Külpraktika

Külpraktika

Kony ügyében történik valami

2012. március 24. - Marton Péter

Marton Péter

Tapasztalható némi mozgás Joseph Kony ügyében: az Afrikai Unió összefogást ígér Kony kézre kerítésére. Mennyire forradalmi lépésekről van szó? Idézzük az Origo összefoglalójából:

"Az 5000 fős Kony-ellenes haderőt egy ugandai parancsnok vezeti majd, a katonákat Uganda, Dél-Szudán, a Közép-Afrikai Köztársaság és Kongó adja össze. A haderő támaszpontja Dél-Szudán nyugati részén, Yambióban lesz."

Ez alapján nem új dologról van szó, legfeljebb - legjobb esetben - megkettőzött, illetve kívülről, például az Egyesült Államok által támogatott, és az eddigieknél talán jobban összehangolt erőfeszítésről az eddig is eleve érintett országok részéről.

Ami az ugandai hadsereget illeti, ők már régóta járnak át határokon az LRA üldözése során. Szudán még nem szakadt ketté, amikor Muszeveni ugandai elnök már kiharcolta a khartúmi vezetésnél, hogy átmehessenek dél-szudáni területre üldözni az LRA-sokat szükség esetén. Az LRA éppen emiatt az aggresszív fellépés miatt szorult ki idővel Uganda területéről. És mint azt ebben a 2010-es feltöltésű filmtöredékben 0:20 után hallani lehet, az ugandai katonák a Közép-afrikai Köztársaságba is átmentek, amikor éppen kellett; az említett esetben például egy amerikai evangélikus keresztény misszió szolgált számukra bázisul a műveleteikhez (ez az összefonódás amúgy figyelemre méltó).

A hajtóvadászat Kony után azonban iszonyatosan nehéz. Óriási területen, a dzsungelhadviselés nagymesterei között zajló macska-egér harcról van szó, ahol az egér képes visszaharapni - lásd az alábbi filmben az üldözők által némi szerencsével elkerült lesállásos rajtaütést. A film készültekor, 2010 októberében is éppen szorosan Kony nyomában jártak tehát az ugandai hadsereg katonái, többek között ex-LRA-s harcosokkal kiegészülve, de mint látható, kemény, kitartó üldözés mellett, kiváló nyomolvasókkal sem jártak sikerrel.

Önmagában az AU bejelentése tehát nem game-changer, viszont ha majd érkezik hozzá további segítség (pl. drónok), az már jelentősebb változás lehet.

Emellett persze azt sem szabad elfelejteni, hogy Kony csapata mára megfogyatkozott, és tulajdonképpen bármikor hibázhatnak egy végzeteset ők is, miközben igyekeznek elkerülni az utánuk kutató katonákat.

A bejegyzés trackback címe:

https://kprax.blog.hu/api/trackback/id/tr554337743

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása