A Guardian szerkesztőjének, Alan Rusbridgernek friss cikke olvasható a Guardian Comment is Free rovatában, amelyben a Snowden-féle kiszivárogtatásokat folyamatosan feldolgozó újságírójuk, Glenn Greenwald élettársának, David Mirandának az igen furcsa körülmények közötti ideiglenes őrizetbe vételéről dobott össze pár gondolatot.

David Mirandát vasárnap tartóztatták fel a Heathrow repülőtéren, miközben gyakorlatilag futárként teljesített szolgálatot a Brazíliában élő Glenn Greenwald és a Guardian londoni szerkesztősége számára - emberi e-mailként, az online kommunikációt kerülni igyekvő csapat munkáját segítve így. Kilenc órán át volt fogva, és ez alatt ügyvéddel sem beszélhetett.

A terrorizmussal kapcsolatos törvényre hivatkozva kutatták át mindenét, beleértve elektronikus adathordozóit is (sőt ezeket el is kobozták tőle), ami bizony igen nagy böszmeség (értsd: aki erről döntött, annak nincs helye a mostani pozíciójában, hacsak nem áll elő sürgősen értelmes magyarázattal), és ráadásul alkalmas a terrorizmussal szembeni intézkedések hiteltelenítésére és aláásására, így tehát végső soron a közbiztonságnak is árt. Még a brazil kormány tiltakozását is kiváltotta, mivel David Miranda brazil állampolgár - brazil állampolgár pedig halt már meg Londonban a hatóságok hibájából a terrorizmus elleni fellépés részeként. Eközben persze a valódi (hátsó) szándékok megítélése is érdekes kérdés: a Miranda lefogásától információkat remélők alighanem a Snowden-üggyel kapcsolatban próbáltak tájékozódni többek között.

Ehhez kapcsolódó, érdekes vonatkozása az esetnek, hogy itt brit lapról, nagyrészt brit újságírókról és brit hatóságokról van szó. Az ügy "oka" ugyanakkor egy amerikai állampolgár, Edward Snowden defektálása Oroszországba - olyan valakié, aki számos, a felvilágosultan értelmezett közérdek szempontjából legalábbis kétes értékű amerikai biztonsági intézkedés, illetve a magánszféra alapvető sérelmének a leleplezése mellett (amiért egyes körökben egyenesen hősnek tartják) a kínai és az orosz fél számára mindenféle egyéb nemzetbiztonsági információt is elpasszolt (amivel viszont hazaárulást is kétségtelenül elkövetett), és eközben egyéb országok, így például az Egyesült Királyság nemzetbiztonsági ügyeiről (pl. hírszerző műveleteiről) is kiszivárogtatott információkat.

A Guardian részéről Alan Rusbridger most azt helyezi kilátásba a brit hatóságok irányában, amit már a Wikileaks-ügyben is bevetettek: ha a londoni szerkesztőség adathordozóinak megsemmisítését rendelné el például bárki, vagy kikényszerítene ilyesmit (ahogyan ez Rusbridger elmondása szerint már meg is történt), azzal semmit nem érne el, mivel akkor a sajtószabadságot következetesen nagyobb tiszteletben tartó Egyesült Államokban működő lapok használhatják majd fel ezeket az információkat.

Idézzük:

"... ma a média szférájához tartozó szervezetek megtehetik, hogy a lehető leginkább megengedő médiaszabályozás előnyeit aknázzák ki (a világon bárhonnét - M.P.).

A Whitehall (utalás a brit kormányszervekre a már említett adathordozó-ledarálás kapcsán - M.P.) elégedettnek tűnik, ám amit tettek, rendkívül értelmetlen szimbolizmusnak tűnik csupán, és a digitális korszak lényegével kapcsolatos értetlenségről tanúskodik. Folytatjuk türelmes, részletekbe menő jelentőmunkánkat a Snowden-féle dokumentumokkal kapcsolatban, csak legfeljebb nem Londonban csináljuk majd. Miranda laptopjának, telefonjának, hard drive-jának és fényképezőgépének a megszerzése semmiféle hatással nem lesz Greenwald munkájára."

Különösen sokatmondó, amit Rusbridger a Wikileaks-üggyel kapcsolatban idéz fel, amikor annak idején a brit hatóságok nyomására tekintettel többek között a New York Times stábjával kezdtek együttműködést, mondván: "nálunk (brit újságíróknál) vannak az adatok, nektek (amerikai újságíróknak) pedig ott van az Első Kiegészítés" (az amerikai alkotmány részét képező Bill of Rights sajtószabadságra vonatkozó passzusai). A brit-amerikai különleges kapcsolat sajátos továbbélése ez.

Ráadásul a Guardian mára nem is egyértelműen egy brit napilap. Egy globális brand, illetve legelőször is egy lap globális olvasottsággal. Egy olyan, baloldali-liberális, Amerika-kritikus médium, amelynek sokmilliós olvasottsága van az Egyesült Államokban - ami a nyomtatott sajtó korszakában elképzelhetetlen lett volna, és nem a Guardian tartalma miatt.

Ironikus, hogy David Miranda jogainak védelme kapcsán az embernek egyből a "Miranda Rights" kifejezés ugrik be, a kötelező figyelmeztetés, amelyet az amerikai rendőröknek a gyanúsítottként őrizetbe vettek számára el kell mondaniuk ("jogában áll hallgatni...", az 1966-os Miranda v. Arizona ügy eredményeként, mely az amerikai Legfelsőbb Bíróság elé került). Miközben David Mirandának és az általa segített csapatnak egyes brit tisztviselők szerint talán kötelességük lenne hallgatni, demokratikus keretek között, illetve az Egyesült Államoknak is köszönhetően ma már aligha lehet megakadályozni, hogy éljenek a jogukkal - beszélni.

"Plusz egy" tanulság megállapítása végett ugyanakkor képzeljük el ennek a történetnek a lehetetlenségét orosz vagy kínai whistleblowerrel, akinek az ügyében orosz vagy kínai alkotmány biztosította jogokra és szabadságokra lehetne nem egyszerűen hivatkozni, hanem egyenesen (biztonsággal) támaszkodni...