Először is, értékelések - kis ízelítőnek a koalíciómenedzseri perspektívából zajló aktuális gondolkodást illetően:

1. Michael G. Waltz: Ten Lessons from the Afghan war about how to fight ISIS

Dinamikus kezdésnek érdekes ezt elolvasni, mert nagyon tendenciózus, és könnyen kritizálható. Az írás kötelező körként elismeri, hogy legitimitásfokozó hatása van más országok bevonásának az IÁ (Iszlám Állam) elleni fellépésbe, de utána jön a jól ismert érvekkel, amiért végül mégis egy maximum néhány országból álló kisebb csapatnak kellene cselekednie. Ilyenek nála: (1) a missziót veszélyeztető különféle megkötések az egyes országok részéről (a mi katonáinkkal ezt nem lehet, azt nem lehet stb.); (2) a bürokratikus széthúzás problémája szorozva a résztvevő országok számával; (3) a túlzottan különböző katonai képességek; (4) az interoperabilitást akadályozó doktrínális és felszerelésbeli inkompatibilitások; (5) a hírszerzési értesülések megosztásának problémája a résztvevők körének méretével egyenes arányban stb.

Kritika:

• bürokratikus széthúzás van mindenütt, de azért az Egyesült Államok "teljesítménye" ezen a téren kiemelkedő;
• a különféle megkötések, eltérő képességek okoztak problémákat Afganisztánban, de az eredmény ott összességében nem ennek függvényében alakult úgy, ahogy;
• az interoperabilitás pedig fejlődik a közös ténykedéstől, az együttműködés elkerülése interoperabilitásra hivatkozva következésképpen önbeteljesítő várakozás lehet;
• a vezetés-irányítás olyan egységesítése, amely az állami szuverenitást felülírná... na, az pedig nem fog megtörténni.

2. Mark Lynch: When Arab regimes confront terrorism

Lynch figyelmeztet az általános kockázatra: amint a terrorizmus elleni fellépésben a Nyugat számára hasznos módon szerepet vállalhatnak, az érintett, ebbe bevonható arab országok jelentős része ezt a mérsékelt ellenzék elleni fellépésre is felhasználja gátlástalanul. Ezért szerinte legyen ott minden releváns, a koalíciókezelés részeként folytatott tárgyalásnál az amerikai Külügyminisztérium részéről valaki emberi jogi vonalról is.

Kritika: a társadalmuk (és ellenzékük) és a Nyugat közé álló rezsimek viselkedése nagyon régi probléma, ördögi kör. Az IÁ elleni fellépés ideje alatt megoldani, pláne úgy, hogy ehhez az asztalnál ülő két amerikainak kellene veszekednie egymással, nemigen sikerülhet.

3. Steven Saideman: If wishes were fishes, coalition ops would be easy és More in the annals of lousy allies

Saideman itt Waltz felé mond kritikát. Ő is szóvá teszi a Waltz javasolta "minilateralizmus" kapcsán a legitimitás és az ütőképesség közötti átváltási viszony aránytalan szemléletét, és hogy nincsen olyan nagy hatékonyságvesztés a legitimitást látványosan fokozó multilateralizmusból következően. A második idézett írásban Saideman többek között Izraelre fordít figyelmet, és hogy itt is hasonló problémák merülnek fel, mint az arab országok esetében - persze eltérő konkrét tartalommal: nevezetesen a különálló napirend problémája. Izrael számára a Hamász és az IÁ egy tőről fakad, vagy legalábbis ezt mondják, a koalíció egy része számára azonban a Hamász ebben a kontextusban egyszerűen nem téma (nyugatiak), míg mások éppenséggel a Hamásszal szimpatizálnak (arab országok).

4. James Stavridis: The 7 habits of highly effective coalitions

A volt SACEUR (2009-2013) jóval praktikusabb oldalról közelít. Az egyes országok hozzájárulásaival kapcsolatos megkötésekből származó problémák esetről esetre jelentkeznek, és egyszerűen meg kell kerülni őket valamilyen kompromisszummal, ad hoc megoldással. A rendelkezésre álló erők biztosításához és megfelelő elosztásához pedig ki kell alakítani valamilyen rendezettebb mechanizmust.

5. Aaron David Miller: The coalition of convenience

Ebben a cikkben vannak kimondottan rossz meglátások, de egy-két dolgot jól megfogalmaz a lényeggel kapcsolatban. Például hogy az IÁ jelentette probléma nem oldható meg holnapra, sőt Obama elnöksége alatt sem. Úgyhogy egy valódi koalícióhoz nem elég rövid távra valamilyen szép deklarációt összekapni a felektől, vagy néhány szimbolikus lépést. És ráadásul végső soron úgyis a helyi erőknek kellene legyűrnie az IÁ-t, amely éppen Szíria és Irak gyengesége miatt kapott erőre. A cikk felveti a kérdést, hogy a ráfordítások figyelembe vételével megengedhetetlen-e (cost-prohibitive) Irán és az Aszad-rezsim bevonása a koalícióba.

