Pár napja, amikor Abdel Hakim al-Hászidi/Belhádzsról írtam, miután a tálibok oldalán harcolt afganisztáni veteránként ő lett Tripoli katonai parancsnoka, nem gondoltam volna, hogy ő lesz a líbiai intervenció brit belpolitikai sárdobálási fázisának egyik főszereplője is, áldozatként (kétségtelenül volt áldozata dolgoknak, de nem gondoltam, hogy ez lesz központi téma a brit közéletben hirtelen).
Ám, mint azóta köztudottá vált, Belhádzs 2004-es Kuala Lumpur-i* elfogását megelőzően az MI6 adott ki a CIA számára információt róla (egyesek szerint Jack Straw külügyminiszteri jóváhagyásával, amit Straw tagad), az amerikai titkosszolgálat pedig ez után ún. rendkívüli kiadatásban részesítette, pontosabban Thaiföldről Líbiába hurcolták, hogy ott helyi specialisták a helyi szabályok szerint kérdezhessék tovább mindenféléről. Pár nappal Belhádzs megérkezése után Musza Kuszának, aki annak idején Kadafi külügyminisztere volt, az MI6-től Sir Mark Allen, az MI6 terrorizmus elleni fellépésért felelős igazgatója írt levelet, amelyben az MI6 közreműködéséért cserében bizonyos lehetőségeket is "a joggal elvárható, közvetlen módon" igyekezett behajtani. Most emiatt majd lesz független vizsgálóbizottsági kutakodás az ügyben az Egyesült Királyságban (ami persze lehet idővel az ügy lassú halálának egy formája is), és a brit parlament összpárti hírszerzési és biztonsági bizottságának feje is intenzív érdeklődést ígér (pedig gyanítom, hogy a kérdéses ügyről információ annak idején átfutott ezen a bizottságon is). A média igyekszik katartikus pillanattá varázsolni az egészet, lásd itt és itt és itt.
Érdekes (?!) dolog látni, ahogyan a liberális intervencionizmus (egyik) atyjaként számon tartott Blair, vagy például külügyminisztere, Jack Straw most éppen annak az etikus külpolitikának a kereszttüzébe kerülnek, mely a Blair-kormányzat idején egyfelől a szólamok szintjén, másfelől például a koszovói beavatkozás kapcsán annyira fontos szerepet játszott. (Széljegyzet: ténylegesen Robin Cook korábbi külügyminiszter volt brit berkekben az "etikus külpolitika" gondolat első számú propagátora eredetileg, Blair alatt.)
Ilyen az élet, fordulatos. Ha már belpolitika (is) lett ebből az ügyből, érdekes megállapítani, hogy a konzervatív miniszterelnök Cameron vágott bele idén tavasszal abba a vállalkozásba, melynek nyomán a közvélemény végül a republikánus Bush-kormányzattal folytatott együttműködésének líbiai vonatkozásaiért vonhatja felelősségre (legalább morális értelemben) a munkapárti Blairt és kollégáit.
Az amerikai oldal szemrevétele a történetben szintén érdekes: ott - a közhiedelemmel ellentétben - a rendkívüli kiadatás intézménye már Clinton demokrata kormányzata alatt is élt. Clinton alelnöke, Al Gore egy alkalommal, bizalmas körben azt is kinyilvánította, hogy szerinte a rendkívüli kiadatás gyakorlása "no brainer". Vagyis rázós természete dacára nyilvánvalóan szükség lehet rá, úgy értette. Blair is valahogy így gondolta az együttműködést annak idején Kadafival, és azért kell ahhoz önhittség, hogy valaki most 100%-os meggyőződéssel hibáztassa ezért.
* Megjegyzés: Belhádzs saját maga mondja el egy interjúban, hogy még a Kuala Lumpur-i repülőtéren fogták el. Hogy a brit lapok miért írják, hogy Thaiföldön, ez nem teljesen világos, bár a magyarázatnak része lehet a Thaiföldön található állítólagos fogva tartási létesítmény létezésének tagadása is, melyet Belhádzs verziója alaposan belekever a történetbe.
