előtt tartva a brit fejlesztési szervezet, a DFID lehetőségei kedvezően változnak az MoD (védelmi minisztérium) és a külügyminisztérium helyzetéhez képest, amint ezt az alábbi ábra is mutatja. Sajnos ez az ábra feltöltés után torzult egy kicsit, ezért magyarázatra is szorul: a leginkább felfelé törekvő vonal a DFID-hoz tartozik. Az alul lefelé kanyarodó vékony zöld és a szaggatott szürke vonalak pedig az FCO költségvetésének százalékos változását mutatják (a BBC-vel együtt és anélkül).

David Miliband, William Hague elődje, a külügyek sanyarú helyzetét azzal érzékeltette a bizottság előtti meghallgatása során, hogy az FCO egy év alatt költhet el annyit, mint amennyi az NHS (a brit egészségügyi intézményrendszer) egynapi működéséhez szükséges; a jelenlegi miniszter, William Hague pedig a Kenti Megyei Tanács bőségesebben rendelkezésre álló forrásait tette szóvá. A DFID helyzetének változására tekintettel a jelentés egy későbbi ponton hangsúlyozza egyébként, hogy egyre fontosabb lenne az FCO külképviseleteinek és a DFID irodáinak a hálózatát jobban összehangolni (legyen nagyobb az átfedés).

- A teljesítménymérés kényszere nem szerencsés következményekhez vezethet, pl. a mérhető teljesítmények kerülnek előtérbe a nehezebben mérhetők helyett, miközben az utóbbiak is fontosak a külpolitikai célok eléréséhez, sőt fontosabbak lehetnek.

- A Cameron-kormány kereskedelem- és befektetés-központú politikájával kapcsolatban a jelentésben idézett Miliband, lényegében az előző ponthoz kapcsolódóan, óva int a "gyermeteg merkantilizmustól".

Összegzés: a jelentésben a brit parlament különbizottsága, mint egyben a külpolitika-csinálás árnyékszerve, azt kéri számon a mindenkori és a mostani brit vezetéstől, hogy ha az globális célokban és hangzatos szólamokban kíván gondolkodni, akkor erre pénz is kelleni fog majd. A minőségi külügyi munkát elvárni financiális szorongatás közepette - amikor például az intézményi memóriát és agyi kapacitásokat biztosító, munkájáért általános elismertségnek örvendő kutatási elemző (Research Analyst) részleg is karcsúsító átszervezéseken esett át mostanra - pedig ugyancsak egyre irreálisabb lehet.

Kommentár: a fentebb vázoltak tehát a világ egyik legjobban működő, legnagyobb hagyományokkal rendelkező külügyi intézményének a problémái (az FCO elődje, a Foreign Office 1782-ben jött létre)...