6. Charles Krauthammer: Our real Syria strategy

Az olvasók polarizálására fokozottan alkalmas írás, de érdekes az a része, ahol Szíria és Irak között éles különbséget tesz kb. úgy, hogy az egyiknél lehetnek szárazföldi erőkkel hozzájáruló szövetségesek, a másiknál (Szíriában) nem. Irakban így a visszaszorítás, Szíriában a feltartóztatás lehet a cél az IÁ-val szemben, Krauthammer szerint.

Kritika: a szíriai kurdok és a nem az Iszlám Államhoz tartozó felkelők felhasználása - vagy legalábbis erre irányuló kísérlet - szíriai területen jelenleg is zajlik. Irakban pedig nem feltétlenül lehet megoldás a szunni háromszög egészére nézve valamiféle síita-kurd előrenyomulás ezekre a területekre. Az IÁ kiszorításához innen, ezekről az iraki területekről helyi erők átállása, azaz az IÁ-tól való elpártolása is kell, ha hosszú távon stabil eredményeket akar elérni a koalíció.

És akkor összességében, ezen a ponton: az IÁ egy egyedülállóan gonosz társaság, akik ráadásul boldogan cselekszenek gonoszat, azzal a meggyőződéssel, hogy minél gonoszabbak az általuk az igazi muszlimok ellenségeiként azonosítottakkal, annál jobbak ők tulajdonképpen; a leállításukhoz azonban sokkal fontosabb lenne a nekik jutó pénzügyi és emberanyag-utánpótlás elvágása. Legelsősorban erre kellene koncentrálni sokkal hatékonyabban. Két, amúgy is szétzúzott országban tovább rombolni az infrastruktúrát önmagában nem nevezhető hosszú távra előretekintő megközelítésnek.

Amellett lehet persze érvelni, hogy a katonai koalíció és a közös csapássorozat megszervezésével talán lendületet és valamivel több eredményességet lehet vinni ebbe a törekvésbe is, és hogy erre irányuló kísérlet jelenleg is zajlik.

Adatok

• Jó áttekintés a koalíciós hozzájárulásokról országonként (Independent, 2014.09.25.)
• Kiegészítések egy nappal későbbről (NBC, 2014.09.26.)
• Előretekintő költségbecslések: itt és itt. Az Egyesült Államok számára a költségek évi 10 milliárd dollár körül is lehetnek majd (és valószínűleg több évre számolunk).
• Mint itt olvasható, az Egyesült Államoknak augusztus folyamán kerültek napi 7,5 millió dollárba az iraki műveletek, ez mostanra biztosan nagyobb összeg napi szinten, az intenzívebb tevékenység mellett.
• Az itt debütáló F-22-es egy repült órája körülbelül 68 ezer dollárba kerül.
• Az Egyesült Államok Overseas Contingency Operations költési kategóriában, ahová az iraki-szíriai műveletek is tartoznak, erre a pénzügyi évre 85 milliárd dollárnyi, eljátszható zsetonnal rendelkezik.
• Az eddigi légicsapások célpontjai között volt nem csak az Iszlám Állam, de az al-Kaidához kötődő Dzsábhát an-Núszra is, amint arról beszámol, bosszút esküdve, még az ő egyik európai vendégharcosuk is.

Az első kör támadásokhoz mostanra az alábbiak repültek légi csapásokat: az Egyesült Államok, Franciaország, Szaúd-Arábia, Bahrein, az Emirátusok, Jordánia, Irak. Készen áll még légicsapásokra: Ausztrália, Hollandia, Belgium és Dánia. Ezt lehetne a koalíciómenedzsment szempontjából valamiféle sikernek felfogni, de közben az egész vállalkozásnak egyelőre bizonytalan a menete. Összevetésképpen: Líbiában bombázott két arab ország (Katar, Emirátusok) mellett nyolc NATO-tag, és ott hónapokon át folytak a műveletek. Ironikusan megjegyezhetjük e mellé, hogy a Líbiában ledobott bombák közvetve negatívan hasznosultak Szíria esetében, tekintettel az innen ebbe a térségbe - nem kis részben török területen keresztül - átáramlott fegyverekre és külföldi harcosokra, köztük líbiai iszlamistákra is, akik nem okai önmagukban a Szíriában történteknek, de hozzájárultak az ott jelentkezett probléma növekedéséhez.

