Átirányítás remek elemzéshez, a College of Europe EU Diplomacy Papers sorozatában, Szabó Erika Mártától: az EU soros elnökségének változó szerepével foglalkozik, elsősorban a belga és a magyar tapasztalatok tükrében, az általános elemzési keret kifejtését követően. A cél a Lisszabon utáni átalakulás felmérése, kifejezetten a külügyekkel összefüggésben.
A tanulmány külön megvizsgálja a változásokat azokon a területeken, ahol a soros elnökség lehetőségei továbbra is jelentősek (kereskedelem), ahol a hatáskörök megosztottak, és ez a gyarkolatban újra és újra problémákhoz vezet (az ENSZ erdészeti kérdésekkel foglalkozó fórumán, vagy például a higanyfelhasználás ügyében az ENSZ Környezetvédelmi Programja részeként alakult Kormányközi Tárgyalóbizottságban, a képviselet és egyebek vonatkozásában), illetve a CFSP (avagy KKBP) területén, ahol a soros elnökség szerepvállalása intézményileg és funkcionálisan mostanra nagyrészt (bár még formális értelemben sem teljesen) okafogyottá vált. Az utóbbi területen a líbiai magyar nagykövetség különleges szerepét említi a tanulmány - amit nem lehetett előre látni.
(Kontextus részemről az utóbbit illetően: az Európai Uniónak nem volt képviselete Tripoliban, így a magyar nagykövetség látta el ezt a funkciót. Emiatt mi csak a végjáték idején ismertük el a TNC-t Líbia vezetésének, cserében viszont hatékonyan tudtunk közvetíteni pl. újságírók kiszabadításának az ügyében, és túl az elismerésen, amit ezért kaptunk, így a NATO-ban sem volt annyira kellemetlen, hogy a líbiai műveletekhez effektíve nem tudtunk volna hozzájárulni. Mindezt megelőzően pedig az EU polgári válságkezelési mechanizmusának részeként pl. evakuáltunk magyar és más állampolgárokat Tripoliból, nem jelentéktelen módon az EU által (részben) rekompenzált módon, ami a hazai diskurzusban meglepően kevés figyelmet kapott. Az arab tavasz, illetve a líbiai események arra hívhatják tehát fel a figyelmet, amit Szabó Erika tanulmánya is kiemel, hogy a külügyek terén per definitionem lehetetlen, hogy a befelé tekintve végrehajtott intézményi reform minden helyzetre előre megoldásokat kínáljon, és a külső feltételek változása diktálta szükség úgyis átírja a pusztán intézményi tényezők alapján felírt forgatókönyveket.)
Végezetül még annyit tennék hozzá mindehhez, hogy jó ilyen tanulmányokat látni, melyek a magyar EU-elnökségről nem a hazai diskurzusban megszokott framingen keresztül mondanak valamit. Ugyanebből a szempontból tudom ajánlani pl. Mészáros Anikó cikkét ebben a folyóiratszámban, ahol a magyar és a lengyel soros elnökség egymásutánisága Kelet-Közép-Európa lehetőségeként kap meghatározást. Mondanám, hogy a jó példákat szem előtt tartva ideje túllépni a "hány gólt lőtt a kormány" vs. "mennyire égetett le minket a kormány" típusú diskurzuson, de a lényeg sajnos az, hogy ez a fajta diskurzus ciki volt - múlt időben.
