Kiindulás:

Ebben az elemzésben abból indulunk ki, hogy nem a szíriai felkelők gázosították el a saját, kiterjesztett rokonságukat, megölve szerény becslések szerint is vagy négyszáz embert, komoly károkat téve további ezrek egészségében a saját, stratégiailag fontos területükön, egy szunnita arab szomszédságban, Damaszkusz közvetlen körzetében. (Más kiindulópontból dolgozva természetesen más következtetésekre juthatnánk.)

Látva tehát - a fentiekből kiindulva -, hogy az Obama-adminisztráció által korábban egyszer már rugalmasan odébb helyezett "piros vonal" ezúttal jobban megfeszül, és a vegyi fegyverek alkalmazására válaszul ezúttal történhet valami, elgondolkodtató az amerikai részről, így többek között John Kerry külügyminiszter beszédében hangoztatott megfontolás a lehetséges akció hátterében.

E szerint a válaszcsapásokra az alábbi paraméterek szerint kerülhetne sor: (1) kifejezetten a vegyi fegyverek - mint tömegpusztító fegyverek - használata kíván megtorlást, hogy másnak ezek használata ne jusson eszébe, vagyis a globális elrettentés végett, Szírián túlmenően; (2) specifikus célközönség is lenne azért, így többek között Aszad erőinek, illetve Iránnak szánnák az üzenetet; (3) amellett, hogy csak ezek megleckéztetése lenne a cél, és hangsúlyozottan nem a szíriai polgárháború eldöntése, amely jó ideje zajlik, illetve még jó ideig minden bizonnyal zajlani fog, ettől függetlenül. Ennek megfelelően Kerry szerint a lehetséges akció (1) nem lenne "nyílt végű" (vagyis meg lenne határozva, hogy pl. két napig és huszonkét percig tart); és (2) nem vennének benne részt szárazföldi erők (azaz nem lenne véghez vitt rezsimváltás, utána pedig megszállás, avagy más néven stabilizációs művelet).

Összességében a megközelítés lehetne sokkal rosszabb is. Hogy teret adjunk egy értelmes, az itt leírtakhoz képest továbbfejleszthető vitának, amely a stratégiai lehetőségeket figyelembe veszi, itt az elrettentés logikájának az alapjaira fókuszálnánk, és bemutatunk néhány mini-forgatókönyvet, melyek az elrettentési kísérlet bekövetkezte és elmaradása esetére is felhívják a figyelmet bizonyos kellemetlen következményekre azt illetően, hogyan formálhatja az érintettek magatartását a Nyugat által adott jelzés ebben az ügyben.

Az elrettentési kísérlet gyengeségeit illusztráló lehetőségek:

1. Az augusztus 21-i szíriai vegyifegyver-támadásokra válaszul végrehajtott csapások meggyengítik a szíriai kormányerőket, akik legalább néhány ponton megszorulnak, majd idővel az eddiginél szorultabb helyzetükben bevetik, amijük (még) van. Hiszen kevésbé kétségbeejtő helyzetben is megtették már ezt.

2. Miután a büntetőakció lezajlott, eltelik némi idő, majd hirtelen ismét hírek érkeznek vegyi fegyverek bevetéséről. Ezúttal kisebb léptékben, a halottak száma ismeretlen, független források nem is férnek hozzá túlélőkhöz és/vagy a helyszínhez, és a körülmények megítélése általában bizonytalanabb... De azért az egyik oldalon él a gyanú, hogy ismét lenne ok cselekedni, csak nem elég erős ennek a megalapozottsága (a kétely máris aláássa a következetes elrettentési politika hitelességét); a másik oldalon pedig felvetődne, hogy a felkelők csak így próbálnak további külső segítséget szerezni a szíriai kormányerők ellen (az ő logikájuk szerint "már megint").

3. A felkelők oldalán harcoló dzsihádisták egy ponton hozzáférnek vegyifegyver-készletekhez, és akár a maguk egyszerűbb eszközeivel, de legalábbis megkísérlik a hasznukat venni, ahogyan Irakban is próbálkoztak ilyesmivel annak idején. Róluk Allah ítélkezik, nem a Nyugat. Erre pedig muszáj lenne reagálni, mert különben nagyon nehéz lenne az ellen a - rosszhiszeműbb szemlélőkben már élő - benyomás ellen hatni, hogy itt ezeknek az erőknek a megsegítése a Nyugat célja.

4. A büntetőakció végső racionalitása az emberi életek védelme, de nem a szíriaiaké, mivel azok "megmentéséhez" jóval nagyobb szabású intervenció kellene (és kérdés, hányan halnának bele a "megmentődés" folyamatába, méghozzá nem is csupán Szírián belül). Ha tehát éppen ezért csak a "potenciális nem-szíriai WMD-áldozatok" védelme az akció célja, azaz nem a szíriaiaké, és nem is a tömegpusztítás áldozataié, akkor előbb-utóbb a kevésbé kritikus elméknek is leesik a tantusz, hogy Szíriában a tömegpusztítás de facto elfogadott volt, miközben a vitatható módon WMD-nek definiált eszközök bevetése ellen volt fellépés, a WMD-nek nem titulált fegyvereké pedig rendben volt. Az eredmény így a lényegében a tömegpusztítás ellen szóló R2P (Responsibility to Protect) norma - "az oltalmazás kötelessége" elv - további gyengítése lehet, mindössze két és fél évvel az után, hogy Líbiában a lelkes R2P-hívek az elv győzelmét ünnepelték (nem tudom megállni persze, hogy meg ne jegyezzem: az érintettek a szíriai fejleményektől függetlenül tévedtek Líbia tanulságaival kapcsolatban).

Megjegyzendő, hogy ez a felsorolás nem a büntetőakció minden lehetséges negatív következményét számításba venni hivatott - kifejezetten az elrettentés lényegére koncentrál, és nem veszi figyelembe például a szíriai kormányerők vagy egyéb szereplők általi válasz-megtorlás lehetőségét (és még sok minden mást).

Az elrettentési kísérlet elmaradása esetén lehetőségek:

1. A szíriai kormányerők várnak egy kicsit, aztán valamivel megfontoltabban, mint a legutolsó alkalommal, újra bevetnek vegyi fegyvereket. És újra. És újra. A mostani vita pedig megismétlődik, a már ismert dilemmákkal, sok "he-said-she-said-bullshit" jellegű "konstruktív" diskurzussal körítésnek, miközben folyik a vér.

2. A szíriai konfliktus sajátos normatív hagyatéka lehet, hogy a jövőben még a "geopolitikailag kevésbé komplikált" térségekben előforduló konfliktusokban is megtörténhet kisebb léptékben vegyi fegyverek alkalmazása, hiszen Szíriában sem volt belőle komolyabb problémája a rezsimnek, pedig ők nem féltek túlmenni a kis léptékű felhasználáson. (Ebből származó, harmadlagos következményként viszont elképzelhető, hogy egy ilyen konfliktus, valahol, ahol kevésbé macerás a beavatkozás, mint Szíriában, kiváltana intervenciót végül is, éppen Szíria szimbolikus "jóvátétele" érdekében - ahogyan Ruanda és Szrebrenica is előkerül állandóan az intervenció szükségességével kapcsolatos analogikus érvként.)

Megjegyzendő, hogy attól, hogy itt csak két pontot soroltunk fel, ez nem jelenti azt, hogy az itt megvont mérleg két serpenyője közül ebben lenne kisebb "súly".