Érdekes részletek

• Az IÁ által fogvatartott török túszok szeptember 20-i szabadulásának sajátos hátteréhez (ezek szerint túszcsere lehetett).
• A szaúdiak Maliki iraki mininszterelnök eltávolításával voltak hajlandók beszállni a koalícióba.
• Katar a vérmókus, ha az Aszad-rezsim ellenzéséről van szó, ők ragaszkodnak a leginkább Aszadék távozásához a hatalomból. És eközben onnét megy a legtöbb donáció az IÁ számára gazdag emberektől.
• Azok a nyugati hangok, melyek valamiféle, csak a miheztartás végett Aszadéknak is jutó légi csapások mellett érveltek, egyelőre elhalkultak. A Vox erről egy - erősen tendenciózus szemléletű - iráni karikatúra felidézésével emlékezik meg, lásd alább. A magam részéről azzal tudom kommentálni, hogy egy ilyen, többszereplős konfliktusban, amilyen Szíriában kialakult, szinte mindenki mindenkivel köt taktikai alkukat, és nem csak Aszadék és a dzsihádisták között fordult elő, hogy a harctéri helyzet függvényében éppen kevésbé vagy nem figyeltek egymásra, vagy hogy éppenséggel koordinálták a tevékenységüket valamilyen mértékben.
• 
• Ironikus módon a Núszra Frontot ért csapások miatt például a Washington által támogatandónak ítélt felkelőfrakciók egy része is panaszkodott.
• Eközben Jordánia az Egyesült Királyság számára kellemetlen emlékek felidézésére alkalmas módon szabadon engedte a 2013-ban aligha véletlenül a 2005-ös londoni merényletek évfordulóján nekik az Egyesült Királyságból kiadott, al-kaidás kötődésű Abu Qatadát. Az ilyen, a nagyobb kérdésekhez (szíriai polgárháború stb.) képest nüansznyinak tűnő kis történések példaként jelzik, miféle belső politikai legitimitást érintő ára lehet az arab országok részvételének.
• Az Iszlám Állam elleni fellépés kapcsán hellyel-közzel a terrorizmus elleni fellépésről van szó, de ez nem mentes látványos ellentmondásoktól, hiszen legalább rövid távon fokozza a fenyegetettséget a résztvevő országokban. Miközben letartóztatások történtek többfelé, fokozott készültség van, és különféle terrormerényletek terveiről szóló híresztelések visszhangoznak a diskurzusban, Ausztráliában zajlottak le eddig az igazán drámai események. Ironikus módon egy magányosan cselekvő 18 éves, elborult elméjű fiatalember okozta eddig a legtöbb bajt. Kicsit aggasztó, hogy a két rendőrt orvul megszurkáló, és a rendőrök által ezt követően lelőtt Numan Haidert ezek után az ausztráliai muszlimok egy része tragikus áldozatként gyászolja.
• Az Egyesült Királyság egyelőre kizárta szárazföldi erők bevetését (azért a különleges műveletekre ez aligha vonatkozik), és szíriai területen lévő célpontokat egyelőre nem támad - a szeptember 26-i parlamenti felhatalmazás szerint. Hasonlóan áll hozzá a bombázásokhoz Dánia, Hollandia és Belgium is.
• Folyt. köv.

Frissítés (még szept. 27-én)

Újabb cikk Saidemantől: Multinational war is hard

Folytatás (szept. 28-án)

Az IÁ ellen harcoló kurd erőknek jutó segítségről és elkél ide néhány forrás. A németek adtak fegyvereket és egyéb felszereléseket, és küldenek kiképzőket. Észtország, Albánia, Horvátország és Magyarország is küldött segítséget, mi ugye elég sok lőszert például. Ausztrália is nyújt segítséget nekik, az ehhez kapcsolódó amerikai-francia-kanadai logisztikai műveletben.

Frissítés (szept. 30-án)

E szerint a forrás szerint az amerikai Légierő repülte az elmúlt egy hét során az amerikai bevetések 70%-át (összesen 3800 bevetésből), többek között az IÁ ellen végrehajtott 240 csapásmérő bevetés 74%-át, tartálygépeivel a légi utántöltő repülések 95%-át (1300 bevetésből). A Szíriában végrehajtott bombázások 50%-ában vettek részt, felderítő-megfigyelő bevetésekből 700-at repültek (itt nincs százalékos adat). A fennmaradó rész nyilván a Haditengerészeté volt amúgy. Ezek után nyilván azt lenne jó tudni, hogy mások mennyi bevetést repültek mindezen felül.

