Korábban itt írtam arról, hogy Nagy-Britanniában - ahogyan a világ országainak nagy részében egyébként úgyszintén - a befolyásipar létezése nem igazán elfogadott, és egyszerre felületes és elmarasztaló morális ítélet terheli.

Ezúttal ismét az Egyesült Királyság a terep, és az újságírók problémája a volt magas rangú katonatisztek, például tábornokok lobbitevékenysége, azaz hogy védelmi vállalatok megbízásából készek érdekkijáróként eljárni, és például a védelmi miniszternek elejteni smalltalk részeként, hogy ez vagy az a fegyverrendszer milyen jó kis beszerzés lenne. (Itt lehet erről szöveges formában is informálódni.)

Dacára az ilyesmit a parlamentáris demokráciákban tipikusan övező felháborodásnak, ennek a blognak az egyik legelső pósztja szólt anno arról, hogy az Egyesült Államokban ez a tevékenység jelentős részben legálisan és szabályozott keretek között zajlik.

Persze az igen nyomós pro érvek - kifehéredés és nagyobb áttekinthetőség, a lobbizásról elérhető nyilvános, kutatható és visszakereshető információk közzététele, illetve a nyugállományba kerültek szakértelmének folytatódó felhasználása - mellett ott is említettem kontra érveket a jelenséggel kapcsolatban.

Hogy itt is említsek ellenérvet: a szakszerű tanácsadás itt is előkerült a pro érvek között, ehhez képest ezek a szakszerű emberek, így például Lord Dannatt volt hadseregparancsnok, kamu, fiktív vállalatok ügynökeinek dőltek be, annyira jól ismerték a piacot. Hogy elnézőbbek legyünk: nem lehetetlen, hogy eléjük tettek anyagokat a fiktív termékek kitalált paramétereivel - például Lord Dannatt számára egy kamu dél-koreai UAV tulajdonságairól -, de az érzésem az, hogy nem csak ezek ismerete hajthatta az érintetteket ezeknek az ügyeknek a lelkes felvállalásakor.