Amerikai szempontból hozzátehető, hogy nem egy hete zajlanak az események, és mostanra ők mintegy 4100 bevetést repültek, az augusztusiakat is beleszámolva (ebből 1400 volt tartálygépekkel légi utántöltő bevetés). (Drónokkal végzett felderítő repülések formájában egyébként már 2013 végétől jelen voltak az iraki légtérben.) Összevetésképpen nagyon komolyan hangzik: a líbiai intervenció részeként összesen 5300 bevetésre került sor, vagyis ezt a számot már most sikerült megközelíteni. Egy F-15-ös sérült meg eddig bevetés során.

Szeptember 23. óta az arab koalíciós partnerek mintegy 40 bevetést repültek. Szíriai területen szeptember 23. óta 66 csapásmérő bevetésre került sor, ebből 43 amerikai volt, 23-at az arab partnerek hajtottak végre (ebből belátható, hogy az arab partnerek bombáztak iraki terület felett is). Akárcsak Líbiában, nyilván itt is a légi utántöltő, felderítő, megfigyelő, azaz különféle támogató/helyzetbe hozó repülések döntő többségét az amerikaiak repülik, amellett, hogy a csapásmérő bevetések többsége is az övék.

Szeptember 15. és 25. között a franciák mindössze 15 bevetést repültek például. Nagy-Britannia ténylegesen már az IÁ ellen a katonai erő használatára vonatkozó szeptember 26-i parlamenti felhatalmazást megelőzően is, hat hete repült felderítő bevetéseket Tornadóival. Figyelembe véve, hogy ezek után szeptember 26. és 29. között öt bevetést repült, ez a hat hétre kivetítve 70 bevetés lehetett. Közben befutott hír szerint pedig a RAF (a brit királyi légierő) ma repülte az első csapásmérő bevetését, bár ez is felderítésnek indult, pontosabban felfegyverzetten végrehajtott felderítésnek, és ennek során került sor valamilyen alkalmi célpont támadására.

Az IÁ egy harcosa Rákkából azt mondta egyébként a CNN-nek, hogy a csapások nem túl eredményesek - egy koalíció teljesítményének megítélése szempontjából ez nem közömbös.

Ami a kurdok megsegítését illeti, ez döcögősen halad. Németország például 900 millió dollár értékben küldene katonai felszerelést, de részben mások logisztikai kapacitására - például Hollandiáéra - hagyatkozva. Törökország pedig nem tűnik iszonyatosan segítőkésznek úgy általában semmiben, amihez az általa nem kedvelt kurd csoportosulásoknak, például a PKK-nak köze lehet.

Frissítés (október 2.)

Németországban kisebb vihart kavart a kurdoknak juttatandó segítséggel kapcsolatban a küldendő felszerelések és fegyverek rossz állapota, és Ursula von der Leyen védelmi miniszter szemszögéből kellemetlen módon egyesek már feszegetik, hogy a védelmi tárca vezetése a katapultülés a német kabinetben...

Frissítés (október 3.)

Franciaroszágnak ezentúl fizetnie kell a Maliban folytatott katonai műveleteihez kapott amerikai támogatásért. Ez látszólag máshová tartozó hír, valójában nagy valószínűséggel összefüggésben áll a szíriai/iraki műveletekkel. A probléma itt is, ott is, hasonló jellegű, és a kezelése közösen zajlik, a fentebb jelzett számoknak megfelelő mértékű amerikai túlsúly, azaz teherviselés mellett. Ilyen körülmények között ez a kompenzáció egy formája.

Törökországban, ahonnét drónokkal felderítés már eddig is zajlott, parlamenti hozzájárulás született a katonai erő használatához az IÁ ellenében, illetve az IÁ elleni fellépéshez kapcsolódóan más országok katonai erejének áthaladásához is.

Az IÁ közben több fronton is előrenyomult, Kobani városánál Észak-Szíriában, illetve Irakban, Hit bevételével.

Frissítés (október 6.)

Nagyon jó interaktív anyag látható itt a koalíciót összetevő országok katonai és humanitárius hozzájárulásairól. Ezt a képet pedig szent akadémiai célzattal be kell ide emelnem, mert nagyon szemléletes a hozzájárulások megoszlását illetően.

Frissítés (október 18.):

Innen: "As of Thursday the U.S. had launched nearly 300 airstrikes in Iraq and nearly 200 in Syria, and allies had tallied fewer than 100, according to Central Command. Those figures don't capture the full scope of the effort because many airstrikes launch multiple bombs on multiple targets. Central Command said that as of Wednesday, U.S. and partner-nation air forces had dropped nearly 1,400 munitions."